× Tony szemszöge ×

Gondolom mondanom sem kell, hogy teljesen kiborultam. Amikor megláttam Danielt azzal a ribanccal smárolni, azt hittem menten felrobbanok. Féltékeny voltam? De még ennyire. Szarul esett a látvány? Nagyon is. 

Jelenleg jobbnak láttam kirohanni az utcára egy kis friss levegőért. Bár az este folyamán, így is gondom akadt a levegő vétellel, hála annak az idiótának és az eszméletlenül dögös megjelenésének. Caleb persze kezdte elterelni a figyelmem róla, azonban nem sok sikerrel. 

A falnak támaszkodva bámulom a csillagos eget, amikor is lépteket hallok, majd a hang irányába fordulva megpillantom Calebet. 

- Szia. Minden oké?- lép mellém, miközben ő is a falnak veti hátát. 

- Persze...csak kijöttem egy kicsit levegőzni.- erőltetek egy hamis mosolyt arcomra, szemeim pedig lehunyom. 

- Tudom, hogy mikor hazudsz és most is azt teszed. Szóval, mi a gond?- mondja teljesen nyugodtan, amire csak egy nagyot sóhajtok.- Daniel igaz?- kérdésére egyből rá emelem tekintetem.

- Nem, nem.. szó sincs..- folytatnám, de hirtelen közbe vág.

- Tony, nem vagyok vak. Láttam, hogy hogy néztél rá és majd szétvetett a féltékenység, amikor megláttad azzal a csajjal..- hangjából továbbra is a nyugodtság árad, azonban én kezdek inkább egyre idegesebb lenni.

- Sajnálom..- suttogom magam elé.

- Hé, minden oké. Megértem, hogy nem könnyű túllépni rajta, de ezért vagyok itt neked, hogy segítsek és elfelejtessem veled.- fogja arcom kezei közé és mélyen szemeibe tekint, amikben elkezdek felgyülemleni a könnyek.- Együtt legyőzzük..- mondja, majd egy finom csókot lehelt
ajkaimra, ami igazán jólesik, kezeimmel pedig szorosan átkarolom nyakát, ezzel is még közelebb húzva magamhoz.

- Köszönöm..- súgtam ajkaira, miután szétváltunk egymástól. Lágyan simogatni kezdi hajam, majd kézen fogva elsétálunk az autójához, amibe szinte vacillálás nélkül beleülök és nem érdekel az sem, hogy a barátaim épp bent vannak és nem tudják, hogy hová lettem. 

Caleb is beszáll a kormány mögé és egyenesen felénk veszi az irányt. Azonban, ahogy ránézek látom rajta, hogy feszült és, hogy teljesen máshol jár az agya, de jobbnak látom, ha most békén hagyom. Ha elakarja mondani, úgy is elmondja. Nem sokkal később már újból a házunk előtt találom magam, azonban mielőtt kiszállnék, Caleb megragadja a karom és mélyen ég kék tekintetével szemeibe néz.

- Mi a baj?- kérdezem tőle aggódó tekintettel.- Ha a ma este miatt érzed magad rosszul, akkor ne haragudj. Nem akartalak megbántani.- mondom megbánóan. 

- Nem, ez nem a ma estével kapcsolatos. Tony.. valamit el kell mondanom.- sóhajt egy nagyot, majd elengedi kezem és hátradől ülésében, én pedig csak kíváncsian figyelem.- Nos, tudod, hogy mostanában elég sok munkám volt és ez nem véletlen. Ugyanis kaptunk egy turné ajánlatot, ami egy egész évet venne igénybe, ami azt jelentené, hogy..

- Hogy nem találkoznánk..- fejezem be mondatát, szívem pedig egyből görcsbe rándul. 

- Igen. Azonban nem szeretném, ha vége lenne a kapcsolatunknak. Ezért arra gondoltam, hogy...lenne kedved velem tartani? Igaz, két hét múlva indulnánk és neked itt van a suli, meg minden...- fojtom belé a szavakat egy mély csókkal, miközben ő szorosan átkarolja derekam. 

- Örömmel tartok veled..- nézek mélyen szemeibe és most ő csókol meg engem hihetetlen szenvedéllyel. 

