Másnap Pansy már a nagyteremben reggelizett, amikor Draco karikás szemmel megjelent, és leült mellé az asztalukhoz.
– Mikor jöttél vissza a Mardekárba? Jó sokáig elvoltál – kezdte a lány ártatlan hangon.
– Ne is kérdezd – nyögte a fiú, és maga elé húzott egy nagy halom eperdzsemes croissant. Pansy várakozón nézett rá, de amaz csak tömte a fejét.
– Mert mi volt? Történt valami? – kérdezte Pansy, és ráharapott az ajkára. Draco még sokáig nem beszélt, csak komoran falatozta a péksüteményeket, egyiket a másik után, majd nagy nehezen erőt vett magán, és megszólalt.
– Az történt, hogy amikor kimentem egy kicsit átváltozni – mondta csendesen, hogy ne hallja más rajtuk kívül –, és a hóban evickéltem az erdő felé már macskaként, az a hülye Potter kiszúrt. Miért pont akkor kellett neki is ott őgyelegnie? Elkezdett üldözni, és képzeld, elkapott! – Ezen Pansy felröhögött.
– Ez nem volt ám annyira vicces – nézett rá a fiú szigorúan. – Nem változhattam egyből vissza, mert akkor lelepleztem volna magam, el kellett játszanom, hogy egy sima átlagmacska vagyok!
– Pedig hát te nem vagy egy átlagos macska, sőt – nevetett a lány.

– Fogalmad sincs róla, milyen nehéz volt nekem! Ráadásul megalázó; levitt a konyhába, és majdnem belém tömött egy csirkefejet! – Pansy visszaköpte a teáját, mielőtt még az orrán folyt volna ki. – Aztán mintha nem lett volna még mindez elég, felvitt a Griffendél toronyba, és... – itt a fiú lejjebb vett a hangerőből, mert már majdnem kiabált a felindultságtól –, nem hiszed el, mit csinált.
– Mit? – csüggött rajta a lány mohón.
– Megfürdetett, hogy az a... – és itt előadta tudása legjavát, ami a káromkodást illeti. Pansyből erre kitört a visítással kombinált kacagás.
– Ezt nem mondod komolyan! – köhögte, csuklotta, és a szemét törölgette közben.
– De bizony. Még valami rettenetes habfürdőt is hozzáadagolt a vízhez.
– Gyere csak ide! – rántotta magához Pansy a fiút. – Mutasd, milyen habfürdőt használ Potter! Tuti, hogy valami csajoknak valót! – Azzal megszimatolta a szőkét.
– Hagyj békén, eressz el, semmi közöd hozzá!
– Hmm, akkor rajtad éreztem ezt a szagot! – engedte el a lány Dracót. – El nem tudtam képzelni, minek van ilyen tömény pacsuliszaga. Vagy mi ez, valami virág? Ó, istenkém, ez annyira cuki! – röhögött tovább.

Közben az asztalnál ülő többi mardekáros egyetértően bólogatott egymás közt; nyilván abban a hiszemben voltak, hogy Draco és Pansy egy pár, és ezt a meggyőződésüket a klubhelyiségben régebben lezajlott földönfekvős-nadráglerántós jelenet is szilárdította. Csak Monstro sóhajtozott már megint magába fordulva.
– Ennek meg mi baja? – kérdezte Pansy suttogva, és a hüvelykujjával felé mutatott.
– Nem is tudod? – nézett rá Draco.
– Mit kéne tudnom? – csattant föl a lány. Erre a fiú a fülébe súgta:
– Halálosan szerelmes Crakba, de ő hallani sem akar a dologról. – Pansy szeme elkerekedett.
– Ugye nem kell őket is összehoznunk? Ebbe a sok kerítő munkába bele fogunk rokkanni.
– Majd meglátjuk. De ha még sokáig ilyen depressziós lesz, nem lesz más választásunk. – A lány gondterhelten sóhajtott, de egyelőre elhessegette a nyomasztó kilátásokat.
– Valld be, hogy valójában élvezted a dolgot, hogy Harry piperézett téged. Mindig is valami ilyesmire vágytál, nem? – kérdezte egyszer csak.
– Hát nem egészen! Azt hiszi, hogy macska vagyok.
– Az, hogy most macska formádban kényeztet, már elhanyagolható részletkérdés, a lényeg, hogy a karjaiban lehetsz.
– Veled nem lehet normálisan beszélni!
– Jaj, ugyan már. Eljátszod egy darabig a dolgot, aztán mikor már jól összemelegedtetek – röhögött fel megint –, egyszer csak felfeded előtte magad.
– Eljátszom egy darabig?! Te azt gondolod, hogy ezek után még vissza fogok hozzá menni?
– Persze, hogy vissza fogsz menni, különben mi a büdös francért ügyködtem annyit, hogy összehozzam ezt a kis véletlen találkátokat a Tiltott Rengetegben? – komolyodott meg Pansy.

