Másnap a páros kellően kialudta magát, majd szinte azonnal munkába is álltak. Rövid készülődés után Perselus úgy döntött, megmutatja Harrynek az Abszol utat. Eleve ott voltak ismerősei, akikből némi pénzért kihúzhatott jókora adag, használható információt.

– Ma mit fogunk csinálni? – érdeklődött Harry, miközben öklével szemét dörzsölgette.

– Elmegyünk az Abszol útra, és innentől ott fogunk megszállni.

– Rendben.

– Semmi kérdés, sírás-rívás?

– Semmi. Majd úgyis minden kiderül.

– A varázslók ott tudják bevásárolni a könyveik, bájitaltan felszerelésük, kisállataik. Majd bemegyünk a Mágikus Menazsériába is, hogyha szeretnél magadnak valamilyen kisállatot, akkor kaphatsz.

A férfi kijelentésére a fiú arca felragyogott, és látszott rajta, máris pozitívan áll az ötlethez. Kettősük összepakolt mindent, a szobát szép rendben hagyták, majd kijelentkeztek, és távoztak. Perselus még kevés plusz pénzt is adott a pultosnőnek, amiért megfelelően kiszolgálta őket.

Az épületben található kandallóból indultak, Piton a kezébe vett egy adag hopp-port, de nem tellett sok időbe, mire rájött, Harry lehet, nem is ismeri a módszert.

– Harry, ismered a hopp-porral történő utazást?

– Nem, sosem hallottam róla.

– Tehát belemarkolsz a porba, a kandallóba szórod, majd kimondod a célhelyed nevét, ami ezesetben az Abszol út. Abszol... út – ismételte a férfi szünetet hagyva a két szó között. – Fontos, hogy így mondd és ne abszolútnak, mert akkor a Zsebpiszok közben találod magad.

– Már meg sem kérdezem... A neve alapján bűnözőkkel kapcsolatos.

– Így van, ügyes fiú! Most pedig gyerünk!

A férfi lépett be először a kandallóba, és mondta be a címet, majd a fiú is követte. Hálás volt, amiért a bájitalmester figyelmeztette a lehetséges hibára, mert fogadni mert volna rá, hogy segítség nélkül már rég máshol lenne. De szerencsére egy téglákkal kirakott helyen jöttek ki a zöld tűzből, ahol több ilyen is volt egymás mellett, és percenként varázslók s boszorkák százai érkeztek a helyszínre. 

– Megérkeztünk – jelentette be Perselus.

A fiú szájtátva nézelődött, ahogy azt máskor is tette, mikor bármi újat látott. A csodálat leolvasható volt az arcáról, és Perselusnak tetszett ez a jelenség. Legszívesebben helyben levetkőztette volna, de sejtette, ezt nem díjaznák mások. Pedig mindig is azt hitte, az emberek szeretik az élőpornót, de ezen feltételezését még nem merte átültetni a gyakorlatba is.

Ezért inkább csak bámulta a fiút, majd csak akkor szedte össze magát, mikor valaki megtaposta a cipője sarkát. Kisebb fújtatás után karon ragadta a kölyköt is, és együtt mentek tovább. Alaposan megmutogatta neki az utcát, fagylalttal is ellátta, s további érdekességeket kutatott fel a kedvéért.

Végül megállapodtak a Mágikus Menazsériában, ami egy varázsállat bolt volt. A padlótól a plafonig ketrecek sorakoztak odabent. Óriási hangzavar fogadta őket, ahogy a sokféle teremtmény egyszerre reagálta le az érkezésük.

Harry még inkább ámultba esett a sok állat láttán. Meg lehetett a boltban találni mindenfélét: kalappá változó nyulat, macskákat, bármit, amit az ember el tudott képzelni. Például volt ott egy háromfejű kutya, ami farkát csóválva figyelte őket.

– Ez a Kerberosz – mondta Perselus. – A görög mitológiai lényről kapta a nevét, aki az alvilág kapuját őrzi. Ehhez hasonlatos volt a Roxfortban is, csak az sokkal nagyobb volt, míg ez szerintem ekkora marad.

– Úgy érted, ezeket a varázslók bűvölik meg?

– Igen, így. Elvarázsolják ezeket az állatokat, amik innentől ilyen tulajdonságokat birtokolnak, vagy szaporítják őket. Varázslényekkel könnyebben lehet kísérletezni, csak könnyű haszontalan, szerethetetlen vagy veszélyes élőlényeket létrehozni.

