-Öhm...szia...? - köszönök zavartan, mikor Jungkook lenyugszik és az ismeretlen lány mellett ül szorosan, a kezét szorongatva. De nem is ezért vagyok zavarban, hanem az új jövevény miatt, aki úgy néz, mintha mindjárt kiesne a szeme a helyéről.
-Szia - szólal meg magyarul, aminek hatására már én is úgy nézek, mint aki szellemet látott.
-Tudsz magyarul? - nyögöm ki nagy nehezen.
-Igen és te is. Taylor, igaz?
-Ühüm. Te pedig...
-Fruzsina, de csak Fruzsi - mutatkozik be, a hat fiú meg ül, mint a sült hal, mert semmit nem ért.
-Hát, meglepődtem, hogy találkoztam itt egy magyarral.
-Én ezek után már semmin nem lepődök meg... - sóhajt egyet a sötét hajú lány.
-Veled találkoztam az ajtóban! - kiáltok fel, mikor felismerem. Ő volt az aki úgy megbámult.
-Haha, tényleg. Bocs, ha megijesztettelek, de nagyon hasonlítasz valakire.
-Jankára?
-Igen, rá. Honnan tudtad? - csodálkozik el.
-Namjoon-nal beszélgettünk, szóval úgy nagyon képletesen, de képben vagyok.
-Angolul légyszi - szól bele a beszélgetésünkbe Jungkook, mire magamban elkezdek röhögni. Nem fog sokkal többet érteni, ha azon a nyelven folytatjuk.
-El kéne mondanunk... - mondja Namjoon maga elé meredve.
-Mit? - érdeklődik Suga, mi pedig figyelmünket rájuk szenteljük.
-Hogy Taehyung nincs itt. Meghalt.
-Hyung...
-Nem, Jungkook! Eleget húztuk már az időt. Az ARMY-kra is gondolni kell, mégha nincs is hozzá kedvünk. Ők számítanak ránk! Nem várhatunk a csodára, ami úgysem fog eljönni. El kell fogadnunk az igazságot - fakad ki a leader, ám könnyeit visszatartja. Hallom, ahogy Fruzsi fordít a többieknek, ők pedig megrökönyödve hallgatják Namjoon szónoklatát.
-Nam, csak egy kicsit várjunk még - teszi Suga barátja hátára a kezét.
-Várjunk?! Mégis mire várjunk?! V meghalt! Nincs többé! Már el is temették, mi is ott voltunk! Hát még mindig nem fogjátok fel?! Nem volt elég látni azt a sötét koporsót, ami a testét rejtette?! Nem éreztétek, hogy már nem tudunk semmit sem tenni?! Mert, igen, mi, sőt, senki nem tud semmit sem tenni már érte, azon kívül, hogy megőrizzük emlékezetünkben! - kiabál Namjoon, mire néma csönd lesz a szobában. Nem tudom a többiek mennyit értettek belőle, de arcukon a színtiszta fájdalom tükröződik. Végül a maknae az első, aki elsírja magát, majd szépen J-hope és Jin arcán is folyni kezdenek patakokban a könnyek.
Suga megveregeti Namjoon vállát, közben valamit mond, amit nem értek, majd odamegy a sírókhoz és vigasztalja őket.
A leader-re pillantok, aki bűnbánóan nézi a krémszínű szőnyeget, pár másodperc múlva pedig feláll és bemegy az egyik szobába.
Azt hiszem most lehettem szemtanúja egy együttes szétesésének.
Segélykérően pillantok Fruzsira, aki veszi az adást és mellém ül, Jungkook-ot Jimin-re hagyva.
-Szerintem nekem mennem kéne. Zavaró tényezőnek érzem magam - sóhajtok és a lányra pillantok.
-Ne, maradj még. Nem is tudod mekkora támasz vagy számukra - tiltakozik egyből.
-Mert hasonlítok arra a Jankára?
-Igen, azért. Tudom, hogy ez így öntelten hangzik, de kérlek maradj velük, még ha nem is saját magad vagy a segítségükre.
-De... - kezdek bele, ám hangom elcsuklik. - Rendben.
-Köszönöm, Neko! - szorítja meg a kezem Fruzsi.
-Neko?
-Bocsánat, csak Jankának volt ez a beceneve és elfelejtettem, hogy te nem ő vagy...
-Semmi baj. Egyszer szívesen találkoznék vele, ha már ennyire hasonlítok rá.
-Elviszlek majd hozzá - szólal meg Jimim hirtelen angolul. Meglepetten fordulok felé.
-Tessék?
-Elviszlek majd hozzá.
-De honnan tudtad miről beszélünk? - mutatok magamra és Fruzsira, mire Jimin megvonja a vállát, figyelmét pedig újra Kookie-ra szenteli, aki kezd lenyugodni. Ennyit sírni egy nap, lassan rekord lesz.
-Ha befestenéd a hajad vörösre, ikrek is lehetnétek - fogja meg az egyik hosszú, barna tincsemet Fruzsi elmélázva.
-Mostmár tényleg nagyon kíváncsi vagyok - nevetek fel halkan.
-Elhiszem - mosolyodik el ő is halványan.
-De ha ő tudna nekik segíteni, miért nem jön ide?
-Nem emlékszik semmire.
-Oh, tényleg. Akkor most hol van? Visszament Magyarországra?
-Ü-üm - rázza meg a fejét Fruzsi - Itt van Dél-Koreában. Egy otthonban, ahol a hozzá hasonlók és idősek vannak.
-A szülei?
-Nem tudnak az esetről. Még nem mondtuk el nekik.
-Mondtátok? Mármitnt te és a BTS?
-Nem, Csenge. Ő is velünk lakik, illetve már csak velem.
-Tényleg sajnálom ami történt...
-Igaza van Namjoon-nak. Már nem tudunk változtatni rajta - sóhajt egyet Fruzsi, majd előveszi a csörgő mobilját - Oh, ez éppen Csenge - veszi fel a telefont. - Szia...mi? Oké, megyek...de, megyek, nem csak Jungkook fontos az életemben...sietek, szia! - teszi le a telefont - Bocsánat, de most mennem kell. Megérkeztek Janka eredményei és mint egyetlen "hozzátartozója" el kell mennem.
-Persze, semmi gond. De milyen eredmények? - jó, lehet nem volt túl illedelmes ezt megkérdeznem, csak a kíváncsiság nagy úr.
-A CT eredményei. Mivel alig két hete történt a baleset és Janka nem volt magánál, nem tudták, hogy mikor felébred nem fog semmire sem emlékezni, így csináltak egy újabb vizsgálatot.
-Értem, akkor menj - hessegetem el, pedig egyáltalán nem akarom, hogy magamra hagyjon.
-Szia - köszön el, majd odamegy az immár csak nagyokat pislogó Jungkook-hoz és valószinűleg elmondja hova megy, mert a fiú megértően bólogat. Egy apró csókot nyom a szájára, majd már itt sincs, én meg azon kapom magam, hogy vigyorgok, mint a tejbetök. Aranyosak. Irigylem őket, hiszen nekem sosem volt még tartós kapcsolatom. Elég nehéz eset vagyok, ráadásul egy szuper modell is, így nehezebb találni valakit, mert ki tudja mit szólna hozzá a nagyvilág. Plusz V és Janka története után, kétszer meggondolom akarok-e szerelmes lenni...

