nem szóltál semmit, én pedig, ha akartam sem tudtam volna mondani egy árva szót sem. megkopott rózsaszín tincseim közé vezetted ujjaidat, nyugtató érintéseddel kivárva, ameddig lecsillapodtam.

– jimin, menj haza és éld az életed – suttogtad elcsukló hanggal.

– nem kérhetsz ilyet tőlem, amikor az életem pontosan itt fekszik – feleltem küszködve.