× Tony szemszöge ×

Másnap reggel komásan kinyomtam az ébresztőm, gyorsan összedobáltam a suliba való cuccaim, felkaptam magamra egy sima fehér pólót, rá pedig egy fekete kapucnis " kardigánt ", amit már páran megjegyeztek, hogy úgy nézek ki benne, mint egy dementor, persze ez engem cseppet sem érdekelt. Magamra rángattam farmerom, fürdőben lévő dolgaimat is elintéztem és leindultam egyenesen a konyhába, ahol a konyhapultról felkaptam kajás zacskóm, kabátomat felvéve pedig kiléptem az ajtón. Megbeszéltük Danyvel, még az előző este, hogy reggel együtt megyünk az iskolába, így az irányt egyenesen feléjük vettem. Fülembe bedugtam a fülhallgatót, ezzel is kizárva az utcai zajokat. Szokásomhoz hívően elindultam szétnézés nélkül a zebrán, ám a felém jövő autó éppen csak lefékezett, ezzel is megakadályozva halálomat, mire teljesen lefagytam, és a mellettem elmenő idegen váll lökése térített vissza a sokkos állapotból. Lehet kicsit óvatosabbnak kéne lennem.

Húsz perc séta után, elértem Daniel házáig, ami a miénkhez képest egy palota volt. Épp az ajtóhoz léptem, amikor az hirtelen kinyílt és kilépett rajta Daniel apja.

- Jó reggelt, uram!- köszönök neki illedelmesen, azonban rám tekintve, arcára undorodó arckifejezést vesz fel.

- Eddig az volt. Mit keresel itt?- kérdezi karba tett kézzel, miközben szavaiból a megvetés sugárzik.

- Daniellel együtt megyünk a suliba, gondolom nem felejtette el, hogy osztálytársak vagyunk.- válaszolom gúnyosan, mire bosszúsan hümmög egyet.

- Tudod, én kedveltelek, hisz értelmes srác vagy, de nem fogadom el azt, amilyen kapcsolatba vagy a fiammal.- néz rám fenyegető tekintettel, de én továbbra is rezzenéstelen arccal hallgatom mondandóját.- Szakíts vele.- hangzik el a rideg utasítás.

- Nem kell a maga engedélye ahhoz, hogy a fia kivel legyen együtt és kit szeressen. Az érzéseknek maga sem parancsolhat. Sajnálom, hogy nem képes elfogadni, de nem fogok a fiával szakítani, mivel szeretem.- jelentem ki, a középkorú férfi arcára egyre dühösebb tekintet kúszik, kezét pedig ökölbe szorítja.

Tovább vizsgálom mozdulatait, végül leengedi fenyegető testtartását, majd tartást erőltetve magára, elmegy mellettem, mintha ott sem lennék.

- Sosem fogtok igazán egypár lenni. Ő vagyonnal rendelkezik és jó hírnévvel, előtte fényes jövő áll, te pedig...nem illesz a képbe. Erre a fiam is hamarosan rá fog jönni.- mondja visszafordulva felém, nekem pedig szívemet erős szorítás veszi körül szavai hallatán.

Rideg szavai újból és újból végig futnak fejemben, és ezzel is fájdalmat keltve bennem, hisz tisztában vagyok azzal, hogy emögött a szavak mögött, volt némi igazság. Daniel sosem vágott fel családja hátterével, mégis fogalmam sem volt, hogy mit tervez a jövőben. Félek, ha arra gondolok, hogy elveszítem.

Néma csendben állok továbbra is a hidegben, már teljesen egyedül, amikor is újból kinyílik az ajtó, de ezúttal Daniel lép ki rajta.

- Miért nem csengettél?- kérdezi, miközben átöleli derekam,de én azzal a mozdulattal el lököm magamtól, majd hátra lépek.- Hé, minden rendben?- néz rám aggódva, szemeimből pedig a könnyek patakokban kezdenek folyni.

Egy határozott mozdulattal visszaránt magához, szorosan kezd ölelni, én pedig, mint egy kisgyerek erősen kapaszkodok belé, miközben nyugtatásként hátamat simogatja. Gyötörtek azok a szavak, amiket apja mondott.

Lassan kezdtem karjai között megnyugodni, majd egy finom csókot nyomott homlokomra.