Azon kapom magam, hogy egyedül ülök a kanapén, illetve majdnem egyedül, mert valaki erősen szugerál engem.
-Jimin? A többiek? - pillantok fel a szemben ülőre.
-Namjoon hyung-nál vannak.
-És te? - csodálkozok el. Neki nem ott kéne lennie?
-Veled beszélni akarok - feleli "tökéletes" angol nyelvtannal.
-Miről? - megmondom őszintén, kicsit parázok ettől a Jimin gyerektől. A tekintete olyan ijesztő, mintha bele látna a lelkembe.
-Miért vagy mint JinRa?
-Ki az a JinRa?
-Janka, én hívom így.
-Hát fogalmam sincs. Igazából azt se tudom, hogy néz ki. Nincs egy képed róla? - kérdezem, de Jimin olyan értetlen arccal néz, nem is tudom mit akart velem beszélni, ha nem is érti a felét.
-Kép, fotó! - magyarázom és közben mutogatok.
-Áh, fotó!
-Igen-igen! Fotó! - vigyorgok megkönnyebbülten.
-Nem. Kitöröltem.
-Most komolyan? Miért?
-Hm?
-Miért?
-Én...mérges voltam. Voltam? Igen, voltam - állítja ösze nagy nehezen a mondatot.
-Értem, de tuti nincs senkinek sem? Mármint csak van egy felvétel vagy videó, bármi róla - sóhajtok. Miért érzem úgy, hogy direkt nem akarja megmutatni?
-Mi? - néz rám értetlenül, én pedig ott adom fel a beszélgetést. Inkább odanyújtom neki a telefonom, hogy írja be a wi-fi kódját.
-Kösz - veszem el a készüléket, majd megnyitom jó öreg barátunkat, a google fordítót. Magyar-koreai, tökéletes.

Mikor viszel el Jankához?

Majd később.

Miért?

Nem vagyok még felkészülve.

