A Fejedelem mozdulatlanná vált. Semmit nem látott, még körvonalakat sem. Csupán a koromfekete sötétséget.

Már-már a pánik kezdte szorongatni a mellkasát. Ha valamit, hát a kiszolgáltatottságot nem bírta. Hamarosan halvány derengés jelent meg a szeme előtt, mire azonnal hunyorogni kezdett. Végre megpillantotta a sámánt, aki a foglyuk előtt állt. Már lehúzta a fejéről a zsákot. A női alak válla előre hanyatlott. Úgy tűnt, mintha éppen öklendezne. Azmur nem látta az arcát, ugyanis hosszú hátközépig érő, hullámos hajzuhataga előre omlott.

A sámán óvatosan a lány álla alá nyúlt, majd feljebb emelte a fejét. Az idős férfi lélegzete elakadt. Félelmetes látvány tárult elé. Az a dacosan ívelő száj, mely mindig is a sajátjára emlékeztette. A szem, ami amitől mindig is a hideg rázta. Hát tényleg sikerült.

Szinte maga sem merte elhinni, hogy mindez lehetséges. Pont úgy nézett ki, ahogy a lánya. A Fejedelem közelebb szeretett volna menni, de hiába próbált előre lépni. Teste ugyanolyan dermedt maradt, mint volt. Ezúttal azonban érezte, mindez nem a saját akaratából történt, mintha valami visszatartaná. A sámán egyetlen pillanatra felé emelte a fejét és a Fejedelem biztosra vette, miatta képtelen megmozdulni.

Hogy merészeli? Azmur megfogadta, ha lehetősége adódik, akkor végez ezzel a szemtelen fráterrel.

Clades kereste a lány arcán a félelem legapróbb jelét, de csak haragot látott

Clades kereste a lány arcán a félelem legapróbb jelét, de csak haragot látott. Habár teste reszketett, de minden bizonnyal inkább a megerőltető átalakulástól. A hasonmás és a hercegnő egyformák voltak, még a szemük színe is megegyezett. Az előtte térdelő lány mégse emlékeztette őt Aminára. Kétség sem férhetett hozzá, ugyanolyan gyönyörű volt, azonban mégis teljesen más.

A hercegnővel mindössze csak kétszer találkozott, akkor is csupán futólag, viszont ez idő alatt is észrevette, hogy mennyire meggyötört teremtés. Az a fajta, aki meghajlik mások akaratának. Mindig került a szemkontaktust, szinte senkivel sem beszélt. Halkszavú, magának való lány volt. A hasonmás dacosnak, haragosnak tűnt. Egyértelműen küzdeni akart.

Clades azon kapta magát, hogy tudni szerette volna ki lehetett ő valójában? Hogy nézett ki mielőtt átváltoztatta a hercegnő hasonmásává? Arra is kíváncsi volt mennyi idő mire megtörik. Mennyi idő, míg a szeme elveszíti a parázsló fényét? Remélte, ez sosem történik meg... Ráadásul neki mindennél fontosabb, hogy a lányt életben tartsa, hiszen az összekapcsolódásuk miatt a teste őrizte mágiájának nagy részét. Az ereje, olyan számára, akár az élete. Talán még annál is fontosabb.

- Üdvözöllek! - mondta halkan. A lány nagyot szusszant, mintha csak abban a pillanatban eszmélt volna fel. Ajkát összeszorította, fejét ide-oda kapta. Pupillái összeszűkültek, ahogy szemrevételezte az elé táruló látványt. Ökölbe szorított a kezét, szaporábban vette a levegőt, szinte már zihált. Kezdett elhatalmasodni rajta a pánik.

- Clades Cornix vagyok, a Manitu törzsből! - mutatkozott be a sámán, féltérdre ereszkedve. Clades tisztában volt azzal, hogy a külseje nem valami bizalomgerjesztő. Mindamellett ő maga még megtermett is, széles vállal, izmos karral. Talán kivételesen felvehetett volna valami mást, ám ez eszébe sem jutott. Az öltözékük nem volt kötelező, ám majdnem minden sámán úgy öltözött, ahogy ő, hiszen a különböző varázslatok használata közben ez bizonyult a legpraktikusabbnak.

