szinte fehér hajtincseidhez nyúltam, melyek közé egy szélben kószáló szirom akadt, ám amikor elhúztam volna kézfejem, te gyengéden nyúltál érte, majd összekulcsoltad hosszú ujjaidat enyémekkel.

– jimin, elhiszed, hogy te vagy a legjobb dolog, ami velem történt? – kérdezted, kezeinkről lassan rám emelve tekinteted.

– nem igazán, azt hiszem – motyogtam, mivel valóban így volt. nem gondoltam, hogy az lehetnék bárki életében is. – én...

– csak... hidd el nekem, kérlek – hajoltál észrevehetetlenül közelebb, majd remegő ajkaid óvatosan enyémeknek nyomtad.

ekkor azt éreztem, soha nem akarom, hogy véget érjen a cseresznyefavirágzás.