× Tony szemszöge ×

Boldog voltam. Nem volt okom egy csepp szomorúságra sem, hisz úgy éreztem, hogy az életem végre jó irányba halad, és hogy ennek ki volt az oka? Daniel, akit négy évig legjobb barátomnak tekintettem, ám egy sorsfordító este után, ma már egy pár vagyunk.

Ám semmi sem tart örökké, ahogy ez a boldogság is szertefoszlott egy pillanat alatt.

A hosszú és megterhelő sulis napok után, végre lazulhattunk kicsit. A tavasz is beköszöntött, így már szerencsére nem tombolt a hideg sem, ennek örömére pedig, kedvet kaptunk egy kis bulizásra. Azóta az este óta nem voltunk, mivel jobban szerettük inkább kettesben eltölteni az időt, nem pedig részeg idióták között.

Az egyik legjobb, illetve egyetlen barátnőm Samy volt az, aki rávett végül minket egy újabb bulira, mondván "Kell egy kis szociális élet is", ezzel pedig már nem volt kérdéses, hogy megyünk-e. Megbeszéltük, hogy Danyvel elmegyünk, majd Samy elé és úgy megyünk majd együtt a partira. Már épp kész voltam az estére, amikor kaptam egy üzenetet Danieltől.

Kezembe kaptam a telefonom és elkezdtem olvasni.

Dany: "Ne haragudj, de családi gondok adódtak nálunk, de majd elmondom. Te viszont nyugodtan menj el Samyvel bulizni, rád fér a lazítás. xoxo"

Az üzenet nyugtalanító volt. Aggódtam, hisz tudtam, hogy az apja gyakorlatilag megtiltotta, hogy velem legyen és féltem, hogy most is ő áll a dolgok mögött.

Tony: "Rendben, de ha bármi baj van szólj és ott vagyok. Rám számíthatsz.."- gépelem le remegő kézzel. Választ azonban már nem kaptam.

Féltem és mint kiderült, nem alaptalanul.

Végül összeszedtem a cuccaim és elindultam Samyhez. Odaérve, már a lány türelmetlenül toporzékolt feszülős szoknyájában és vágott felsőjében. Mindig is kirívóan öltözködött, nem véletlenül ő volt az osztály legjobb csaja, bár sokan ribancnak hitték, nem volt az. Haja festett szőke volt, zöld szemei pedig mindig fénytől csillogtak.

- Végre! Már itt állok vagy 5 perce!- rivallt rám, karba tett kézzel.

- Mindjárt megsajnállak..- vágtam vissza, mire ő vállba boxolt.- Amúgy csinos vagy.- bókoltam, szemöldököm húzogatva.

- Ez magától értetődő.- rángatja meg vállát.- De te sem nézel ki rosszul. Na, de hol hagytad a barna lovagod?- kérdezi vállamat bökdösve.

Na igen, anyámon kívül ő az egyetlen aki tudja, hogy meleg vagyok és hogy Danyvel járok. Szerencsére ő is elfogadó volt.

- Valami családi gond adódott náluk. Gondolom megint az apja alkotott be. Viszont rossz előérzetem van.- vágom zsebre kezeim, miközben a földet bámulom.

- Hé, nyugi. Biztos minden rendben lesz.- simogatja meg vállam, mire fájdalmasan elmosolyodok.- Inkább lazuljunk el most kicsit!- kezd el hülye táncmozdulatokat csinálni.

- Remélem igazad van.- nevetek fel, ahogy meglátom béna mozdulatait.- Benne vagyok.- vigyorodok el.

Samyvel jól el szórakoztattuk egymást, miközben lassan odaértünk a klubhoz.

- Nos hercegnő, vedd le a fiúkat a lábukról.- lököm be az ajtón, mire belém kapaszkodik és ránt magával, mire majdnem elesünk, de végül csak hangos nevetésbe törünk ki.

