Hikari vörös inget húzott, fekete farmerrel és egy bokacsizmát választott mellé reggel, mielőtt elindult a főházba. A haját hagyta lebegni maga mögött, nem szerette összekötni, nem azért növesztette ilyen hosszúra, hogy mindig felkötve lógjon a feje tetejéről. Rei már az épület előtt várta, azonnal nyitotta az ajtót, hogy egy pillanatot se kelljen várnia Hikarinak. A kocsiban újra a fiú lapját nézte, valami nem tetszett neki rajta, de egyelőre nem tudta, hogy mi az. Félre dobta, majd megtámasztotta a könyökét és az állára simított. Gondolkozott. Rei a visszapillantóból látott mindent. Ha Hikari így gondolkozott, akkor az mindig azt jelentette, hogy valami igazán érdekeset talált. Rei nem tudta, hogy mi lehet az, ő nem látott pl. Retsuban semmi különöset. Talán tetszik neki – gondolta magában, aminek annyira nem örült volna.

Ahogy a főházba értek, kicsit nyugtalanná vált a légkör. Nem volt jellemző, hogy Hikari idejött, ok nélkül pedig pláne. Önkéntelenül mindenki arra gondolt, hogy valami gond van, hogy talán épp valamelyikük büntetést fog kapni. Nem lenne az első eset. Óvatosan nézett mindenki Hikari után, amikor épp elhaladt mellette. Mind férfi volt, mind keménykötésű alak, de nem tudták megállni, hogy Hikari után nem forduljanak legalább egy picit. Hikari jelenség volt. Egy gyönyörű démon. Volt, aki incubusnak hívta a háta mögött. Nem tévedtek sokat. Hikari volt az egyetlen olyan yakuza, akinek annyi becenevet adtak, mint égen a csillag. Ha nem volt más téma, róla mindig esett szó valamilyen formában.

Hikari kötelező látogatást tett a főház jelenlévő vezetőinél, majd lement a dojoba. Nem is várt mást, tolongtak az emberek, mindenki kíváncsi volt arra, hogy Hikari kit, vagy mit akar itt. Magához intette Reit, valamit súgott a fülébe, közben mosolygott. Egy hangot sem lehetett hallani a teremben, csak halkan Hikari kuncogását. Hikari szétnézett, majd meglátta Retsut valahol hátul. Magasba emelte a kezét, csettintett egyet, majd Rei hívta Retsut. A jelenlévők felhördültek, majd megnyílt a fiú előtt állók sora. Ő maga nem szólt semmit, csak előlépett. Meghajolt Hikari előtt, aki két ujjával megérintette a kakaóbarna, rezesre színezett tincseket.

- Mi a neved? – kérdezte Hikari.

- Royama Retsu – válaszolta még mindig fejet hajtva.

- Az igazi.

- Nem értem, mire gondol, uram – nézett fel. – Ez a nevem, mióta megszülettem.

- Hány éves vagy?

- 22.

- Tényleg? – mosolyogta.

- Igen – mondta kissé értetlen képet vágva.

- Nos, akkor Royama Retsu, aki 22 éves. Játssz velem kicsit.

- Uram?

Retsu nem értette, mi történik, de nem is hagyta Hikari gondolkozni, azonnal megtámadta és bevitt egy ütést, ami elől Retsu villanás alatt kitért, és reflexből visszaütött, kevésen múlt, hogy eltalálja Hikarit. Egy pillanatra megállt az idő, majd Hikari mosolygott és újra támadt, nem kímélte a fiút, nem is viccelt, meg akarta verni. Retsu is érezte a komoly szándékot, így nem finomkodott. Néhányszor meg is ütötte Hikarit, de ő is kapott párat, végül Retsu maradt alul. Hikari pihegve ült a csípőjén, majd Reinek csettintett és a kardot kérte. Mindenki ideges lett, hiszen eddig sem volt vicces, amit láttak, de most kardot is rántanak. Hikari lemászott a fiúról és elvette a kardját Reitől. Retsu zihált a padlón, majd felállt ő is és elvette a felé nyújtott kardot. Azt gondolta, hogy jó eséllyel megöli őt Hikari, ha hibázik. Lerázta magát, majd intett a főnök felé, hogy támadhat. Az pedig nem volt rest megtenni. Hangosan, fémesen csattantak a pengék egymásnak, hosszan szaladt végig a két kard egymáson, alig-alig voltak távol egymástól nagyon szoros volt a küzdelem. A vörös ing két helyen elszakadt, ahogy beleakadt Retsu kardjának hegyébe, de a fiú ruháján is volt vágás. Hirtelen Retsu egy hátra szaltóval került Hikari mögé, még a levegőben hátba rúgta, majd amint Hikari a hasán landolt, Retsu már a derekán ült, a másik hajába kapva hátrafeszítette a fejét, a kard pengéje pedig a Hikari nyakának feszült. Fagyos csend és hullaszag terjengett a dojoban, mindenki kőbálvánnyá meredt, ahogy ezt a jelenetet végig nézték. Hikari zihált, nyelt egyet, mire a penge meg is vágta kicsit. Elnevette magát, majd ütött a tatamira kettőt. Retsu leugrott róla és elé perdült, térdre borult és a padlóig hajolt Hikari előtt.

