When I'd come through
You were dark blue
And I saved you
From your darker days
Born to
Take care of you
Oh, I thought so
Baby, it was just a phase 

(Banks: Trainwreck)

Hoseok

Egy pillanatra teljesen lefagyok, mintha megállna az idő körülöttem. Az elém terülő látványt alig képes felfogni elmém, minden gondolatom tagadni próbálja. Hari meglepődötten néz fel rám, szemei elkerekedve kutatják enyéimet. Most viszont képtelen vagyok vele foglalkozni, mozdulni sem bírok.

- Joohee? - ejtem ki végül a polcnak dőlő lány nevét. Többre nem vagyok képes, a szavak torkomra fagynak, csak a reakcióra várok.

A párocska szétrebben, és hirtelen mindketten rám figyelnek egymás szájürege helyett. Joohee szemében sokkot vélek felfedezni, száját tátva hagyva mered rám. Kiyong idegesen túr bele a hajába, és hangosan, sőt túl hangosan megköszörüli a torkát, mielőtt megszólalna.

- Ez nem az, aminek látszik... - fut ki a száján talán a világ legostobább kifogása.

- Pff, ennél idiótább ne legyél már.

Magam is meglepődöm, hogy milyen higgadt módon válaszolok. Joohee továbbra sem képes megszólalni, pillanatok óta ugyanolyan mereven támaszkodik a könyvespolcnak. Nem is várok további reakcióra felőlük, hátat fordítok, majd határozott léptekkel kikanyarodom a polcok közül.

Egy pillanatra megtorpanok, amikor észre veszem a megmerevedett Harit, aki talán még mindig ugyanolyan képtelen feldolgozni az imént látottakat.

- Gyere, hazaviszlek! - ragadom meg a karját, mire engedelmesen követ.

Egy szót sem szólunk, amint üres kézzel kibaktatunk a könyvtár épületéből. Az eredeti céllal ellentétben, egyetlen könyvtől sem súlyos a kezünk, csupán a szívemet nyomja az elviselhetetlen méretű csalódottság és fájdalom. Próbálom nem mutatni és továbbra is higgadtnak maradni, de mélyen legbelül érzem, hogy amint hazaérek, minden megváltozik.

Teljes csendben szállunk be az autóba, ám most valahogy nem foglalkozom a helyzet kínosságával. Kivételesen nem tud érdekelni az, hogy mennyire kényelmetlen ez az egész, csak az útra koncentrálok.

- Hoseok! Lassíts már egy kicsit, meg fognak büntetni! - sikítja Hari ijedt hangon.

Eddig a pillanatig észre sem veszem, hogy jóval a sebességhatár fölött száguldozom, egymás után megelőzve az előttem haladó autókat. Nagy levegőt veszek, miközben megpróbálok az útra koncentrálni.

- Innen merre? - kérdezem, amint elhagyjuk azt a buszmegállót, ahol legutóbb szerettem volna felvenni.

- Menj egészen egyenesen, amíg el nem hagyjuk a bevásárló központot. Majd azután a második kereszteződésen balra, ott nyugodtan megállhatsz akárhol, majd elsétálok.

- Ha már végre elfogadtad, hogy hazavigyelek, akkor a lakásodig megyünk egyenesen. Ez esetben nem fogadok el ellenkezést.

Hari mélyet sóhajt, úgy látszik most kivételesen nem próbál meg ellenkezni és beleegyezik a kijelentésembe. Az idő most sehogy sem akar telni, szinte egy örökkévalóságnak tűnik, mire befordulok az üzletház utáni második kereszteződésnél. Kíváncsian pillantok oldalra, további navigációkat várva.

- Haladj előre egyenesen a parkig, ott megint balra, majd a második utcánál szintén balra. Egy szűk, dombos utcáról beszélünk, igazán megfelel, ha leteszel az aljában, majd elsétálok onnan...

- Emlékszel arra, hogy mit mondtam? Most ilyesmiről szó sem lehet!

Magamat is sikerül meglepnem azzal, hogy mégis mennyire ingerültnek és egyben határozottnak hangzom egyszerre. Csendben folytatjuk az utunkat, egészen addig, amíg el nem indulok a keskeny dombos utcán. Már majdnem a domb tetején járok, amikor Hari hirtelen megszólal.

- Ott meg tudsz állni - mutat egy apró parkolóhelyre az út jobb oldalán. - Mielőtt még megint rám parancsolnál, pont abban a tömbházban lakom.

