×Tony szemszöge×

A kórházhoz érve, újból karjaiba kapott és bevitt a bejáraton. Szerencsére egyből segítségünkre siettek és elkezdtek ellátni, mivel a fejemen lévő sebből újból elkezdett ömleni a vér. Ám szerencsére kiderült, hogy nem nagy a seb keletkezett, így gyors fertőtlenítés után leragasztották. A bokámnál, már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, mivel röntgen közben néha erősen megcsavargatták. Mondanom sem kell, hogy majdnem elájultam a fájdalomtól. A vizsgálatok végeztével ismét kiderült, hogy mázlimra nem tört el a bokám, csak megzúzódott és egy csinos kis sínbe csomagolták. Leellenőrizték, hogy szenvedtem-e agyrázkódást, s mint kiderült, még egy gonddal több, mivel igen, de szerencsére nem nagymértékűt.

Körülbelül két óra elteltével minden vizsgálatnak vége lett és egy nővér segítségével visszamentem a váróba, miközben kezembe nyomtak egy egyhetes igazolást iskola alól. Legalább valami jó is származik ebből az egészből.

- Jön valaki önért vagy haza tud menni egyedül?- kérdezi a nővér, miközben kezembe nyomja a mankókat.

- Majd hívok egy taxit.- válaszolom, szemem pedig körbe vezetem a helységen, keresve az én megmentőm, ám sehol sem látom. Bár nem mintha kötelessége lenne velem foglalkoznia. Megköszönve mindent, kibicegek az ajtón, ám a lépcsőn elég nehéz így közlekedni és sikeresen meg is csúszok, amikor két erős kéz hirtelen megtart.

- Te tényleg béna vagy..-hallom meg hátam mögül az ismerős hangot és felé fordítom tekintetem.

- Ch, fogd be.- mászok ki karjaiból.- Egyedül is boldogulok.- mondom a lehető legnyersebben.

- Na persze..-mondja gúnyosan, majd újból karjai közt találom magam, miközben az autója felé veszi az irányt.

Elég érdekes ez a helyzet. Nem ismer, mégis feltétel nélkül segítségemre van.

Kissé kezdem kényelmetlenül érezni magam, ahogy mellkasához szorítja testem, így szinte teljesen elveszek karjai közt, pedig csak egy fejjel magasabb nálam. Csak bámulom arcát és érzem, ahogy arcomat ellepi a forróság, így elkezdek mocorogni karjai közt.

- Ne ficánkolj már, királylány.- néz rám mosolyogva.

- Minek neveztél?- förmedek rá.

- Jól hallottad. Pont annyi baj van veled, mint egy királylánnyal, aki nem tud magára vigyázni.- mondja gúnyosan, miközben végre elérünk az autóhoz és ismét belehelyez a mellette lévő ülésbe. Megjegyzésére, csak dühösen horkantok egyet.- Haza viszlek.- jelenti ki ellentmondást  nem tűrően.- Merre laksz?- kérdezi, tekintetünk pedig tökéletesen összetalálkozik, s úgy érzem teljesen elveszek kéken csillogó szemeiben. Elmondom a címet és már indulunk is.

Alig öt perce mehetünk, amikor a gyomrom olyan hangot ad ki, mint egy bálna..mondjuk lehet azért, mert nem ettem tegnap óta egy falatot sem.

- Éhes vagy?- kérdezi felvont szemöldökkel.

- Épp vásárolni készültem, amikor sikeresen neked mentem.- mondom rosszallóan.

- Mintha az én hibám lenne,hogy béna vagy.- válaszolja gőgösen.

- Fogd be!- kiabálok rá. Komolyan kikészít. Hirtelen azonban bekanyarodik egy gyorsétterem elé és leparkol. Kiszáll az autóból és bemegy az étterembe én pedig csak figyelem. Pár perc elteltével visszaér kezében két nagy zacskó kajával és visszaül mellém. A kaja illatától egyből összefut a nyál a számban.

