Tessa Clark szemszöge

Mégis mit képzel ez magáról? Még számon mer kérni. Igen, nagyon nem örülök hogy Anthony-val bekerültünk a tv-be, de nem tudok mit csinálni. Egyszer csak megcsörrent a telefonom.

- Mit akarsz már megint? - szóltam bele gorombán a telefonba.

- Hajjaj, mi történt? - hallottam meg Anthony nevetős hangját.

- Jajj bocsi azt hittem valaki más... - szabadkoztam.

- Nem para. Na akkor hányra menjek érted este?

- Öhm figyelj, tudod most kerültünk be a tv-be...

- Igen láttam. Tényleg sokkal alacsonyabb vagy mint én! - nevetett bele a telefonba. Hát igen. Nem vagyok valami magas max. 165cm Anthony pedig van vagy két méter és kigyurt. Úgy néztünk mi ki a tv-ben mint az óriás meg a törpe.

- Nem hiszem hogy jó ötlet lenne...

- Kérlek!

- Hétre várlak. - mosolyodtam el bár ő ezt nem láthatta, majd kinyomtam a hívást.

Kéne házat keresnem. Nem élhetek örökké Steven házába, bár ő azt mondta hogy nyugodtan. De nem maradhatok. Lábra kell álljak és tőle nem kell semmi! Meg ez a ház amúgy is kicsi lenne négyünknek. Igen, Annie barátnőm a napokban visszaköltözött Daniel-hez, de ez a ház akkor is kicsi. Valami kertes házat kéne keressek a város szélén.

Gyors kisütöttem a sültkrumplit Noah-nak, én pedig hozzá fogtam a görög salátámhoz. Noah-nak köszönhetően valami autós mesét kellett nézni. Miután az egész délutánt végig pihentük, a fiamat átdobtam Steven szüleihez, majd ezek után elkezdtem készülődni. Kicsivel több mint egy óra alatt már tipp topp kész voltam. 

Tessa ruhája

Tessa sminkje

Tessa cipő

Alaposan megnéztem magam a tükörben. Rég voltam randin. Utoljára talán négy éve lehetett. De szerintem így egész elviselhetően festek. A pocakom még nem látszik, így nem kell azon paráznom hogy Anthony egyhamar észreveszi. Csöngettek. Vetettem magamra még egy utolsó pillantást, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia. - mosolygott rám kedvesen. Állati jól nézett ki. Az öltöny mesésen fest rajta, a smaragdzöld szemei pedig csak úgy csillognak mint két drágakő.

- Szia. - mosolyogtam rá vissza.

- Indulhatunk? - ajánlotta fel a karját, amibe én örömmel belekaroltam.

- Igen. - mondtam majd beültünk az autójába és elindultunk. - Amúgy, pontosan hová is megyünk? - kérdeztem.

- Majd meglátod. - villantotta meg az ezer wattos mosolyát.

- Nem szeretem a meglepiket. - mondtam.

- Az szívás. Mert ez most meglepi lesz. - kacsintott rám, én pedig annyiban hagytam a dolgot. Ám legyen. Pár perccel később egy hatalmas villához érkeztünk.

- Megjöttünk? - néztem rá kérdőn.

- Meg. - mondta majd kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. - Üdv nálam. - mondta Anthony.

- Ez a nagy meglepi? - kérdeztem mosolyogva.

- Én főztem.

- Az igen! - nevettem el magam.  

- Hidd el. Nem szokásom főzni. Sőt igazából nem szoktam semmit sem csinálni.

- Végre valami amit tudok rólad. - mondtam. Ezek után elfogyasztottuk a vacsorát amit Anthony csinált. És finom volt. E közben rengeteget beszélgettünk.

- Nem kérsz valami alkohol tartalmú italt? - kérdezte.

- Öhm.. Nem igazán ihatok most alkoholt.

- Nyugi, majd hívok taxit, meg ha a fiad miatt aggódsz nem kell. Csak egy pohár. - mondta.

- Nem én nem a fiamért aggódok. Ő egész éjjel Steven szüleinél lesz. - mondtam.

- Na, akkor meg? Igyunk!

- Nem lehet. Tényleg nem.

- Miért? Csak tán nem terhes vagy, hogy ennyire ódzkodsz az alkoholtól? - kérdezte nevetve. De én nem nevettem. Csak komoran néztem Anthonyra. Úgy is elkerülhetetlen. - Várj! Te tényleg... Terhes vagy?

- Igen. Ikreket várok Steven Cox-tól.