- Nos – kezdte lihegve Hikari – Royama Retsu, aki 22 éves, mától az enyém vagy – nevette és a hátára fordult.

- Hogyan? – kérdezett vissza a fiú.

- Sajnálatos baleset áldozata lett az első számú felvigyázóm, úgyhogy kell egy másik. Te leszel az.

Retsu felpillantott és kinézett Reire, kissé zavartan, bizonytalanul. Rei bólintott, mire Retsu újra fejet hajtott.

- Megtisztel, uram.

- Jó, jó – legyintett hanyagul, majd a nyakára simított és megnézte az ujjait, amin kevés vért látott. – Ne árulj el, és talán túléled.

Később Hikari az autójában ült és cigarettázott, gondolkozott. Rei rá-rápillantott, majd megütögette a kormányt.

- Min gondolkozol, Hikari-sama?

- A kölykön.

- Ügyes, mondtam.

- Több annál. Te is láttad, mit csinált, nem?

- Láttam, igen. A helyében én is ezt tettem volna, meg akartad ölni.

- Ugyan már – nevette. – Csak egy kicsit.

- Miért kérdeztél rá a nevére és a korára?

- Valami zavar, de nem tudom, mi az. Illetve...

- Hát, ha téged zavar valami, akkor az azt jelenti, hogy sok munkám lesz.

- Szépen kérlek – mosolyogta.

- Tudod, hogy megteszem, bármit kérsz.

- Miért nem ad nekem a Főnök?

- Egyszer azt mondta, hogy ha neked adna, akkor leigáznád. Azt nem akarja.

Hikari nevetett és bólogatott.

- Igaza van. De semmi sem történik véletlenül, Rei. Velem maradsz ma?

- Sajnos, nem lehet, uram.

- Milyen testőr vagy te, aki sosincs ott, mikor kéne? – dohogta.

- Sajnálom, uram.

- Kerülsz. Parancsot kaptál?

- ...A Főnök megkért, hogy csak a szükséges időt töltsem veled – mondta végül.

- Ez szükséges idő volna. És mit tesz a Főnök, ha álmomban megölnek?

- Téged? – nevette Rei. – A koporsóból is visszalősz.

- Rei, egyszer elismernek majd? – kérdezte hirtelen.

- Elismernek, uram. Csak irigyek.

- Ha a helyemben lennének, nem lennének irigyek. Mondd meg Retsunak, hogy jöjjön el hozzám. Add oda neki a szükséges holmikat. A gyűrűt is.

- Biztos vagy benne?

- Azt mondtam, ő lesz az első emberem, kell neki.

- Ahogy akarod.

- ...De legalábbis legyen nálam – igazította ki saját magát, mire Rei nyugodtabb arckifejezésre váltott.

Ha gyűrűt kap egy testőr, az komoly dolog. Jelzés értékkel bír mindenkinek, aki a családhoz tartozik, illetve azoknak is, akik nem, de tudják, hogy kivel állnak szemben. Az, hogy Hikari egy idegen fiúnak gyűrűt adjon, az nagy merészség lett volna még tőle is. Ezt Hikari is tudta, így gyorsan inkább változtatott a gondolatán. De abban biztos volt, hogy a jövőben kapni fog. Egyelőre az is bőven elég információval bírt, hogy Hikari testőre lett.

Később Hikari az erkélyen cigarettázott, éppen napozott, finom meleg volt már a nap így kora tavasszal. Csöngettek, mire kinyitotta a szemét. Kényelmesen elnyomta a cigarettáját, majd az ajtóhoz sétált. Nem sietett, tudta, hogy ha ide jött valaki, az tudja, hogy otthon van és meg is várja, míg ajtót nyit. Az ajtóban Retsu állt. Hosszú kabát volt rajta, kapucni a fején. Végig nézett rajta, majd beengedte. Retsu fejet hajtott és belépett. Amint átlépte a küszöböt a szíve furcsán dobbant egyet, mintha újra indult volna. Kattant mögötte a zár és Hikari elsétált mellette. Nem volt rajta felső, de Retsu nem látta a hátát, az egészet eltakarta a haja. A hosszú, nagyon hosszú haja, ami a feneke alá ért. Fekete volt, mint egy hold nélküli éjszaka és puha, mint a selyem. Ezt pontosan tudta, mivel korábban hozzáért.

