Azt hiszem én sosem voltam akkora megszállottja a kviddicsnek, mint a barátaim, de mindig örömmel jártam annak idején én is Repüléstanra, és egy meccset sem hagytam ki.

Szívem szerint a mai napon mégsem látogatnék el a hatalmas pályára, és nem foglalnék helyet a Griffendéles szurkolók között a magasban. Különösebb oka nincs, egyszerűen csak haragszom Siriusra, és nem akarom látni őt.

Utánam kellett volna jönnie. – gondolom magamban.
De te lökted el magadtól! - emlékeztetem magamat azonnal.

Míg magamban viaskodom a pálya felé menet észre sem veszem, hogy Lily engem szólongatva karol hirtelen belém, mire kábultan kiszakadok a gondolataimból. Megigazítom nyakamban a vörös-arany csíkos kötött sálamat, és összébb húzom fekete bélelt taláromat magamon. Már javában benne vagyunk az őszben, és ez az időn is meglátszik.

━ Te is izgulsz? – kérdezi a lány, kinek hófehér arcát vörössé varázsolta a hideg levegő.

━ Úgyis mi nyerünk. – jelentem ki büszkén, egy halvány mosoly kíséretében.

━ Figyelj, Remus... - kezd bele, miközben pillantása a pálya felé siklik, hátha meglátja Jamest, vagy valaki mást.

━ Ha már így kezded, akkor biztos nem arról szeretnél cseverészni, hogy milyen könyvet ajánlj! – teszem hozzá hangomban összegyűjtve minden szelídségemet.

Lily édes lány, nem szeretném őt feleslegesen megbántani, hiszen néha rá jobban számíthatok, mint arra a három lükére, akiket sokszor inkább nekem kell pátyolgatnom, ha valami hülyeséget követnek el.

━ Sirius rémesen érzi magát azért, ahogy veled beszélt. – mondja végül és ismét felém pillant. Tekintetében sajnálat és őszinteség ül. Ez őszintén meglep. Mármint, nem az őszinteség, sokkal inkább a sajnálat.

━ Érezheti is. – nyugtázom. – Tényleg kritikán aluli volt a viselkedése.

━ Ugyan, Remus! – rázza meg kicsit a kezemet, amibe belekarolt. – Te is pontosan tisztában vagy vele, hogy mennyire önfejű és balga tud lenni olykor. Nagyon jó barátja vagy, és emellett megbocsájtó is. – érvel ügyesen.

━ Csak nem ő kért meg rá, hogy ilyen hízelgő szavakkal engesztelj ki? – vonom fel kérdőn szemöldökeimet, de ajkaimra újra egy lágy mosoly ül.

━ Nem. – feleli könnyedén. – James mesélte el, hogy mi történt. Ő mondta el, hogy Sirius napok óta ezen rágja magát. – ráncolja kissé értetlenül ő is a szemöldökét. – Valami baj lehet...

━ Sirius nem az a típus, aki rágódni szokott a dolgokon. – legyintek egyszerűen, bár engem is érdekel, hogy vajon miért történik ez most teljesen máshogy.

Miért érdekli ennyire, hogy megbántott-e vagy sem? Sosem törődött ilyesmivel.

━ Szerintem beszélj vele és megtudod! – mondja vigyorogva a lány, miközben elérünk a pálya lépcsőjéhez, és felsétálva a magas emelvényre foglaljuk el helyünket a Griffendéles oroszlánok között. Mindenki már tűkön ülve várja a mérkőzést, és nekem is muszáj bevallanom, hogy a beszélgetésünk után Lilyvel, engem is jobban érdekel már, hogy vajon mi is fog kisülni ebből.

Útközben pont a meccs kezdetekor megérkezik Peter is lihegve. Szinte úgy csapódik mellém, hogy ezzel a mozdulattal fel is borít pár diákot, akik szitkozódva mennek arrébb.

━ Rohantam ahogy tudtam... - lihegi. – Ugye nem maradtam le semmiről? – néz hirtelen a pályán repülő alakok felé.

