-ONIICHAAAN!!!-Hallottam meg a felém egyre közeledő vékonyka hangot. Nem foglalkoztam vele különösebben, azthittem csak álmodom, vagy ilyesmi. Mindezen képzelgéseim ellenére hirtelen a hang gazdája rámugrott-

-UGH!-Nagyon megijedtem, és ijedtemben felugrottam, aminek köszönhetően be is vertem a fejem a felettem lévő ágyba- Au!!!-fogtam a fejem- Mi az Megumin?

-Oniichan! Ébredj! Elkésel a suliból!!!-A húgom nézett rám márványosan csillogó álmoska gyerek szemekkel.

-Heh? Te jó ég!!! Mennyi az idő???- Kómásan a telefonomhoz nyúltam, majd mikor megláttam, mennyi az idő...-FÉL KILENC????-felpattantam magára hagyva az ágyamban a rám meglepetten néző húgomat. Villámgyorsan a szekrényemhez léptem, kikaptam belőle az egyenruhámat, és hangsebességgel kaptam magamra. Mikor már felöltöztem, berobbantam a fürdőbe. A tükör elé toppantam, ahol a tükörben egy madárfészek hajú, karikás szemű, szeplős balféket véltem felfedezni. A fésű után kezdtem kutakodni. Miután megleltem, gyorsan hajjá varázsoltam a madárfészkemet. Őrült tempóban fogat mostam, és felkentem az arcomra egy kis alapozót. -Igen, szoktam sminkelni, hogy eltüntessem a szeplőim.- Kirohantam a konyhába, csináltam Meguminnak, meg magamnak szendvicset, beraktam az egyiket hugi táskájába.- Hugi! Te mehetsz! Most nem kisérlek el!-kiabáltam be szobámba, majd meglepetten tapasztaltam, hogy Megumin már nincs bent.- Heh? HUGIII!!!

-Tessék?-Hallom a hátam mögül a hangot, amitől megugrottam. Hátra néztem a hugomra aki már starta készen állt, ellentétben velem. Csodálkozva néztem a cuki hugicámra.

-Te hogy lettél kész ilyen gyorsan?

-Varázslat!-felkapta a táskáját, odajött hozzám, és megölelt-Szeretlek Onii!-mondta azon a hangnemen amitől képes vagyok elolvadni-

-Én is téged hugi!-visszaöleltem az én kis tökmag hugicámat, és adtam kis szöszi fejecskéjére egy puszit. (Meguminnak nem fehér, hanem tejfel szőke haja van!)

Megumin felkapta a táskáját, majd nehézkesen kinyitotta az ajtót, intett nekem, és elindult a suliba.

Én még cihelődtem a tankönyveimmel, majd észbe kaptam 8:50-kor, hogy az évnyitóra már egész biztos nem érek oda. Felkaptam a táskámat, kimentem a házból, ekkor már kisebb megnyugvás költözött lelkembe, hogy 5 percnél többet nem fogok késni az óráról.

                                .  .  .

Éppen az utcánk végén jártam a suli felé sietve, mikoris egy krosszmotor állt meg előttem. A sofőr magas volt, és vékony. A mi sulink egyenruhája volt rajta. A fején halálfejes fekete sötített üvegű kopott motoros sisak. Jól tudtam ki az illető, halványan elmosolyodtam.
A srác levette a sisakot majd kissé megrázta fejét, és beletúrt a hajába. Aizawa Nozaki...A név amit ha meghallok, egyből hevesebben ver a szivem.
Kicsit elpirultam, akkor még nem tudtam miért. Gyönyörködtem a srác vonásaiban. Nyaka férfias volt, mégis vékony, fehér vékony bőre alatt látszottak vékony hajszál erei, (itt majdnem ererit írtam) ádámcsutkája pedig szépen férfiasan, kívánatosan dudorodott ki. Gondolataim furcsaságokon cikáztak: Istenem de jó nyaka van...úgy hozzáérnék...vagy megcsókolnám...vagy kiszívnám! Igen!
Piszkos gondolataimat elűzve megráztam a fejem, ezt mondván magamban: Miért mondok ilyeneket a legjobb haverom nyakára? Megőrültem? Beteg vagyok? Vagy...