- Gyere bentebb. Nézz szét. Ismerned kell a lakásom.

- Hová mehetek?

- Ahová akarsz. Mindent ismerned kell. Húzz ki minden fiókot, ha akarsz. Van öltönyöd?

- Még nem igen kellett, ezért csak néhány.

- Mi a méreted? Hagyd, kitalálom – mosolyogta maga elé. – Menj, ismerkedj a tereppel.

- Elnézést – biccentett, majd neki indult a lakásnak.

Hikari felnézett a telefonjából. Tisztelettudó, legalább ezzel nem kell foglalkoznom – gondolta magában. Amíg Retsu nézelődött, ő rendelt néhány öltönyt és hívatta a szabóját is. Az ő emberei sosem voltak slamposak, mindegyiken szabott öltöny volt, nem szeretette a tucat holmit. Kerített egy italt és Retsu után indult. A hálójában találta meg. Csak állt az ágy előtt és nézelődött.

- Mi baj? – kérdezte, mire Retsu megfordult.

- Felmérem a terepet.

- Nem nyúlsz semmihez?

- Itt nem.

- Megmutassam én?

- Az jó volna, köszönöm.

Hikari előre rendezte a haját, amit időközben befont, így a jobb oldalán nyúlt a csípőjéig a fonat. Még mindig nem öltözött fel, otthon volt, nem érezte szükségét. Retsu immár szemügyre vehette a férfi hátát. Heges volt. Némelyik alig látszott, de volt pár, ami igen durva sérülést sejtetett. Nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen magas rangú vezetőnek ilyesmi legyen a testén. A főnököket nem szokás fegyelmezni, így biztos nem. Legalábbis, ő így gondolta. Hikarinak széles vállai voltak, de nem olyan durvák, mint mondjuk neki magának, hanem sokkal lágyabb vonalúak, de egy kissé sem tűntek gyengének. Ahogy azt tapasztalta, Hikari erős, meglehetősen erős férfi volt annak ellenére, hogy nagyon is kecses. Hikari kihúzta a fiókokat sorban, ruhák voltak bennük főleg. Átlapozta őket, Retsu pedig mindent memorizált. Egy fiók volt, amit Hikari kihagyott, Retsu pedig nem kérdezte, hogy mi van benne, úgy gondolta, egyáltalán nem tartozik rá a tartalma. Hikari megállt az ágy előtt és a fiú felé fordult.

- Mit hallottál rólam?

- Azt, hogy erőskezű főnök. Tehetséges harcos, ezt láttam.

- És még?

- Okos.

- Még?

- Könyörtelen.

- Még?

- Igazságos.

- Még?

- Mire gondol?

- Azokra a jelzőkre, amik nem az erényeimet dicsérik.

- Olyat nem hallottam.

- Kimondhatod, nem vagyok sértődékeny. Szeretném tudni, hogy mit mondtak rólam, mielőtt ide jöttél.

Retsu hezitált, de hát kérdezte a főnök, illik válaszolnia. Köszörült a torkán, majd a háta mögött kulcsolta a kezeit. Hikari leült és maga mögött támaszkodott az ágyon.

- Amit a legtöbbször hallottam, az az volt, hogy szukának hívták. Ezt mindenféle hangszínben hallottam, a közömböstől a perverz lihegéssel kiejtetten át a gyűlöletesig. Elég népszerű jelző. Azt mondták, legyek résen, mert szereti az embereit használni.

- Használni? Az ágyban?

- Igen, uram. Azt is mondták, hogy ezért halt meg az elődöm.

- Elhiszed?

- Mindegy, hogy én mit hiszek, vagy gondolok, amíg elvégzem a munkám, nem?

- Az elődöd azért halt meg, mert információkkal kufárkdott. Azt nehezen viselem személy szerint is, de a családnak sem tesz jót. Az ágyamban sosem járt, annál jobb ízlésem van. Hogy elhiszed-e, az a te dolgod. De talán azt is mondták, hogy hazudni ritkán szoktam.

- Megértettem.

- Jó, az jó lesz. Sosem tagadtam, hogy férfiakkal fekszem le, de a tüzelő szukától távol állok. Az is igaz, hogy volt viszonyom olyannal, aki nekem dolgozott, de azt rövidre zártam. Ennyit illik tudni rólam és a seggemről. Ha kérdésed van, tedd fel. Ha nincs, vedd le ezt a kabátot és nézz rám. Nem szeretem, ha az, akihez beszélek a padlót bámulja.