- Minden rendben.- suttogta gyengéden.- Elmondod, hogy mi történt?- kérdezi arcomat simogatva, eközben én könnyeim nyomát törölgetem le arcomról, majd egy sóhaj kíséretében, elkezdem elmesélni, hogy mi is történt pontosan, miközben megindultunk célunk felé.

Kezünket szorosan egymásba fontuk, nem törődve másokkal. A történet végére Daniel tekintete, csak úgy forrt a dühtől és az apja iránt érzett gyűlölettől. Nem sok hiányzott, hogy a mai napot annak szentelje, hogy elmenjen apja irodájába és elküldje a jó büdös francba, ám sikerült szerencsére lenyugtatnom.

- Ez az ember, komolyan lehetetlen! Ha anyám nem lenne, tuti, hogy már elköltőztem volna otthonról!- fortyog tovább a dühtől.

- Sajnálom..- válaszolom lebiggyesztett ajkakkal.- Én tehetek az egészről..

Már majdnem elértünk, a pokol suli kapujához, amikor egy erős mozdulattal megragadta karom és beráncigált az egyik üzlet háta mögé. Neki nyomott a falnak, amitől teljesen zavarba jöttem, hisz ajkainkat pár centi választotta el egymástól.

- Nagyon jól figyelj rám, Anthony Crowfield.- suttogja ajkaimra miközben szorosan tartja a szemkontaktust, aminek hála testemen végig fut a hideg. - Sosem foglak elengedni. Sem apám, sem más kérésére sem. Te az enyém vagy. Én pedig..a tiéd.- mondata végére, összetapasztja végül ajkunkat és egy érzelemmel teli csókot váltunk egymással. Hihetetlenül jól estek őszinte szavai. Azonban még így is éreztem, azt a nyugtalanító érzést szívemben, de igyekeztem nem venni róla tudomást. Pedig kellett volna.

Nagy nehezen szétváltunk egymástól, majd tovább indultunk.

Épp sikerült becsengő előtt megérkeznünk és beültünk az első rohadt unalmas óránkra, ami gazdasági volt. Talán érdekes is lett volna, ha a tanárnak nem lett volna olyan monoton hangja, hogy minden óra kezdetekor már arra gondoltam, hogy beleverem a fejemet a padba, hátha meghalok és nem kell ezt a kínzást tovább hallgatnom. Szerencsére Daniel társaságában mindig gyorsan telt az idő, így a mai nap sem volt kivétel, szinte minden órát végig ökörködtünk, ezzel is bosszantva a tanárokat, főleg, mikor Dany épp a telefonját nyomkodta a pad alatt, én pedig érdeklődve figyeltem, ahogy a játékkal játszik, persze ezt a tanár sikeresen kiszúrta.

- Daniel, tegye el azt a készüléket! Anthony, maga pedig forduljon előre!- hangzott el a tanár fenyegető utasítása.

- Ugyan tanár úr, én nem csináltam semmit, csak Dany f*szát bámultam.- válaszolom, mire az osztály hangos nevetésbe tör ki, a tanár feje, pedig egyre vörösödni kezd.

Valahogy mindig sikerült az órát érdekesebbé tennünk.

× Daniel szemszöge ×

A randi után nagyon boldog voltam, hisz remekül telt az az este és ami a vacsora után történt az autóba..hát..az valami eszméletlen volt. Meglepődtem, hogy ez a kis fekete hajú ördög, mennyire is képes a sexuális vágyaim határait feszegetni.

Ám persze, a boldogságunkat apámnak megint sikerült lerombolnia, amikor Tonyval szóba elegyedett, még én bent voltam a házban és vártam párom érkezését. Legszívesebben tényleg összepakoltam volna, de figyelembe kellett vennem anyámat, aki nem viselné jól, meg persze őt szeretem és nem akarom cserbe hagyni. Végül sikerült lenyugodnom Tonynak hála. Bármit is mondott neki apám, az mind szemen szedett hazugság volt, csak kihasználta Tony hiszékenységét.

Az órák egész gyorsan teltek, hála a kis szürke szemű társamnak, aki mindig hozta a formáját az órákon.

A tesi viszont egész izgalmas volt...vagy inkább izgató.