Beljebb kezdünk sétálni az asztalokhoz. A táncparketten jó pár ember már táncol, a dj által nyomott zenére. A piás pulthoz lépünk, ahol iszunk egy-két felest, hogy kicsit ellazuljunk, majd kérünk még mindketten egy pohár bort és megindulunk a boxok felé.

Ám ekkor ez a jókedv hamar elillant, amikor az egyik boxhoz tekintve megpillantottam egy ismerős társaságot, akik között ott ült Daniel. És, hogy mit csinált? Egy lánnyal csókolózott, akinek a testét úgy fogdosta, mintha csak én lennék ott. De nem én voltam ott. Nem engem érintett és nem engem csókolt már többé.

Abban a pillanatban, kezemből kiesett a pohár, ami a padlón szilánkokra tört, akár csak a szívem. Samy aggódva bámult rám, én pedig csak ledermedve álltam tovább. Dühös voltam, csalódott és összetört. A pohár csattanására, jó páran odakapták tekintetüket, velük együtt Daniel is, akivel egyből összetalálkozott tekintetünk, amire észbe kapott és megindult felém. Azzal a mozdulattal én hátat fordítottam és megindultam a tömegen keresztül, a kijárat felé, miközben próbáltam könnyeimet visszafojtani. Hallottam, ahogy Daniel a nevemet kiabálja, de nekem eszemben sem volt megállni.

Már majdnem a bejárathoz értem, amikor sikerült elkapnia karom, én pedig egy jól irányzott mozdulattal bevertem neki egyet, mire elengedett és szeméhez kapott, ami már dagadni is kezdett. Páran egyből ránk is kapták tekintetüket.

- Kérlek Tony, hallgass meg..- mondja fájdalmasan felszisszenve. Éreztem róla a töményen áradó alkohol szagot, ám ez nem menti fel az alól amit tett.

- Nem Daniel!- kiabálok rá, miközben arcomra rideg tekintetek erőltetek.- Tudod mit..-lépek közelebb hozzá.- Dögölj meg..-suttogom arcába, gyilkos tekintettemmel együtt, amit már érzek, hogy nem sokáig fogok tudni tartani, mert már a sírás marja torkomat. Egy mozdulattal kilépek az ajtón, bevágva magam után és elkezdek rohanni.

Nem tudtam hová megyek, csak vitt a lábam. Csak futottam. Menekülni akartam.

Mire észbe kaptam, már a házunk előtt álltam. Beléptem az ajtón és összeestem. A padlón feküdve kezdtem el zokogni, testem minden egyes porcikáját pedig elöntötte a fájdalom, szívemet erősen maró és feszülő érzés kerítette hatalmába. Folyton az a kép játszódott le fejemben, ahogy Daniel smárol azzal a lánnyal. Megcsalt. Fájdalmas volt bevallani, de igaz volt.

Nem akartam őt látni, hisz én szerettem őt, sőt..még ezek után is szeretem. Egy idióta vagyok. Azonban egyszer minden elmúlik. Nem tartott kapcsolatunk sokáig, de ameddig tartott, boldog voltam.

Könnyeim továbbra is patakokban folytak, fájdalmas nyögéseimmel együtt. Végül álomba sírtam magam a jéghideg padlón.

** ** ** **

Másnap reggel az ajtón keresztül beszűrődő fény ébresztett. Fájt minden porcikám, hisz nem bizonyult a legkényelmesebbnek a padló, ám a belülről szivárgó fájdalom sokkal rosszabb volt. Daniellel már nem voltunk együtt, hisz tökéletesen tudtomra adta, amikor mással smárolt. Az apjának tényleg igaza volt. Mi sosem leszünk igazán egy pár, de már barátok sem. Milyen könnyen is tönkre lehet tenni egy kapcsolatot.

Erőt véve magamon, nagy nehezen felkelek a földről és a tusoló felé veszem az irányt. Próbálom a hideg vízzel enyhíteni fájdalmam, ám hiába. Tükörbe nézve, tudatosul is bennem, hogy egy éjszaka alatt, mennyire ramaty állapotba is kerültem. Szemeim karikások és vörösek, bőröm, ami alapjáraton is hófehér, most még sápadtabb. Megmosom langyos vízzel arcom, bár nem mintha sokat segítene, majd tincsemet próbálom rendbe szedni, mivel nem szeretném, ha anyám hazaérve azt látná, hogy milyen állapotba is került a fia, akinek darabokra törték a szívét.

