Hikari magára húzta a takarót, nyakig burkolta magát vele, jól esett neki a melegben lustálkodni. Rei neki háttal ült az ágy szélén és egy pengét tisztogatott. Hikari a hátát figyelte, azon is a szépen kidolgozott kígyó mintáját. Ahogy a kezei mozogtak, apró izmok is moccantak a bőre alatt, és a kígyó életre kelt. Nem állta meg, hogy fel ne üljön és rácsókoljon. Az állát a férfi vállára támasztotta és az ablakon beszűrődő fényt figyelte.

- Rei, hagyd ott a Főnököt – mondta most is, ahogy gyakran tette.

- Nem lehet, tudod, hogy nem.

- Csak nem akarod. Félsz tőlem?

- Rám unnál, Hikari-sama.

- Sosem. Utána néztél már annak, amit kértem?

- Igen, de semmit sem találok.

- Köze van a Fekete Holdhoz, erre a nyakamat teszem.

- Honnan veszed? – kérdezte és Hikari felé fordult.

Hikari elhúzódott, felállt és rágyújtott, majd a párkányra ült.

- A harcmodor, amiben vív hasonlít az enyémhez.

- Igen, feltűnt.

- Amikor 17 éves voltam, eltöltöttem egy évet a Fekete Holdnál. Tudod, mit csináltam ott? Tanultam. Harcművészetet. Maga Sada Tomoya tanított. Ez a fiú az ő mozdulataival harcol. Ezer közül felismerem Sada tanítását. És még valami – szippantott a cigarettán. – Akkoriban suttogtak arról, hogy létezik egy korcsa Tomoyának. Sosem találtak rá bizonyítékot, de olyan élénken élt ez a téma az ajkakon, hogy muszáj valami alapja legyen.

- Mire gondolsz?

- Sada Tomoyát jól ismerem. Egy éven keresztül minden nap centiméterekre volt tőlem az arca a dojoban. A tekintete, minden rezdülése az agyamba vésődött. A hideg pillantása még ma is rossz érzéssel tölt el. Ezt most újra látom minden nap.

- Nem gondolod, hogy...?

- Ezt kéne kiderítened.

- Túl idős ahhoz, hogy a fia legyen – ingatta a fejét Rei.

- Ha fiatalabb lenne, nem kéne ennyire titkolni, nem igaz? Nézzük csak... Amikor a birtokon voltam Sada már túl volt a harmincon, talán harminc kettő is volt. Azóta eltelt 13 év. Ha akkoriban volt már egy 9-10 éves gyereke... Hát az elég kínos lett volna, nem igaz? Gondolom, valamelyik kurvától, akit futtattak. Ezeket nem szeretik a családok. Főleg az ő apja. Akár csak egy lányt csinált fel, akár egy kurvát, biztosan nem ütötte meg a szintet, ami az apjának megfelelt, így semmiképp nem ismerhette el... A tisztavért szeretik, különösen a Sada klán. Elég kukacoskodkó, karót nyelt bagázs. Szóval, akár ez a fiú lehet ma 22 éves. Ha csak nem módosítottak az adatain. Ami nagyon valószínű, ha nem találsz semmit. Hidd el nekem, Rei, ez a kölyök érdekes.

- Igen, ez feltűnt, mikor először olvastál róla. De ha így van, akkor miért van nálunk? És miért tanította Sada? Miért nincs a holdban?

- Épp azért, amit mondtam. Sada apja egy igazi vaskalapos majom volt. Sosem ismert volna el egy balkézről való gyereket, pláne, ha azt a csaknem kamasz fia csinált. Egyszerűen nincs helye a családban. De Sada olyan ember, aki a saját vérét sokra tartja, még akkor is, ha így esett. Szóval szerintem saját kezűleg edzette a fiút anélkül, hogy felfedte volna magát. Így szemmel is tarthatta.