Szigorú hangneme hallatán legszívesebben elnevetném magam, igazi ok nélkül. Egyszerűen egy pillanatra elszáll ingerültségem az ő feszültségének láttán. Lelassítok, majd szép lassan megállok. Nem sietek sehova, ám Hariról nem mondható el ez. Szinte letépi magáról a biztonsági övet és egy gumilabdához hasonló gyorsasággal pattan ki az ajtón.

- Köszönöm a fuvart! - hadarja gyorsan, majd becsapja az ajtót és felrohan a tömbház lépcsőjén.

Egy pillanatig szótlanul, csendben ülök az autóban. Mély levegőt veszek, majd várok egy kicsit, mielőtt elindítanám az autót. Most, hogy egyedül maradok a gondolataimmal, nehézkesen megy a hazaindulás. Végül megpróbálom összeszedni magam, és kikanyarodom a parkolóhelyről.

Fogalmam sincsen, hogy hogyan jutok haza, a teljes utat mintha kitörölnék az emlékezetemből. Egyik pillanatban arra eszmélek, hogy a parkolóházban álldogálok, kezemben a kulcsaimmal. Megrázom a fejem, hátha sikerül a gondolataimat a helyükre terelnem, miközben kilépek az ajtón, egyenesen a lépcső felé indulva. Szerencsére a lakás, ahol élek, a szomszédos épületben van, így nem kell sokat sétálnom.

Egészen eddig soha nem kottyant meg, hogy négy emeletet lépcsőzzek, ám ma az sincs ínyemre. Alig várom már, hogy kinyithassam az ajtót, és az ágyba zuhanhassak. Nem eshetek szét, mielőtt haza nem érek teljesen.

A kulcsom túl könnyen fordul a zárban, csak egyre van zárva, ami azt jelenti, hogy Jiwoo itthon van. Eddig a pillanatig teljesen ki is ment a fejemből, hogy ő is velem együtt él. Visszafojtok egy mély sóhajt, majd lenyomom a kilincset.

- Hobi? Később jöttél, mint gondoltam - hallom meg nővérem hangját a konyha irányából.

- Hazavittem Harit, és beugrottunk a könyvtárba - hadarom gyorsan, amíg kibújok cipőmből.

Szó nélkül rohanok be a szobámba, majd ruhástól az ágyamra vetem magam. A lakás csendjében nem zavarhat meg senki, most végre egyedül maradhatok a gondolataimmal. Képtelen vagyok elhinni, hogy Joohee másfél év után csak úgy képes eldobni egy harmonikus kapcsolatot. Soha nem mondta, hogy valami problémája lenne velem, egyszerűen képtelen vagyok elképzelni hogyan juthattunk idáig. Én végig mellette voltam:  a szülei válásakor, a sok sikertelen meghallgatáskor, még akkor is, amikor ínhüvelygyulladása lett a sok gyakorlástól.

Arcomat a párnámba fúrom, úgy próbálom meg elfojtani heves lélegzetvételem. A párna viszont Joohee samponjától bűzlik, nem bírom ki, egyenesen az ajtónak vágom. Felpattanok az ágyból, majd idegesen kezdem lerángatni ágyneműmet. Közben sikeresen feldől a ruháimmal teli szék, amitől még idegesebb leszek és a földre dobom a kezemben levő paplant.

- Mégis mit művelsz? - nyit be az ajtón ijedten nővérem.

- Megcsalt! - ordítom, ez az egy szó hagyja el csupán ajkaim, másra gondolni sem vagyok képes.

Teljes súlyommal a padlóra zuhanok, végre pedig előtörnek az órák óta visszatartott könnyek. Nővérem mellém heveredik, átölel és csendesen hallgatja sírásomat.

*

A napok gyors egymásutánban telnek el. Nem beszélek senkivel, elkerülök mindenkit, minden időmet a próbatermekben töltöm. Kihagyom a földrajz órát is, Harival sem szeretnék találkozni. Kiyong úgy tűnik félti az életét, mivel messze elkerül, a közelembe sem próbál férkőzni. Ez viszont nem mondható el Joohee esetében. Folyamatosan hívogat, üzeneteket ír, így a telefonomat inkább kikapcsolva tartom.