━ Pont időben jöttél. – felelem, miközben szemeimmel Siriust keresem a játékosok között. Éppen nyer a Griffendélnek 10 pontot, amikor kiszúrom. Fekete hajába belekap a durva szél, szemein pedig a repüléshez alkalmas védőszemüveg pihen. Edzőtalárja lobog mögötte, ahogy elsüvít a seprűjével a pálya másik irányába. Meglepő módon nem ül mosoly az arcán, sokkal inkább komoran suhan ide-oda, és egyáltalán nem élvezi a játékot. Egyszerűen csak teljesíti a kötelességét, amit elvárnak tőle a csapattársai.

Lilynek igaza lehet, valami nincs rendben a fiúval. Sosem volt ilyen, és ez mintha valahol nagyon is aggasztana.

A mai napi játékot – ahogy jósoltam is – a Griffendél nyerte a Mardekár ellen 170-120-ra, ugyanis James elkapta az aranycikeszt.

━ Néha hagyhatnátok őket is nyerni! – jegyzem meg csendesen, amikor este leül mellém a kanapéra a szemüveges fiú. – Így már túl kiszámítható a játék.

━ Persze Remus! – kacag fel fáradtan. – Te menj el heti öt edzésre és utána állj helyt a meccs során is!

━ Nekem ugyan nem lenne ilyesmihez sem időm, sem kedvem. – csukom be a kezemben tartott könyvet. – Apropó... Elhívtad már Lilyt a bálba? – kérdezem érdeklődve, de a válaszát is sejtem már, ami nem sokkal kérdésem után ki is ül az arcára. – James Potter! – szólalok meg atyáskodó hangon. – Most szépen felemeled a tomporodat, és megkeresed őt, hogy elhívd a bálba!

Hangosan nevetni kezd mellettem, mire én is nevetésbe török ki.

━ Csak a megfelelő alkalomra várok! – száll vitába velem, ezzel egy indokot adva a mulasztására.

━ Nincs ezellen a bűn ellen semmi olyan kifogás, melyet elfogadnék! – szegem fel színészkedve az államat és csípőre téve a kezemet pattanok fel a kanapéról.

━ Mi folyik itt? – szalad le a lépcsőn Peter és James mellé huppan.

━ Kérlek szépen, Remus Lupin és az atyai szigor kibontakozása folyik itt éppen! – mondja továbbra is nevetve James.

Rájátszok még kicsit a szerepemre, ugyanis nagyon élvezem. Sokszor csinálunk ilyet. Egyszerűen csak jó kikapcsolódás.

━ Leszidtam, mert nem hívta el szíve választottját a bálba! – felelem elégedetten kihúzva magamat, mint aki büszke magára.

━ Ez hallatlan! – rázza a fejét hitetlenkedve Peter is vigyorogva, ezzel beszállva ostoba kis játékunkba.

━ Förtelmes egy ember vagy te, James! – mondom lemondóan felsóhajtva. – Ilyet művelni egy gyönyörű és eszes hölggyel! Megváratni... hatalmas vétek.

━ Ó, és mondd nagyságos Lupin uram! – térdel le elém esdekelve James összefonva ujjait, mintha imádkozna. – Hogy tehetném jóvá e jóvátehetetlen bűnömet?

Úgy teszek, mintha sebesen gondolkoznék.

━ Ha ma éjfélig nem hívod el a bálba Lily Evanst, akkor haragom kísért végig egész életed során! Sőt még utána is, egészen az idők végeztéig, s még tovább!

Mind a hárman hangos kacajban törünk ki, Peter és James már fetrengenek a nevetéstől.
Egyikünk sem veszi észre a negyedik alakot a klubhelyiségben, aki nem túl régóta tartózkodhat ott, arcomról lehervad a mosoly.

━ Csak nem megzavartam valamit? – érdeklődik, miközben zsebre dugja a kezeit.

