A messzi-messzi északon élt egy szegény halász. Rozzant kunyhóban lakott feleségével és egyetlen gyermekével. Szinte mindennap ki kellett hajóznia a tengerre, hogy előteremtse a betevő falatot. Kisfia szomorú volt, hogy oly sokat távol van. De amikor végre elközelgett a karácsony és a halász hazatért, a kisfiú csak szomorúbb lett, hisz bár szeretett apja otthon volt, a szülei gyűlölték a karácsonyt:

- A karácsony a gazdagok ünnepe! Nekik van idejük folyton otthon lebzselni! És manapság, ha az ember nem akarja, hogy ostobának tartsák, neki is ünnepelnie kell. "Ünnepelni"! Ünnepelni, hogy megszületett a király, aki azért jött a világra, hogy megváltsa övéit! És kik is az övéi? Hát a gazdagok és a nemesek! A hozzánk hasonló senkit sem érdekel! - dohogtak.

De azért megünnepelték, egész nap vért izzadva dolgoztak, veszekedtek, ordítoztak, hogy a szenteste teljes mértékben hagyományhű legyen: Hisz' ki szeretné, hogy ostobának tartsák?!

Szegény gyerek folyton csak a zsörtölődést hallotta. És még el is hitte volna, hogy a karácsony valóban erről szól, ha nem látta volna a többi embert, akik az ünnepek alatt újjászülettek.

"Ha másoknak a karácsony boldogság, akkor nekünk miért nem az?"- így tűnődött.

De nem csak az emberek változtak meg karácsonyra, nemcsak ők készülődtek: a természet is fehér ruhát öltött. Minden növény, minden állat érezte a karácsony lelkületét. Csak épp a szegény halász családjában nem változtak a dolgok. Csakhogy a fiúcska nem hagyta annyiban: úgy döntött, hogy megkérdezi legjobb barátait, az erdei állatokat, hogy mi is teszi a karácsonyt karácsonnyá.

El is ment a mókus lakásához, az öreg tölgyfához:

- Mókuska, mókuska! Kérlek, áruld el nekem, hogy mi is a karácsony!

- A karácsony az, amikor a családommal makkot, tobozt és mogyorót eszünk - felelte a mókus.

Erre a kisfiú nagyon boldog lett, telerakta makkal, tobozzal és mogyoróval az összes zsebét, aztán hazaszaladt. Ám amikor hazaért és meg akarta kínálni a szüleit, azok dühösen kihajították, amiért ilyen ostobaságokkal zaklatja őket.

Így a fiú úgy döntött, elmegy a hósármányhoz, hisz az rengeteget utazik, biztos tudja az igazat. Csakhogy a hósármány nem volt otthon. De ahogy szólongatta, hirtelen nagy brummogva előtűnt a medve:

- Brumm, brumm. Miért kiabálsz? Brumm. Nem tudod talán, hogy a hósármány ilyenkor utazik el messze földön élő rokonaihoz?

- Ó, bocsáss meg medve papa, elfelejtettem. De kérlek, válaszolj egy kérdésemre! Mi a karácsony?

- A karácsony az, amikor elmeséljük egymásnak, hogy mit érzünk; amikor elmondjuk, hogy mi volt a legjobb dolog, amit abban az évben átéltünk.

- De az én szüleim nem szoktak mesélni!

- Akkor nem segíthetek - a medve ezzel elcammogott.

A fiúcska pedig elindult az erdőbe az északi szajkóhoz.

- Kedves szajkóm! Kérlek, áruld el, mi a karácsony!

- A karácsony az, amikor a párommal bogyókkal díszítjük fel az odúnkat és este együtt megesszük őket - és a szajkó ezzel tova is röppent.

"De hát bogyókat ilyenkor már csak az erdőn túl találni és az nagyon-nagyon messze van!"- gondolta, de nem búslakodott, inkább elment a nyuszthoz, aki szintén az erdőben lakott.

- Drága nyuszt! Kérlek, mondd meg nekem, mi a karácsony!

- A karácsony a remény, hogy eljön a tavasz! - szólt bölcsen a nyuszt és egy arra tévedt madár után vetette magát.

A kisfiúnak már csak egyetlen reménysége volt arra, hogy olyan választ kapjon, amit a szülei is elfogadnak. Ez a reménység volt a sarki róka. Amikor meglátta, az erdő szélén kajtatott épp, szájában egy sarki nyúllal:

- Sarki róka, sarki róka! Várj! Kérlek!

A sarki róka megállt, felé fordult és letette a nyulat a földre:

- Szervusz, kedves! Mit szeretnél?

- Áruld el, kérlek, hogy mit jelent a karácsony!

- A karácsony az, amikor a párommal megesszük a prédát és eszembe jut, amit anyám mondott.

- Mit mondott a mamád?

- Azt mondta, hogy az élet örök és akit igazán szeretünk, mindig velünk lesz - magyarázta a sarki róka. - De te nem erre vagy kíváncsi. Megkérdezhetem a lemminget, vagy a rénszarvast, de ők se tudnak válaszolni. Amikor én ilyen kérdéseket tettem fel, anyám felküldött a Kilátó-szirtre megnézni a sarki fényt.

- És miért küldött oda?

- Nos, a sarki fény az, amit itt északon az emberek Isten legcsodálatosabb művének tartanak, és amíg nem látod teljes pompájában, addig azt hiszed, hogy igazuk van. Az emberi szem nem képes felfedezni az életben rejlő csodát, ami a leghatalmasabb a világon. A kérdés, amit feltettél, emberi kérdés, mert a válasz mindenkiben ott van, és mégsem látod meg. De ha te emberi választ akarsz kapni, akkor menj el te is a sarki fényhez és ott majd megtalálod a választ, amit keresel.

A kisfiú útnak indult. Épp akkor sötétedett be és jelent meg a fény, amikor a szirt tetejére ért. Csodálatos látvány tárult a szeme elé, de gyermeklelke még nem volt felkészülve arra, hogy megértse a sarki róka szavainak igazságát. Lassan ballagott hazafelé. Hirtelen megjelent előtte az öreg fehér farkas s érdes hangján megszólította:

- Mi bánt kislegény?

A fiúcska erre mindent elmesélt neki. Az öreg farkas nyugodtan végighallgatta majd így szólt:

- Á, tehát a karácsony titkára vagy kíváncsi? Nos, rendben, elárulom neked. Sok-sok évvel ezelőtt, ezen a napon megszületett a megváltó, aki azért jött a világra, hogy mindenki, aki hisz benne és betartja parancsolatát örökké éljen. Az ő parancsa a karácsony titka, s ez a parancs a szeretet. Minden állat karácsonya a szeretetben való együttlétről szól, mert a megváltó ott születik meg a szívekben, ahol szeretetben, boldogságban összegyűlnek. És a reményről is szól, az örök együttlét reményéről.

Abban a percben meghallotta szülei hangját, akik nevét kiáltozva keresték a legszentebb éj sötétjében. Mikor a farkasra nézett, az már nem volt ott. Boldogan szaladt szüleihez, akik aggódó szeretettel ölelték meg. Ez volt számukra az első igazi karácsony.