Fekete bőr mellényt viselt, amit egy ezüstszínű kötővel fogott össze. Alatta fehér, rövid ujjú vászoning. A nadrágja durva anyagból készült, tele nagy zsebekkel. Oldalán kések, csontok, fiolák és csengettyűk lógtak. Az arcukat mindig maszk fedte, ha elhagyták a törzset. Aznap egy olyan darabot viselt, melyet hiúz koponyából készítettek. Csupán az állát és a száját hagyta szabadon.

A lány kinyitotta a száját, mondani készült valamit. Ám Azmur belefojtotta a szót. Clades szinte meg is feledkezett a férfiról, csakis ezért tudott megszólalni.

- Sámán, látni akarom! Eressz oda! - hasított hangja a csendbe. Visszafojtott egy sóhajt, Azmur kezdett az idegeire menni. A nemesség csupa pojácából állt, akik azt képzelték mindenek felett állnak, de mind közül talán Azmur volt a leggaládabb. Csakhogy a személyes érzéseknek semmi helyük a küldetése során.

A hasonmás összerezzent. Felkapta a fejét és egyenesen a Fejedelem szemébe nézett. Clades biztos volt benne, hogy még számára is megdöbbentő a látvány, hiszen percekkel korábban ezt az arcot egy koporsóban fekve látta.

- Elégedett vagy Azmur Fejedelem? - kérdezte Clades miközben keresztbe fonta karját mellkasa előtt. Nem tehetett róla, de némi gúny vegyült a hangjába. Azmur türelmetlenkedése bosszantotta és egyébként is jobban örült volna, ha kettesben beszélhet a lánnyal. A hasonmásnak időre volt szüksége, hogy összeszedje magát. Nagy trauma lesz ez az egész számára.

- A Szellemekre... Pont olyan, mint ő - válaszolta döbbenten a Fejedelem. Clades összeszorította az állkapcsát a Szellemek említésére. Az apja nem lenne rá büszke.

- Igen, ahogy kérted - felelte Clades szinte unottan, habár őt magát is lenyűgözte a varázslat hatása.

- Hihetetlen - suttogta Azmur.

A sámán aprót bólintott. Valóban az volt. Nem hiába tiltott mágia.

- Habár kissé puhánynak látszik - folytatta a férfi és megpróbált előrelépni, de Clades egyetlen pillantásával a földhöz szegezte. Azt már nem - gondolta a sámán bosszúsan. Még a gyér fény ellenére is jól látta az arcán fellángoló haragot, de Cladest nem tudta megfélemlíteni.

- Ezen majd az edzések és a megfelelő táplálkozás javít - felelte tömören. Persze, hogy puhány volt, hisz legjobb tudomása szerint Azmur őrei egy kolduslányt szedtek össze az utcáról és bár a varázslat megváltoztatta a külsejét, mindenen az sem segített.

A sámán tudta, az edzések lesznek a legegyszerűbb részei a kiképzésnek. Amina számára egy egész élet állt rendelkezésére, hogy mindent elsajátítson. Ráadásul ezek közül valamit születése óta ismert, míg a hasonmás semmit sem tudott a nemesek világáról.

Ennek a lánynak csak hat hónapja volt a menyegzőig... Arról nem is beszélve, hogy ez idő alatt csak reménykedhettek benne, hogy a Császár nem óhajtja meglátogatni őket. Bár Clades ettől félt a legkevésbé. Amina és a Császár három éve jártak jegyben, ez idő alatt az uralkodó csak kétszer tette tiszteletét a várban. A kettőből az egyik eset az volt, amikor eljegyezték egymást.

- Reméljük elég lesz ez a pár hónap. Máskülönben a kis virágszál olyan hamar hervad el, hogy még pislogni sem lesz időnk - mondta gúnyosan a király. Ez nem fog megtörténni - döntötte el Clades. A hasonmásra pillantott, aki azonnal hátrébb iszkolt. Habár az átalakulástól még mindig gyenge lehetett és valószínűleg minden porcikája sikítva tiltakozott a legapróbb mozdulat ellen is, mégsem látszott rajta a fájdalomnak egyetlen jele sem.