El sem hiszem, hogy gondolt rám még egy ilyen helyzetben is. Talán így lesz a legjobb. Talán, így képes leszek végleg minden fájdalmam elengedni, hisz Caleb mellett minden megtalálható. Talán képes leszek végleg elfelejteni Danielt is..

× Daniel szemszöge ×

Hétfő reggel elégedetten sétáltam be az iskola kapuin és egyből Tony keresésére indultam. Útközben összetalálkoztam Samyiékkel is így együtt haladtunk tovább az osztályterem felé, ahol ott állt már, az én tündöklő szürke szemű barátom. 

- Haliho!- lépek mellé, közben átkarolom szorosan vállát.

- Neked is szia.- válaszolja bosszúsan, arca azonban majd kicsattan a boldogságtól, amit egyikőnk sem tud hová tenni. Talán ilyen gyorsan túllépett a szakításon? Végül is én nem bánom, ha igen..

- Minek örülsz még is ennyire?- kérdezi Samy tőle felvont szemöldökkel, azonban akkor megszólal az órát jelző csengő, így mindannyian beindulunk a terembe. 

- Suli után jó lenne, ha ráérnétek. Szeretnék veletek beszélni valamiről. Üljünk be majd a közeli kávézóba.- fordul még felénk egy pillanatra, mi pedig egységesen bólintunk egyet. 

Gondolom, akkor akarja majd elmondani, hogy szétmentek. Ó, bárcsak azt mondta volna. 

Mindhárman idegesen a kávézó felé vettük az irányt, ahol már bent várt minket Tony, hisz neki eggyel kevesebb órája lett. 

- Gyertek, foglaltam helyet és rendeltem nektek kávét.- mondja széles vigyorral arcán, mi pedig helyet foglalunk.

- Elmondod végre a nagy örömöd okát?- kérdezi Josh felvont szemöldökkel. 

- Igen. Nos, tudjátok, hogy én és Caleb az utóbbi időben elég keveset találkoztunk.- na, kezdődik. Gyerünk Daniel, bírd ki, hogy nem mosolygod el magad.- Aminek az az oka, hogy a bandával együtt turnéra indulnak és rettenetesen sok próbájuk van, ez miatt nem is tudnánk találkozni, ugyanis a turné egy évet venne igénybe.- ó, ugyan, mond már ki, hogy szakítottatok.- Azonban Caleb megkért, hogy tartsak vele és, én igent mondtam. Így két hét múlva elutazunk.- mondja, nekem pedig elszáll minden boldogságom. Reménykedem benne, hogy rosszul hallottam, azonban a többiek döbbent arcára tekintve megerősödik benne, hogy nem. 

- És mi lesz a sulival? Mindjárt érettségi és te le akarsz lépni egy srác miatt?! Normális vagy?!- kel ki magából Samy. Meg kell mondanom, sosem láttam még ennyire dühösnek mint most. 

- Neked meg mégis mi bajod?! Örülnöd kéne, hogy boldog vagyok és, hogy elhatároztam magam. A sulit pedig megoldanám, utólag is letudnék érettségizni.- válaszolja miközben meg vonja vállát, mi pedig Joshal a háttérbe szorulva figyelünk. 

- Elhatározás? Nem Tony, ez minden csak nem az! Ez ostobaság. Mindent feladnál egy srác miatt? A barátaid, a családod, a jövőd?!- Tonyra nézek, aki kezd egyre idegesebb lenni, a feszültség pedig csak úgy szikrázik köztük.

- Nincs jogod beleszólni a dolgaimba! Reméltem, hogy ti is ugyan úgy örülni fogtok majd, mint én de tévedtem..- veszi vállára a táskáját és elindul a bejárat felé.

- Sajnálom, de egyet kell értenem Samyvel.- áll elé Josh.- Ne csinálj hülyeséget Tony..- fogja meg vállát, azonban a másik egy mozdulattal elcsapja kezét.

- Ti ezt nem értitek..- néz végig mindannyiukon, mire én is felállok és oda sétálok elé. 

- Tégy, ahogy jónak látod..- mondom fájdalmasan mosolyogva, miközben finoman végig simítok arcán, amire egyből kikerekedett szemekkel néz, majd hátrébb lép egyet.  

