Igazam lett, ismerd el!
Pofára estél.
Nem most, jelen pillanatban,
de föl már nem keltél.

Ne kérdezd, mit tehetnél most,
ne ígérd, hogy jobb lesz!
Nem nekem fáj az, hogy itt vagy.
Én már nem figyellek.

Miért tenném?
Szóltam eleget.
Nem volt elég akkor?

Miből gondolod,
hogy most más lesz,
ha hozzám fordulsz?

Hozzám!

Ne hidd!
Én eleget mondtam.
Intettelek, baj lesz.
Késő.
Híred már otthon van.

Ittad a bort.
Jött a másnap.
Nem tetszett, hogy fáj,
ittál tovább.

Ittál? Vedeltél!
Kisérted sörrel, vodkával,
előttem hevertél,
s sírtál is módjával.

Még érted jöttem.
Hülye voltam.
Megnyugodtam,
beléd törődtem.

Miért is hittem,
hogy szentséged
Tovább tart az első kortynál?

S te mit hittél?
Ha hánysz,
                    te hánysz.
Még ha nem magadra,
akkor is.

Ezt pedig mindenki tudja.
Rólad.
Érted már régen
csak vak szabadkozik.

Szidhatsz te bárkit,
a   bort,
a   sört,
az üveget,
Te ittál!

Nem kevésszer.
Nem keveset.
Ezt magadról lemosni nem lehet.

Visznek inni,
hívnak,
nem csodálom.

Lerészegedhetsz,
már rég
nem bánom.

Feladtam,
Jól látod.

Feladtad.
Elég korán.
Küzdöttél egyáltalán?

Jól lehet,
de csak velem talán.

S most kuncsorogsz.

Nem nekem,
másokhoz borért.
Van még aki szádba
öntené az édesét.

De ha nincs,
hát a szárazat.
Itt tartunk, szíved már rég
nem válogat,
csak akar,
kér,
s oly könnyedén kap is.

Ha meg kell kurvulj érte,
akkor is.

Ne kérdezd, mit tehetnél most,
ne ígérd, hogy jobb lesz!
Nem nekem fáj az, hogy itt vagy.
Én már nem figyellek

De igazam lett. Ismerd el,
pofára estél.
Jó régen volt, nem is fáj már.
Így hát föl sem keltél.