- Tessék.- nyomja kezembe az egyik zacskót, amiből én egyből ki is kapom a hatalmas hamburgert és elkezdem magamba tömni, miközben teleszájjal mormolok egy köszit.

- Te aztán gusztusosan eszel..- néz rám, miközben bele harap ő is kajájába.

- Fhogd má' be..-válaszolom megint csak teleszájjal és összehúzott szemöldökkel, amire ő hangos nevetésbe tör ki. Milyen helyes, amikor nevet. Na jó..mégis miért gondolok én ilyenekre?

Csendben folytatjuk tovább az evést, s mikor már mindketten végeztünk elégedetten dőlünk hátra az ülésbe.

- Ez most jól esett.- mondja üdítőjébe belekortyolva.

- Nekem is, de nem kellett volna meghívnod..- mondom sóhajtva.

- Hagyd csak, miattam sérültél meg egyrészt..ennyivel tartozom.- kacsint rám, amitől csak zavartan tudok pislogni.

- Kösz.- kortyolok bele én is italomba.- Miért?- kérdezem tőle, miközben kérdően néz rám.-Miért segítettél nekem? Nem is ismersz.

Csak némán bámul rám, majd végül megszólal.

- Mond csak..nem találkoztunk mi már valahol? Ismerős vagy..- fordítja el tekintetét.

- Nem hiszem. Ilyen vénemberekkel nem szoktam egy társaságba keveredni.- húzom ajkaim gúnyos mosolyra.

- Te kis..- sziszegi összeszorított fogakkal.- 19 évesen kibaszottul nem vagyok öreg, te kis szaros!- kiabál rám.

- Még, hogy ÉN szaros?! Egy év van köztünk, te idióta..- förmedek rá dühösen.

Érzem a köztünk lévő feszült légkört, végül mély lélegzetet véve, visszadőlök az ülésbe. Nála bosszantóbb emberrel, még életemben nem találkoztam. Ő sem cselekszik másképp, kezeit ölébe fonja és úgy vizsgál engem dühös tekintetével, ami egy idő után, átvált valami egészen mássá. Azt hiszem a kíváncsiság tükröződik meg szemeiben. 

- Ha valamit kérdezni akarsz, akkor kérdezz. Ne csak bámulj.- nézek rá felvont szemöldökkel.

-Te meleg vagy?- hangzik el kérdése, én pedig csak tátogni kezdek, mint egy hal és döbbenten pislogok. Mégis honnan jött rá? Ennyire látszana? De hát lányokkal is voltam már...vagy talán azóta ennyire megváltoztam? Mondjuk, ha azt nézzük, sosem élveztem a lányokkal töltött időt, akár kapcsolatban voltam, akár nem. Még szexuálisan sem mondhatom azt, hogy kielégítettek. Basszus ez nagyon gáz...ez a srác tuti, hogy olvas a gondolataimban és onnan jött rá. Igen, biztos így van.

- Nos, ami azt illeti..-állok meg egy pillanatra. Nem gondolom, hogy szégyenkeznem kéne ez miatt és így nincs is miért titkolnom.- Igen az vagyok.- nyögöm ki ajkaim beharapva.

- Hmm...-hajol közelebb felém.- Akkor ezért bámultál és méregettél egyfolytában. Te kis hamis.- húzza elégedett mosolyra ajkait.

- Csak nem bejövök?- kérdezem szarkasztikusan, miközben elnevetem magam.

- Talán.-válaszolja vállát megrántva.- Persze én nem vagyok teljesen meleg, ha érted. Egyszerűen..csak vonz benned valami..azt hiszem.- néz mélyen szemeimbe, én pedig köpni-nyelni nem tudok az elhangzottak miatt. Ez kész..azt hiszem nekem ez már sok volt a mai napra.

Nem szól többet, csak előhúz zsebéből egy cigis dobozt és kiszáll az autóból, miközben rá gyújt. Lehajtott fejjel ülök, elmerengve gondolataimba. Mennyi is a valószínűsége, hogy pont beleütközök egy félig meleg srácba, akinek talán még be is jövök. Hát nem sok, de velem mégis megtörténnek mindig ezek a lehetetlen helyzetek.