- Gondolod, hogy hagyta volna, hogy ne a Holdban dolgozzon.

- Nem viheti oda. Gondolom, ígéretet tett az apjának. Sada Tomoya pedig megtartja a szavát – mondta, közben félre fordította a fejét. – Sosem szegi meg az ígéreteit.

- ...Mindig érdekelt a te kapcsolatod vele. Sosem mertem még megkérdezni, de...

- Nem – vágott közbe Hikari. – Kölyökként a birtokán szerelmes voltam belé, de gyorsan kiölte belőlem. Később, évekkel később behajtottam egy tartozást, de ennyi. És nem több. Sada nem az az ember, aki efféle viszonyokba keveredik. Ami azt illeti, elég halvérű, amit nem gondoltam róla. Nem kedvelem, nyugtalanít inkább – legyintette. – Szóval, szerintem az ő fia. Ha így van, semmiképp sem engedhetem el. A leghűségesebb kutyámmá fogom tenni, aki, ha kell neki fordul Sada Tomoyának – mosolyogta.

- Miért utálod ennyire?

- Először is mert felhasznált. Meglőtt, hogy megszerezze a Senki Földjét. Aztán hagyta, hogy úgy beszéljenek rólam, mint egy útszéliről.

- Ó, erről hallottam. Azt mondják, 4 férfit lőttél le emiatt.

- Igen, így volt. Kiálltam a család nevéért és magamért. Amit azzal jutalmaztak, hogy kettéhasadt a hátamon a bőr és alatta a húsom. Nem is értem, mit keresek itt? – nevette. – Csodálod, hogy utálom?

- Nem, nem igazán. Sosem értettem azokat, akik téged becsméreltek. Tökéletesen végzed a munkád, becsületes vagy, és éppen olyan keménykezű, amit megkíván a család.

- Mit gondolsz, miért? Mit csináltál egy órával ezelőtt velem?

- Ugyan már, azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki férfiakkal csinálja?

- Nem, nem hiszem. De mutass még egy olyat, aki hagyja magát megdugni.

- Meglepődnél.

- Áh, nem is érdekes – legyintette. – Engem ez nem érdekel már. Volt idő, amikor zavart, de már rég nem. Elég, ha az hisz nekem, aki fontos számomra, a többi csak ugasson, nem bánom.

- Én fontos vagyok?

- Rei, ha te elárulnál engem... Csíkonként hántolnám le a bőröd a hátadról, sóval szórnám a sebet és ülnék melletted, míg meghalsz. Aztán fejbe lőném magam, mert az a világ, amiben te elárulsz engem, az nem embernek való hely. Szóval igen, fontos vagy.

A férfi nevetett, majd felállt és megcsókolta Hikrarit. Jól tudta, hogy jelenleg az egyetlen ember a világon, aki ezt megteheti. Hikari hátára simított, csak az ujjbegyeivel érintette, a gerince mentén húzott végig, közben a lőtt seb hegére csókolt.

- Egy másik életben, Hikari-sama – kezdte Rei, mire a másik a szájára húzta a kezét.

- Ne légy ilyen szentimentális, az sosem szül semmi jót. Egy másik életben nem gázolnánk derékig vérben és hullákban. Egy másik életben én és te sosem találkoztunk volna. Egy másik élet nem is nekünk való.

- Sajnálom, hogy kiölték az érzéseid.

- Nem mind, de elég mélyen tiportak bele.

Hikari felhúzott egy melegítőt, ezúttal feltekerte a hosszú haját, összetűzte, majd kisétált a szobából. Retsu ült a kanapén, azonnal felpattant, amit meglátta Hikarit. Fejet hajtott, majd jelenteni készült, mikor Reit meglátta a hálóban, ahogy az ágyon ül a csípőjén egy lepedővel. Sem egyik, sem másik nem foglalkozott azzal, mit szól hozzá a fiú, de nagy csendre Hikari hátra fordult.

