Retsu a lakásában feküdt az ágyon és zenét hallgatott. Visszaköltözött, miután látta, ahogy Hikari megölte Rint. Nem gondolta, hogy szükség van arra, hogy vele lakjon. Valójában arra gondolt, hogy egyáltalán nincs rá szükség. Hikari megvédi magát, és most már a démonja is eltűnt, ő maga ölte meg. Nincs mitől félnie többé. Ezt Retsu is jól érezte. Az a néhány hónap, amit együtt töltöttek arra kiváló volt, hogy megismerte Hikarit. Tudta, mit szeret, mit nem. Mit eszik, mit iszik. Mi bosszantja, vagy mi nyugtatja meg. Egy Hikarit nagyon jól ismert. Egy másikat pedig egyáltalán. Tőle tartott. Nem volt ijedős, de Hikari sötét oldala rémisztő volt számára. Ugyanaz az ember, aki olyan finoman volt képes hozzá érni, ugyanazzal a kézzel kivéreztetett egy embert. És valószínűleg nem az elsőt. Retsu nem volt naiv, de valahogy ilyen hidegvérű kegyetlenségre nem számított tőle. Valójában még nem is látott ilyesmit. Mordult egyet és az arcára simította a kezeit, mikor nyílt az ajtó. Nem ugrott fel, az egyetlen, aki be tudott jönni, az Hikari. Nem sokára meg is jelent a háló ajtajában. Felkapcsolta a villanyt és a falnak dőlt.

- Még mindig itt gubbasztasz?

- Hol gubbasszak? – kérdezte és felült az ágyon, majd fogta a pólóját és belebújt.

Hikarinak feltűnt, hogy a Rin eset óta Retsu megint visszabújt a csigaházába és feltűnően figyel arra, hogy legyen rajta ruha. Korábban szinte meztelenül flangált a lakásában, az ágyában aludt, előtte zuhanyozott, most pedig szinte kerüli.

- Mi bajod van?

- Mi bajom lenne?

- Mondjuk az, hogy rájöttél nem vagyok törékeny cica, aminek elképzeltél. Sosem voltam. Csak rossz időszakomban találkoztunk. Retsu, én ilyen vagyok – mondta, majd leült az ágyra. – Nem voltam mindig ilyen. Nem is akartam ilyen lenni. De mivel bele születtem ebbe a világba, így kénytelen voltam felvenni a fonalat. Már mondtam, hogy nekem duplán kell bizonyítanom. Az ilyen dolgokban sem elég, ha csak fogom a pisztolyt és lövök. Demonstrálni kell. Rin pedig amúgy is megérdemelte, amit kapott.

- Ha te mondod – húzta a vállát.

- Mellettem akarsz maradni? – kérdezte komoly hangon. – Ha nem tudod elviselni, akkor fogd a cuccod és menj el.

- Elengedsz?

- Mi értelme itt tartanom valakit, aki nem tud a közelemben maradni? Végül igazam lesz megint. Mindenki elhagy, aki fontos. Szedd össze a holmid és tűnj el.

- Most?

- Most. Mit kínlódj itt tovább a sötétben? Húzz el innen – mondta hangosabban, majd felállt és Retsu felé fordult. – Tedd meg az a szívességet, hogy nem sztorizgatsz rólam. És, ha lehet, ne ismerj fel, ha találkozunk.

- Ez túlzás, nem?

- Mert, amit te csinálsz, nem az? – kérdezte, majd hátat fordított és elindult.

- Megijesztesz, Hikari – kiáltotta dühösen, mire Hikari megállt. – Hónapokig elhitetted velem, hogy én vagyok a férfi, akire számíthatsz, aki vigyáz rád. Rei helyébe állítottál. Beengedtél az ágyadba, az életedbe. Végtelenül hülyének érzem magam, amiért elhittem, hogy én vagyok, aki vigyáz rád. De rád nem kell vigyázni! Ha belegondolok, hogy viselkedtem... Legszívesebben elásnám magam. És akkor jössz te, aki a világ leghiggadtabb arckifejezésével végzel ki egy embert! Azt hittem, majd segítek kimászni a gödörből és a végén megkapom érte a jutalmam, de rá kell jönnöm, hogy óriásit tévedtem. És te vezettél tévútra. Végig hazudtál nekem. Nevettél rajtam! Mégis hogy maradnék melletted, amikor hozzád képest ártatlan bárány vagyok? Mitől kéne nekem téged megvédeni? Kitől?

