Néhány perc alatt már meg is érkeztünk James-ékhez, ahonnan csak mi hiányoztunk már.

- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre a fiúknak.

- Apucii! - rohant Noah az apjához.

- Nagyfiú! - kapta az ölébe Steven a fiúnkat. - Hogy megy a suli?

- Jól. - mondta, majd belekezdett a mesélésbe.

- Na, végre megérkeztetek! - mondta Walter. - Gyönyörűek vagytok!

- Ti sem festetek rosszul. - kacsintott Annie. Az asztal hatalmas volt, jó mondjuk ennyi embernek. Az egyik asztalfőn Steven ült, jobbján Pamelával, mellettük pedig babakocsiba a kisbaba. Steven másik oldalán ült Jeff, mellett pedig Tina foglalt helyet. Pamela mellett Daniel ült, Daniel mellett pedig Annie. Tina mellett ült Daisy, Daisy mellett pedig Walter. Annie mellett David és Ash foglalt helyet. Walter melletti székre a fiam telepedett le, a húgom mellett pedig James helyezkedett el. Én pedig a másik asztalfőre kerültem, szembe Steven-el. Pompás.

- Semmi baj. Nyugi. - fogta meg a kezem James. Egy hálás köszönettel díjaztam, hogy nyugtatni próbál.

- És mesélj James. Mi újság a lányoknál? Van már valaki? - tereltem el a témát.

- Áh! - legyintett.

- Mi az? Nincs kiszemelted?

- Az van, de bukott ügy.

- Mert? - kérdeztem.

- Figyelj. Vázoljunk fel egy helyzetet. Mondjuk beleszeretsz a legjobb barátod menyasszonyába, aki nem mellesleg babát vár. Te mit tennél? - nézett rám szomorúan.

- James, mond hogy nem igaz! - suttogtam, némi éllel a hangomban. - Mond, hogy nem szerettél bele Tinába! - de James nem felelt. - James Gary Smith!

- Halkabban már! förmed rám.

- Neked elment a maradék józan eszed is barátom. - mondtam majd belekortyoltam a limonádémba.

- Meg kell ígérned, hogy halálodig és még azután is őrződ a titkot. Csak te tudod!

- Megígérem. - bólintottam.

Ezután kezdetét vette a vacsora, ami hangos nevetésekben telt el.

- Apu, miért sír az öcsikém? - kérdezte aggódva Noah, mert Chris már legalább 10 perce sír megállás nélkül, és senki nem tudja megnyugtatni.

- Nem tudom Noah. - ringatja Steven a kisbabát. Óvatosan felálltam a székről, és odamentem hozzájuk.

- Megpróbálhatom? - kérdeztem.

- Ne nyúlj a fiamhoz! - förmed rám Pamela, akiben már jó pár pia van.

- Pamela, az ég szerelmére! - kiabál rá Steven, amitől Christopher csak még jobban sír. Steven óvatosan a karjaimba fektette a síró kisbabát, majd elkezdtem ringatni.

- Chris, ejnye. Nem sírunk. Mi a baj drágám? - kicsit megnyugodott de még mindig sír. Biztos álmos és idegen neki ez a hely. Így hát elkezdtem neki énekelni egy altatót, és fel alá járkálva ringattam. Mindenki néma csendben figyelt minket, majd Chris abbahagyta a sírást és elnyomta az álom. Alaposan szemügyre vettem a szuszogó kisbabát. A haja ugyan olyan dús és szőke mint az anyjáé, a szeme pedig smaragdzöld. Nézem a kisbabát, és arra jövök rá, hogy Steven-re egyáltalán nem hasonlít. Biztos majd a jelleme lesz olyan mint az apjáé. Óvatosan befektettem a babakocsiba.

- Köszönöm Tessa. - néz rám hálásan Steven. Azok a szemek! Édes istenem.

- Nincs mit. - kacsintok rá, majd megsimogatja a pocakom, és egy csókot nyom rá. A könnyeimmel küszködök.

- Meg sem kérdeztem, hogy vagytok? Minden oké?

- Persze. - felelem halkan.

- Ideje mennünk. - mondta Steven, majd felrántotta Pamelát a székről, aki már nem volt szomjas.

- Hagyjá má Steven. - dölöngél Pam.

- Ne rendezz jelenetet! Haza megyünk! - szorítja meg a karját, majd egyik kezével Pamelát fogja, másik kezével pedig tolja a babakocsit.

- Sziasztok! - köszönt el, majd kiléptek az ajtón. Épp időben vettem észre, hogy itt hagyták Chris cumisüvegét, úgyhogy gyors utánuk szaladtam. Már amennyire a hasam engedte.

- Steven! - kiáltok utána, mire ő felém fordul, én meg felmutatom az üveget.

- Köszönöm. - mondja.

- Semmiség.

- Mindent köszönök.

- Nem kell semmit meg köszönnöd.

- Bárcsak visszafordíthatnám az időt. - sóhajtotta.

- De nem lehet. - simítok egyet az arcán. - Menj, mielőtt a kicsi még fel nem kel. - nézek az autóra, majd Steven szomorúan elmosolyodik. Beszáll a kocsiba és elhajt.

Ezek után még maradtunk mi is egy keveset, majd Jeff-ék bejelentették, hogy kisfiuk lesz és Harold Jason Carter lesz a neve, az esküvő pedig következő hónapban lenne, azaz december 10.-én.

- És már ki is gondoltuk kik lennének a keresztszülők. - mondta Tina. - James és Tessa, rátok gondoltunk.

- Örömmel! - öleltem meg mindkettőt, majd James-re néztem. Láttam az arcán, mennyire küzd magával.

- James? - néz rá Jeff.

- Persze. Leszek a kicsi keresztapja. - ezek után már tényleg mindenki hazament. Mikor hazaértem, gyors ágyba bújtattam a fiamat, majd én is átvettem a pizsamámat, lemostam a sminkem, majd bedöltem az ágyba, és egy pillanat alatt elnyomott az álom.