- És van valakid?- kérdezi visszaszállva mellém, miközben beindítja a motort.

Szinte azonnal rá kapom tekintettem, ő pedig döbbenten néz rám, hirtelen megmozdulásom miatt. Mellkasomban újra előtör az a fájdalom, amit eddig nyomtalanul eltűnt. Tényleg eltűnt? Inkább csak enyhült...de mégis minek a hatására? Ő miatta? Nem..nem az kizárt. Hisz még csak nem is ismerem. Még is teljesen elterelődtek gondolataim, mióta vele vagyok. Daniellel már nem vagyunk együtt, az tény, de ettől függetlenül, még nem léptem túl rajta, hisz alig egy napja történt. De mégis..mi ez a kellemes érzés, ami elfog Caleb közelében?

Túl sokáig hallgatok, így legyezni kezd előttem kezeivel, amire egyből vissza is térek a valóságba.

- Ami azt illeti...nincs.- mondom ki nagyot nyelve.- És neked?- terelem gyorsan magamról a szót, hisz valószínűleg kihallotta a fájdalmat szavaiból.

- Szintén.- válaszolja, majd a gázra lépve kihajtunk a parkolóból. Az út csendben telik, amit őszintén nem is bánok.

Megérkezve házunk elé leparkol, majd felém fordul.

- Rendben leszel?- kérdezi aggódó tekintettel.

Kissé kipirulva félre csapom tekintetem és bólintok egy aprót, majd óvatosan kimászok az autóból mankóimmal együtt. Intünk még egymásnak egyet, majd el is hajt, én pedig belépek az ajtón.

Sok minden történt. Először darabokra töri a szívem, az a személy, akit négy évig magam mellettem tudtam. Aztán egy véletlen baleset folytán összetalálkozok egy sráccal, aki képes egy pár pillanat alatt eltüntetni gyötrő fájdalmam, mellé pedig még érthetetlen dolgokat is mond.

Gondterhelten dőlök le a nappalinkban elhelyezkedő kanapéra, miközben írok Samynek egy smst, hogy bizony a jövőhét nekem kimarad, mivel megsérültem. Anyámnak is szólok, aki egyből elkezd kérdezősködni állapotom felől és vagy félórába telik, mire sikerül lenyugtatnom.

- Mi lenne, ha áthívnád Danielt? Biztos szívesen ápolna, amíg én dolgozok.- mondja lágy hangon, azonban nekem ezek a szavak, éles pengeként hatolnak szívembe, hisz ő még nem tudja, hogy szakítottunk.

- Nem, nincs szükségem segítségre. Főleg nem tőle, mivel már nem vagyunk együtt, de nem szeretnék erről beszélni.- mondom ridegen.

-...Rendben, igyekszem elszabadulni innen. Addig is pihenj és hívj ha baj van.- válaszolja aggódóan, majd elköszönünk egymástól és bontom a vonalat.

Ez van. Nincs már aki vigyázzon rám. Nincsenek védelmező, s lágyan ölelő kezek. Nincsen már több gyengéd vagy épp szenvedélyes csók és heves érintkezések. Nincs már senkim, csak én saját magam. Fájdalmas beismerni,de egyedül vagyok.

× Daniel szemszöge ×

Hétfő reggel idegesen rohanok az iskolába, mivel már megint késésben vagyok.

Belépve a terembe, a tanár egyből beír 15 perc késést, majd helyet foglalok az egyik padnál, Samy mellett, aki néhány rosszalló pillantást küld felém. Az óra most is rohadt unalmasan telik, tekintetemmel végig futok az osztályon és észreveszem, hogy Tony bizony nincs sehol.

Gyomrom egyből görcsbe rándul és idegesen fordulok Samy felé.