- Avasd be a részletekbe! - parancsolta kemény hangon Azmur, ellenszegülést nem tűrve. - A trónteremben várlak titeket.

Clades hagyta, hogy a Fejedelem megmozduljon. Hallotta, ahogy az orra alatt kacifántos káromkodásokat motyog, miközben távozik, de nem foglalkozott vele. Amint becsukódott a másik háta mögött az ajtó, sokkal nyugodtabbnak érzete magát.

A sámán és a lány végre kettesben maradtak, de Cladesnek fogalma sem volt hol kezdje a mondandóját.

Előbb nyugtassa meg? Nem lett volna értelme, semmi biztatóval nem tudott neki szolgálni. Ekkor a hasonmás hirtelen felpattant, majd rohanni kezdett. Clades meglepődött, ezért nem is próbálta megállítani. Ha őszinte akart lenni magához azon is csodálkozott, hogy képes talpra állni. A Mester azt mondta, hogy a varázslat minden bizonnyal ledönti majd pár napra a lábáról. Nos, úgy tűnt, ezt a lányt keményebb fából faragták.

Elérte az ajtót, amit rángatni kezdett, de az zárva volt. Mikor aztán rájött, hogy ezzel semmire sem megy, újra Clades felé fordult. Hátát a fának passzírozva meredt a másikra.

- Ki vagy? - szegezte neki a kérdést.

- Mondtam már, a nevem Clades - felelte türelmesen.

- Sámán vagy - kezdte a nyilvánvalóval, majd elhallgatott, szeme idegesen járt jobbra, balra. Egyik kezét az ajkához érintette, mintha nem tudná, hogyan öntse szavakba, amit mondani készül. A hajába túrt, majd azonnal elrántotta a kezét, aztán értetlenül a szeme elé rántott egy tincset. Clades megdörgölte az állát és csípőjével a koporsónak támaszkodott. Talán jobb lesz, ha hagyja, hogy kitombolja magát.

Ezúttal a kezét emelte a szeme elé. Döbbenten nézegette a tenyerét.

- Mit... Mit tettetek velem? - dadogta.

- A külsőd megegyezik Amina hercegnőével. Te lettél a hasonmása.

A lány szeme összeszűkült.

- Micsoda? Mégis miért tettél ilyesmit?

- Mert ez volt a feladatom - felelte azonnal. Nem tartozott egyéb magyarázattal. Az emberek többsége amúgyis a puszta zsoldost látta, a sámánokban.

Leticia a sírás határára került, de ezek inkább a tehetetlen düh könnyei voltak, mint a szomorúságé. Kezét ökölbe szorította, állkapcsát megfeszítette.

- Ennyi? - kérdezte remegő hangon és Clades tartani kezdett attól, hogy a lány mérgében neki támad. Ujjai közé szorította az egyik csontot, amely lelógott a ruhájáról, arra az esetre, ha valóban rá vetné magát.

- Nem kellett egyéb ok. Mindennek ára van - utolsó mondata nem egészen a pénzre vonatkozott, de ezt az előtte álló nem tudhatta.

- Én... Alig emlékszem valamire - suttogta halkan. Összezavarodottan oldalra lépett. Motyogott egy ideig, miközben a hajába túrt. - Csináld vissza! - követelte hirtelen.

- Még ha akarnám, sem tehetném.

A lány tett egy lépést Clades felé, aki jobbnak látta, ha még időben elejét veszi bármiféle próbálkozásának. Felemelte a jobb kezében szorongatott csontot.

- Bármi is jár a fejedben, a helyedben kétszer is meggondolnám - szólalt meg. - Egyetlen mozdulatomba kerül, és hatalmas kínokat fogsz átélni.

- Az csak egy csont - morogta bizonytalanul a lány, de azonnal megtorpant. Clades valójában csak blöffölt, nem akarta bántani a másikat. Szavai azonban egészen mást sugalltak.

- Ne tégy' próbára! - A hasonmás nem mozdult. - Rögtön gondoltam. Szóval mi a neved? - folytatta.

- Leticia Allen - válaszolta a lány némi tétovázás után, ahogy mély levegőt vett.