– Akkor hát miattad lettem Potter háziállata? – bődült volna fel Draco, ha még idejében vissza nem fogja hangerejét. Pansy önelégülten vigyorgott, és büszkén kihúzta magát.
– Igen – felelte nemes egyszerűséggel. Azt, hogy milyen válogatott megnevezésekkel illette ezután Draco, már szinte meg sem hallotta, mert tekintete a Hollóhát asztala felé vándorolt, és azon belül is Lunára. Amikor Pansy meglátta a mogorva ábrázatú lányt, egyből eszébe villant, mitől volt az az érzése előző nap, hogy mintha elfelejtett volna valamit. A felismeréstől egy kacskaringós káromkodás hagyta el szépen szájfényezett ajkait, és letörten borult az asztalra. Draco fel is húzta a szemöldökét; még ő sem szokott így szitkozódni, pedig ismert jó néhány szóösszetételt, jelzős szerkezetet, és bátran alkalmazta is őket szükség esetén, mint ahogy az előbb is.
– Most mi van? Tudod, hogy nem gondolom én ezeket komolyan. Legalábbis nem mindet – próbált a maga módján elnézést kérni, azt gondolván, hogy Pansy őmiatta zuhant így magába.

– Légy boldog Harryvel – motyogta a lány a karjai közül drámaian. – Nekem már úgyis mindegy.
– Miért mindegy? Mi mindegy? – értetlenkedett a fiú.
– Öhh... csak... azt hiszem, elmúlt a bájital hatása – emelte fel a fejét Pansy. Már majdnem kibökte, mekkora hülyeséget csinált előző este azzal, hogy megfeledkezett a randijáról, de inkább nem akart ezzel égőzni Draco előtt. – Én most... megyek is – mondta, azzal felállt a helyéről, és diszkréten kiosont a teremből. A pincefolyosók felé tartott, amikor egy ismerős hang csendült fel mögötte.
– Pansy! Azt hiszem, beszélnünk kellene valamiről. – A lány megdermedt, és amikor lassan megfordult, Luna állt ott.
– Ehhehe... Igen, teljesen igazad van – mondta a mardekáros megszeppenve.
– Akkor keressünk egy üres tantermet – indítványozta a szőke.
– Persze, rendben – vágta rá amaz készségesen, és felmentek pár emeletet, hogy betérjenek egy régóta használaton kívüli terembe.
– Én... borzasztóan sajnálom, hogy megfeledkeztem rólad! Teljesen elment az eszem, nem értem, hogy lehettem ennyire hígagyú – kezdte Pansy a magyarázkodást. – Csak... szóval az a helyzet, hogy... Amikor ott álltunk tegnap a teremben, épp megláttam Harryt, hogy az erdő felé bóklászik, és muszáj volt Dracót odaküldenem, mert mindenképp... ömm beszélni akart vele négyszemközt, nem lehetett kihagyni az alkalmat.

– És sikerült végül összejönnie vele? – kérdezte Luna megint csak a meglepetés leghalványabb jele nélkül.
– Honnan tudod, hogy... össze akart vele jönni? – kérdezte Pansy kiguvadt szemmel.
– Ugyan már, várható volt, hogy ez a szenvedélyes szájkarate, ami már évek óta folyt köztük egyszer át fog csapni szenvedélyes csókcsatába, csak idő kérdése volt a dolog. És Harry is pont olyan szétszórt és zavart újabban, ha Dracót meglátja, mint aki fülig szerelmes. – A mardekáros elhűlve hallgatta. – De nem emiatt hívtalak ide. – Ettől Pansy még nyugtalanabbá vált; sejtette, hogy amaz mit akar mondani neki. – Hanem a szerelmi bájital miatt.
– Milyen bájital miatt? – próbálkozott adni az ártatlant, de eredménytelenül.
– Azt hitted, nem fogok rájönni, hogy szerelmi bájitallal próbálkoztál be nálam? – nézett rá Luna szemrehányóan.
– Nem tehettem mást! – bukott ki Pansyből. – Te elküldtél, én viszont nem nyugodhattam bele, hogy nem leszel az enyém, így aztán mi más választásom maradt?
– Az ilyesmi akkor is nagyon, de nagyon csúnya dolog! – korholta Luna a barna hajút, aki rá nem jellemző módon bűnbánóan hallgatta. – A szerelmi bájital megfosztja az embert a szabad akaratától, és rákényszeríti, hogy megtegyen olyasmiket, amiket önszántából lehet, hogy soha nem csinált volna meg.