Hála a szigorú testnevelő tanárunknak, most is a lelket is kihajtotta belőlünk a hosszú futássokkal. Szememet ki máson, mint Tonyn legeltettem, hisz a kis drágának melege lett, így sikeresen levette magáról pólóját, és immár nyál csorgatva bámulhattam finom vonású, szálkás testét. Persze nem hagytam csak ennyibe, így a közelébe férkőzve, egy jól irányult mozdulattal, rácsaptam formás hátsójára, amire összerezdült, majd szikrázó tekintettel fordulva felém, bele harapott vállamba, kibillenve egyensúlyomból, sikerült hátra estem, őt pedig magamra rántottam. Zavartan pislogtunk egymásra, végül észbe kaptunk,hogy ez nem az az alkalom és hely, ahol egymásnak eshetünk, így gyorsan fel is keltünk a földről. A többiek, pedig megint csak jót röhögtek rajtunk. A fiúknál amúgy is megszokott volt, a néhai poénos seggre pacsi vagy épp egy-két "buzis" megnyilvánulás, így senki nem sejthetett semmit a köztünk lévő kapcsolatról.

** ** ** **

A hetek békésen teltek, kapcsolatunk egyre inkább erősödött. A szabad napjainkat együtt töltöttük, általában Tonyéknál voltunk, vagy épp nagy ritkán nálunk, amikor apám nem tartózkodott otthon, mivel kijelentette, hogy nem lehet nálunk Tony, ha ő otthon van. Persze ebből lett egy hatalmas vita is, de végül belenyugodtam abba, hogy az apám egy menthetetlen seggfej. Élveztük az együtt töltött időt, esténként lágyan bújtunk egymáshoz, szorosan összeölelkezve, persze alvás előtt más tevékenységet is folytattunk. Nem siettünk el semmit,bár néha már nagyon türelmem végén voltam és alig bírtam magam türtőztetni, de továbbra is türelmes voltam, hisz nem akartam semmit sem erőltetni, illetve fájdalmat okozni ilyen téren is Tonynak. Mert hát, egyértelmű, hogy én lennék felül.

Így teltek a boldog, békés napjaink, egészen addig a napig, amikor egy hosszú iskolai nap után hazaérve, mindenhol dobozok voltak, bennük pedig apám cuccai.

Anyám és apám a konyhába ültek némán.

- Mi folyik itt?- kérdeztem oda érve hozzájuk, apám pedig azzal a mozdulattal felállt helyéről és még belerakott valamit az egyik dobozba.

- Daniel..beszélnünk kell..-fordult felém anyám, én pedig helyet foglaltam velük szembe, majd apám is visszaült az asztalhoz.

- Fiam, anyád és én..nos..elválunk.- mondta apám rideg hangjával, én pedig teljesen megdermedve ültem tovább, bánik szerűen kezdtem levegő után kapkodni.

- Miattam?- kérdeztem, könnyeimet visszafojtva.

- Nem, dehogyis drágám!- ragadta meg kezem édesanyám.

- A magad nevében beszélj Lydia..-válaszolta apám és ismét felállt.- Anyáddal eltávolodtunk egymástól, így nem látjuk értelmét ezt tovább folytatni. Ennyi az egész. Én elköltözöm, ha akarsz, majd meglátogathatsz, hisz végül is a fiam vagy...de csak egyedül jöhetsz.- testem hirtelen remegni kezdett. Pánik szerűen elkezdtek a könnyek végig csordulni arcomon, hisz most tudatosult is benne, hogy a tökéletesnek hitt családom, darabokra hullik. Hiába nem voltunk jóban apámmal, mégsem kívántam azt soha, hogy külön útra térjenek anyámmal. Miattam vagy épp nem miattam alakult ki ez a helyzet, mardosott a bűntudat.

Apám megfogta a a dobozokba csomagolt dolgait és elment. Anyám próbálta magát tartani, ám a fájdalom neki is kiült arcvonásaira.

Nem tudtam már józanul gondolkodni, így tetteimet sem tudtam már befolyásolni. Sikerült olyan mélypontra süllyednem, a történtek miatt, hogy a vitrinben lévő piás üvegek fenekére nézzek többször is, s arra, hogy elkövessem életem legnagyobb hibáját.