Megfutamodtam. Annyira megijedtem a saját tettemtől és attól, hogy Sirius nem viszonozta, hogy én egyszerűen csak... elfutottam.

Aznap este nem volt annyira vészes az átváltozás. Viszont, amikor magamhoz tértem... Sajgott a szívem.

Kerülöm Siriust. Próbálok minél messzebb lenni tőle. Az a dolog, amit tettem... Nem szabadott volna és ezt már én is tudom.
Fogalmam sincs mi ez, vagy mit is jelenthet, de sokkal jobban félek magamtól, mint amennyire eddig tettem.

Sosem voltam jóba azzal, aki vagyok.
Köszönhetően annak, hogy... Mi vagyok.
Soha senkinek sem kívánnék ilyen életet.
Egyszerűen csak, túlságosan veszélyes és... Nem lehet normális életem.

De mindez nem magyarázza, hogy mi ez, ami köztem és Sirius között történik.
Közeledett felém.
És egyáltalán nem rejtette véka alá.
Mindenen apró gesztusa és tette ide vezetett minket.

De akkor mégis miért érzem azt, amit?
Miért nem reagált?
Az is jobb lett volna, ha megpofoz vagy elkezd velem kiabálni!

Ám, ő csak állt ott lefagyottan, én pedig ahogy a lábam vitt, futottam. Gyáva lépés volt, ezt bevallom. De ugyan, mi mást is tehettem volna?

✧      ⋆              🌙   ⋆        ✧

━ Úgy festesz, mint aki napok óta nem aludt! - jegyezi meg James, amikor beül mellém Jóslástanra.

Igazából én sem értem miért jelentkeztem ide.
Kellett még plusz egy tantárgy, a Rúnaismeret pedig számomra unalmas.

A tanítás ismét kezdetét vette, ahogy a diákok megérkeztek a szünetről. James sokat beszél azóta arról, hogy a szülei mennyire kedvelik Lilyt. Bár ez nem meglepő, Lily tényleg csodás lány.

Viszont, amikor arról kérdezett, hogy nekem hogyan telt... Hát, nem igazán tudtam, hogy mit is mondhattam volna.

━ Elment. - feleltem, miközben igyekeztem minél nyugodtabbnak tűnni, de ezzel csak azt értem el, hogy megkérdezte, hogy fáj-e valamim.

Mondhatom mesés!
Igen, köztudott, hogy nem tudok hazudni.
Sosem teszem és nem is szeretek.
Na meg ugye... Nem is megy valami fényesen.
Ellenben Siriussal, aki folyton hantázik.
Bár, amióta visszajöttek a fiúk, igazából a színét sem láttuk. Megint ellógja az órákat és ki tudja, hogy merre mászkál!

De őszintén megmondom, hogy kivételesen nem zavar. Valahogy könnyebb elviselnem ezt az egész ki nem mondott csók incidenst, ha nincs itt.

Azóta sem tudom felfogni, hogy:
Egy: Miért álmodtam vele ilyet?
Kettő: Miért tettem meg?

Viszont a legszomorúbb az egészben, hogy valahol nem is zavar, hogy megcsókoltam.
És ez a gondolat teljességgel megrémiszt.

A tanár éppen elkezdené az órát, amikor hirtelen kinyílik az ajtó és egy alak jelenik meg.
Ezüst-zöld nyakkendője hanyagul lóg a nyakában, a szemei pedig szikrákat szórnak.
Úgy, ahogy alapvetően mindig, de most sokkal haragosabbnak tűnik.

━ Valaki nagyon felbosszanthatta. - súgja oda vigyorogva James. - Egyet tippelj, vajon ki! - teszi hozzá.

Regulus tekintete a tanárra siklik, aki bármi rossz szó nélkül kéri, hogy foglaljon helyet.
Természetesen mögénk ül le.

Ideges vagyok egész órán. Érzem, hogy Regulus engem figyel. A tekintete lyukat éget a tarkómon. De ez lehet mind csak paranoia.
Ettől független tovább feszengek, amire James is felfigyel és láthatóan nem érti, hogy mi bajom van, aztán végül hátra sandít.

━ Miért bámul téged ennyire? - suttogja oda nekem, de csak megrázom a fejemet, miszerint nem tudom.

Tehát nem paranoia. - gondolom magamban.

Fogalmam sincs, hogy már megint mivel dühíthettem fel, de szinte érzem, hogy fel akar gyújtani ültömben, ezért kikéretőzök a mosdóba. A tanár még csak észre sem veszi, hogy a táskámat és a dolgaimat is viszem magammal, ugyanis határozottan nem szeretnék visszajönni az órára.

Ha új becenevet kellene választanom magamnak, az bizonyára az lenne, hogy:

Remus "a gyáva" Lupin

Vagy

Remus "a megfutamodás tökéletes mestere" Lupin

Egyszerűen szörnyű, hogy lassan már a saját árnyékomtól is rettegek.