- Nyugodtan vegyél levegőt, látsz még ilyet – mondta Hikari. – Van valamid?

- Igen, uram – fordult a férfi felé. – Néhány alig ismert csoport tévedt a területünkre. Egyelőre nem okoznak gondot, de gondoskodtam róla, hogy visszahúzódjanak.

- Jól tetted. Az esti szállítmány?

- Eddig minden rendben. Bár valami zavar. Az egyik összekötőnk idegesebb, mint kéne.

- Elég nagy összegről van szó, akár lehet is ideges – mondta Hikari, közbe rágyújtott és egy pohár vizet vett a kezébe.

Retsu pillanatig végig futtatta rajta a tekintetét, majd egy hamutállal sétált Hikari mellé.

- Nem tűnik természetesnek a viselkedése. Azt javaslom, legyünk óvatosak.

- Az sosem árt – ütötte le a hamut. – Rei, a Főnök tud nélkülözni este?

- Sajnos nem, partira megy, mennem kell vele – mondta, közben előjött.

Halkan susogott az ing, ahogy belebújt. Retsu nem fordult felé, mindenféle reakció nélkül hallgatta, ahogy a férfi felhúzza a cipzárt a nadrágján, becsatolja az övet és zoknis léptekkel elhalad mögöttük. Hikari a fiút figyelte, mosolygott, majd elnyomta a cigarettát.

- Milyen a lakás? – kérdezte hirtelen, mire Retsu felnézett rá.

- Kényelmes.

- Reméltem. Később mutasd meg.

- Ismeri, nem?

Rei felkapta a fejét, kezdte volna helyre tenni a fiút, de Hikari emelte a kezét. Rei nem szólt többet, összeszedte a holmiját, majd fejet hajtott és elment. Hikari előre mozdult és Retsu arca elé hajolt, aki, mint mindig lefelé nézett, amikor nem volt muszáj nézelődnie, és Hikari mellett volt. Felnézett, de Hikari alig látta a szemeit. Ott hagyta, a fürdőbe ment, pillanattal később, waxszal az ujjain tért vissza az. Összedörzsölte a kezeit, majd Retsu elé lépett és a hajába túrva hátra fésülte az ujjaival. Retsu teljesen reakció nélkül hagyta a dolgot. Hikari nézte az arcát, a szemeit. Nagyon is helyes srác volt. Hikari végig nézett rajta, így ruhában is el tudta képzelni, hogy minden izma gondosan ki van dolgozva.

- Sajnálom, hogy megzavartam – mondta Retsu.

- Már nem volt mit. Különben, nem zavar, ha kint ülsz.

- Nem számítottam erre, ha tudom, nem jövök ide.

- Jól van, nem történt semmit. Néha lesz ilyen, Rei különleges barátom.

- Értem.

- Jó, ha tudod, hogy rajta kívül mást nem engedek az ágyamba.

- Nem tartozik rám.

- Nem?

- Nem.

- És, ha azt látod, hogy egy férfi elvezet valahonnan? Hagyod, mert úgy is pasikkal kefélek?

- Nem így értettem.

- Ideje ismerkednünk – mondta és a kanapéhoz sétált.

- Ezt nem értem.

- Nagyon, nagyon fiatal vagy még. Nem teljesen értem, hogy kerültél hozzánk, de sokat nem tudsz a munkádról, úgy nézem.

- Sajnálom.

- Hozz egy italt.

Retsu indult és kitöltött egy italt, út közben magához vette a cigarettát, a hamutálat és öngyújtót, majd sorban kitette Hikari elé.

- Ülj le és lazíts. Olyan vagy, mint aki karót nyelt.

- Bocsánat.

- Ha még egyszer bocsánatot kérsz ma délután valamiért, magam doblak ki az ablakon!

- Bocsá – kezdte, majd az elnézést szóval akarta folytatni, harmadjára megint valami hasonlóval, így inkább nem mondott semmit.

