Idegesen dobom le a cuccaim a földre. Velem ne szórakozzon senki! Mi az, hogy már nincs szükségük rám?! Értem én, meg minden, de legalább találnának egy másik munkát! Még fél évig itt kell lennem, hát viccelnek ezek?! És addig mit csináljak?! Nézzem a szmogfelhőt Szöul felett? Köszönöm, nem kérek belőle.
Visszamegyek az ajtóhoz és bezárom. Amúgy tök szép ez a lakás. Nem túl nagy, pont elég nekem. A falak kellemes narancssárgák és fehérek, a fa bútorok pedig pont passzolnak hozzájuk. Az előszobából átmegyek a konyhába, ami amerikai stílusa miatt csak egy pulttal van elválasztva a nappalitól.
Csalódottan csukom vissza a hűtőt. Egy falat kaja sincs benne. Nem is tudom mit vártam...hogy majd svédasztalos vacsorával várnak? Hát Taylor, ezt benézted.
Bemegyek a hálóba, ahová a táskámat dobtam le és mostmár nyugodtabban szedem fel a földről. Előkotrom a pénztárcám, amiben van pár won és elindulok, egy melegebb pulcsi felvétele után, kaja vadászatra.
Lemegyek azon a száz, najó, csak tíz emeleten, sétálva, mert nagyszerűen klausztorfóbiám van a liftekben, de csak ott.
Lefelé menet véletlen nekimegyek a fordulóban egy barna hajú lánynak, aki meglepően nem koreai. Elnézést kérünk egymástól, majd folytatjuk tovább utunkat. Én le, ő fel.

Kicsit kifulladva érek ki az utcára, de inkább ezerszer ez, mint a lift.
Elveszve nézelődök körbe, de sehol nem találok egy közértet sem. Vagy Tesco-t, bár az egyáltalán van Dél-koreában?
-Elnézést! - szólítok meg angolul egy szembe jövő fiatal lányt.
-Tessék?
-Meg tudnád mondani, merre van itt egy közért? - kérdezem a járdán egyik lábamról a másikra állva.
-Persze. Menj egyenesen, majd a harmadik utcánál fordulj balra és ott lesz a végén - magyarázza mutogatva.
-Értem, köszönöm! - intek egyet és már el is indulok futólépésben a bolt felé.
Az utca túloldalán egy csomó üzlet van, ruhákkal meg cipőkkel, de még egy videojáték áruházt is megpillantok, bár engem jobban vonzanak az előzőek.
Megrázom a fejem, majd továb megyek. Most nincs annyi pénzem, hogy ilyenekre költsem.
A közértbe érve veszek vagy tíz instant levest, amiért a pénztáros kicsit hülyének néz, de gyűlölök bevásárolni, másra meg nincs pénzem, szóval ez tökéletes lesz. Csak arra kéne figyelnem, hogy modell vagyok, nem kéne elhíznom.
Fülemben a fülhallgatómmal sétálok haza, ahol kajálás közben felhívom skypon apát és Lilit.

