Retsu egy sötét szobában feküdt a padlón, közben egy cigarettát égetett. Egy amúgy lelkesnek mondható lány dolgozott a combjai között. Hosszú, fekete haja volt, kissé fiúsabb, erősebb testalkatú, mint akikkel korábban lefeküdt. Amikor az este meglátta, azonnal felvitte egy szobába. Nem tetszett neki, kicsit sem, de Hikarit juttatta eszébe. Most nem volt jó, nagyon nem volt jó. Ez a lány, nem Hikari volt, igazából rohadtul nem is hasonlított rá, de hosszú fekete haja volt és mosolygott rá. Retsu sóhaja körbejárta az egész szobát, majd felült, a lányt kitessékelte a lábai közül, majd felállt és a fogai közé vette a cigarettáját. Kitapogatta a ruháit, tett le pénzt egy asztalra, meg sem számolta, majd szó nélkül otthagyta a lányt. Eszébe jutott, hogy csókolózott Hikarival. Hikari megcsókolta. Azóta nem történt semmi, újabb csók sem, de Retsu határozottan tanácstalanná vált tőle. Nem tudta, hogy mozduljon-e, vagy sem. Mindig arra jutott, hogy nem tesz semmit. Egyelőre kitartott.

Hikari a kanapén olvasott, mikor Retsu hazaért. Nem néztek egymásra, Hikari nem is nézett fel a könyvből. Mindketten ugyanarra gondoltak. Arra, hogy hol is volt megint Retsu. Hikari nem kérdezte ezekről a dolgairól, Retsu pedig nem is akart róla beszélni. Ahogy Retsu elhaladt a férfi mellett, akarva, akaratlanul húzta a maga után a női parfüm illatát. Hikari rákiáltott. Retsu megállt és felé fordult.

- Ne tedd be a lábad a hálómba, miközben ilyen szagod van.

- Bocsánat, csak az órámat akartam letenni.

- De ide – mutatott az asztalra, mire Retsu biccentett és letette az asztalra. – Elég ócska.

- Majd veszek másikat.

- Hozz inni – intett hanyagul, mire Retsu egy pillanatig nézte őt, majd elvonult a konyhába egy pohár vízért. Gyorsan megfordult és megállt Hikari mellett. – Bűzlesz – mondta és elvette a vizet.

- Ha nem ugráltatnál, már a víz alatt lennék.

- Vigyázz a szádra – mondta, közben lapozott egyet a könyvben.

- Nem tűnsz veszélyesnek.

Hikari lassan felemelte a fejét, majd a fiúra nézett. Nem látott az arcán mosolyt. Komolyan mondta. Igaz is, nem látott még Hikaritól semmit, amiből leszűrte volna mennyire érdemelte ki a főnök címet. Csak hallomásból ismerte erről az oldaláról. Hikari mindig nehezen viselte, ha a képességeit vonták kétségbe. Retsu titkon azt gondolta, hogy túlzás, amit róla beszélnek, legyen bármi a téma.

- Úgy tűnik, elszemtelenedtél, mióta ilyen bizalmas viszonyban vagyunk. Akkor most tisztázzuk – kezdte és letette a könyvet. – Te az én hűséges kutyám vagy, én a gazdád. Ne harapj a kezembe, mert beléd rúgok, de nem biztos, hogy felkelsz utána. Nagyon kényes vagyok arra, hogy a beosztottjaim hogyan beszélnek velem. Te nagyon is kitüntetett helyen vagy, nem is tudod, hogy mennyire. De ne élj vissza vele, megértetted?

- Én vagyok a kutya, de te ugatsz. És, mint tudjuk, azok nem harapnak.