Retsu levette a kabátját és az egyik fotelbe hajtotta. Felemelte a fejét és Hikarira nézett, mire az magához intette. A fiú haját kisöpörte a szeméből, az meg se rezzent. Hikari elidőzött az arcán. Szép volt, helyes fiú. Szép szemei voltak, egészen mély tekintettel, amiből Hikari nem tudott olvasni. Érdekes, gondolta. Visszarendezte a haját, közben mosolygott.

- Kérdés?

- Miért én?

- Aki képes földre vinni és megvágni, az arra is képes, hogy megvédjen, ha kell. Nem hiszem, hogy szerencséden múlt volna ez a mai. Képzett vagy. Honnan jössz?

- Az utcáról.

- Igen, olvastam – mondta, de nem hitt neki. – Mostantól kissé megváltozik az életed. 24 órában állsz a rendelkezésemre. Közvetlenül nekem jelentesz, az én utasításaimat hajtod végre, nem parancsol neked senki rajtam és a nálam magasabb rangú főnökökön kívül. Aki nálad lejjebb van, annak főnöke vagy. Lényegében egy maroknyi emberen kívül mindenkinek. Utálni fognak, nagyon. Lesz, aki a szemedbe is mondja, a legtöbb a hátad mögött. Senkiben nem ajánlatos bízni. Rei az egyik olyan, akiben feltétel nélkül. A másik én vagyok. A Főnök szava szent. Általában nem mond hülyeséget. Fegyver legyen nálad mindig. Nem árt, ha kés is lapul valahol, hasznos lehet. A telefonod legyen feltöltve, sosem engedd 50% alá. Itt egy másik – nyújtott felé egy készüléket. – Ezen egy szám van, a Főnöké. Csak akkor használd, ha nincs más lehetőség. Ez azt jelenti, hogy én halott vagyok kb. Az ritkán fordul elő. Úgy néztem elég messze laksz innen. Közelebb kell lenned, ha kellesz nem várhatok sokáig.

- Költözzek el?

- Igen, gondolom az elődöd lakása megteszi. Ne aggódj, már üres. Az alattunk lévő emeleten van, az elég kényelmes távolság.

- Igen.

- Van barátnőd?

- Gondolom, ma éjfélig, még igen.

- Jó, legyen éjfélig – vonta a vállát. – Forgasd meg rendesen, egy darabig csak kurvákra lesz időd – mosolyogta.

- Sosem vonzottak.

- Majd fognak, ha túlélsz egy lövöldözést és le kell vezetned a feszültséged.

- Elég jól kezelem a stresszt.

- Jó, én nem foglak győzködni, nekem mindegy, mit csinálsz a stresszel. Nem sokára itt lesz a szabó, ha végeztél, elmehetsz. Reggel nyolcra legyél itt, megmutatom a lakást.

- Köszönöm.

- Még valami – kezdte, közben felállt és odalépett a fiúhoz. Közel hajolt az arcához, de az meg sem moccant. – Ne csalódjak benned. Olyan esélyt adtam ma neked, amilyen nem lesz újra az életedben. Fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen hatalmad legyen, de megszavaztam neked. Élj a bizalmammal. Ha elbuksz a saját kezemmel öllek meg, és nem lesz gyors halálod.

- Nem fog csalódni.

Retsu felemelte a fejét, majd megfogta Hikari kezét és az ajkához húzta, majd a gyűrűjére csókolt, de figyelt arra, hogy a puha ajkai Hikari ujjait is érték.

- Tiszteletre neveltek, és ha nem tudnám, hogy hol a helyem, sosem kerültem volna ide. Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy ki vett maga mellé. Hűségesebb leszek, mint Hachiko.

- Kutyához hasonlítanod magad elég alázatos.

- Alázatos szolga. Nem azok vagyunk mind? – mosolyogta Retsu, mire Hikari elhúzta a kezét. A fiú mosolya és a tekintete ijesztően emlékeztette valakire.

- Te talán igen – mondta és ott hagyta a fiút. Nyugtalanította az érzés, amit már másodjára érzett vele kapcsolatban.

Még hosszan sorolta a fiú teendőit és kötelezettségeit, tanácsokat osztogatott és információkkal árasztotta el. Közben a szabó csendesen és serényen tette dolgát, ahogy máskor is. Ahogy azt Hikari mondta, miután végzett a szabó Retsu is mehetett, ahová akart. Erre az estére még elengedte. A jövőben úgyis lényegében folyton együtt lesznek. Miután Hikari egyedül maradt újra egy itallal a kezében állt az erkélyen és a sötétedő várost figyelte. Eszébe jutott egy régi, poros történet, amire sosem gondolt szívesen. De épp Retsu miatt jutott eszébe.