-Ezzel nem vagy egyedül, de mond el kérlek, hogy mit akarsz Sethtől?-kérdem mire felkapja a fejét
-Nem erre számítottam. Jól tudod, hogy szeretnék valakit magam mellett..és..hadjuk. Mit akarsz tőlem, évek óta nem beszéltünk.-támad hirtelen le, de jogos kérdést tesz fel
-Hogy mért? Mert nem voltál önmagad. Nekem jöttél egy fiú miatt, akit nem is ismersz!-üvöltök rá mire mérgesen félrenéz -Másfél évvel ezelőtt te cserben hagytál én most nem foglak, ennyi.
-Miért?-kérdez vissza értetlenül
~Nem mondhatom neki, hogy feladatként kaptam. Nem számít mit akarok.~
-Ha arra célzol, hogy nem érdemled meg akkor totálisan igazad van, de ne keresd az okát inkább örülj neki. -válaszoltam irritáltan. Lidia könnyes szemmel nézett fel rám
-Megbocsátasz nekem?-kérdését hallva ledöbbentem
~Ezt akarják! Tudni akarják, hogy képes vagyok-e megbocsátani. Pont neki? A segítség az még oké, de, hogy..felejtsem el azt.~
-Azt majd meglátjuk. Pihenj és később beszélünk.-válaszoltam érzelemmentesen és kiviharoztam a szobából. Elmentem a fiú mellett és egy belső udvarban leültem egy padra. Egy kis idő múltán Seth is csatlakozott hozzám.
-Ki ez a lány?-kérdezte semlegesen
-Kilencedikben nem ebbe az iskolába jártam. Lidia az osztálytársam volt. Nem mondom, hogy legjobb barátok voltunk főleg mivel ott volt nekem Sam, de azért jó barátokmak számítottunk. Lidia eléggé népszerű volt a sulinkban, de egészen kilencedik feléig nem zavarta őt, hogy én nem vagyok az. Akkori Januárban jött egy új fiú. Lidia persze azonnal megtetszett. A srác viszont..meleg volt amit ő nem vett észre míg én igen. Össze is barátkoztam vele, ami Lidianak nem tetszett. Elkezdett úgy viselkedni velem, hogy kevesebbnek érezzem magam. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy a srác kiálljon mellettem és megutálja őt. Lidia elment addig, hogy fizikailag bántalmazzon. Amíg egy napon a suli után Lidia valamiért az útra lökött...-ekkor hirtelen elhallgattam mire Seth rám nézett
-Mi történt utána?-kérdezte és fürkészte a kissé döbbent arcomat
-Akkor jött felém egy autó, de nem ütött el..Vagyis megállítottam anékül, hogy hozzá értem volna, mint mikor téged falhoz csaptalak. Aztán... falra kentem Lidiat és..verni kezdtem. Ezután nem emlékszem, hogy mi történt. Lehet elájultam. Az incidens után átiratkoztam ide és előlről kezdtem az évet. Ezért van az, hogy Lidia felettem van egy évvel...Seth szerintem akkor is használtam valamilyen.. erőt.-gondolkodtam el egy pillanatra majd a fiúra néztem
-Nem lehet, hanem biztos. Szerintem ha veszélyt érzékelsz az erőd automatikusan aktiválódik. -felel mire bólintottam
-Nem tudom, hogy pontosan mit várnak tőlem az angyalok, de sejtésem szerint nem azt akarják elérni, hogy Lidia bocsánatot kérjen és megbánja amit tett mivel ez már megtörtént. Hanem azt akarják, hogy én is megbocsássak neki. Amit nem akarok. Olyan nevetséges dologért bántott. -egy kis ideig csendben ültünk, ami kezdett már frusztrálni
*Seth*
¤Mi a szart mondjak neki? Azt akartam, hogy gonosz legyen, de ha azt mondom neki, hogy ne bocsásson meg annak a lánynak akkor nem teljesíti a feladatát... Mért aggódok ennyit miatta? ..Kezdek teljesen meghülyülni.¤
-Gyere Seth.-hoz vissza a gondolataimból Honorina
A lány elindult az emeletre teljes csendben én meg követtem.