- Nos, Leticia - kezdte a Clades -, elmondom, miért vagy itt. Ez csak egy gyorstalpaló lesz, hogy nagyjából tudd, miről van szó. Rengeteg mindent kell megtanulnod.

Leticia közbevágott.

- Miért tenném meg, amit kértek tőlem? Nem áll érdekemben engedelmeskedni. Senki sem parancsolhat nekem!

A sámán felvonta egyik szemölködét. Utcalányhoz képest meglehetősen felvágták a nyelvét.

- Ha nem bizonyulsz hasznosnak a Fejedelem megszabadul tőled. Szökésről pedig ne is álmodozz, bárhová mennél, biztosan megtalálna.

- Azmur? Az az az öregember, aki itt volt veled? Ő lenne az?

- Igen, de ha jót akarsz magadnak, akkor ne szólítsd így mások előtt - biccentett Clades és a lepillantott a koporsóban fekvő lányra. Most még rémesebben festett. Úgy nézett ki, mintha a maradék emberséget is kiszippantották volna belőle. Most már sokkal inkább egy múmiához hasonlított. Felismerhetetlen lett.

- Ahogy már mondtam Amina hercegnő külsőjével ruháztalak fel, ezzel maga Azmur Fejedelem bízott meg.

- Ez csak egy rossz álom - motyogta maga elé Leticia, enyhén megrázva a fejét.

- Azmur a fejébe vette, hogy letaszítja a Császárt a trónjáról, ehhez pedig a lányát akarta felhasználni, Amina hercegnőt. Gondolom hallottál már a hercegnő és a Császárunk eljegyzéséről is.

Erre a hasonmás felkapta a fejét.

- Ugye nem? - kérdezte hitetlenkedve. - Kizárt! Nem fogok a hercegnőcske helyébe lépni!

Clades elismerően biccentett. Még úgyis, hogy teljesen kiborult, tudta használni az eszét.

- Valóban ez lenne, a feladatod. Átveszed a hercegnő helyét.

A lány a fejét rázta. Egészen a falig hátrált, majd hátát neki csúsztatva a földre csúszott.

- Nem érdekelnek a nemesek játszmái - mondta egy gunyoros mosoly kíséretében. - És képzeld csak sámán, tőled sem félek. Nem leszek a bábotok.

- De meghalni te sem vágysz - morogta a másik, mire a lány csupán vállat vont. Érdektelenséget színlelt, azt gondolta ezzel elér bármit is.

Clades pár lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, majd megragadta a könyökhajlatánál, aztán felrántotta a földről. A koporsóhoz vezette, amelyben a hercegnő feküdt és a várt hatás nem maradt el. Leticia lélegzete elakadt, amint megpillantotta. Szemébe könnyek szöktek, küszködve próbált másfelé nézni, vagy csupán lehunyni a szemét, de nem sikerült.

- Ha nem akarsz te is mellette feküdni - suttogta a sámán egészen közel hajolva hozzá -, akkor jobb lesz, ha összeszeded magad! Ne gondold, hogy Azmur kíméletes halált szán neked. Addig kínoz majd, míg könyörögsz a megváltásért és ezzel nem lesz vége. Helyetted találna mást, aki véghez viszi a céljait, ezért ebben a játékban egyetlen vesztes lenne, te.

A lány nagyot nyelt, majd bólintott. Clades elengedte, majd tett egy lépést hátra. Jobb tenyerét a mennyezet felé fordította és elmormolt néhány szót, mire zöld fény kezdett áramlani a tenyeréből.

- Add a kezed! - kérte Leticiát, mire ő a másikéba helyezte a tenyerét, ezúttal engedetlenség nélkül. Ujjhegyei elnyelték a fényt. Pár másodperc múlva az egész testén átcikázott a varázslatos fényözön és mindenét beburkolta, amikor mindez abbamaradt az egész külseje megváltozott. Földig erő mélykék, szinte fekete, szatén ruhát viselt, amelyhez átlátszó palást is párosult. A homlokán tiara pihent, melyről különböző függelékek omlottak a bonyolult fonatba rendezett hajára.

- Mostantól te vagy Amina Lunaxum - mondta a sámán mélyen zengő hangján. Mielőtt elengedte volna a kezét, megszorította azt. Mindkettejük élete volt a tét.