-Bella! Szia! - integetnek a kamerába, amit egy mosollyal viszonzok, csak közben kiköpöm a levest. Én is ügyes vagyok.
-Oké, feltöröltem, mostmár itt vagyok - pillantok bele a kamerába, ahol húgommal nézek farkasszemet, aki apám ülében helyezkedett el.
-Milyen Szöul? - érdeklődik csillogó szemekkel Lili.
-Igazából nagyon szép, csak furcsa, hogy senki nem érti amit mondok. Mondjuk voltam már egy csomó másik országban, ahol nem értették, de itt nagyon idegen ez a nyelv. Meg van rengeteg olyan illemszabály, amiről nem tudok és mikor kimegyek, mindig félek, hogy valaki megharagszik rám ezért - sorolom a problémáimat, amik eltörpülnek a legnagyobb mellett, de nem akarom egyből letámadni őket a legnagyobb gondommal.
-Nézz videókat! Egy csomót láttam a youtube-on, ahol megmondják mit ne csinálj koreában. Tudtad, hogy illetlenség hangosan orrot fújni? - meséli lelkesen húgom, közben hevesen gesztikuláva, ami miatt fejbevágja apát. - Oh, bocsánat!
-Semmi baj - nevet fel szülőm és én is kuncogok. Még csak másfél napja mentem el, de máris hiányoznak.
-Tényleg illetlenség?? Akkor ezért néztek rám olyan furcsán a boltban! De ha nem szabad hangosan kifújnom, mit csináljak?! Folyjon ki a taknyom? - tárom szét karjaim értetlenül, mire Lili és apa is elkezd röhögni, aztán amint abbahagyják, már elterelem a témát. - Apa...
-Mi az, kicsim? - kérdezi aggódóan, mert ilyen hangnemben csak akkor beszélek, ha valami nagy gond van.
-Nem kellek a Big Hit Entertainment-nek...
-Hogy mi?! - lepődik meg, majd finoman kiküldi Lilit a hálóból. Szerencsére húgomnak egyből leesik a helyzet és nem tiltakozik. Igazán okos kislány.
-Az egyik tag, V, meghalt.
-Hogyan? Mikor? Miért?
-Nem tudok többet, csak, hogy beteg volt, nagyon. Az interneten sincs fent több dolog.
-Akkor nem lesz kész a videoklipp...soha, ugye?
-Ühüm - bólintok egyet elkeseredetten.
-Gyere vissza a legközelebbi géppel, kifizetjük - ajánlja fel apa, de én nem fogadhatom el.
-Apa. Az nagyon sok pénz és nekünk spórolnunk kell Lilla miatt - rázom meg a fejem.
Lilla apa testvére és most végbélrákja van. A kezelést nem tudja egyedül fizetni, ezért én felajánlottam, hogy a modellkedésemből származó pénzt odaadom neki, így nem kell saját kútfőből állnia a gyógyulását. Az összeget meg majd részletekben visszafizeti az élete során, bár nem haragudnék rá, ha nem tudná. Nagyon szeretem Lillát, olyan számomra, mintha az anyukám lenne.
-De akkor mit csináljunk? - kérdezi apa, mintha valami csodára várna.
-Ki van fizetve a lakbér fél évre és a repülőút is ennyi idő múlva lesz. Itt maradok.
-Egyedül? Bella...
-Nem - mondom határozottan - Már van is egy tervem.
-Tényleg?
-Igen. Csak bízz bennem. Ha nem sikerülne, haza megyek.
-Rendben - sóhajt egyet apa.
-Köszönöm! - mosolygok rá boldogan.
-Csak tudnám miért vagyok ilyen engedékeny - fogja a fejét, mire küldök neki egy puszit.
-Mert szeretsz és én vagyok az egyik lányod nővére.
-Na, ezt jól megmondtad - nevet fel, aztán visszahívja Lilit.
Még beszélgetünk egy órácskát, aztán elbúcsúzunk. Egyrészt Magyarországon már éjfél van, itt meg négy óra, másrészt nekem mehetnékem van, bármennyire is szeretem a családom.