Csütörtökre sikerül összeszednem magam, és összehívom a srácokat. Jiwoo az egyik barátnőjével éppen plázázni megy, úgyhogy az üres lakásban várom őket. Nem kérdeznek semmit, végighallgatják a történetem, majd megnyitunk egy pár üveg sört.

- Tudod barátom, a világ tele van ribancokkal - töri meg a csendet az ittas Jungkook.

- Pont te beszélsz, Kookie? A legfiatalabb? - horkant fel Tae, majd játékosan beletúr a mellette üldögélő fiú hajába.

- Ezek miatt a lányok miatt nem érdemes leragadni valakinél túl sokáig - helyesel Jimin.

- Azt hittem, hogy érdemes megállapodni - suttogom elkeseredetten.

- Hobi, még szerencséd, hogy a többiek elfoglaltak ma este, mert hanem komoly seggberúgásra számíthatnál a szomorkodás miatt - szólal meg Tae.

- De akkor mi mást tehetnék?

- Szórakozz egy kicsit - hümmögi Chim, miközben megbontja az egyik nyalókáját.

- De én nem vagyok Park Jimin, az egyetem híres, szőke szépfiúja. Képtelen vagyok egy este alatt halomra fűzni a csajokat.

- Ugyan, ne szerénykedj. Még csak nem is próbálkoztál vele eddig. Ideje lenne kicsit beletanulnod az egyetemi életmódba.

- Húha, taníts mester! - nevet fel Jungkookie.

- Először is, az embernek szüksége van egy kiszemelt alanyra. Kezdésnek nem érdemes a legszembetűnőbb divatkirálnyőkkel leállni, azok mindenkinél többre tartják magukat. Egy egyszerű, de titokzatos lány a legmegfelelőbb, hiszen soha nem unalmas, de elérhető is.

- Vettem mester! - bólogat a legfiatalabb.

- De nem ilyen egyszerű ez az egész. A szívtipró létnek is megvannak a maga komoly szabályai... - helyezi Jimin fájdalmasan a kezét szívére.

- Mégis milyen szabályok? - kérdezi Tae szarkasztikus hangnemben.

Jimin úgy tűnik, hogy eléggé belemelegszik a témába, nem akarom félbe szakítani. Észre sem veszi a Taehyung felől áradó iróniát, hevesen magyarázni kezd. Nem tehetek róla, szavai magukkal ragadnak és elkezdek érdeklődni a téma iránt. Másfél év megkötés után talán ideje lenne szórakoznom egy kicsit.

- Az első szabály az, hogy jól kell érezned magad. Hiába szemelsz ki egy olyan lányt, aki csinos, de butácska. Azokat egyszerű megvezetni, semmi érdekes nincs abban, ha sikerül felszedned.

- Logikus - bólogat Jungkook.

- Itt jön a képbe a második szabály: hiába szórakozol remekül a csajjal, nem szabad elkezdened kötődni hozzá. Minden lehetséges sérelemtől meg kell óvnod magad, nem hiányzik, hogy ha nem kedvezően alakulnak a dolgok, akkor szomorkodni kezdj.

- Pfff, a szomorkodásnak tényleg semmi értelme - szipogom.

Valahogy a srácok jelenlétében elszáll a szomorúságom, el is felejtem azt, hogy Joohee egyáltalán a világon van. A történtek óta nem hallottam felőle semmit, annak ellenére, hogy még mindig napi szinten küldözgeti az üzeneteit. Kezdem azt érezni, hogy már lehet nem is szerettem annyira, mint hittem, csak a megszokottság miatt ragaszkodtam hozzá.

- Most jön a harmadik szabály, ami mindennek az alapja: soha ne legyél érzelgős vele szemben. Rejtsd el a valós érzelmeidet, ne tedd magad sebezhetővé.

- Ennek mégis mi értelme van? Ezzel csak megbántjuk a lányokat? - háborodik fel Tae, mire teljesen lesokkolok.

- Ugyan már, mióta kezdett el érdekelni, hogy mi lesz a csajokkal? Amúgy se veszi egyikük komolyan ezt az egészet, ha egy buliban ismerkedtek meg. A mai lányok képesek felismerni, ha nincsenek a pasiknak komoly szándékai. Aki meg olyan buta és naiv, hogy mégis az ellenkezőben reménykedik, megérdemli, hogy átverjék - szónokolja Jimin.

- Nem tudom, haver. Egyszerűen nem hiányzik, hogy megint fejbe dobjanak egy cipővel - vakargatja a fejét Taehyung.

