Miután az igazgatónő elmondta hosszas és dögunalmas beszédét, tájékoztatott minket az újonnan behozott szabályokról:
-Kötelező mindenkinek lejönni az udvarra szünetben.
-Nem lehet a házit szünetekben megcsinálni.
-Nem lehet használni a telefonunkat, elektronikus készülékeinket óra alatt.
~Egyébként ezeket eddigis betartottuk khmm mindegy~
És ami tényleg kiakasztott:
-TILOS szerelmeskedni az iskola területén.

Mikor ezt kimondta az igazgatónő, mindenki hüledezett, és az eddig csendes diáksokaságból morajló tömeg lett.

Meglepetésemre Nozaki is csatlakozott a felháborodottakhoz.

-MI A SZENT SZAR? ENNEK MÉGIS MI A FASZ ÉRTELME VAN? A ROHADT BÜDÖS KURVA ANYJÁT ENNEK A KIBASZOTT RIBANC IGAZGATÓNŐNEK!-kiáltott fel ijesztően, dühösen Nozaki. Mikor dühös, nagyon ijesztő tud lenni. Látva dühtől kidagadó ereit a nyakán valami furcsa érzés keringett bennem. Nem az amit eddig éltem át ha ilyesmi történt. Eddig mindig megrettentem...most valahogy...más. -Meg akarom ölelni!-

Ebben a pillanatban olyat tettem amire még a mai napig is büszke vagyok. Elegettéve vágyaimnak, megöleltem Nozaki-t. A fiú meglepődött, de éreztem rajta hogy csillapodik a levegővétele, lelassul az adrenalintól heves szívverése, és megnyugszik.
Erősen szorítottam Nozaki-t, hozzápréseltem magam. Olyan jó érzés volt. A szivem vele ellentétben hevesen vert. Az arcom ismét egy új árnyalatot vett fel, a szívem körül és a gyomromban pillangók repkedtek, és egy különösen jóleső melegség árasztotta el a testem. Hihetetlenül jó érzés volt. Sosem éreztem még ilyet. -Nem akarom elengedni...

Hirtelen Nozaki karjait éreztem összefonódni a hátam körül. Visszaölelt.
A hátamat simogatta, én pedig éreztem hogy egyre jobban pirulok, és hogy a nadrágomban megmozdult a kicsi én.
A fiú lágyan simogatta a hátamat, majd keze derekamra csúszott amitől nagyon meglepődtem. Derekamnál fogva mégjobban magához húzott. ~Egyébként én kicsit alacsonyabb vagyok nála, úgyhogy az álláig érek~
A kicsi én a nadrágomban egyre keményebb lett, de nem érdekelt. Csak élveztem a nyugtató, jó meleg ölelését.

-Hajrá fiúk!-paskolta meg Nozaki vállát a Diákelnök egy perverz vigyor kiséretében. ~Nem értettem mire céloz ezzel, de nem is nagyon foglalkoztatott.~ Ezután a színpadra sétált, mire a tömeg elcsendesedett. Az elnök mondott pár szót a szakkörválasztásról, és az órák utáni tevékenységekről. Nem igazán figyeltem, de ez a pár szó megütötte a fülemet.

Nozaki engedett szorításából, hátamat, derekamat simogatta, miközben én azt kívántam bár sose érne véget ez a perc. Bár így maradhatnánk örökre, de nem. Nozaki kicsit elhúzódott, kezét nem vette le derekamról. Piros arcomon mosolygott egy jót, majd elkomolyodva beszédre nyitotta a száját.

-Aki...-arcán egy halvány pír jelent meg, zavarban volt, ajkába harapott, nem tudta befelyezni a mondatot.

-I-igen?-mondtam félénken elég piros fejjel, várva Nozaki folytatását.

Tekintetét lesütötte.

-Az az igazság...ho-hogy én...-nagyon zavarban volt. Látszott rajta, de vajon miért. Tudni akartam. Már épp nyitotta a száját, mikor a diákok tapsviharban törtek ki, majd az osztályfőnökök vezetésével elindultak a termeikbe. Nozaki elengedte a derekam, lehajtotta a fejét és egy elkeseredett sóhaj kíséretében csak ennyit mondott; Bocsi...

Megveregettem a hátát, és kis lelkifröccsként rámosolyogtam.
-Semmi baj Nozaki.- lágy mosolyomat ő is viszonozta, bár kicsit bizonytalanul.

Megindultunk az osztályunkkal be a szokásos termünkbe, mikoris elgondolkoztam azon, hogy Nozaki vajon mit szeretett volna mondani. Kíváncsivá tett, nagyon kíváncsivá...

.   .   .