Kikapcsolom a laptopom, majd elteszem a bőröndömbe. Felkapom a pulcsit, amit a boltból visszajövetkor levetettem.
Hátizsákomat feldobom a fél vállamra, bezárom az ajtót a kártyámmal és már viharzok is lefele.
Lefutok megint tíz emeletet, majd kimegyek az üveg bejárati ajtón. Megtartom az éppen befelé igyekvő magas lánynak, aki szintén nem ázsiai. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, mire a lány megtorpan és ha nem fognám az ajtót, rácsukódna.
Értetlen tekintettel nézek rá, majd elmegyek mellette és folytatom tovább az utam. Még egyszer visszapillantok, de a lány még mindig engem bámul, amit nem tudok mire vélni. Megrázom a fejem, majd hívok egy taxit. Még szerencse, hogy az interneten minden megtalálható, a telefonom meg csatlakozott egy itteni szolgáltatógoz. Legalábbis én így gondolom, mert küldtek valami üzenetet, de tele volt koreai írásjelekkel, amikből annyit tudtam elolvasni, hogy mikor küldték az SMS-t, azt is csak mert számokkal volt írva.
Pár perc múlva megérkezik a sárga autó, amibe bepattanok és csak imátkozni tudok, hogy értse az angol nyelvet.
-A Big Hit Entertainment-hez kérem - mondom, mire bólint egyet a sofőr. Az út csendben telik, csak a rádió szól halkan.
Úgy fél óra múlva leparkol egy hatalmas, krémszínű épület előtt, én meg kifizetem a fuvart és kiszállok az autóból. A taxi elhajt, én meg ott maradok egyedül a Big Hit előtt. A baromi nagy épülettel szemben kicsit eltörpülve érzem magam, de erőt kell merítenem.
Most bemész.
Lépek egyet, ám aztán meg is torpanok.
-Najó, várjunk még egy picit.
-De nem! Menj be! Nem fogják leharapni a fejedet! Mondd, hogy a BTS-t keresed!
-De mi van, ha nem engednek oda?
-Ajj, csak menjél!
Miután lefolytattam egy kellemes beszélgetést saját magammal, végre lesz annyi kurázsim, hogy bemerészkedjek a céghez, vagy mihez.

-Te? - torpan meg a férfi, akivel azt hiszem a reptéren találkoztam. Most a recepció előtt futunk össze.
-Igen, én. Szeretnék találkozni a BTS-el - szedem össze az összes határozottságom.
-Sajnálom, de nem lehet. Én nem is engedélyezhetném, maximum csak a menedzserük - dörzsöli orrnyergét idegességében.
-Akkor a menedzserrel szeretnék találkozni - válaszolom a szerintem tök egyértelmű választ.
-Az nem olyan egyszerű. Először be...
-Itt van? - vágok közbe. Azt hiszem megjött a bátorságom.
-Igen, itt.
-Akkor mi olyan bonyolult? Hívja ide, vagy engem vezessen oda hozzá.
-Hányszor mondjam még el, hogy nem lehet?
-Nem kell többször, mert lehet. Nézze, huszonhat órát utaztam a nagy semmiért, fél évig még itt kéne maradnom, hogy a BTS-el dolgozzak, de szerencsétlen együttesnek közbejött egy szomorú eset és ezért nem kellek én ide. Pénzünk nincs arra, hogy visszamenjek, így legalább annyit megérdemlek, hogy találkozhassak velük! Úgyhogy hívja ide azonnal azt a menedzsert! - emelem fel a hangom a végén, mert kezdek ideges lenni.
-Rendben, hívom. De utánna ne problémázz itt tovább - egyezik bele kelletlenül a férfi, mire egy győztes mosoly foglal helyet az arcomon.
-Köszönöm.