De ugyan, kit is akarok áltatni? Én mindig is ilyen voltam. Mindez persze azért van így, mert az vagyok, ami. Ez ellen pedig bármennyire is tenni szeretnék, valahol legbelül tudom, hogy soha nem fogok tudni semmin sem változtatni.
Elvagyok átkozva. Többszörösen is.
Nem csak Fenrir által, hanem... mindenhogy.

Éppen megmosom vízzel az arcomat, amikor hallom, hogy nyitódik a mosdó ajtaja. Felpillantok a tükörben és egyből összeszorul a gyomrom. Megfordulok, majd farkasszemet nézek a villogó szempárral.

Miért is nem számítottam rá, hogy utánam fog jönni?

━ Egy ideje már sejtettem, hogy valami rohadt nagy gáz van veled, sápadt arcú. - jegyzi meg gúnyos hangon.

A kezemmel azonnal a pálcám után kutatok, de a táskámban van. Oldalra kapom a fejemet, hogy megnézzem hova tettem, de késő.

━ Invito! - sziszegi Regulus és magához rántja a táskámat. Benne az utolsó reményemmel, hogy megvédhessem magamat.

Már ha szükséges.
Kit is akarok hitegetni?
Nagyon is szükséges lenne!

━ Nem tudom, hogy miről beszélsz! - felelem végül nyelve egyet, de a gombóc ott növekszik a torkomban. Egyre idegesebb vagyok.

Regulus továbbra is vigyorog, majd belepillant a táskámba. Soha senki nem turkált még a személyes dolgaim között, de örültem volna, ha nem ő az első, aki átlépi ezt a határt. A pálcáját szüntelenül rám szegezi.

━ Pontosan tudod te! - mondja undorodva, majd miután magához veszi a pálcámat, a táskámat a földre dobja.

━ Mit akarsz tőlem, Regulus? - kérdezem, ugyanis ez már tényleg érdekelne. A folytonos szekálás egy dolog, de ez már túl megy mindent határon!

━ Én, tőled? - horkant fel. - Ugyan semmit! - veti oda. - De nem örülök a kis titkodnak. Ami azt illeti, cseppet sem tetszik. - néz rám továbbra is villogó szemekkel. A pálcáját vészjóslóan szorítja a kezében.

Elfog a pánik, hiszen az első gondolatom ez:
Tudja, hogy megcsókoltam Siriust.
Mi jöhet még? Nem elég, hogy amúgy sem kedvelt, így majd jól ellátja a bajomat. Főleg, hogy a pálcám is nála van...
Tényleg ekkora bűn lenne mindez?
Hiszen ő sosem mutatta bármilyen szeretet jelét a testvére iránt!
Ugyan miért akarna emiatt bántani?

"A Black család veszélyes, Remus! Sosem tudhatod, hogy melyikük éppen mit tervez." - jut eszembe, amit egyszer Sirius mondott még nekem.

━ És most mi lesz? - kérdezem felbátorodva.

Ez nem egészen így mutatkozik meg rajtam, hiszen remegek, mint a kocsonya! Talán a legtöbben a helyemben hasonlóan tennének. De ugye a többiek nincsenek a helyemben...

━ Szerinted? - kérdez vissza és a vigyora szélesebb lesz. Már-már egyre... Őrültebb.

━ Megakarsz ölni? - teszem fel az egyetlen kérdést, ami eszembe jut, bár túl abszurd. Ilyesmiért csak nem lenne képes megölni!
Még akkor sem, ha ő Regulus Black.

━ Pontosan. - feleli és közelebb lép, mire hirtelen teljesen sóbálvánnyá valók.
És kivételesen nem egy igétől...

Már éppen próbálnék védekezni, amikor újból megszólal:

━ Azt hitted, hogy előbb-utóbb nem jövök rá, hogy mi vagy? - vonja fel a szemöldökeit, mire én is követem a reakcióját. Mégis miről beszél? - Nem is értem az igazgató hogyan engedheti meg, hogy egy ilyen szörnyeteg éljen közöttünk! - néz végig rajtam undorral az arcán.

És ekkor értem meg, hogy miről beszél.
Hogy miért akar megölni, és hogy mennyire ostoba vagyok!

A leghihetetlenebb reakció bukik ki belőlem:
Elnevetem magamat.

Annyira ráfókuszáltam arra az ártatlan, buta kis csókra, amit ő nem is láthatott, hiszen nem is volt itt a szünet alatt, és teljesen biztos, hogy senki sem látott minket Siriussal... Hogy elfelejtettem a valódi titkomat: Azt, hogy mi vagyok.

Éppen válaszolnék, amikor hirtelen meghallom a következő varázsigét, ami sebesen hagyja el a száját:

━ Crucio!