fáradt arcodon őszinte vigyor terült el, ahogy eltüntettük a köztünk maradt néhány métert. csontos karjaid szoros ölelésbe láncoltak, amit én a másodperc tört része alatt viszonoztam, azt kívánva, bárcsak soha ne kellene elválnunk, türelmesen álldogáló szülődről viszont nem volt szabad megfeledkeznünk. röviden és egyszerűen bemutattál minket egymásnak, majd telefonszámot cseréltem vele, és lelkünkre kötötte, bármi történik, hívjuk, meg hogy ne felejtsd el bevenni a gyógyszereidet, amikről nekem is pontos tájékoztatást adott. ő később valahol a környéken töltötte az időt, hiába ajánlottam fel neki, hogy szívesen látjuk a lakásban.