Hikari olyan hirtelen mozdult, hogy Retsunak nem volt ideje reagálni sem. Egy rúgástól átesett a dohányzóasztalon, elterült a padlón, Hikari pedig azonnal fölötte termett és a torkán támasztotta meg a talpát. Retsu nem mozdult, kényelmetlenül taposott Hikari a nyakán. A mosolya most nem játszott az arcán, egészen sötétté vált az arckifejezése, kiváltképp, mikor apránként szorította lentebb a talpát a fiú nyakán. Végül arcon rúgta, amitől Retsu az oldalára került, így a gyomrába is kapott egy rúgást. Hikari leguggolt mellé, a hajába mart és hátra feszítette a fejét, a térdét pedig a gerincének nyomta. Nem volt vicces a helyzet, fájdalmat akart okozni, nem csak mutogatni akarta, mit tud. Retsu nem tudott beszélni, fájt a torka, az arca, a hasa, most már a gerince is.

- Lehet, hogy te nem harapsz, de én igen – jelentette ki Hikari.

A hangja fagyosan komoly volt. A szavai mellé még odatűzött néhány ütést, majd felállt és átlépett a fiún. A bárszekrényhez sétált és töltött magának egy italt. Retsu a földön hempergett, igyekezett magához térni és összeszedni magát. Nehezen ült fel, majd feltornázta magát két lábra és a vérző száját beletörölte a ruhájába. Remegett, zihált is, minden légvételnél szúrt az oldala. Mélyen meghajolt Hikari előtt, majd a fürdőbe ment és elkezdte rendbe tenni magát. Hikari dühösen kortyolgatta az italt. Épp tőle nem várt ilyen szavakat, azt hitte, hogy Retsu tudja, hogy ki is ő, legalább ő elismeri, de most csalódott. Megint csalódott. Megint csak az lett a vége, hogy lenézte valaki, akit fontosabbnak tartott, mint másokat. A falhoz vágta a poharat, amiből ivott és hangosan felordított.

Miután némileg lecsillapodott a fürdőszobába ment Retsu után. A fiú épp kilépett a víz alól. Elég nehezen mozgott, fájtak a rúgások és ütések helyei. A szájából még szivárgott a vér, elég nagy rúgást kapott. Hikari magához intette, majd egy székre ültette. Megfogta az állát, és megnyomkodta, majd kinyitotta a száját és áttapogatta belül. Az ajkára simított a hüvelykujjával és megemelte a fiú fejét, jobbra-balra fordította. Áttapogatta a mellkasát, felsőtestét is, nem tört el bordája, de érzékeny volt, meg-megugrott, ahogy Hikari vizsgálta.

- Érthető voltam? – kérdezte Hikari higgadtan.

- Igen – mondta rekedten.

- Nem tört el semmid, a fogaid is rendben vannak – Retsu nem mondott semmit. Hikari levett egy dobozt az egyik felső polcról, majd csipeszt, fertőtlenítőt vett elő és a másik arcán lévő sebet kezdete tisztogatni. – Végül mindig kiderül, hogy mit gondolnak rólam, nem igaz?

- ...Nem akartalak megbántani.

- Tiszteletlen voltál. Megaláztál. Kétségbe vontad a pozícióm. Ha ezt mások előtt teszed, lehet, hogy megöllek. Nekem ezen a világon semmi sem fontosabb annál, hogy megmaradjon felém a tisztelet. Ha az elvész, el is áshatom magam. Engem mindenki valami fertőző gennyes sebnek lát a családban, akit jó volna inkább eltűntetni. Csak az a baj, hogy az vagyok, aki. Utálnak. Semmit sem tettem ellenük, de utálnak, mert meleg vagyok, és mert hatalmam van. A kettő együtt nem jó. Ha csak buzi lennék, eltaposnának és kész. De hatalmam van, ami az ő szemükben bűn. Pláne, mert örököltem. Nem érdemlem meg, ezt gondolják. Mindegy mekkora mészáros vagyok, vagy leszek, mindegy mennyi pénzt keresek, milyen üzleteket ütök nyélbe, amíg farok van a számban, nem lesz elég semmi, amit csinálok. Tehát nem túlzás, ha azt mondom, hogy a vélt, vagy valós tekintélyem a legfontosabb, amim van. Úgyhogy ezen túl tartsd ezt észben. Fel sem fogod, hogy milyen helyzetben vagy. Ugye?

