Mi történik? Hol vagyok?
-A fejedben. Megnyerted a párbajt. Most már csak fel kell készíteni a trónra és, hogy betöltsd a tizennyolcadik életévedet. Járj sikerrel utadon, hogy betöltsd a megérdemelt posztodat és nyerjük meg azt a háborút! - egy női hang szólt hozzám, de nem ismertem fel. Nem is értettem, hogy mi történik. Hirtelen fényt láttam mindenhol.
-Felébredt! - kiált fel valaki mellettem
-Végre! Honorina?! - jön ide még valaki, de nem láttam semmit csak foltokat
-Semmi baj csak pihenj! - szólal meg még valaki és meg is fogadtam a tanácsát. Visszacsuktam a szemeimet, hogy pihenjek.

Mikor újra ébredezni kezdtem senki nem beszélt hozzám. Körbe néztem. Most nem abban az orvosi szobában voltam ahol eddig lábadoztam. Csak egy beteg ágy állt középen és körülötte bútorok sorakoztak. Olyan, mint egy mini lakás. A jobb oldalamon egy szék volt benne egy alvó Samanthaval.
Elmosolyodtam és megprobáltam felülni. Az egész testem sajógni kezdett. Nem olyan vészesen, hogy megakarjak halni, de azért nem tudnék vidáman sétálgatni a mezőn se.
-Ah picsába! - káromkodtam és a kezembe akartam irányítani a gyógyító erőmet, ami elég nehézkesen jött elő. A bal vállamat megfogtam és kezdtem bele áramoltatni az erőmet.
Baromira fájt. Fel is kiáltottam kicsit mire sajnos Sam ébredezni kezdett.
-Mi a.. Honorina? - kérdezte Sam fáradtan
-Szia Sam.. Hogy vagy? - a lány felugrott a székből és átölelt
-Annyira aggódtam! - kezd el sírni én meg simogatni a hátát
-Semmi baj Sam, itt vagyok. - nyugtatom és elhúzodik tőlem Sam
-Három napig aludtál Honorina... Azt hittem, hogy fel se fogsz kelni! - nem akartam elhinni amit mond
-Hogy mi? - kérdeztem hihetetlenül
-Miután megnyerted a párbajt elájultál. Azonnal gyógyítani kezdtek titeket. De mindketten súlyos sebeket szereztetek.. Főleg Charmenie, ő még mindig nem kelt fel. -te jézusom.. Remélem az uralkodók boldogok. Jó, hogy nem végeztünk egymással.

Később Nathaniel is be ugrott, aki szinte el se akart menni mellőlem. A vihar ikrek is bejöttek meglátogatni. Baraquiel konkrétan a nyakamba ugrott. Nagyon örültem nekik. Haniel is szinte sírva jött be.

Egy hét telt el a harc óta. Végre ki engedtek a beteg szobából. Az oldalamon még mindig erős kötések húzódnak. Ott túl mély sebem van. Épp Charmeniehez tartok. Ma hallottam meg, hogy tegnap felkelt.
Kopogás után be is lépek a helységbe. Ugyanúgy nézett ki, mint az enyém.
Charmenie nyaktól lefelé végig be van kötözve. Az ágya mellett egy férfi ült.
-Ecanus magunkra hagynál? - kérte a lány mire a férfi vonakodva, de teljesítette a kérését én meg helyet fogalaltam ahol eddig ő ült
-Hogy vagy? - kérdeztem finoman egy apró mosollyal az arcomon
-Már jobban. Mikor felkeltem borzasztóan fájni kezdett mindenem. Azonnal fájdalom csillapítókat adtak be. Pár órával később ezek nélkül keltem fel. Bár így is vannak fájfalmaim, de már elviselhetőek. Te, hogy vagy? Ha jól hallottam akkor te már egy hete magadhoz tértél. - a kedve és a viselkedése ugyanaz. Ennek örülök.
-Igen, de azért te is jól helyben hagytál. Alig tudtam meggyógyítani magamat. Az oldalamról még mindig nem lehet levenni a kötést. De ezen kívül teljesen jól vagyok már.