- Hol van Tony?- kérdezem kissé hangosan, amit a tanár egyből meg is hall és jól le is szedi a fejem.

Bosszúsan fordulok füzetem felé, majd meghallom a mellettem ülő lány sercegő tollát, amint egy papírcetlire firkál valamit. Nem is kell sokat várnom, mivel elém tolja és a következő mondat áll rajta.

"Beszélgessünk egy kicsit a szünetben."

Nagyot nyelek, mivel úgy érzem ez a mondat eléggé vészjósló és Samy, lány létére eléggé harcias természetű. Remélem nem fog ő is beverni nekem egyet, bár nem mintha nem érdemelném meg.

Gyomorideggel ülöm végig az óra további részét, ami még csak rosszabb lesz, amikor meghallom az óra végét jelző csengőt. Idegesen pakolom össze cuccaim és kirohanok a teremből, meg sem állok addig, amíg ki nem érek az udvarra.

- Azért ennyire nem kell parázni.- hallom meg a lány hangát hátam mögül. Mindketten leülünk az egyik padhoz, én pedig csak némán várom,hogy megszólaljon.- Szép a szemed.- mondja karba tett kézzel, miközben mosolyra húzza száját.

- Nagyon vicces.- válaszlom bosszúsan.

-Magadnak csináltad.- na ebben igaza van.

- Hogy van? Tony..hogy van?- kérdezem nagyot nyelve, ajkairól pedig eltűnik a mosoly.

- Nem jól. Eléggé megviselte, persze bele halni nem fog, de elárulva érzi magát és nem oktalanul. Azt ne várd, hogy megbocsájt egyhamar.- mondja dühös tekintettel.- Még is mi ütött beléd?

- Sajnálom, nem akartam, hogy ez legyen. Anyámék bejelentették, hogy elválnak és kibuktam. Nem tudtam mit teszek.- mondom, visszafojtva könnyeim.

Néhány percig, csak néz rám csendben, majd egy nagyot sóhajtva folytatja.

- Szerintem jobb lenne,ha nem keresnéd egy ideig. Legalább is addig, amíg meg nem nyugszik és be nem gyógyulnak sebei.

- És most hol van? Miattam kihagyta a sulit?- kérdezem idegesen.

- Nem. Balesete volt.

- Micsoda? És jól van? Mennyire súlyosak a sérülései? Kórházban van? Ugye nem fog meghalni?- pattanok fel mellőle, miközben kérdéseimmel bombázom.

- Állj már le!- kiabál rám.- Nincs nagy baja, csak a bokája sérült súlyosabban, mivel elesett a deszkájával. A héten nem jön csak, addig pedig otthon pihen.- mondta megnyugtató hangon.

Nagy kő esik le szívemről, mondatait hallva, miközben vissza ülök mellé, arcomat pedig kezeimbe temetem. Ha mellette lettem volna, most nem lenne ez és nem éreznék ekkora ürességet hiánya miatt, ami mindenhol feltűnik, ahol csak járok. Hátamon megérzem a lány gyengéd kezeit, majd ráemelem tekintetem.

- Figyelj Daniel, ne gyötörd magad. Ami megtörtént az megtörtént. A múltat nem lehet megváltoztatni, viszont elfelejteni és elengedni igen. Bármennyire is fáj mindkettőtöknek ami történt, idővel enyhülni fog, csak tenni kell érte és bármennyire is haragszik rád Tony, én segíteni fogok nektek. Legalább is megpróbálok. Ti túlságosan is összeilletek. Nem mellesleg sosem láttam még olyan boldognak, mint amikor veled volt.- mosolyog rám, én pedig egy hirtelen mozdulattal megölelem.

- Köszönöm Samy. Tony örülhet,hogy egy ilyen jó barátja van.- mondom, miután elengedem.

Csak bólint egyet mosolyogva, majd visszasétálunk az épületbe.

Csak most tudatosul is bennem, hogy mennyire függök már Tonytól, s csak imádkozom, hogy minél gyorsabban teljen el ez a hét.