A levél, amit Rose Mrs. Blacknek küldött, a válasszal együtt csütörtökön este érkezett meg, kevéssel azután, hogy egy jó hangulatú edzésről érkeztek vissza a lányok. Rosie csalódottan vette észre Walburga néni kurta válaszát, melyben sajnálattal közli, hogy nincs a kitagadott fiáról egyetlen képe sem, ugyanis Sirius azután, hogy megszökött otthonról a nyáron az összes képéből kisétált. De ha bármi másban kell segítség, áll rendelkezésére. 

Rose a kezében a levéllel, pár pillanatig - felvont szemöldökkel- meredt maga elé. Sirius sosem beszélt a családjáról neki. Persze az apjától hallott ezt-azt a Black családról, de fogalma sem volt arról, hogy a fiúnak milyen a viszonya velük. Valahogy sosem került szóba, de ezek után nem is csodálkozhatott ezen. Hiszen csak egy hete járnak, és flörtölésen, pár randin kívül még éppen csak elkezdtek ismerkedni egymással. Ez pedig nem egy olyan tipik téma, amivel csak úgy előrukkol a varázsló. 

Ráadásul, volt valami Mrs. Black levelében, ami azt súgta a lánynak, hogy utolsó mondata nem volt több formalitásnál, de egyébként ne merészeljen neki soha többet írni.

Nem is tudta, hogy nemcsak neki volt nehéz nyara. Mármint, nyilván sejtette... de korántsem gondolta volna azt, hogy Siriust kitagadták, csak mert megszökött otthonról. A lány, hiszen szerető családi környezetben nőtt fel, eszébe sem jutott soha, hogy bárki ilyenre vetemedhetne. Szegény Sirius, gondolta. Vajon mit élhetett át az otthonában, hogy belevesse magát kvázi az ismeretlenbe? Kvázi, hiszen Rose le merte volna fogadni, hogy James mindig ott állt mellette... te jó Merlin; elsős koruk óta. 

Rose nem is aludt túl jól. Nyilván Jamest megkörnyékezhetné néhány fotóért, viszont nem tudta, mennyire jó ötlet ez. A fiú biztos kérdezősködne, és még ha le is tudná szerelni, nagy botrány lehetne belőle. Pedig magában már elképzelte Sirius arcát, amikor meglátja a neki tervezett fényképalbumot benne az előre eltervezett, "közös jövőjükkel".

Péntek egy átlagos napnak indult, hiszen egy új csínynek, vagy legyen bármi is ez az egész, idő kellett. Rose és Sirius együtt indultak a Nagyterembe reggelizni, amikor tudatosult bennük, hogy ilyen talán még nem is volt. Mármint... mindig volt velük valaki. Egészen jól is indult a reggel, egészen addig, amíg Sirius elé le nem szállt a Black család baglya. Egyenesen a reggelijébe csapódott a jámbornak kicsit sem mondható szárnyas. A fiú megpróbálta elhessenteni a madarat, de az kitartott, és végül megszabadulva terhétől Regulushoz repült.

- Jellemző... - morogta, miközben fél szemmel követte az állatot, majd akarata ellenére s levélnek szentelte figyelmét. Rose néma csendben figyelte a vele szemben ülő Siriust, ahogy lassan leolvad az arcáról a mosoly. James és Remus, akik időközben megérkeztek, váltottak egymással egy jelentőségteljes pillantást. Miközben barátjuk az -egyértelműen az anyjától származó- levelet olvasta, először csak elkomorodott, majd elfehéredett az arca, aztán már az bütykei is. A levelet szorítania kellett, hogy ne remegjen a keze.

- Mi történt, Tapmancs? - James aggódva kérdezte legjobb barátját.

- Képzeljétek, anyám írt - felelte könnyednek szánt hangon. Nem igazán sikerült neki, és Ágas is csak felvonta a szemöldökét. El nem tudták képzelni, mi állhat azon a pergamenen.

Rendben, Sirius. Ez csak egy rossz álom lehet... Akkor pedig hamarosan fel fogsz ébredni. Ez volt az, amit mondogatott magának.

Sirius!

Utoljára írok neked levelet, mert nem szándékozom még ennél is nagyobb szégyenbe sodorni a családom. Tájékoztatásul közlöm, hogy kitagadtunk a családból. Reméltem, hogy eddig is tudtad ezt, hogy nincs többé helyed itt. Hatalmas szégyenbe sodortál minket hat éve, de a szökésed után még mindig nem merek nagyobb társaságba menni. A kitagadásodon nem változtat semmi, az sem, ha aranyvérű boszorkányt veszel majd feleségül. Ne is próbálkozz. Nem érdekel, milyen fondorlatos terveket szövögetsz, vagy szőttök még a Roxfortban, de javaslom, állj le velük, mert TÖBBÉ NEM LÉPHETED ÁT A HÁZUNK KÜSZÖBÉT és te sem szeretnél minket még egyszer szégyenbe hozni, ezt garantálom. 

Mrs. Orion Black

Sirius összepréselte az ajkait, és úgy nézett a lányra hosszú perceken át. Rose állta a tekintetét, amíg Sirius fel nem állt és el nem sétált, egy „a terem előtt találkozunkkal". A lány akkor a tenyerébe temette az arcát és nem volt hajlandó megszólalni.

Elég nagy bűntudatot okozott neki Sirius megkínzott tekintete.

x Y z

- Mégis mit képzeltél, amikor írtál anyámnak?! - kiabált magából kikelve. - Talán a Blackek családi szennyese érdekelt?

Rose érezte, hogy baj van, mikor a terem előtt nem találta a barátját, így gyorsan elhadarta Lilynek, hová megy és Sirius után indult tétovázás nélkül, akit meg is talált hamarosan. A fiú Hagridnál ült, aki éppen valamilyen italt töltött neki egy tányérnyi bögrébe. Ám amikor megtalálta, nem tudott megszólalni, pedig bocsánatot akart kérni. A fiúból viszont egyszerre tört ki minden indulat.

- Én csak... - dadogta. Semmilyen magyarázatot nem talált megfelelőnek. - Nem tudtam... hidd el, csak egy meglepetést akartam okozni, nem turkálni a magánéletedben - rázta a fejét.

- Hát eléggé meglepődtem! Az én családom ugyanis Potterék. Potterék, nem Blackék...

- Sirius... - sóhajtotta csendesen Rose. - Sajnálom.

- Nem kell! Nincs szükségem a szánalmadra. Életem legjobb döntése volt, hogy eljöttem onnan. De akkor sem volt jogod írni neki!

Aztán Rose már nem tudta, mi történt. A következő pillanatban azon kapta magát, hogy Sirius átkarolta őt, szinte kapaszkodott belé.

- Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet, Rosie - suttogta a hajába. - Bármi miatt is írtál anyumnak, nincs rá szükség. Engem is nyugodtan megkérdezhetsz, ha érdekel valami - Tapmancs sóhajtott, majd egy kis szünet után, óvatosan és halkan hozzátett még valamit. - Féltelek. Meg akarlak védeni tőlük.

- Ugyan, Sirius... - nevette el magát idegességében a lány. A szíve valahogy olvadozni látszott a barátja halk vallomásától. - Meg tudom védeni magam... - Egy goromba pillantás elég volt hozzá, hogy elhallgasson és az ajkába harapjon. - Köszönöm - suttogta Sirius szürke szemeibe nézve. Abban láthatóan aggodalom csillogott. - Hagrid hol van? - sóhajtotta a fiú ajkaira. Akkor vették csak észre, hogy félóriás barátjuk már nem volt a házában.