Erre a mondatra elnevetjük magunkat, nekem meg eszembe jut a történet. Taet aznap találta fejbe egy cipő, amikor majdnem elütöttem Harit. A lány gondolatára akaratlanul egy halvány mosoly kúszik az arcomra, lehet részegségem miatt, de akkor is jól esik. Kíváncsi leszek, hogy mégis mi lehet vele, vajon mire juthatott a földrajz feladattal kapcsolatban.

- Most pedig következzék az utolsó szabály: Mindezek mellett ártatlannak kell tűnni, soha nem szabad szoknyavadász módjára viselkedni. Az olyat senki nem értékeli, sőt inkább messze elkerülik.

- Rendben, tanár úr. Észben tartok mindent! - neveti el magát Kookie.

- Már csak tesztelnetek kell ezt az egészet. Mit szólnátok egy szombat esti bulihoz?

- Nincs igazán kedvem megint karaokézni menni. Mindig csak botfülű libákba futunk olyankor - motyogja Tae.

- Nem is arra gondoltam. Az egyik dizájnos diákkal jóban vagyok és meghívott szombatra magához. A csávó apja valami befektetésekkel foglalkozik, egy rohadt nagy magánvillában laknak.

- Én is egy villában élek, mégsem rendezek már bulikat - sóhajtja Taehyung.

- De ez a villa a tietek kétszerese... Sőt háromszorosa. Nagy medence, szauna, minden van, amit el tudsz képzelni! - lelkesedik továbbra is Chim.

- Októberben minek medence? - teszem fel a kérdést.

- Fűtött medence. Amúgyis Hobi tudhatnád, hogy ahol medence van, ott csinos bikinis csajokat is találni.

- Igaz, ami igaz - hümmög Kookie.

- Akkor szombat este bulizunk végre egyet?

- Rendben - sóhajtok, majd beadom a derekam.

Igazán szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, ebben egyet kell értenem a srácokkal. A bulihoz sok kedvem nincsen kivételesen, de lehet épp emiatt okozhat kellemes meglepetést. Itt az ideje visszatérnem az életerős, vidám szerepembe, a szomorkodás nem nekem való. Jiwoo szerint, ha én nem mosolygok, akkor a nap sem süt ki. Szöulban pedig az utóbbi napok igazán esőben és szélben gazdagok voltak, ideje lenne kihasználni az ősz utolsó pillanatait, az utolsó langyos sugarakat.

- Egyébként kicsoda az a szemüveges csaj, akivel pénteken láttalak? - töri meg a csendet Jungkook.

Egy pillanatig el kell gondolkoznom, hogy mégis kiről lehet szó, de aztán egyből beugrik, hogy az egyetlen lány, akivel mostanában Jooheen kívül találkoztam, az Hari. A leírás illik rá, a lány határozottan szemüveges, ráadásul a vastag lencsés fajtából. Mielőtt viszont válaszolhatnék a kérdésre, Jimin szakít félbe.

- A neve Jong Hari, és turizmusföldrajz a fő szakja. Most másodéves, de fiatalabb nálunk ugyebár.

Tátott szájjal hallgatom Chim szavait, fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán tudhatja a lány nevét.

- Hobival projektpartnerek földrajzon, szerintem amiatt láthattad őket együtt. Egyébként aranyos lánynak néz ki, de kissé mogorva. Ha jól tudom, akkor a kampuszon levő kávézóban dolgozik délutánonként. Ott láttam már párszor, bár egy ideje nem igazán járok arra, tudjátok túl sok lány szokott ott lenni egyszerre és egyik exembe sem szeretnék belefutni...

Mindhárman lefagyva hallgatjuk a szőkeség mondanivalóját, egyszerűen sokkoló, hogy mégis mennyi mindent tud a lányról. Erre a fordulatra sem Tae, sem Kookie nem számított, ők is pont olyan meghökkentek, mint én.

- Mégis honnan tudsz ennyi mindent róla? - nyögöm ki végül, még mindig kábulatba esve.

- Megvannak a forrásaim. Uraim figyeljenek csak és tanuljanak! Szombaton kezdődik a tanfolyamunk, melynek keretében elsajátíthatják, hogy hogyan nyerjék meg egy lány szívét. Van már kijelölt alanyuk?

- Nekem van egy lány, aki szimpatikus, újságírást tanul... - suttogja Kookie fülig pirulva.