Merengésemből a srác hangja rántott vissza a valóságba.

-Aki! -hangosabban szólt a vártnál, ezért kissé megrezzentem-

-I-igen??? -majdnemhogy vigyázba vágtam magam, a haverom irtó jól néz ki a motoron...és amúgy is, de motoron nagyon jól néz ki!-

-Ne csak állj ott! Pattanj fel, mert ígyis késésben vagyunk! -a tekintete a szokottnál is komolyabb volt, de a komolyság is jól áll neki. Neki igazából minden jól áll... Áll?! TE JÓ ÉG! Lepillantottam nadrágomra és valóban. A kis fickó a jó képzelőerőmnek és gondolataimnak hála felállt. Nagyon elpirultam, és zavarba jöttem. Nemsokkal ezután eljutott tudatomig amit Nozaki-kun mondott, majd eleget téve utasításának beültem mögé a mocira. Viszonylag távol tőle, mert féltem, ha közelebb megyek, és AZ hozzáér Nozaki testéhez, még keményebb leszek, ezért megtartottam a tisztes távot.

Nozaki odanyujtott egy másik bukósisakot, amit mikor elvettem, összeért a kezünk, nem is kellett több, kipirultam.

-Aki! Tán félsz tőlem vagy mi? Gyere már közelebb! -mondta kicsit mosolyogva. Imádom a mosolyát. Ha ő mosolyog, akkor késztetést érzek, hogy én is mosolyogjak, most is így volt, visszamosolyogtam, elvettem a bukót, felvettem-ami mellesleg csak a fejemet fedte szóval az arcom látható volt-, majd nagyon félénken egy fél centivel közelebb mentem Nozaki-hoz, aki mellesleg ilyen "Most ugye csak viccelsz?!" tekintettel nézett rám. Fogta, majd egyszerűen hátranyúlt, megragadta karomat, és hátához húzott. Egy érett paradicsomot megszégyenítő színt vett fel az arcom, a kis Aki pedig hozzáért Nozaki derekához, és még keményebb lett...ezt Ő is észrevette.- Mi ez a kemény?-piros pofimmal végigdadogtam egy "Mire célzol-t". Nozaki kérdőn nézett rám, majd látva piros pofimat elmosolyodott. Nem tudtam mire vélni ezt a mosolyt, de más volt mint amit eddig láttam tőle...perverz mosoly volt talán? Vagy csak én gondolom túl? Nem tudom, de egy biztos, mosolygott, majd visszavette a sisakját, és beindította a mocit. Elég gyorsan és hirtelen indultunk, ezért hogy lenn ne találjam magam az aszfalton, ezért átöleltem Nozaki-t. A szívem még hevesebben dobogott, szaporán vettem a levegőt, és a kis Aki már elérte a teljes merevedést. Remek. Lehetne ennél rosszabb? *lesz, nyugi*.

Pillanatok alatt elértünk az iskolához. Nozaki beparkolt, leállította a motort, de én még nem engedtem el. Szorosan öleltem, és élveztem minden egyes percét. Viszont ő szerintem kevésbé élvezte, ugyanis ahogy levette a bukót megköszörülte a torkát.

-Haver! Nem akarok ünneprontó lenni, de elengedsz? Mert megérkeztünk.-hangján hallatszott hogy ő is kicsit zavarban van, én meg aztán...

-Jaaaa persze! Bocsi!-levettem a bukót, Nozaki-nak adtam, majd lepattantam a mociról, a kis Aki pedig mint a cövek. A pofim még mindig tiszta vöri, hajamba túrtam, beállítva azt eredeti állapotába.

