10 évvel később

A hosszú folyosón sétáltam. Az utolsó teremben lesz a megbeszélésem Ishida-sannal. A Nagase vállalat már régóta tárgyalt az Ishida vállalattal. Mivel jó kapcsolatot ápolunk, ezért belekezdtünk egy közös projektbe. Nemrég lettem csak megválasztva igazgatónak (az előttem lévő lemondott), így még sosem találkoztam Ishida-sannal, aki szintén igazgató. Odaértem az ajtóhoz, és bekopogtam.

-Szabad! – hallatszott bentről.

- Nagase Yoshinori vagyok, a Nagase vállalat új igazgatója. Örvendek a találkozásnak! – hajoltam meg. Kiegyenesedtem. Ishida-san felém fordult a székkel. Megállt bennem az ütő.

-Rég volt, Yoshino – állt fel, és megindult felém.

-Hiro – suttogtam. Nem sokat változott. Talán csak annyit, hogy még jóképűbb lett, és nem hordja a szemüvegét. Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.

-Nem sokat változtál. Még mindig elsírod magad a közelemben – ölelt át.

-Hiro – fúrtam bele a vállába a fejem. Egy darabig még bőgtem, végül megnyugodtam.

-Látom levágattad a hajad – túrt bele.

-Ki ne mondd...

-De még így is aranyos vagy.

Erre inkább nem mondtam semmit. Bár a vörös arcom mindent elárulhatott.

-Yoshino, megcsókolhatlak? – kérdezte Hiro. Nem szóltam semmit, csak megragadtam, és lesmároltam.

-Túl lassú vagy – váltak el egymástól ajkaink.

-Hahaha – nevetett. Aztán ő is megcsókolt. Egyszerűen nem bírtunk elszakadni egymástól.

-Menjünk fel hozzám – suttogta.

-Rendben.

-És az is rendben van, hogy soha többet nem foglak elereszteni?

-Igen.

Éreztem, hogy átjár a melegség. Végre megtaláltam.

A boldogságot.