¤Már furcsálom, hogy ennyi ideig nem szólalt meg.¤
Egy rajz terembe mentünk. A többi gyerek már rég bent volt és beszéltek valami hétköznapi és totálisan lényegtelen dolgokról.
¤Nem akarom itt pátyolgatni őt, de..nem is akarom itt hagyni.¤
Végül egy szó nélkül leléptem és az orvosiba mentem a csajhoz.
Szerencsére csak az a srác volt benn, akit az angyalka kiütött és, akit keresek meg az ágyon ül és az ablakon bámul ki. A falnak dőlve vártam, hogy észrevegyen. Mikor ez megtörtént ijedtében ugrott egyet.
¤Eléggé könnyű az emberek közelébe férkőzni. Körülbelül öt-hat perce állok itt. Enyi idő alatt már párszor megölhettem volna.¤
-Te mit keresel itt?-kérdezte értetlenül eléggé vékony hangon
-Félre ne értsd egyáltalán nem érdekelsz csak unalomból vagyok itt. Honorina baromira maga alatt van miattad és bármennyire szar is bevallanom irritál.
-Örülök, hogy olyan emberek veszi körül őt, akik így foglalkoznak vele.-vág közbe kissé búsan közben a padlót nézi- Ott van Samantha, régebbről Victor és most te is. Nekem mért nem adatik ez meg?-elkezdett bőgni én meg leragadtam ott, hogy Victor
-Victor az a meleg gyerek?-kérdeztem nem igazán érdeklődve az iránt, hogy bőg
-Igen, ő. Olyan jóban voltak... annyira féltékeny voltam! Gyűlöltem őt és bántottam!
¤Basszus nem csodálom, hogy megszállta egy démon. Azon csodálkoznék ha valaki azt mondaná, hogy ez most fordult elő először. Ennyi negatív érzelemmel olyan a démonoknak, mint a fény annak a lepkének.¤
-Ugye tudod, hogy azzal, hogy itt siránkozol és sajnáltatod magadat nem hozol helyre semmit. Ha tényleg elakarod nyerni a bocsánatát akkor hagyj fel azzal, hogy olyanok után futsz, akiket nem érhetsz el és, hogy... konkrétan ne legyél az, aki most vagy. -mondtam és ott is hagytam
¤Ha valaki megtudja, hogy segítettem egy angyalnak ahelyett, hogy a dolgomat végeztem volna, mint démon..na akkor búcsúzhatok a koronától és a tekintélyemtől is.¤
*Honorina*
~Mégis mit kéne tennem? Elfelejteni mindent és megölelnem, hogy ááh ne aggódj megbocsátom, hogy kilöktél egy autó elé majdnem megölve engem? Vagy mégis mit várnak tőlem?!
A frusztrációm lassan átment dühbe főleg, hogy senki nem volt mellettem. Se Sam, se Seth, mert biztos, hogy valami kurva fontos dolguk akadt hirtelen ahelyett, hogy segítenének!~
Nagy nehezen kicsöngettek és picit idegesen mentem ki a teremből. Ahol Sethtel találkoztam össze. Csak elmentem mellette és felmentem a tetőre levegőzni.
-Na lenyugodtál?-jelent meg mellettem egy kis idővel később Seth
-Igen, ne haragudj.-kérek elnézést lesütött szemekkel
-Áh semmi, vicces volt hallani téged, hogy káromkodsz. -válaszolt Seth, amin kénytelenül is elmosolyodtam
-Kössz Seth.-mielőtt tudott volna bármit is mondani a srác Lidia jelent meg a másik oldalamon -Mit akarsz?
-Öhm...úgy érzem, hogy..kész vagyok beszélni veled és kompromisszumot kötni a megbocsátásodhoz.-válaszán nagyon meglepődtem. Kikerekedett szemekkel néztem a kissé összehúzva álló mégis önbizalmat sugárzó lányt majd Sethre néztem.
~Tuti, hogy benne van a keze a dologban.~
¤Na, de hölgyem, hogy gondolhat ilyet? Semmi közöm az egészhez.¤
~Hát persze, hogy nincs akkor mért vagy megint a fejemben?~
Erre valamiért nem kaptam választ csak elvette rólam a szemét.