– Igen, tudom, de... én tényleg... én annyira...
– Ígérd meg, hogy soha többé nem teszel ilyen tisztességtelen dolgot!
– Ígérem, úgy lesz, soha többé, és sajnálom, tényleg... – motyogta Pansy lehajtott fejjel. Egy darabig szégyentől égő arccal hallgatott, és Luna sem mondott semmit, de aztán a mardekáros kuncogva megszólalt.
– De akkor sem bántam meg; azt, amit a bájital hatása alatt műveltél velem, kár lett volna kihagyni.
– Tényleg azt gondolod, hogy megettem azt az irányringlót? – kérdezte ekkor a hollóhátas már-már vidáman, miközben dülledt szemével Pansyt fürkészte. Annak egyből lehervadt a mosolya.
– Te... nem etted meg?
– Nem, hát. Gyanús volt már az is, ahogy kinézett. Aztán meg egy kis varázslatkimutató bűbáj egyből leleplezte, hogy szerelmi bájital van benne. Meg még valami furcsa kozmetikai bűbájt is jelzett, de lehet, hogy ezt félreértelmeztem – tette még hozzá, inkább csak magának.
– Akkor nem is álltál a bájital hatása alatt? De hát... de akkor hogy... miért viselkedtél úgy, mintha...

– Próbára akartalak tenni – válaszolta Luna olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. – Mivel egyből gondoltam, hogy csakis a te kezed lehet a dologban.
– Próbára tenni?
– Igen. Semmi okom nem volt azt feltételezni ugyanis, hogy nem csak átverésből, vagy valami fogadás miatt csinálsz úgy, mintha hirtelen belém estél volna. – Pansy megint lesütötte a tekintetét. – Mardekáros vagy, szóval a gyanakvásomat szerintem nem kell különösebben magyarázni. Meg aztán ugyan miért akarna egy ilyen gyönyörű és népszerű lány, mint te, pont velem, a közröhej tárgyát képező Lüke Lovegooddal járni, hacsak nem azért, hogy direkt jól pofára ejtse végül.
– Én nem... – szólalt volna meg Pansy, de Luna leintette.
– Bár az kicsit furcsa volt, hogy ilyen hosszú időn keresztül próbáltál megfűzni, de arra gondoltam, talán valami komoly pénzben fogadtatok, ezért nem adod fel olyan könnyen. Aztán végül ez az irányringló kapóra jött. Berángattalak a WC-be, amikor senki sem figyelt, és eljátszottam, hogy a bájital hatása alatt állok. Előtte persze gondosan leellenőriztem, nem láthat-e meg valaki véletlenül. Biztos voltam benne, hogy így, mikor egyedül leszünk, tehát senki előtt nem tudsz majd kigúnyolni, kibújik a szög a zsákból, és visszautasítasz. De meglepetésemre nem ez történt. De még mindig nem hittem el, amit láttam, muszáj volt még egyszer kipróbálnom – nevetett Luna. – És a lehetőség jött is, most te kaptál el egy folyosón. Arra gondoltam, talán most állnak lesben valahol a többiek, ezért javasoltam, hogy menjünk be egy tanteremben. Olyan lezáró bűbájt raktam az ajtóra, hogy ne lehessen kívülről kinyitni, és te továbbra is tűrted a kényeztetésemet; ekkor lettem biztos benne, hogy talán mégiscsak igazi lehet ez az érthetetlen rajongásod.

– De aztán leléptem onnan. Ettől el is szállt az a csekélyke bizalmad, nem? – kérdezte Pansy szomorúan.
– Megfordult a fejemben, hogy most fogod odahívni a barátaidat, ezért inkább követtelek.
– Miii?
– Bizony, le egészen a klubhelyiségetekig, az ajtó előtt pedig hallgatóztam.
– Mégis hogyan?
– Nem is azon akadsz ki, hogy mit csináltam, hanem azon, hogy hogyan? – nevetett Luna. Pansy inkább hallgatott. – Nem volt az ajtón páncélozó bűbáj, úgyhogy egyszerű telefüllel.
– Mi az a páncélozó bűbáj? És mi az a telefül?
– Az mindegy – legyintett Luna, tudva, hogy egy mardekárosnak hiába is magyarázna ilyen bonyolult dolgokat. – A lényeg, hogy később is figyeltelek, és láttam, hogy Harry egy macskával jön vissza a kastélyba, aki nyilvánvalóan az átváltozott Draco volt. Ebből leszűrtem, hogy össze akartad őket hozni, tehát nem azért léptél le tőlem, hogy odacsődíts mindenkit, és engem megszégyeníts majd. – Pansy megkönnyebbülten felsóhajtott.

– De ha valójában nem is voltál rám dühös, akkor miért tettél úgy, mintha haragudnál, amikor most félrehívtál beszélgetni? – kérdezte duzzogva.
– Azért, mert olyan jó volt látni a rémült kifejezést az arcodon – nevetett Luna.
– Te vajon miért is nem a Mardekárba kerültél? – morogta Pansy, de aztán jobb kedvre derült a tudattól, hogy Luna nem gyűlöli, és már nem is gondol róla rosszakat. – Akkor khm... folytathatjuk esetleg ott, ahol...?
– Igen – vágott közbe a szőke, és egy mozdulattal derékon ragadta Pansyt, olyan mélyen hátra döntötte, hogy a mardekáros haja a földet súrolta, és aztán végre egy nagyon domináns csókban részesítette.