Retsu ingatta a fejét, tényleg elbizonytalanodott. Azt hitte tudja, mi a helyzet, tudja, hogy mit csinál, tudja, hogy ki is az a Hikari. Tévedett. Akit ő ismert, az egy jó fej férfi volt. Ő azt a Hikarit ismerte, aki már majdnem átlagos volt. Azt hitte, barátok. Azt hitte, valami több, aminek nincs neve. Azt hitte, neki szabad mindent. Sok mindent lehetett, ez igaz volt. De nem mindent. Ideje volt egy határvonalat húzni pirossal. Az egyik oldalon Hikari a főnök, a másik oldalon Hikari, aki éjjel hozzábújik, hogy biztonságban érezze magát. Retsu megfogta Hikari kezét és rácsókolt, majd végig csúsztatta a kezét a karján és felhúzta magát. Majdnem egyforma magasak voltak, kényelmesen a szemébe tudott nézni.

- A kutyákat megütik, amikor nevelik, hogy tudják, ki a gazdájuk, ugye?

- Megtanultad? – kérdezte Hikari.

- Nem állítom, hogy nem kell többször megütnöd.

- Felizgat? – kérdezte ezúttal nagyon halkan.

- Ha te csinálod, úgy tűnik igen – Hikari lenézett a fiú csípője alá, majd lassan felvonta a szemöldökét.

- Nem volt elég a kurvád, akinek a szaga hazáig kísért?

- Úgy gondolom, ha nem te vagy az, akkor csak időpazarlás.

- Fogalmad sincs milyen velem, lehet, hogy túlértékelsz.

- Akit ennyire kívánok, abban nem tudok csalódni.

Hikari letette a csipeszt a kezéből. A tenyerét Retsu szája elé tartotta, mire az beleköpött. Vérrel festenyzett nyállal telt meg Hikari tenyere. Lenyúlt a fiú ágyékához, és simogatni kezdte, anélkül, hogy bármelyikük mondott volna valamit. Retsu nem mert megszólalni. Nem akarta leállítani, nem akarta bíztatni. Még mindig Hikari szemébe nézett, bár egyre nehezebb volt tartani a szemkontaktust. Végül le-lehunyta a szemét, közben a kezeit csak ökölbe szorította, miközben fel-felnyögött egy aprót. Nem tudta, hogy szabad-e hozzáérnie Hikarihoz. Nem tudta, hogy most melyik oldalon van épp. A főnökén, vagy a másikon. Hikari higgadt volt, csak a csuklója mozgott és az ujjai. Egyáltalán nem csinált mást, csak a jobb kezével kényeztette Retsut, a balja zsebében volt. Retsu el sem tudta képzelni, honnan van ilyen önuralma. Ha csak nem arról volt szó, hogy ez épp valami jutalom falat a kutyának nevelés után, és Hikrai tulajdonképpen épp nevet rajta. Retsu nem ismerte Hikarit. Nem tudta, hogy ilyen helyzetben hogyan reagál, vagy hogyan viselkedik. Hikari keze alatt egyre türelmetlenebbül rándult néhányat Retsu, tudta, hogy már nem tart sokáig. Hikari a fiú álla alá támasztotta két hosszú ujját, emelt a fején, majd megcsókolta. Mikor a nyelve hozzáért Retsuéhoz, az abban a pillanatban elélvezett, kissé hangosabban belenyögve a csókba. Finoman beleharapott Hikari ajkába és még hosszan zihálva tartotta így. Hikari közben egészen lassan húzogatta még a kezét fel és le. Forró volt és feszes még mindig, ahogy várta. Retsu végül leroskadt a székre, amin korábban ült, Hikari pedig arrébb lépett és kezet mosott. A tükörből pillantott Retsura, aki még mindig pihegett és nyeldesett, miközben a combjai közé bámult.