- Ahhoz, hogy jó emberem legyél, ismerned kell engem. Nem árt, ha kedvelsz is. Nekem is ismernem kell téged, hogy megbízhassak benned. Szóval, sok személyes dolgot kell megosztanunk egymással, hogy hatékonyan együtt tudjunk dolgozni. Már mondtam, hogy nagyon bártor dolog volt tőlem, magam mellé vettelek, de érdekesnek tűntél. Kicsit sótlan vagy, de ez még változhat.

- Sótlan?

- Sosem mosolyogsz például. Nyugodtan lazíthatsz, amikor ketten vagyunk.

- Nem jellemző rám, hogy mosolygok.

- Tanuld meg, hasznos. Szóval, ott tartottunk, hogy személyes dolgok. Itt van rögtön Rei. A Főnök első embere egy nagyon fontos alakja a klánnak, de ezt tudod. Régóta jó barátom, csak és kizárólag benne bízom meg feltétel nélkül. Ami fontos, hogy nem szerelem. Rei, az Rei. Az egyetlen, akiben bízom akkor is, ha szexről van szó, ilyen egyszerű.

- Biztosan fájdalmas csalódás lehetett – mondta Retsu, mire Hikari billentette a fejét. Ismerkednek, igaza van.

- Igen, eléggé – mondta és ezúttal ő nézett félre. – Tulajdonképpen az egész életem csalódások sora.

- Ezért mosolyog mindig?

Hikari a fiúra nézett, ilyen kérdést igen valószínűtlennek tartott tőle. Meglepte, igazán meglepte vele. Őszinte kérdés volt, és elég tartalmas ahhoz, hogy kifejtse a választ.

- Talán igen. Mióta az eszemet tudom, mosolygok. Igazából azt hiszem, önvédelemből az elején. Később már kihasználtam azt, hogy szép vagyok. Nem nagyképűségből mondom, mindenki más mondta és mondja ma is. Ez van. Nem én kértem a külsőm. Ó, ha tehetném inkább lecserélném.

- Miért?

- Mert a saját apám is buzi kurvának tartott – mondta higgadtan, mire Retsu szemei elkerekedtek. – Láttad a hegeket a hátamon? 17 éves voltam, amikor szereztem őket. Rám lőttek, tulajdonképpen fogva tartottak, majd mikor haza kerültem megbüntettek, mert hibáztam. Ezután egy évre a Fekete Hold fiatal vezetőjéhez mentem tanulni. Az egész birtok arról beszélt, hogy Sada Toyoma kurvája vagyok. 17 éves voltam, el tudod képzelni? Azt sem tudtam, hogy kefél két férfi – nevette. – Végül nem hagyott alább a pletyka, és a végén lelőttem négy embert miatta. Otthon nem hitték el, hogy semmi közöm Sadához, így a családunk szégyene miatt felhasították a hátam.

- És Sada-dono? – kérdezte Retsu. Hikarinak feltűnt a hangnem, egyelőre nem tette szóvá.

- Nem tett semmit – szólt Hikari, némi szünet után, közben az poharán mozdított egy aprót. – Az égvilágon semmit. Kissé hűvös a viszonyunk az eset óta.

- Miért nem hangoztatja, hogy nincs igazuk?

- A magyarázkodás sokkal rosszabb. És már rég belefáradtam a saját igazam mantrázásába.

- Igaza lehet – biccentette. – Én nem ismerem az apámat. Volt egy férfi anyám mellett sokáig, de ő nem volt az apám. Anyám sosem szólt róla egy szót sem. Talán megerőszakolták, talán csak becsúszott gyerek vagyok, nem mondott erről semmit. Nem hiányzott a magyarázat. Ha nincs apám, hát nincs – vonta a vállát. – Nem gondolom magam elcseszett kölyöknek, bár anyám sírt, mikor megtudta, hogy csatlakozom. Nem akarta, hogy ilyen körökben forogjak, bár gondolta, hogy itt fogok kikötni. Mindig volt valami zűr körülöttem, nem nagyok, de valamiért mindig a szőnyeg szélén álltam.

