Steven Cox szemszöge:

Noah már tudja hogy én vagyok az apukája, és megbeszéltük, hogy hozzám költöznek és soha többé nem hagyom el őket. Noah persze kiugrott a bőréből, hogy végre megismerheti az apukáját, én pedig képes voltam elhagyni ezt a kis csodát.

- Na Prücsök, merre tovább? - kérdeztem mikor beértünk a plázába. Noah pedig máris a sportbolt felé vette az irányt. Na, látszik hogy az én fiam. - Van, amid tönkre ment? - kérdeztem.

- Hát a stoplisom, már eléggé oda van, de anyu azt mondta, hogy jövő héten vesz nekem egy újat. Csak szegénynek annyi dolga van... - mondta a fiam.

- És mit szólnál, ha nagy bevásárlást tartanánk? Kapnál egy új stoplist, meg új mezeket meg egy új focilabdát is? És vennénk anyunak is egy cipőt, és délután játszanánk?

- Úú, az szuper lenne! - ugrándozott a fiam örömében. Így hát megvettük a szükséges dolgokat, majd a játék bolt felé vettük az irányt, ahol az Xbox-hoz vettünk új játékokat.

- Mi lenne, ha Anyunak is vennénk még valamit? - gondolkodtam, vajon mi lehet Tess kedvenc virága, aztán beugrott. Az első randinkra fehér rózsát vettem neki, és azt mondta, hogy nagyon örül neki mert ez a kedvenc virága. Remélem ez azóta nem változott, de előtte beugrottunk a fényképészhez, aki lőtt rólunk egy képet, majd pár perccel később már meg is kaptuk a fotót. Választottunk hozzá egy szép képkeretet, a fotós belerakta a képet a keretbe, majd fizettünk és távoztunk. Aztán elindultunk a virágbolt felé. Noah valami aprócska virágot választott, én meg kértem egy hatalmas csokor fehér rózsát.

- Noah, nem tudod Anyunak még mindig a fehér rózsa a kedvenc virága? - kérdeztem meg a fiam.

- Igen az. Azt mondta azért, mert rád emlékezteti. - hű. Szóval Tessa sose felejtett el. Jó, mondjuk nehéz is lett volna, hisz csak rá kell nézni Noahra. Kiköpött én. Kifizettük a virágokat, majd indultunk a kocsihoz. Gyors száguldottunk haza, mert oda akartam adni Tess-nek az ajándékait. Így mikor megérkeztünk, izgatottan pattantam ki a kocsiból. Csöngettünk. Annie nyitott ajtót, Noah pedig berohant a lakásba.

- Anyuciii! Nézd! Hoztunk neked ajándékot! - ugrándozott Noah, és oda adta az Anyukájának az aprócska virágot. Tessa elvette, megszagolta, majd szorosan magához ölelte Noah-t és puszikkal halmozta el.

Tessa Clark szemszöge:

Istenem. Olyan édes a kisfiam. Nem győztem ölelgetni és puszilgatni.

- Anyu, Apu is vett neked ajándékot. - mondta én pedig az ajtó felé néztem, ahol Steven állt egy hatalmas fehér rózsa csokorral. Már majdnem felálltam, hogy őt is megöleljem, mikor leesett a tantusz.

- Várj! Noah! Te... apának hívtad őt...?

- Igen! Rájöttem, hogy ő az apukám, és azt mondta, hogy nagyon sajnálja hogy eddig nem lehetett velünk, de nagyon szeret minket. És tényleg odaköltözünk Apához? - csillant fel Noah fekete szeme.

- Öhm... Kincsem ez még egyáltalán nem biztos... - dadogtam.

- Anyuciiii. Légyszike. - mindenki engem nézett. Daniel, Annie, Ashley, Steven és a fiam. Mind az én döntésemre vártak.

- Hát jó, legyen! - mondtam, azzal a fiam öröm táncot járt, a többiek pedig mosolyogtak. Steven átszelte a köztünk lévő távolságot, majd átnyújtotta a hatalmas csokor rózsát. Mind a két virágot beraktam egy vázába, majd jöhetett a kicsomagolás. Kíváncsi voltam, vajon Noah miket vetett meg az Apjával. Egy új stoplis, kb. olyan hat új mez, és egy új focilabda. De volt még egy szatyor. Kihalásztam belőle a tartalmát, majd szemügyre vettem. Még egy cipős doboz, és egy ajándék táska volt a szatyorban. Belenéztem az ajándék táskába, és még a lélegzetem is elállt. Egy kép volt benne, amit ki is vettem, és alaposan megszemléltem. Noah, Steven ölében ült, és mind a ketten mosolyogtak.

- Hű. - mondtam, majd éreztem hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon, amit gyors le is töröltem, nehogy észre vegye bárki is. - Ez az eddigi legszebb ajándék amit kaptam. - majd felálltam a karjaim közé kaptam a fiamat, és agyon puszilgattam. Majd leraktam, és egy óvatos puszit leheltem Steven szájára, aki sokkot kapott. Eléggé vicces volt. Majd felnyitottam a cipős doboz tetejét, és egy stoplist találtam benne.

- Hát ez? - kérdeztem.

- Ez a tiéd. Halászd elő a régi mezedet, mert ma lemegyünk a focipályára, és szétverünk titeket. - mondta Steven, nekem pedig több se kellett, berángattam a húgomat meg Annie-t a szobámba, és kezdődhetett az átöltözés. Ennek még csúnya vége lesz.