Ezt hogy érted?

Csak...

Jimin?

Igen?

Hogy értetted az előbbit?

Jimin nem válaszol, csak visszaadja a telefonom, majd arcát tenyerébe temeti.
-Bocsánat... - suttogom halkan és előredőlök a térdemre. Ügyes vagyok, sikerült megint beletaposnom valakinek a lelkébe. Ha így folytatom, pszichológus karrieremet kidobhatnám a kukába. Még szerencse, hogy modellként nem mások pátyolgatásáért fizetnek.
-Taylor, Jimin, megyünk - jönnek vissza a többiek szerencsémre. Ha még sokáig kettesben hagynak, tuti megríkatom az ezüstös hajút.
-Hova? - pillantok fel Namjoon-ra nagy szemekkel.
-Bejelenteni, hogy...tudod.
-És én miért is megyek?
-Khm... - bök alig észrevehetően a többiek felé.
-Ja, aham. Persze, megyek - bólogatok hevesen, amire egy elég gyér mosolyt kapok.

Az út néma csöndben telik. Jin vezet, én hátraszorulok Suga és J-hope közé.
Őszintén, már alig várom, hogy odaérjünk.
Hirtelen megállunk, aminek következtében kis híján lefejelem az előttem lévő ülést.
-Hé! Ez mi volt? - ülök vissza egyenesbe és az elöl ülő Namjoon-ra nézek.
-Egy videojátékmániás lány megállított benünnket, mi pedig felvesszük - magyarázza, mire eltátom a számat.
-Mi? - kérdezem meglepődve.
-Helósztok - száll be a kocsiba egy lány, akivel már szintén találkoztam valahol...
-Szia Csenge - köszön egyszerre a hat fiú, mint a kisiskolások.
-Oh, helló Taylor - mászik be mellém és J-hope-ot arrébb löki, hogy elférjen mellettem.
-Öö...szia - intek neki egyet zavartan - Találkoztunk már?
-

Ja, bocs. Igen, egyszer még a lakásoknál, de tökre olyan mintha már ősidők óta ismernélek - meséli az előtte ülő RapMon haját szugerálva.
-Te is ismered Jankát gondolom.
-Igen, ezért is olyan.
-És hogy-hogy csak így beszáltál?
-Fruzsi hívott, hogy fordítóra van szükség - vigyorodik el Csenge - Becsüld meg, hogy itt vagyok. A legújabb Assassin's Creed-et hagytam otthon magányosan emiatt - kezdem érteni miért mondta Namjoon, hogy videojáték mániás.
-Vettem, de aztán jól fordíts.
-Hát, lesznek benne hibák, de nagy vonalakban el fogom mondani miről hadoválnak ezek - mosolyog rám, aztán abbahagyjuk a beszélgetést, mert kicsit zavaró, hogy a kocsiban csak a mi hangunkat hallani.

-Megjöttünk - száll ki az autóból Jin, majd a többiek is követik a példáját.
A további beszélgetésekből semennyit sem értek, csak követem a srácokat Csengével, mint egy kutya.
Először Namjoon felhív valakit, amint később kiderül, a menedzsert és Hobeom-mal együtt indulunk el. Valami szöveget ad oda nekik és nem kerüli el a figyelmemet, hogy a papírdarab egyenesen a kukában végzi.
A fiúkat kisminkelik, meg átöltöztetik, mi pedig addig kettesben várunk, a sminkesek között Csengével. Nem nagyon szólunk egymáshoz, jelenleg nincsen túl sok témánk.
-Te nem mentél be Jankához az eredmények miatt? - kérdezem meg egyszercsak.
-Nem, elég ott Fruzsi. Ráadásul előtte voltam pont nála, nem akartam zavarni a jelenlétemmel.
-Zavarni?
-Igen. Nem emlékszik ránk, így elég idegesítő lehet neki, ha idegenek úgy viselkednek vele, mintha húsz éve ismernék egymást, ami majdnem igaz - sóhajt Csenge.
-De lehet örül, hogy foglalkoztok vele - mondom és Jimin-re nézek. Egy tükör előtt ül, várja, hogy kisminkeljék. Csak most veszem észre, hogy mennyire beesett az arca, csontjai majd' átlyukasztják a bőrét, ráadásul szemei alatt szinte Prada táskák vannak.
-Hm, lehet - válaszol Csenge kis idő múlva.