Belépve a szobámba, egyből ledőlők a kényelmes ágyamba, telefonomat pedig kezembe veszem, amin üzenetek és nem fogadott hívások tömege sorakozik. Danieltől persze. Bocsánat kérő smsek, könyörgő mondatok sorait foglalta üzeneteibe, amiket én egy érintéssel ki is törlök. Nincs miért már foglalkoznom vele. Megbíztam benne, tényleg hittem, hogy ő más, mint a többi, ő azonban visszaélt ezzel és nem érdekeltek a kifogásai. Többé már nem.

Hirtelen rezegni kezdett telefonom, ami azt jelezte, hogy hívásom van. Félve tekintettem rá, de végül a kijelzőn Samy neve díszelgett, így egy félrehúzott érintéssel felvettem.

- Na végre! Azt hittem, hogy meghaltál, tegnap óta próbállak hívni, de semmi! Tudod te hányszor hívtalak?!- kiabálja a vonal másik végéből.

- Neked is szia..-mondom bosszúsan.- Bocs, de bealudtam, mivel ha nem vetted észre, épp tegnap távolították el szívemet a helyéről.- válaszolom nagyot nyelve, mivel megint éreztem, hogy a sírás kerülget. Pár percig néma csend állt be közénk.

- Tony..nagyon sajnálom.-suttogja.- Nem tudom, hogy mennyire vigasztal ez, de a vitátok után, Daniel is lelépett, mondván: megkeres téged, de ahogy hallom, nem sikerült utolérnie.- mondja sóhajtva.

- Figyelj Samy. Megcsalt. Mással csókolózott, miközben elméletileg velem járt. Nincs mit ezen megbeszélni, így is tökéletesen tudtomra adta azt, hogy köztünk mindennek vége és nem érdekelnek a kifogásai.- mondom dühösen.

- De..-kezdene bele, ám félbeszakítom.

- Nincs semmi de! Ne haragudj, de ehhez, most rohadtul nincs kedvem. Daniel..számomra már nem jelent semmit.-förmedek rá, ám az utolsó mondatnál megremeg hangom.

- Rendben van. Azért, ha baj van, rám számíthatsz.

- Tudom és köszönöm. Bár ennél nagyobb már nem hiszem, hogy lehet.-mondom keserűen, majd elköszönünk egymástól és bontjuk a vonalat.

Nem akartam bunkó lenni, de még túl frissek voltak a sebek ahhoz, hogy tudjak róla nyíltan beszélni. A gyomrom is már sajgott az éhségtől, így lementem a konyhába, ahol bosszúsan tapasztaltam, hogy nincs itthon semmi kaja, mivel elfelejtettem bevásárolni. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy kimozduljak, mivel nem akartam, hogy anyám éhen halva találjon majd rám.

Épp a cipőmet vettem fel, amikor megpillantottam rég nem használt gördeszkámat. Letöröltem róla a port és kezembe vettem, távozva a házból. Utoljára még akkor használtam, amikor Daniel kitalálta, hogy tanítsak meg neki néhány trükköt, ám a vége az lett, hogy a kórházban kötöttünk ki, mivel sikeresen elesett és felrepedt a szája, amit pár öltéssel össze is kellett varrni.

Fájdalmasan merengek vissza, mire megrázom a fejem és bedugom fülembe a fülhallgatót, elindítva telefonomon a zenét, majd a deszkára állva ellököm magam a földtől. Egész jól megy ahhoz képest, hogy már rég nem deszkáztam, néha sikerült is egy-egy trükköt is csinálnom.

Már lassan egy órája szeltem a járdákat, amikor az egyik sarkon befordulva, teljes erőből beleütköztem valakibe, s azzal a mozdulattal, a földön fekve találtam magam.