- Ha már most beleestél, akkor mi az egésznek a lényege? Mit tanulsz akkor a szabályokból? 

- Nekem annyira mindegy, most nem érdekel annyira senki - vonja meg a vállát Tae, ami meglep. Az ilyen semleges viselkedés nem rá jellemző, legtöbbször a bulik és a lányok hallatán azonnal egy óvodás lelkesedése villan fel benne.

- Én most csak elkísérlek titeket - vágom közbe.

- Jaj, Hobi, neked pont most egy csajra lenne szükséged, aki lefoglalja a gondolataid! Biztos vagyok benne, hogy tudok erre egy megfelelő jelöltet...

- De nem szeretném kihasználni szegényt, a végén még megbántanám.

- Éppen ezért kell neked olyan valaki, aki teljesen közömbös irántad. Valaki, akin merenghetsz, aki nem könnyű préda. Valaki, aki megszerezhetetlen. Legalábbis számodra.

- Jimin, nem kell egoistán viselkedned. Hobi kedves srác, az ilyet imádja a lányok többsége - szabadkozik Jungkook.

- Pontosan. A lányok többsége. Kivéve Jong Harit.

Valahogy Jimin szavai szíven ütnek, és a gondolataim közé férkőznek. Nem tehetem ezt meg Harival, elvégre partnerek vagyunk és úgysem lenne esélyem. Ez nem Jung Hoseokra jellemző tett lenne.

*

A szombat este eseménytelenebbül telik, mint számoltam, ráadásul a zene is túl hangos. Üres elmémet úgy tűnik, hogy nem vagyok képes gondolatokkal teletölteni, így inkább a májkárosítást választom. Már a hatodik vodka-almámat szürcsölöm, amikor Kook bukkan fel mellettem. Hátba vág, ő is láthatóan ittas, a mosolya a két füléig ér.

- Tae valami csajjal beszélget, de a lány elég dühösnek tűnik - suttogja, majd az egyik sarok felé mutat, ahol a gyér világításban két alakot vélek felfedezni.

Csak annyit látok, hogy a lánynak hosszú, világosbarna haja van, rózsaszín tincsekkel. Tae szinte kérleli, arckifejezése elkeseredett. Éppen, hogy pislantok egyet, a következő pillanatban azt vélem felfedezni, hogy a lány tornacipőjével vágja vállba, majd elviharzik. Legszívesebben felnevetnék ezen a jeleneten, de inkább magamba fojtom Taehyung arckifejezésének láttán. Határozottan elkeseredett.

Lehúzom a maradék italomat, majd a konyha felé veszem az irányt, hogy újabbat keverhessek. Az alkohol alaposan beüthetett már, kissé tántorgok, nem vagyok képes teljesen egyenesen lépdelni. Az ajtókeretnél majdnem megcsúszom, de aztán sikerül sikeresen bemasíroznom a helyiségbe.

Az asztalon azonnal kiszúrom a hatalmas vodkás üveget, de mielőtt elindulnék felé körbepillantok, hogy ki láthat meg ilyen állapotban. Csupán egyetlen alak üldögél a konyhapulton, mindenki más odakint tombol. Szűk, fehér topja nem tűnik valami melegnek, látom, hogy reszket benne. Sötétkék hosszú szoknyája egészen a bokájáig ér, magassarkúja ott hever a földön. Mezítlábas lábát elgondolkodva lóbálja fel és le, úgy tűnik tudomást sem vesz jelenlétemről.

- Elég unalmas buli, nemde? - köszörülöm meg a torkom és megpróbálok beszélgetést kezdeményezni.

Hirtelen felkapja a fejét, én meg teljesen lefagyok. Jong Hari néz felem farkasszemet, mire teljesen elképedek. Szokatlan öltözete és begöndörített haja miatt hirtelen fel sem ismertem, de a szemüvege mögül ugyanaz a zöldes-barnás, rideg szempár néz rám.

Foghatom az italra vagy akár Jimin szavaira, de a vodkás üveg helyett ebben a pillanatban inkább felé indulok el.

Sziasztok! Tudom, hogy elég régóta inaktív vagyok és még életjelet sem hagytam magamról. Ezt foghatom a végzős évemre, meg minden egyébre, de most nem szeretnék szabadkozni. Ez a rész kissé másra sikerült, mint az eddigiek, lehet sokatokat meglep. Minden esetre kíváncsi vagyok a véleményetekre és köszönöm az eddigi türelmet! ♥