Hikari nyelt egyet, fémes, kellemetlen ízt érzett a szájában. Fájt az ajka, az álla is. Sajgott a csuklója, nyilallt a feje, fázott. Nedvesnek érezte maga alatt a padlót, ami szörnyen hideg volt és kemény, mint a kő. Mozdította a lábát, minek nyomán fémes csörgést hallott. A bokáján érzett egy perecet, ami nehéz volt, arról pedig lánc lógott. A kezei nem voltak összekötve. Már. Sebes volt a csuklója, ezt kitapintotta, mert látni nem látott semmit. A szeme be volt kötve. Lassan lehúzta a kendőt a szeméről és idegesen szétnézett. Padlótól a plafonig csempe volt körülötte, csepegett egy csap a nagy üres teremben, bántotta a fülét. Más egyéb zaj nem volt. A lámpa villogott, elég bántó fénye volt amúgy. Végig nézett magán, és próbált rájönni, hogy mi történhetett. Az utolsó biztos emléke, hogy egy italt vett a kezébe valamelyik este egy bárban. Nem tudta, hogy mióta lehetett itt, vagy hogy milyen nap volt épp. Ital. Erre koncentrált. Egy gin volt az toniccal, ahogy mindig. Ki is adta? Egy lány, ahogy mindig. Ismerte. Hol a hiba? Erőltette az agyát, de nem ment. Kortyolt, mosolygott és ennyi. Nincs tovább. Felült és a hajába túrt. Ragacsos volt, nedves. Most látta csak, hogy véres alatta a víz, amiben feküdt. Legalábbis gyanús, hogy véres, mert tele volt sérüléssel. Nem rémlett neki, hogy épp nagyon rosszban lett volna valakivel, aki ezt tenné vele. Legalábbis ő nem érezte így. Régi sérelem. Bosszú valakiért. Ez lehetséges. De vajon ki? Sok, túl sok lehetséges megoldás lehet a témában. Hikari kiköpött és a lábán lévő láncot vizsgálta, de azonnal rájött, hogy esélytelen bármit is csinálnia vele azon kívül, hogy zörgeti. Ennél kicsit jobban zavarta, hogy nem volt rajta ruha. Ismerték őt, jól tudta róla mindenki, hogy férfi párti, hát meg sem lepte a tény, hogy legalább egyszer minden bizonnyal meg is erőszakolták. Gyanította többször is, míg nem volt magánál, talán többen is. Hát, minden esetre ezzel számolt. Nem érezte túlságosan a nyomát, de biztos volt benne, hogy történt valami. Már csak azért is, hogy megalázzák. Hát, nem emlékszik, nincs mit szégyellnie. Meg aztán, ha elrabolnak valakit, ez nagyjából borítékolható eset. Amíg így morfondírozott valaki érkezett a szobához. Előbb csak az ajtó előtt állt egy másik alakkal. Beszélgettek, de nem lehetett hallani, hogy mit, csak a sziluettjük látszott. Nem sokára nyílt az ajtó. Hikari az ajtó irányába nézett. Egy férfi lépett be, majd követte egy másik. Aki először belépett kicsit közelebb jött hozzá és megállt. A másik az ajtóban maradt. Nem ismerte egyik férfit sem. A közelebbi zsebbe tolta a kezeit és lenézett rá. Hikari feltápászkodott és kihúzta magát. Nem festett valami jól, de még így is volt benne valami vonzó. Megmozdította a lábait, hogy a lánc megcsörrenjen. A férfi intett a fejével, mire a hátul álló azonnal levette és egy köpenyt terített a vállára. Hikari összehúzta magán, az övvel összefogta a csípőjén.

- Megfürödnék – mondta Hikari.

- Rád fér – mondta a férfi.

- Ismerjük egymást?

- Még nem. Illetve, ahogy vesszük.

- Ha magamnál vagyok, több örömöd van bennem.

- Ki mondta, hogy végeztem?

- Mióta vagyok itt? Vagy egyáltalán hol?

- Nem tűnsz idegesnek.

- Attól javul a helyzet?

- Nem hinném.

- Akkor semmi szükség rá – mondta és ellépett a férfi mellett, az ajtó felé indult. – Igaz is, nem tudom, merre az arra. Megmutatnád?

- Csak mondom, nem vagy vendég – mondta a férfi és ellépkedett Hikari mellet anélkül, hogy ránézett volna.

Hikari utána nézett, ötlete sem volt, hogy hol lehet, ki ez a férfi, vagy egyáltalán miért rabolhatták el.

Kapott egy szobát, ahol letusolt, és ruhát is talált. Ha épp nem lett volna kényszerítve, még tetszett is volna neki a hely. Kicsit olyan volt, mint mikor Sada Tomoya tartotta fogva még kölyökként. Bár ott kétség kívül nem esett baja, itt pedig nagyon valószínű, hogy fog. Ez a férfi nem tűnt kedvesnek. Egy óra kattogott a szobában, legalább azt tudta, hogy mennyi az idő, ha ugyan pontos volt. Már két órája nem kereste senki. Az ajtóhoz ment és próbálta kinyitni, de meg sem lepte, hogy zárva volt. Az ablak nem volt zárva, igaz nem szívesen lépett volna ki az erkélyről, elég magasnak tűnt az épület, nyaktörő mutatvány lett volna. Rágyújtott volna, de nem volt cigarettája. Kiállt az erkélyre, és azon gondolkodott, hogy Retsu hol a fenében lehetett, amikor őt elvitték. Most azt gondolta, hogy a legnagyobb baromságot csinálta, mikor maga mellé vette. Ezen morfondírozott, mikor megnyílt az ajtó. A korábbi férfi lépett be rajta egyedül. Bezárta maga mögött az ajtót és odasétált hozzá, majd megállt mellette.