- Van, akik ezzel a sorssal születnek, mint pl. én. Választani sem tudtam. Innen nem lehet meglépni. Két lehetséges okot találni erre. Vagy meghalsz, vagy megbolondulsz. Nos, én nem szerettem volna, ha azt hiszik, bolond vagyok. Bár sokan eszelősnek tartanak.

- Azt mondják sokakat megölt már.

- Sajnos, hosszú a lista, igen. Te öltél már?

- Nem, még nem.

- Fogsz. Ez egy ilyen világ. Egy jó tanács: ne remegjen meg a kezed, mert te fogsz ott maradni.

- Ijesztő.

- Tényleg? Van egy mondás. Aki kurvának áll, ne lepődjön meg, ha megrakják. Nos, ez ugyanaz az eset, csak itt életről és halálról van szó.

- Tudom, csak megosztom a gondolataimat. Azt mondta, ismerkedünk.

- Igen, igaz. A barátnőd?

- Azt mondta ne legyen. Hát nincs.

- Szófogadó – mosolyogta. – Jobb neki, ha nincs kapcsolatban veled. Még baja esik.

- Ezért nincs senkije?

- Nem, azt már elmondtam. Nem bízom senkiben Reien kívül. Ki tanított vívni?

- Tudja, jól – mondta, miközben rágyújtott és kicsit lazábban csúszott a fotelbe.

- Hogy kerültél a közelébe?

- Nem is tudom, látott egy versenyen, és azt mondta tehetséges vagyok. Nem sokkal utána már órákat adott. Nem is tudtam, hogy ki ő, míg egy alkalommal néhány embere megzavarta az órát. Összeraktam a képet. ...Amikor Hikari-sama a kezébe vette a kardot, már tudtam, hogy ismeri a mestert.

- Mester – nevette halkan, és ő is rágyújtott. – Na igen, lenyűgöző a tehetsége, ezt nem vitatom. Miért nem a Fekete Holdnak dolgozol?

- Nem tudom. Nem akarta, nem mondta miért. Ő nem az a magyarázkodós fajta. Ha nem, akkor nem. ...Jó ember, tudja? Hozzám mindig jó volt.

Hikari nem mondott erre semmit, ő élénken emlékszik arra, amikor hozzá egyáltalán nem volt jó. Ciccenttett egyet és hátra ejtette a fejét. A nyaka megfeszült, a feltűzött haja kibomlott. Retsu nyelt egy aprót, Hikari pedig a plafon felé mosolygott, alig volt hangja ennek a reakciónak, de ő hallotta.

- Tetszem? – kérdezte. Amúgy mellékesen hangzott a kérdés, de nem volt az. Retsu erőset szippantott a cigarettán, majd elnyomta a hamutálban. Felállt és Hikarihoz sétált. Megállt előtte a keresztbe tett lábai fölé állt terpeszben. Hikari a szemével követte a fiút. Retsu lehajolt hozzá, a jobb kezét a szájára tette, majd a finoman domborodó ádámcsutkára csókolt.

- Bátor vagy, ez tetszik – mondta, közben Retsu tovább csókolta a vékony bőrt, míg Hikaru el nem tolta a fejét. – Elég lesz, még nagyon belelkesülsz.

- Sajnálom. ...Ugye nem dob ki az ablakon?

- Nem, szórakoztatóbb vagy annál. Mutasd meg a lakásod – mondta, miközben felállt, arra nagyon figyelt, hogy az előtte állóhoz simulva tegye mind ezt. Hűséges kutyát akart, ahhoz pedig gyakran kell jutalomfalatokat osztania. Most hirtelen kapott egy jó nagy adagot. Kezdetnek megteszi.