- Ha azt hiszed, hogy nekem csak az számít, hogy kit, hogyan és hányat öltél meg, akkor tényleg nincs helyed a közelemben, mert semmit sem tudtál meg rólam hónapok alatt sem, miközben mellettem feküdtél. Nem nevettem rajtad, hogy tehettem volna? Az egyetlen voltál, aki mellettem volt! A saját anyám nem hívott fel egyszer sem, hogy megkérdezze, hogy vagyok? Szerinted, nevettem rajtad? Tényleg azt hiszed, hogy azért voltál mellettem, mert szórakozni akartam? Azt hiszed, hogy hazudtam? Hazudtam, amikor összecsuklottam, mert hozzám értél? Hazudtam éjjel, amikor felordítottam? Hazudtam én neked bármikor? – kérdezte ingerülten. – Hazudtam, amikor megcsókoltalak?

- Nem tudom – kiáltotta hangosan. – Nem tudom! Csak azt tudom, hogy kibaszottul fáj!

- Jó, fájjon is! – kiáltotta vissza. – Fájjon is, mert, ha nem fáj, nem ér semmit, amit érzel! Az én világomban vagy belepusztulsz abba, hogy szeretsz valakit, vagy bele sem fogsz! Mondd csak, fáj eléggé, hogy belepusztulj?

Hirtelen a kiabálás abbamaradt, csak ingerült pihegés zaja hallatszódott.

- ...Igen, eléggé fáj ahhoz, hogy belepusztuljak – mondta Retsu.

- Retsu ez a világ nem könnyű, mindegy miről van szó. Nem könnyű élni benne, nem könnyű egyetlen napja sem. Tele van szigorú szabályokkal, szigorú pozíciókkal, szigorú íratlan szabályokkal. Az, hogy mi azt teszünk, amit akarunk egy óriási tévhit. Nézz csak rám. Reit egyetlen mondattal takarították el mellőlem, és nem mondhattuk, hogy ezt mi nem akarjuk. Valaki, aki felettünk áll azt mondta, nem lehet. Akkor nem lehet. Ez van.

- Szerelmes vagy belé?

- Nem.

- És belém? – kérdezte Retsu, Hikari pedig megakadt a lendületével. – Mert eddig csak rólam volt szó. Neked fáj?

- Fáj – mondta kis szünet után, közben nyelt egyet. – Fáj, hogy nem bízol bennem. Hogy azt hiszed, hazudtam neked. Már mondtam, hogy fogalmad sincs, milyen kiváltságos helyzetben vagy. Ezt még mindig tartom. Még mindig nem érted, hogy ki vagy te és hol vagy.

- Ki vagyok én, és hol vagyok?

- Royama Retsu vagy. Iseki Hikari első embere, a jobb keze, a testőre. Iseki Hikari támasza. Royama Retsu, akit Iseki Hikari szeret. És fáj neki.

- ...Nem tudom, hogy kéne veled viselkednem – vallotta be. – Úgy érezem, hogy aki eddig voltam, az egy nagyképű bohóc, aki nem méltó hozzád.

- Az a nagyképű bohóc egy remek ember. Sokkal jobb, mint én valaha leszek. Szerintem én nem vagyok elég jó neked.

- Erre nem vagyok kíváncsi – mondta és rágyújtott.

- Igazad van, felesleges szócséplés. A lényeg már úgyis tiszta, nem?

- Nem, nem hinném.

- Mi nem világos azon, hogy szeretjük egymást?

- Te ilyen könnyen nem mondasz ilyesmit.

- Nem kezdelek el győzködni, az végképp nem az én stílusom – mondta és maga is rágyújtott. – Egyszer elmondtam érthetően. Ha ebből nem értesz, akkor nem állítalak meg. Könyörögni senkinek sem szoktam.