Nemsokára meg is érkezik a menedzser az előbbi férfival, de ő hamar el is megy. Az ismeretlen egy pillanatra ledöbben, de aztán mintha mi sem történt volna, beszélni kezd.
-Taylor, igaz? - kérdezi tőlem, mire bólintok.
-Maga pedig...
-Song Hobeom - mutakozik be és megrázza a kezem.
-Gondolom tudja mit szeretnék öntől kérni.
-Igen, tudom. És el is kísérlek oda. Szerintem a fiúk örülni fognak neked.
-Örülni? De miért? Hiszen nem is ismernek - húzom fel a szemöldököm.
-Csak...nagyon hasonlítasz valakire - mosolyodik el halványan, amit nem egészen értek, de én már semmivel sem vagyok tisztában. - Indulhatunk?
-Most? Persze! - veszem fel sötét lencséjű napszemüvegem és követem Hobeom-ot. Beülünk egy fekete furgonba és elindulunk a BTS dormja, vagy milye, felé.
-És honnan jöttél, Taylor? - kezd beszélgetést a menedzser.
-Magyarországról.
-Van testvéred?
-Igen, egy hét éves húgom.
-Csak?
-Igen, miért? - nézek kérdőn Hobeom felé.
-Csak kérdeztem - vonja meg a vállát. Oké, ez kezd egyre furcsább lenni.
Az út további részében elbeszélgetünk minden féléről, de az elhunyt tagot, V-t nem hozzuk szóba.
Én az ablakon bámulok ki és vizslatom a modern házakat. Döbbenten nézek, mikor egy pillanatra meglátom a KTX-et, ami a világ egyik leggyorsabb vonata. Tüzetesebben sajnos nem tudom megvizsgálni, de legalább egy dolgot már tudok. Fel fogok ülni rá ez alatt a fél év alatt!
-Ez nagyon jól néz ki! - kiáltok fel a hűlt helyét bámulva.
-Haha, tényleg különleges - nevet fel reakciómon Hobeom.
-Fel fogok rá ülni! - mondom ki hangosan elhatározásomat.
-Hajrá, de azt tudnod kell, hogy elég drága.
-Hah...gondoltam. Csak ha már itt vagyok, kipróbálom.
-Ezt mond el majd a fiúknak is. Lehet szívesen mennének veled. Tudod, most elég depressziósak. Főleg Jungkook, mint legfiatalabb nem bírja a terhet.
-Sajnálom... - hajtom le a fejem.
-Semmi baj, nem a te hibád. Csak egyszerre két barát elvesztése nagyon fájdalmas - sóhajt egyet. Szemében meglátom a fájdalmat és a látását elhomályosító könnyeket. Vagyis nem, azok az átkozott cseppek az én szemeimben vannak. Durván törlöm le őket és próbálok másra gondolni, nem a három évvel ezelőtti történésekre...

-Itt vagyunk - parkol le egy emeletes ház előtt a menedzser.
-Ez aztán jó nagy - tátom el a számat.
-Igen, de nem csak ők laknak benne.
-Jó, gondoltam - nevetek fel.
-Gyere - int egyet és elindul a bejárat felé.
Becsönget az egyik emeleten lévő lakásba, aminek nevét természetesen nem tudom elolvasni.
-Hallo? - szól bele egy mély hang.
-Namjoon, én vagyok az, Hobeom. Hoztam valakit - feleli a mellettem ácsorgó férfi angolul, mire az ajtó kinyitódik. Hobeom megtolja és előreenged.
-Köszönöm - sétálok be és a lépcső felé veszem az irányt.
-Itt van a lift - mondja a menedzser, mire megfordulok.
-Tudom, csak klausztrofóbiám van a liftekben. Inkább megyek gyalog. Hányadik emelet?
-Hatodik.
-Azt hittem magasabban lesznek - fújom ki a levegőt megkönnyebülten.

Megmászom azt a pár emeletet, ami az én lakásom magasságához semminek tűnik és odamegyek az egyik ajtó előtt ácsorgó Hobeom-hoz.
-Ez az? - kérdezem a fa burkolatú nyílászáróra pillantva.
-Igen - bólint egyet a férfi. Hirtelen rámtör az idegesség és elgondolkozok, jó ötlet volt-e ide jönni. De már tök fölösleges ezen rágódnom, itt vagyok, nem fordulhatok vissza.
Hobeom kinyitja a bejárati ajtót saját kulcsával és kivételesen előre megy.
-Srácok! Itt vagyunk! - kiáltja be és leveszi a cipőjét. Én is követem a példáját és szótlanul baktatok utánna.
Valaki mond valamit koreaiul, mire Hobeom egy másik irányba indul el. Hamarosan beérünk az ebédlőbe, ahol az asztalnál hat fiú eszik csendesen valami fura levest.
Kibújok a férfi takarása mögül, mire hat szempár szegeződik rám.
A szürke hajú taggal, azt hiszem Jimin-nel találkozik a tekintetünk és az énekes kanala hangos csörömpöléssel ér földet. Feláll az asztaltól és a következő amit realizálok, egy hangos ajtócsapódás és kattanás.
Jimin bezárkozott a szobájába.

..........

Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam, de alig volt időm. Tudom, rossz kifogás, de a kövivel már sietek :)