Eltérve: Tudom, meglepő, hogy 18 évesen még középsuliba járok, de ez nem átlagos középsuli. (!!!) Ide főként olyanok járnak akik több szakmát akarnak tanulni, esetleg több ismeretre akarnak szert tenni, viszont ha az ember az egyiket akarja, a másikat is végig kell vinnie. Ez a suli érettségit és akár diplomát is ad. Az iskola jó, viszont az osztályom közössége rengeteget romlott az évek alatt. -Erre most kicsit jobban kitérek.-

 Régen még mindenki megbízott mindenkiben, mindenki együtt csinált mindent, mindenki átjárkált mindenkihez, magyarul mindenki szeretett mindenkit. Ez az évek múlásával egyre csak rosszabbodott. 3.-ban a lányok elkezdték LENÉZNI a fiúkat, és ebből kifolyólag az osztály ketté szakadt. Mondanom sem kell, hogy a viták mindennaposak voltak a "Két fél"-közt, amikből én és Nozaki mindig sikeresen kimaradtunk. 

Folyamatos csipkelődés, piszkálódás, kibeszélés és pletykálódás közepette kínkeservesen bár, de eltelt a 3. év. Eztán a helyzet rosszabbodott. A lányok közt és a fiúk közt is törtek ki kisebb viták, amik később orbitális VÉRREMENŐ veszekedésekké vedlettek át. Így a "két fél" is több részre szakadt; 

Menők-Ebbe a kategóriába tartoznak az agyonpénzelt, nagyképű, felvágós "Apuci pici kedvencei", és a lányok körében a ribancok, akik a hozzájuk hasonlóan pénzes helyes "Szőke hercegre" várnak, akit nagy valószínűséggel meg is kapnak R.I.P szüzesség címszóval. Haszonleső nőszemélyek chh~

Stréberek-Ők azok akik szeretnek tanulni, és jó jövőt akarnak felépíteni maguknak. Ők inkább a jogaikért "harcolnak" és okoskodnak, mintsem értelmesen leülnének beszélni. Őket nagyon a tanuláson kívül nem érdekli semmi.

"Átmegyek"-Lényegében az előző csoport gyökeres ellentétei. Őket semmi sem érdekli, a vitákban, veszekedésekben mégis aktívan résztvesznek. Ők jófejek, viszonylag, de tanulni mindegyikük utál.
(KI SZERET BAZZ?!?!)

Csendesek-Azthiszem ide sorolnám Nozaki-t és jómagam is. Mi igazából teljesítjük amit kell, megálljuk a helyünket, mégsem vagyunk a legjobbak, azaz a többség. Mi igyekszünk nem belekeveredni a konfliktusokba és a veszekedésekbe, viszont mi vagyunk azok akiket a legjobban kibeszélik, mivel mi javarészt nem teszünk semmit amivel árthatnánk akárkinek is, mégis PONT EZÉRT mi vagyunk a fő célpontok.

Nos, mindezek a csoportok és a viták, veszekedések amiket az imént említettem a 3. Évfolyamosoknak szóló nyári táborában alakultak ki.

A tábor 3 hetes volt, ezalatt az idő alatt amit együtt kellett töltenünk, olyan pletykákat hallottam magamról, hogy még én is tátott szájjal figyeltem.
Egyszóval borzasztó volt a tábor. Nagyon megrontotta az osztályt, pedig épp ezaz, hogy össze kellett volna kovácsolnia minket, de a visszájára sült el a dolog. És az egész 4. évfolyamban átkísért ez a szituáció, és ez a "közösség". Borzalmas! Komolyan! Hányni tudnék a saját osztályomtól.
Már rengetegszer próbáltuk újra összehozni az osztályt, de mindenki a másikat hibáztatta, és a társára kent mindent. Ígyhát feladtuk, és most, a középiskola végzőseiként türelmetlenül várjuk az édesen hívogató nyáriszünetet, és azt mikoris örökre elhagyjuk az iskola kopott, agyonhasznált padjait, a tanárokat, és egymást.
Mindenki elhelyezkedik a világban, mint teljes értékű felnőtt.
Mindenki elkezd dolgozni, megházasodni, házat venni, és gyerekeket tervezgetni, és mindenki elkezdi az önálló életét a párjával.

Mindenki, kivéve én...

(Nah! Halli gyerekeek! ^^ Újra ittvagyok, één a kis nyomi csajszi, aki elkezdett egy random Yaoi-t írni...mert az jó! ;3 Nos, ez a rész elég rövidke lett. A 3.-al valószínűleg többet fogok dolgozni, az hosszabb is lesz! Egyébként a részek nem egyforma hosszúak lesznek, nyugi XD, nyah! Nem pofázok többet, remélem tetszett ez a rész, ha igen ne felejtsd el megnyomni a kis csillagot, és akár egy kommentet is dobhatsz, ha úgy gondolod megosztani valód van velem. Nyah! A következő részig -ami remélhetőleg nemsokára jön- elköszönök. Sziasztoook~ HYORI EL! *ZSUPSZ*)

(!Nekérdezzétek!)