- Jobban tetszettél, amikor magad alatt voltál. Voltak érzéseid.

- Bekaphatod – dohogta.

- Ha hagynád lehet, hogy megtenném.

Hikari nevetni kezdett, majd szippantott a cigarettáján.

- Sosem csináltál még hasonlót sem, igaz? Talán nem ezzel kéne nyitnod.

- Akkor mivel? Nézzelek messziről?

- Eleget néztél messziről és közelről is.

- Akkor várom az ötleteket, hol fogjak hozzá?

- Kezdhetnéd azzal, hogy elhiszed, amit mondok.

- Miért ilyen bonyolult ez? – kérdezte kissé fáradtan, közben elnyomta a cigarettáját. – Miért nem lehet egyszerűen csak... hagyni, hogy történjen minden, a maga rendje szerint?

- Te egyszerű vagy? Én egyszerű vagyok? Miért lenne egyszerű az, ami köztünk van?

- Mert az sokkal könnyebb volna – fordult Hikari felé, aki visszaült az ágyra.

- Sosem volt egyszerű velem semmi – kezdte Hikari. – Az első pasas, akibe bele szerettem egy rivális klán feje volt, aki kétszer annyi idős volt, mint én akkor. Kapufa. Mire azt kihevertem, találkoztam valakivel, akit nem szeretem, de jó volt vele. Szörnyen titkos dolog volt, izgalmas. Ő volt az első – mosolyogta maga elé. – Pedig már nem voltam kamasz, vagy ilyesmi – vonta a vállát. – A hírem szerint akkor már bárki jó volt. Nem értettem, miért hiszik és mondják ezt, sosem csináltam semmit. Semmit, érted? Csak léteztem. Ezután még egy halva született gondolatban vergődtem egy ideig egy külsős sráccal. Értelmetlen volt. Aztán jött Rei és vége a sornak. Szóval nem mondanám, hogy túl tapasztalt lennék kapcsolatokban. Rei legalább jól kiképzett az ágyban. Más haszna utólag mérlegelve nem volt – szólt keserűen. – És itt vagy te, aki soha a büdös életben nem kezdett még pasival. Szóval, ha egyszerűségre vágysz, akkor ne nálam keresd.

Retsu kissé zavartan tekert aprókat a nyakán, a nyelve hegyén voltak a szavak, de nem tudta, hogyan adja elő a kérdését. Írja körbe, vagy bökje ki egyenesen? Végül hátra ejtette a fejét és az arcára szorította a kezét.

- Melyik... te... Melyik szerep a tiéd? – kérdezte végül. Hikari nem nevetett, csak maga elé mosolygott, az ajkába harapva. Ő nem volt zavarban, Retsut pedig nem akarta tovább kínozni azzal, hogy nevet esetleg. Mert nem rajta nevetne, hanem a helyzeten.

- Úgy rémlik passzív fél vagyok.

- Úgy rémlik?

- Tudod te mikor csináltam utoljára? Leszámítva Koga Rint.

- Ne emlegesd őt.

- Nem fogom. Szóval, Rei volt az utolsó, aki már igen régen pórázzal a nyakában a főnök mellett van.

- Sosem volt még ilyen kínos beszélgetésben részem.

- Kínos? Az nem volt kínos, amikor a fürdőben csináltam neked?

- Arra nem ezt a jelzőt használnám.

- Tudod, minél tovább beszélsz, annál tovább kínlódsz.

- És akkor mit csináljak?

Hikari hátra fordult, megtámaszkodott az ágyon és kicsit előre hajolt Retsu felé.

- Magyarázzam el tételesen, vagy menni fog egyedül is?

- És neked menni fog?

- Többször mondtam már, hogy tőled nem félek.

- Mástól igen?

- Nem próbáltam mással, nem is akarom.