-Akii! Látom jót érzel!-nevetett, arra értette. Még vöribb lettem.

-Neeeem! Az úgyvolt hogy...i-izé...álmomban...ömm...hát...ÁÁÁHHH!!!-próbáltam mentegetőzni de egy értelmes mondatot sem tudtam összekaparni.

-Ahan. Értem én. -ismét azzal a mosollyal nézett rám. Bezsongtam tőle. A testem szó szerint tetőtől talpig beleremegett.-Nah! De siessünk! Hátha nem vesznek észre! Gyere Aki!-megfogta a kezemet amire mégjobban elpirultam, és egy hülye vigyor ült ki a képemre egy pillanatra. Nozaki-val szaladtunk be a suliba a diáktanács termébe, ahol rendezték az évnyitót. Észrevétlenül beálltunk a sorba...azaz mindenki észrevett...

-Mégis hol a frászkarikában voltatok ti ilyen sokáig???-toppant oda mellénk dühös, rémisztő tekintettel Rem a legjobb lány barátom-

-E-ehh! Sz-szia Rem! I-izé...nos hát...-dadogtam, nem tudtam mit kitalálni kifogásként.

-Megint elaludtál igaz?-nézett rám ilyen "Ismerlek Yamada Akihiko!" tekintettel.

Bólintottam.

-Ha nem hoztam volna el szerintem még mindig valahol az utcájuk végén bandukolna!-karolta át Nozaki a vállamat nevetve, mire kicsit elpirultam.

-Sejtettem.-gondterhelt sóhaj- Na mindegy. Még épp időben érkeztetek! A tavaly jó tanulmányi eredményt elérőek most kapják meg a jutalmukat!-tapsikolt izgatottan szeleburdi kis barátnőm.

-Rem. Nem akarlak elszomorítani, de tavaly is csak könyvutalványt és írószereket kaptunk.-jelentette ki kissé sajnálkozón a baba bőrű szívdöglesztő Nozaki.

-Ahogy minden évben.-szembesítettem Rem-et, igazolva ezzel engem átkaroló haveromat.

-Tudom.-Rem csalódottan lehajtotta a fejét- De a könyvutalvány mégis jól jöhet nem? Hehe. Na mindegy. -reményvesztetten elkullog.

-Most letörtük a szarvacskáját.-biggyeszti le ajkait Nozaki. Olyan édeseen, hogy majd el olvadtam. Akkor még ~ismétlem~ nem tudtam miért történik mindez velem, vagy hogy miért reagál így a testem Nozaki-ra. Furcsa volt. Különös, de mégis jó. Bevallom, sosem érdekeltek a lányok. Mindigis egyedül voltam, és csak Nozaki volt velem, már egész kiskorom óta. Akkor, azon a napon kezdett valami kialakulni bennem Aizawa Nozaki iránt. Valami megmagyarázhatatlan. Valami csodálatos...valami amit ő sosem fog viszonozni....Legalábbis akkor én még azt hittem.

~Nos. Rájöttem valamire, amire gondolom ti is...nagyon nem megy az időzítés. Húsvét előttre ígértem az 1. részt, és már javában elmúlt húsvét. Ezért HONTONI GOMENNASAIIIII!!!!
-Tényleg nagyon sajnálooooom!!!!- És még valami. Ezentúl nem ígérem mikorra fogom hozni a részeket, megpróbálom rendszerezni az írást, de egyszerűen ha nincs ötlet, akkor nincs ötlet. Kicsit egyébként rövidre sikeredett, de a többi eseményt a következő részre hagyom. Hátt bogyókáim, ez lett volna az 1. rész, remélem tetszett, ha igen Vote, éss még egy kommentet is dobhatsz ha tetszett, ha nem. -A negatív kommenteket is szivesen építő jelleggel fogadooom. Na szervusztok bogyókák ^•^ >.< Talizunk a kövi részben. Addig byeee!!!~