- Köszönöm, te legalább megértesz..- néz egyenesen szemeibe, majd hátat fordul és már lépne ki az ajtón, amikor is még Samy száját egy utolsó mondat hagyja el.

- Elmenekülhetsz a dolgok elől, azonban az érzéseid elől nem tudsz és erre te is rá fogsz jönni, de akkor már késő lesz..- mondja a lehető legnyersebben a lány, Tony pedig hátra sem nézve kilép az ajtón és elsétál. 

- Azt hiszem, itt az idő valóban elengednem őt..- mosolyodok el, miközben szemeiből apró könnycseppek gördülnek ki. 

Ekkor éreztem igazán azt, hogy egy részem meghalt. 

** ** ** **

Két héttel később..

A beszélgetésünk óta, szerencsére lenyugodtak a kedélyek és Samy is elfogadta a tényt, hogy Tony bizony elmegy, így gondoltuk szervezünk neki egy búcsú bulit, persze csak mi négyen vagyis öten, mivel Eric is csatlakozott hozzánk. Ugyanabban a kávézóban ültünk, ahol két héttel ezelőtt bejelentette, hogy elmegy. A hangulat mégis egész családias volt, jól éreztük magunkat, nevettünk és boldogan merengtünk vissza a múltba. Josh egy kissé többet ivott a kelleténél, így Eric úgy döntött, jobb ha haza viszi, mielőtt mindent összehány. 

- Sose bírta jól a piát..- mondja Tony sóhajtva, amire elmosolyodunk. 

- Kimegyek a mosdóba.- áll fel Samy.

Kissé kellemetlen így ülni kettesbe vele. Nem igazán akarom elfogadni a tényt, hogy elmegy, de talán így mindkettőnknek könnyebb lesz. Mióta elmondta az egészet, azóta voltam pár randin, ám egyik sem kötött le nagyon. 

- Azt hiszem, jobb, ha indulok. Még néhány dolgot el kell pakolnom és anyától is elakarok még köszönni.- áll fel székéből, miközben összeszedi cuccát.- Nos, akkor majd beszélünk..- néz rám mosolyogva és indulna el, azonban nem tudom miért, de keze után kapok, ezzel is megállítva őt.

Kérdő tekintettél néz rám, én pedig egy nagyot nyelek, majd lesütőm tekintetem.

- Csak egy valamit mondj el nekem. Szereted?- nézek vissza hamu szürke szemeibe, amik most lágyan visszatekintenek felém. 

- Sosem fogom úgy, mint ahogy téged szerettelek..- válaszolja mosolyogva, kezeim pedig elengedik őt, ő pedig vissza se nézve, kilép újból az ajtón.

Percekig csak döbbenten pislogok. Legszívesebben ordítanék a dühtől, a fájdalomtól, a csalódottságtól, ám nem tehetem. Muszáj volt őt elengednem. 

Gondolataimból Samy keze térít vissza, ahogy vállamra rakja, én pedig rá emel tekintetem.

- Figyelj Daniel. Tudom, hogy azon vagy, hogy elenged őt, azonban ti túl sok mindenen mentetek már keresztül együtt. Felpofoznám magam azért, amit most mondani fogok, de neki melletted van a helye és ezt ő is tudja, azonban inkább elrejtette az irántad táplált érzéseit. Szeret téged, még ennyi idő után is, akárcsak te őt. Ha most nem mész utána, soha sem tudhatja meg az igazat arról, hogy valójában mennyi mindent is jelentesz neki.- mondja a lány, én pedig egy gyors mozdulattal felpattanok és megölelem. 

- Igazad van Samy. Szeretem, el sem tudod képzelni mennyire.- engedem el, majd magamra kapom kabátom és elindulok.- Köszönök mindent.- adok egy puszit arcára és már rohanok is kifelé az üzletből.

- Fuss, Daniel. Remélem még nem lesz késő..- suttogja mosolyogva a lány, barátja után tekintve. 

A lábaim szinte repítenek, úgy szelem az utcákat egyenes a banda turné busza felé és csak imádkozom, hogy ne legyen még túl késő.