Hikari elnevette magát, eszébe jutott egy jelen pillanatban bizarrnak tűnő emléke. Történetesen Sada Tomoya esete. Éppen így hezitált ő is, mielőtt végül lefeküdt vele. Ott kicsit más volt a helyzet, feleség, gyerek, de a lényeg ugyanez volt. Óvatos volt, rendkívül óvatos. Sada le sem tagadhatta, hogy Retsu a fia. Hikari elnémult és magához intette Retsut, az engedelmesen odasétált és megállt előtte.

- Nem szeretem a vergődést. Ha akarod, csináld. Ha nem, akkor döntsd el, hogy maradsz, vagy mész. Javaslom utóbbit, mert kevés körülményesebb dolgot tudok elképzelni, mint a nyilvánvaló tagadását naphosszat.

- Engedélyt kell kérnem? – kérdezte komolyan.

- Arra vagy kíváncsi, hogy meg kell-e kérdezned, hogy meg dughatsz-e? Szedd már össze magad – mondta, miközben Retsu combjai közé markolt, mire az megugrott. – Nem izgat, hogy Iseki Hikarit bárhol megmászhatod?

- Lehet, jobban izgat, ha előbb megkérdezem.

- Ó, értem. Rendben. Egyet viszont jegyezz meg – váltott komolyra. – Ha azt mondom nem, akkor az nem. Az nem azt fogja jelenteni, hogy kéretem magam.

- Megértettem. Elmondod, hogy mit szeretsz?

- Figyelj, és tanulj. És még valami – emelte az ujját az ajka elé, mielőtt Retsu megcsókolta volna. – Sosem adok ki hangot. Valamit nagyon jól kell csinálnod, ha engem nyögésre bírsz.

- Megpróbálom – biccentette, majd Hikari füléhez hajolt. – Hikari-sama megdughatlak? – kérdezte susogva, mire Hikari gerincén végigfutott a rég nem érzett bizsergés, a karján felállt szőr, a fejéről majd' lepergett a haja. Jó kezdés, gondolta magában.

- Én kérlek meg – mondta száraz torokkal.

Retsu értette, és hallotta, amit Hikari mondott, de őszintén el sem tudta képzelni, hogy mire gondol pontosan, mikor azt mondta, hogy nem ad ki hangot. Nem hangos? Nem is kell visítani közben. Ő nem tudta elképzelni, hogy valaki némán viszi végig a szexet. Hikari eldőlt az ágyon és felhúzta a lábait térdbe, közben az övcsatját zörgette. Nem bontotta meg, csak játszott vele. Mosolygott, ahogy minidig, de a szemei csillanása egészen más volt. Retsu ezt a mosolyt látta éjjel-nappal, csak a tekintetéből tudta, hogy épp milyen szándékkal teszi. Most kacér volt a pillantása, milyen is lett volna ebben a pillanatban. Retsu áthúzta a fején a pólóját és felhúzódott Hikarihoz, a terpeszben álló combok közé térdelt, közben felsimított a másik inge alatt. Meleg, puha tapintása volt, a keze alatt aprókat rándult Hikari hasa, mellkasa. Annyira más volt ez a Hikari. Akaratlanul is egymás mellé állította a szörnyeteget és az angyalt, akit most látott. Hikari jól látta, hogy valamin tépelődik, így felsimított az arcára és megcsókolta. Nem kellett mondani semmit, Retsu megértette, hogy nem most kell gondolkoznia. Lerázta magáról a kétségeit és folytatta, amit elkezdett. Fogalma sem volt arról, hogy mit vár tőle Hikari, nem ismerte ezt az oldalát. Végül arra jutott, hogy majd kiismeri. Bal kezével gyorsan végig pattogtatta a gombokat az ingén, a jobbal Hikari mellett támaszkodott. Az ing után a nadrág következett, de nem siette el, a sima, puha szöveten cirókált a kezével, jól is tette, mert Hikari légzése kissé felgyorsult. Mire kicsatolta az övet és lehúzta a cipzárt, már türelmetlenül próbált utat törni magának Hikari vesszője. Hikari gyűrte magáról a ruháit, de Retsu megfogta a csuklóját. Hikari visszavonult és hagyta, hogy Retsu levetkőztesse. Szinte egyenként húzta végig a száját a hegeken, amitől Hikari egészen zavarba jött. Nem volt rá jellemző az ilyesmi, most mégis csaknem elpirult. Retsu említette már neki, hogy szereti a hegeit, de azt gondolta, hogy valami más oka lehet ennek, úgy tekintett rá, mint egy szimbólumra, ami azt jelzi, hogy vigyáznia kell rá. Hikari most rájött, hogy sokkal prózaibb oka volt ennek, még pedig az, hogy Retsut izgatták a hegek. Úgy tűnik, az ő hegei különösen. Lehunyta a szemeit, közben hagyta, hogy Retsu azt tegyen, amit akar. Megérdemli, így gondolta. Régóta sóvárog utána, de sosem tett semmit, ezt nagyra értékelte. Hallgatta, ahogy izgatottan piheg a másik, hogy miatta ilyen izgatott, ezt nagyon szerette. Egészen felhevült, mikor ujjakat érzett magában, ismerős jó érzés áradt szét benne. Hiányzott neki a szex, de mással el sem tudta képzelni. Hiába mutatta a világnak, hogy túl van Rin dolgain, másnak ilyet biztosan nem engedett volna. Még Reinek sem. Csak Retsu kaphatta őt meg és remélte, hogy ez lassan egészen világossá válik a másiknak. Ahogy mondta, egyetlen hangja sem volt. Retsu figyelt, és tanult, ahogy kérte tőle Hikari. Ezúttal nem a hangokból mérte fel, hogy a másik épp hogy érzi magát. Hikarira figyelt, a reakcióira. Úgy gondolta, Hikari szereti, ha kiszolgálják, illett is hozzá ez. Retsu pedig nem volt rest jó szolgához híven mindent megtenni a gazdájáért. Egy pillanatnyi feszültség telepedett a szobára, miközben két kezével mozdított Hikari csípőjén, majd a lehető legnyilvánvalóbbá tette a következő lépést. Nem kérdezett semmit, biztos volt abban, hogy Hikari mást vár tőle. Azt várja tőle, hogy az a férfi legyen, akiről szónokolt. Aki vigyáz rá, aki megvédi, aki megkapja épp a jutalmát. Csak Retsu volt, aki halkan felnyögött, amint végig csúszott Hikariban. Egy pillanatra megállt volna, de azonnal munkára fogta Hikari. Egy villanásnyi fintor ült ki az arcára, talán fájt neki, de egyben azt is látta Retsu, hogy élvezi. Átfutott az agyán, hogy szereti a pillanatnyi fájdalmat, azt a pillanatot, amikor először érzi magában a másikat, hogy kicsit feszít, kicsit kényelmetlen. Valóban így volt. Retsu egészen hozzásimult, de még így is képes volt arra Hikari, hogy megemelje a mellkasát. Igaz, hogy nem volt hangja, de a teste beszélt helyette. Retsu sosem tapasztalt hasonlót sem. Mindig nőkkel volt, el sem tudta képzelni, hogy milyen érzés lehet egy férfivel csinálni, egy olyan erős férfivel, mint Hikari, hogy őt magát is képes megemelni, miközben tekereg alatta az élvezettől. Teljesen beleszédült abba, ami történt épp. Hikari szívta magába, ő pedig egyre mélyebben és mélyebben mozgott, semmi sem volt elég ebben a pillanatban. Egyenletes ritmusúvá vált a mozgása, ami épp megfelelő tempójú lett ahhoz, hogy hosszan élvezzék egymást. Meglepetésként érte, hogy Hikari elélvezett, mivel nem hallotta felőle azt, amit megszokott, a gyorsuló légvételt, vagy hangosabb nyögéseket. Persze érezte, hogy Hikari élvezi, de ez mégis váratlanul érte. Meleg volt, és ragacsos érzés, ahogy a saját mozgásával kente szét a hasukon, de izgató is. Ő még néhány percig nyomult, amit Hikari sem bánt, végül gondolt egy merészet és a legmélyebben tartva magát minden cseppjét beleeresztette. Hangosan zihálva nyomta a homlokát a másik mellkasának, közben aprókat mozgott még, bár ez csak az orgazmus hullámzása volt már.