- Koga Rin vagyok – mondta, mire Hikari felé fordította a fejét. Az arcán egy pillanatra döbbenet futott át, aztán elmosolyodott.

- És mit akarsz tőlem? Úgy emlékszem sosem volt egy nyalókáról sem üzletünk, semmi közünk egymáshoz.

- Nem akarok üzletelni veled. Úgy hiszem, hogy a nevem ismerős lehet.

- A tiéd nem – mondta Hikari. – És mit akarsz? Megölsz? Ahhoz kell ilyen körítés?

- Megölni? Talán. Sokkal inkább megtörni – fordult felé.

- Addig kefélsz, míg el nem sírom magam, vagy mi a terv?

- Biztos lesz rá példa. Nem vonzanak a férfiak, de téged gyűlöllek annyira, hogy megtegyem.

Hikari bólintott, majd a korlátnak dőlt és a férfit nézte. Most már tudta, hogy ki ő, bár valóban sosem látta még.

- Emlékszem az apádra. Azt hiszem, úgy 10 éve lehetett.

- Nyolc – javította ki.

- Igen, nyolc. Ha megölök valakit, annak mindig van oka. Sajnos ő egy szörnyű félreértés áldozata lett.

- Ez nem vígasztal. De ne aggódj, meg fogod bánni.

- Ebben biztos vagyok.

- Miért vagy ilyen idegesítően nyugodt?

- A hisztéria nem az én műfajom. Jelenleg egyedül vagyok fegyver nélkül egy minden bizonnyal jól őrzött birtokon. Ugyan mit pattognék? Az első emeleten agyonlőnének. Inkább kivárom, mi történik.

- Hagyod, hogy azt tegyek, amit akarok?

- Azt nem mondtam, ha lehetőségem lesz rá, megvédem magam. Most pl. nem látom, hogy van-e nálad fegyver, de mivel nálam nincs, így nem próbálok meg támadni. Nem vagyok amatőr, de elég gyengének érzem most magam, hogy egy ilyen fizikumú férfivel leálljak verekedni.

- Pont olyan higgadt vagy, mint mondják. Higgadt, okos, körültekintő.

- Hasznos tulajdonságok. De mondd csak, ha apád egy egyszerű könyvelő volt, te hogy lettél gengszter? Ráadásul agresszív fajta, mert néhány év alatt idáig jutni...

- Miattad. Ha újságárus lennék, nem lennél itt.

- Mondanám, hogy megtisztelő, de itt ez nem jönne ki jól – hátat fordított a férfinek és lehunyta a szemeit. Bajban volt, és egyelőre nem tudta, hogy mászik majd ki belőle. – Vajon hol lehet a testőröm ilyenkor? Milyen haszontalan.

- Négy emberemből hármat megölt, nem olyan haszontalan, ha engem kérdezel. Meglőtték, nem biztos, hogy túlélte.

- Az kár – mondta maga elé. – Mielőtt elkezded, rágyújtanék.

Rin előhúzta a zsebéből a cigarettát, kivett egy dobozt, majd odaadta Hikarinak. Hikari megforgatta, majd kivett egy szálat és rágyújtott. Nem tudta, hogy mivel kezdődik, vagy folytatódik a dolog, de gyanította, hogy nem fogja megköszönni senkinek az itt töltött időt. Kissé el is merengett, majd arra eszmélt, hogy Rin mögé lép és a nyakára tesz valamit. Odanyúlt, kicsit hegyes volt kívül belül a pánt, amit a nyakára pattintott a másik. Hangos csattanást hallott maga mögött, mire felnézett és lassan elnyomta a cigarettát. A következő pillanatban a hátán éles, erős fájdalom futott végig, ahogy Rin megütötte. Ezt követte még néhány hasonló, már majdnem térdre esett, mikor Rin a hajába kapott és hátra rántotta. Hikari a férfi mellkasának csapódott. Erősen zihált, de nem adott ki hangot, nem adta meg azt az örömet Rinnek, hogy fájdalmasan nyüszít. Rin egy pórázt csatolt a pántra, majd térdre lökte Hikarit. A vállához támasztotta a talpát, majd a földre kényszerítette. Hikari, mint egy kutya négykézláb állt a padlón, remegett a fájdalomtól és a dühtől. Biztos volt benne, hogy ez a férfi a következő születésnapját nem fogja megérni, addig viszont még ezt túl kell élnie.

Sötét volt már, mikor valaki rázárta az ajtót, miután belökték a szobája ajtaján. A feje búbjától a lába ujjáig fájt mindene. Rin nem kímélte egy porcikáját sem. Csak abban bízott, hogy valaki gyorsan megtalálja. Hikari a padlón aludt el, ahogy hagyták. Hajnalban felébredt, de még a szemét nyitni is fájdalmas volt. Felállt, ahogy tudott, majd a fürdőbe vonszolta magát. Egy óriási tükör feszült a falon, ami előtt megállt. Magára sem ismert. Az ő gyönyörű porcelán bőre összevissza volt kaszabolva, ütve-zúzva. Foltok, vágások, karcolások, sebek mindenütt. Az arca volt az egyetlen, amin viszonylag kevés sérülés volt. Végig nézett magán, a belső combján a bokájáig megszáradt vércsík futott végig két oldalt. Elfordította a fejét és a zuhanyozóba lépett. Megnyitotta a csapokat, aztán hosszan, nagyon hosszan állt a víz alatt, végül alaposan megfürdött. Újra összeszedte magát, amiről azt gondolta, minden alkalommal ezt kell majd tennie. Újra mosolyt erőltetett az arcára. Tudta jól, hogy Rin darabokra akarja törni, még hozzá olyan apró darabokra, amiből képtelenség újra összeállni.