– Ez nem állatkínzás? – kérdezte a fiú aggodalmasan.

– Az lehetséges, nincs állatom. De ha szeretnél inkább egy baglyot, akkor azt is vehetek neked. Vagy akár békát, denevért, macskát, mire vágysz?

– Akkor már egy macskát.

– Rendben, válassz egyet, ami szimpatikus!

– Azt, ott, a feketét! – mutatott Harry egy hosszú, sötét szőrű macskára, melynek aranysárga szeme őt kémlelte. Tipikusan a boszorkány macskájaként ábrázolt típus volt, amit kiválasztott, de Perselusnak tetszett, hogy a fiúnak pont a fekete kellett.

Erről eszébe jutott, hogy a fiú a fekete macskához hasonlóan őt is elfogadta a különbségei ellenére is. Hiszen a sötétebb szőrzettel rendelkező állatok befogadási aránya mindig is kisebb volt, ezért az ilyen teremtmények sokkal többet várhattak a gazdájukra.

– Jó választás – mondta Perselus, majd a boltban dolgozóval tárgyaltak meg mindent, és fizettek.

Harry a karjában vitte az állatot, ami folyamatosan dorombolt. Volt professzora örült, hogy a kölyök ilyen szeretettel bánt a macskával. Célja az volt, hogy boldogabbá tegye az ifjút, és úgy tűnt, ez sikerült is. A smaragd szemű teljesen megfeledkezett róla, ami Perselust kellemetlenül érintette.

Miután elérték A Foltozott Üstöt, a bájitalmester fizetett egy étkezésért s egy hétre való szálláshelyért. Harry elégedetten huppant le az ágyra újdonsült állatával, ami játékosan rohant fel-alá a szobában. Perselus a fiú mellé telepedett, majd megsimogatta a hátát.

– Annyira aranyos! – áradozott a kölyök. A férfi szíve majd' összeszorult az irigységtől, pedig az állat innentől az életük részévé vált. – Köszönöm, hogy megvetted nekem, nagyon sokat jelent!

A fiú szorosan átölelte Perselust, mire a férfi mégis elmosolyodott. Ezek szerint nem volt miért aggódnia, ugyanis a fiú szinte azonnal szenvedélyes csókba vonta őt. A fiú ajka hevesen, hálával telve követelte a jussát, és az idősebb nem tudott ellenállni a szépségének. 

Nem sok kellett, mire mindketten lihegve terültek el a takaró alatt, és Harry macskája – akit közben Devilnek nevezett el – Perselus mellkasára telepedett, majd dorombolva dagasztani kezdett.

– Kedvel téged.

– Igen, mert ugyanannyira sötét, mint én – mondta a férfi lazán, miközben hosszú ujjaival az állat füle tövét cirógatta. – Tudod, mi, rossz fényvisszaverő képességgel rendelkezők, összetartunk.

– Vagy, mert olyan forró a tested. Annyira jó a karodban feküdni.

– Jól esik, hogy így gondolod.

– Nem hiszem, hogy csak egyedül én gondolnám ezt. Devilt kivéve, persze.

– Szerinted más állatnak is tetszene?

– Istenem, dehogy! Én emberekre gondoltam. Hogy bárki szerencsés lehetne veled. Mégis miért én?

– Szerencsés? – kérdezte Perselus jókora adag hitetlenkedéssel a hangjában. – Te megőrültél? Úgy nézek ki, mint valami álom pasi?

– Számomra igen. Nem szeretem az átlagos embereket. Te sokkal vonzóbb vagy.

– Te tényleg megőrültél... – motyogta Piton.

– Csak fogadd el, hogy így van! Nem cserélnélek le másra, mert nekem csak és csakis te tetszel!

– Drága tőled, hogy ezt mondod, de ebben idáig is reménykedtem... – kacagott fel a férfi, miközben Harry kivette az egyik párnát a feje alól, és finoman megütötte vele.

– Hihetetlen! Hát, hol itt az empátia és a megértés?

– Azt a cicusodban találod, nem bennem.

– Pedig reménykedtem.

A fiú jobban odakuckózott Perselushoz, akit megcsókolt még párszor a nap végén, majd jó éjszakát kívántak egymásnak, és lefeküdtek aludni. Háború lesz, de még kutatniuk kell...