Színezés...
Még mindig az eddigi témánál maradunk, viszont most rátérünk a színezésre.
(Előre szólok, hogy saját technikával színezek és egy rajztanár tuti rosszul lenne ettől.!😂)
Ez persze abból is adódik, hogy se szakkörre se semmi ilyesmire nem jártam, a suliban pedig nem tanítják szinte sehogy ( legalábbis nálunk). Úgyhogy mindenre magam jöttem rá.
1. Azt a sematikus vázlatot, amit már korábban is mutattam ismét megrajzoltam.(kb. 6 cm hosszú lett. Csak azért, hogy be tudjátok lőni a méretet. Számomra gyakorláshoz ez az optimális.)
Fontos, hogy a keresgélő vonalakat radírozzátok ki, de ne húzzátok meg erősen az ez után megmaradtakat. Erre azért van szükség, mert a színezésben akadályoz ( legalábbis engem).
2. Ezt követően eldöntöttem, hogy mi legyen a szem alapszíne. Mint láthatjátok nem fogtam vissza magam és elég tarkára sikeredett, de ez még a későbbiekben alakulni fog. Választhattok bármilyen színkombinációt de én azt javaslom, hogy szakadjatok el egy kicsit a kék, és a zöld árnyalatainak unalmas kombinációitól. Tegyetek bele egy kis sárgát, barnát stb.
3.Mint láthatjátok már rögtön bele is kezdtem a következő fázisba. Mivel én aquarell ceruzával színeztem eddig ehhez a lépéshez már tollat használtam.( Ez sem egy megszokott módszer.)
Fontos, hogy a toll vékonyan fogó legyen. Jelen esetben én egy kék és egy fekete tollat használtam.
Először kívülről befelé, majd belülről kifelé haladtam különböző erősségű íves vonalakkal. A kék és fekete tollat vegyesen használtam.
4. Eztán pedig tetszőleges elrendezéssel vittem fell azokat az íves szinte csepp alakú vonalakat. És, hogy elég erőteljesek legyenek ezt fekete tollal tettem.
A következő részben a folytatással jövök. Ha tetszett és tudtam segíteni, esetleg van, amit szerinted másként kéne csinálnom kérlek írd meg kommentben!☺
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro