– ígérd meg, hogy boldog leszel – suttogtad a hajamba fúrt orral, ahogy a napfelkelte utolsó narancsos árnyalatai elhalványultak.

– de én nélküled nem akarok boldog lenni – néztem fel rád azonnal. hangomban a világ összes kétségbeesése gyűlt össze.

– jimin, csak ígérd meg. nem tudnálak másképp itt hagyni.

– akkor ne hagyj itt – lepte el sűrű könnyfátyol szemeimet.

– csak annyit kérek, ne felejts el – sóhajtottál szaggatottan. – vagy tudod, mit? ha neked úgy könnyebb továbblépni, töröld ki az emlékeidből, hogy valaha beleszerettél egy haldoklóba – fúrtad tekinteted mélyen az enyémbe.

– a szememben soha nem voltál haldokló.

– tudod jól, hogy mind azok vagyunk – simítottad végig hátam.

– akkor nekem te voltál a legélőbb haldokló, akibe valaha beleszerettem.