━ Dehogy! Gyere csatlakozz hozzánk! – int James, de én csak ellépek mellettük és felkapom a könyvemet. Értetlenül pillant rám. – Most mi a baj, Remus? – kérdezi összeráncolva szemöldökeit. Peter csendesen figyeli a jelenetet.

━ Még házit kell írnom. – felelem egyszerűen, és ellépek Sirius mellett, majd elkezdek felsietni a lépcsőn, de nincs akkora szerencsém, hogy időben elérjek a szobánkig, ugyanis megállít. Finoman a falnak taszít és úgy magasodik fölém, hogy egy lépcsőfokkal feljebb lép. Nem nézek rá, csak lesütöm a szemeimet. A szívem a torkomban dobog.

━ Beszélnünk kéne. – töri meg a közénk ülő csendet. Továbbra is inkább a lépcsőt fixírozom, minthogy ránézzek, de nem engedi meg, hogy csak így tudomást se vegyek róla. – Nézz rám, Holdacska!

━ Ne nevezz már így! – nézek fel rá, és harag ül a szemeimben, ám ettől független ő mosolyog.

━ Tudom, hogy ezzel már fel lehet kelteni az érdeklődésedet. – kezét a falnak támasztja a fejem mellett, a másikat pedig továbbra is a zsebében pihenteti. Idegesít a közelsége, és az, hogy ilyen jól mulat a helyzeten.

━ Hagyj magamra, Sirius! Tanulnom kell, mert...

━ Kifogás. – feleli könnyedén. – A könyveid nem fognak örökké megmenteni a való világtól és annak problémáitól, kedves Remus.

Mivel a lépcsőfordulóban egy nagyobb ablak van mellettünk, ezért pontosan jól látom tág pupilláit, ahogy besüt az üvegen a Hold halvány fénye és megvilágítja Sirius arcát.

Zavarban vagyok, hiszen tudja, hogy nem szeretem, amikor valaki megszegi a személyes tér fogalmát. Persze, Sirius Black erre is fittyet hány, mint mindig minden szabályra.

Kihúzza kezét nadrágja zsebéből és az arcom felé nyúlva mutatóujjával kisöpör egy tincset az arcomból. Érdeklődve figyeli a rózsaszínes, friss heget, ami a bőrömön ékeskedik. Sötét tekintete a hegről a szemeimre vándorol.

━ Nem akartalak felbosszantani. – mondja végül. – Nehéz napod volt, nem lett volna szabad még nekem is nehezítenem rajta.

Nem mondta ki nyíltan, hogy sajnálom, de ez is bocsánatkérésnek tűnik, vagyis valami olyasminek, ha jól értelmezem. Megrázom a fejemet és veszek egy mély levegőt. Nem akarok veszekedni, túl sokszor fordult elő mostanában. Főleg akkor, amikor fáradt és gyenge voltam.

━ Csak felejtsük el, jó? – kérdezem csendesen lesütve a szemeimet. Mutatóujját az állam alá csúsztatja, amitől egész testemben beleborzongok. Megemeli a fejemet, és kényszerít, hogy ismét ránézzek.

━ Túl jó vagy te erre a világra, Remus Lupin. – búgja lágyan, érdes hangján.

━ Te pedig túl makacs, Sirius Black. – felelem összeszedve minden megmaradt hangomat. Mosolyog és ellép tőlem, mire mintha kissé megkönnyebbülnék.

━ Nos, akkor jó tanulást! – kezd el lefelé lépkedni a lépcsőn, visszacsúsztatva a kezeit a zsebeibe. Még mindig érzem ujjainak érintését a bőrömön. Már éppen ráveszem magamat, hogy elinduljak, amikor visszaszól. – Tetszett az iménti előadásod odalent. – mondja elgondolkodva. – Azt hiszem, több van benned, mint amennyit velünk megosztasz.

Több... - gondolom magamban, ahogy a szavain töprengek felfelé menet. Meglehet, hogy tényleg több van bennem, vagy sokkal inkább... valami más.