témátlan összevisszaságokról beszélgettünk útközben, nem sietve, kihasználva minden percünket. hamar odaértünk viszont, alig kellett negyed óra. már messziről kiszúrtad a park bejáratát, onnantól pedig ismét bezsongott kisgyerekként haladtál mellettem, letörölhetetlen vigyorral – és ez engem is gondtalan mosolygásra késztetett.

– ez a hely gyönyörű – mondtad, mikor még oda sem értünk.

– várd meg, amíg bemegyünk – válaszoltam kuncogva, majd kezedet megfogva húztalak át a kapu alatt.