Még beszélgettünk, hogy nagy felelősség fog rám hárulni ezután, de ő itt lesz és segíteni fog mindenben amiben csak tud.
Ahogy elterveztem délután haza is ugrottam. Persze a többiek nem akartak engedni, de a királynő még adott nekem pár nap kimenőt. Szóval kihasználom.
~De furcsa újra itt lenni.~
Elsétáltam a házunkig közben az utcánkban lévő boltok kirakatait nézegettem. A jó öreg házhoz érve vegyes érzelmekkel, de benyitottam. Valamennyire furcsáltam, hogy nem találtam egy lelket sem.
~Hát ezek meg hol vannak?~
Ha nappaliban nincs Dolores akkor a mosókonyhában lehet még.
A helyiség ajtaja nyitva volt. Bekukkantottam. Szívemnek kedves dadám épp a mosást pakolta be. Mögé mentem és megérintettem a vállát.
-Szia Dolores. - köszönök kedvesen a nőnek
-Honorina.. Kedvesem. - kezd el sírni, ahogy meglát
-Hiányoztál. - mondom majd átölelem. Csak sírt és a nevemet mondogatta miközben simogattam a hátát. Mikor elvált tőlem a keze a derekamon maradt. - Dolores kérlek vedd el onnan a kezed.
Felhúzta a fölsömet és újra sírni akart a véres kötést látva.
-Mi történt veled kedvesem? - kérdezte aggódva
-Túl bonyolult lenne elmagyarázni. Legyen annyi elég, hogy jó kezekben vagyok. - nyugtattam meg az idősebb nőt.
-Dolores kivel beszélsz? - jön ide az "anyám"
-Honorina? - lepődik meg mire "apa" is ide jön
-Na kislányom haza jöttél? Tudtam, hogy visszafogsz jönni ide. - kedvesen kezdte, de a végére gonoszan hangzott már
-Igen, nem jöttek össze a dolgok? Kidobott a barátod véletlenül? - Marta hangja viszont csöpögött a gúnytól
-Ooh nagyon is össze jöttek a dolgok! Nagyon szívesen elmesélném, de..ti túl kultúrálatlanak vagytok, nem értenétek meg. A barátom.. Összevesztünk, de ez kurvára nem tartozik rátok. Nem is hozzátok jöttem. - válaszoltam hasonló hangnemben, mint Marta
-Te kis!.. - Marta közeledni kezdett és a kezét emelte, hogy felpofozhassom. De csak kinevettem ire Nath jelent meg mellettem a semmiből.
-Mi a?.. - akad ki szinte mindenki
-Ne merjen hozzáérni! - mondja a fiú roppant pipán
-Te mit keresel itt? - kérdeztem felé fordulva
-Sam mondta, hogy hova tartasz és, hogy milyen szemét szüleid vannak. Bocs, de nem engedhettem, hogy egy rohadt veszélyes sebbel az oldaladon csak úgy mászkálj. - Nath magyarázás közben védekezés képp maga mögé húzott
-Nyugi tigris! Ők nem lényegesek. - mondom és ráteszem a kezem a vállára -Hát akkor.. - kezdtem bele, de abba is hagytam.
~Rossz előérzetem van.~
°Honorina gyere ******-hoz gyorsan!°
Sam hangját halottam meg a fejemben mire azonnal futni kezdtem, de még előtte megkértem a barátomat, hogy törölje ki a szüleim emlékeit.
Kint angyallá változtam. Repülve gyorsabban oda érek.
~Sam mégis miért hívtál ilyen sietősen egy középiskolához?~
Mikor a közelébe értem visszaváltoztam emberré és futva tettem meg a maradék utat. Sam az épület előtt állt emberi alakban és az épület tetejére bámúlt. Felnéztem én is, de amit ott láttam az teljesen lesokkolt.