Leülünk egy kanapéra és onnan bámulunk tovább.
Akkor eszmélek fel érdekfeszítő tevékenységemből, mikor elkezdik a forgatást.
-Gyere! - indul el Csenge, én meg jó kislány módjára követem. - Olyan ismerős ez a helyzet - nevet fel keserűen és a kamerákat bámulja.
-Történt már ilyen? - csodálkozok el. Nem hallottam nyolcadik tagról, aki kilépett volna, vagy ilyesmi...
-Nem, ilyen nem. De egyszer Janka is közöttük állt, én pedig ugyanúgy a háttérből figyeltem.
-Oh...remélem visszajönnek Janka emlékei - mondom és így is gondolom. Akkor visszatérhetne egy barátjuk.
-Igen, én is. Na, de kezdődik a forgatás, szóval halkan fordítok - tereli a témát, majd kicsit hátrább húz, hogy tuti ne zavarjunk.
A fények kigyúlnak és visszaszámolnak, majd elkezdődik a pár perces videó forgatása.
Először Namjoon kezd el beszélni, mint leader.
-Először valami bevezetőt mond, arról, hogy mennyire sajnálják a történteket, de még nem mondta ki, mi is történt pontosan - kezd bele a fordításba Csenge.
-Bocsi, ezt rám bíznád inkább? - kérdezi angolul egy fiatal lány mellénk szegődve. A videojáték mániás lemondóan bólint, majd átadja a szót.
-Köszi. Szóval... - vesze egy nagy levegőt a lány - Mi nem így terveztük a csapatunk jövőjét. Szerettük volna, ha mi heten együt maradunk örökre. Hogy együtt vészeljük át, egymást támogatva, a nehéz időszakokat. Hogy mindig számíthatunk a másikra, bármiről is legyen szó. Ám nem teljesülhet az ember összes kívánsága. Nem tarthat örökké semmi... - Namjoon hangja elcsuklik és kibuggyannak az első könnycseppek szemeiből - a francba is! Én nem így akartam! Jó leader akartam lenni, aki megvédi a csapatot! Azt akartam, hogy mindenki boldog legyen! Ez olyan nagy kérés volt?! Miért nem lehet egyszer az, amit eltervezek?! Miért?! - a könnyei mostmár patakokban folynak és hangját is felemeli. Jin a vállára teszi a kezét és mély lélegzet vételekkel próbálja visszatartani sírását - Úgy sajnálom! Sajnálom, sajnálom, hogy nem voltam képes elvégezni a feladatom! Kérlek, kérlek bocsássatok meg nekem!
-Semmi baj. Nem a te hibád - rázza meg a fejét Hoseok - Mi is hibásak voltunk. Nem vettük észre a szenvedését, ami olyan nyilvánvaló volt, mégis minket elvakított a boldogság, azt hittük minden rendben van.
-Mi nem akartunk ilyen véget! - néz a kamerába Jin.
-Én várni foglak - szólal meg Jimin - Várni foglak Taehyung. Hiszem, hogy a közeljövőben találkozhatunk.
-Hyung! Szeretni foglak mindig! - kiáltja Jungkook, aminek hatására egyszerre mondják a kamerába érzéseiket.
-Taehyung, szeretni fogunk mindig és sosem felejtünk el - fejezik be a videót.
A forgatás befejeztével mindenki sírni kezd. Még én is, aki nem híres erről a szokásáról, mégis a feltörekvő emlékek elhomályosítják a látásom.
-Kö-köszönöm, hogy fordítottál - fordulok a lány felé, aki szipogva legyint.
-Nincs mit.

-Jót tesz a levegőzés - bíztatom Jimin-nel Jungkook-ot, aki most omlott össze lelkileg.
-Re-rendben, menjünk - bólint rá és felmegy velünk a tetőre friss levegőt szívni.
-Ugye, hogy jobb? - kérdezem kedvesen.
-Ühüm - bólint.
-Menj be, ha fázol - mondja Jimin és az ajtó felé biccent, ahonnan feljöttünk a tetőre.
-Én is megyek - dörzsöli meg szemeit a maknae.
-Én maradok egy picit - sóhajt az idősebb és az épület széléről néz le a városra.
-Rendben - bólintok, majd Jungkook-kal együtt elindulunk.
Bár már akkor is furcsálltam, hogy Jimin egyedül akar kinnmaradni, hiszen igen hideg volt a szélnek köszönhetően.
Hallom, ahogy mögöttünk valaki lép egyet.

Igazam volt.

Nem Jungkook az, akit a legjobban megviselt Taehyung elvesztése. Hanem Jimin.

Tudtam, hogy nincs rendben valami. Éreztem.
Hirtelen fordulok vissza és szemeim hatalmasra tágulnak. Szívem a torkomban dobog és teljes erőmből rohanni kezdek.
-Jimin neee!!!

............

Nya, most gyorsan hoztam a fejezetet, remélem tetszett :) vegyéte utó karácsonyi ajándéknak ❤