Perselus délben, nagy nyújtás közepette ébredt a fogadóban. Fáradtan kelt ki az ágyból, annak ellenére, hogy sokat aludt. Amíg Harry békésen szunyókált, addig ő átnézte a készleteit, és elővett a bőrtáskából egy pennát, tintát s pergament.

Azonnal írni kezdte a levelet, amiről a fiúnak beszélt, melyben közölte minden aggodalmát, vágyát az igazgatónővel. Arról is tájékoztatta, hogy ne lepődjön meg, miféle kapcsolatban van a fiúval. Továbbá megkérte rá, hogy elmehessen ő is a Roxfortba tárgyalni a védekezés mikéntjéről.

Mivel Perselus baglya nem volt vele, ezért el kellett mennie vennie egyet, ugyanis a korábbi ki tudja, hova tűnt. De a férfi pénze már úgyis régóta gyűlt, így mindent tudott finanszírozni. Gondolta, megjárja az utat, míg a kölyök alszik, de inkább nem tette, mert nem vágyott annak felesleges stresszelésére.

Ezért borítékba helyezte a levelet, és letette azt a komódra. Visszafeküdt Harry mellé az ágyba, de nem tett mást, csak figyelte, meg cirógatta őt. Örült, hogy volt valaki az életében. Mert innentől kétségkívül az élete részesévé vált a kölyök. Nem tudott volna elszakadni friss lelki sebek nélkül. Megkedvelte őt, sőt, egyenesen imádta.

Olyan jóhiszemű volt, de közben érdeklődő, tanulékony, okos is. Törődő mivolta szintén sokat jelentett Perselus számára, hiszen őt szinte egész életében elítélték, szidalmazták, utálták az emberek. Harry azonban nem ilyen volt. Viselkedése sem ezt tükrözte, hanem némán elfogadta azt, hogy nem mindenki ugyanolyan.

Pillanatnyilag nem kellett tartaniuk halálfalóktól, rájuk vadászó emberektől, hanem szórakozhattak is kicsit. Ezért a bájitalmester csak arra várt, hogy Harry kellően kipihenje magát, majd felébredjen.

A fiú lassan nyitogatta pilláit, majd bágyadtan elmosolyodott, amint meglátta, ki fekszik mellette. Perselus arcán is halvány vigyor jelent meg, és végigsimított a másik hófehér bőrén.

– Jó reggelt, szépségem!

– Neked is, Perselus. Mikor keltél fel?

– Körülbelül egy órája. Megírtam a levelet Minervának, már csak egy új baglyot kell vennem, amivel elküldöm.

– Ezek a baglyok bárhová odatalálnak?

– Igen, habár nem tudom, hogy miért, de nagyon hasznos madarak. Tehát veszek egyet, és később te is kaphatsz valamit, ha szeretnél. A baglyokat úgyis szereted.

– Hogy szeretem őket?

– Volt egy hóbaglyod, Hedvig, megmentette az életed azzal, hogy az egyik halálos átok elé repült.

– Te ezt láttad?

– Igazából csak hallottam róla. Halálfalóként voltam jelen, meg is sebesítettem az egyik társad, hogy ne bukjak le kémként.

– És túlélte? Mármint a társam.

– Kutya baja sem volt, csak az egyik fülét vitte le az átok.

– A fülét? – kérdezte Harry csodálkozva és egyszerre vádlón.

– Jobb, mintha meghalt volna.

– Igaz... Akkor sétálni akarsz a városban?

– Igen, leginkább a Három Seprűbe látogatnánk el, ahol hátha ott vannak a diákok és Minerva az évnek ezen a táján. Ilyenkor szokásuk jönni, ezért gondolnám ezt jó ötletnek.

– És a halálfalók?

– Velük nem lesz sok problémánk. A többségüket körözik, azokat, akiket meg nem, úgysem találjuk meg őket. Tehát, szedelődzködj, Potter, öltözünk, és mehetünk is! Ha jó vagy, akkor akár bemehetünk a Mézesfalásba is. 

– Az micsoda?

– Mindenféle nyalánkságokat árulnak ott. Szerintem kifejezetten élveznéd az ottlétet.

– Perselus, de a bőrünk... nem fog elárulni minket?

– De, ezért öltözz fel úgy, hogy kevés szabad bőrfelületet hagyj, és kerüljük a napfényt!

– Rendben – bólintott rá a fiú, annak ellenére, hogy nem hitt a terv sikerességében. 

A páros hamar felöltözött, majd hamarosan már Roxmorts utcáit járták. Ahol lehetőségük volt, ott sikátorokon keresztül közlekedtek, míg el nem érték a Három Seprűt, s annak környékén gyermeksereget találtak. Perselus nagyon reménykedett benne, hogy Minerva is jelen van a helyszínen, és nem is kellett csalódnia benne.

Az igazgatónő pár másik tanárral együtt lépett be az épületbe, míg a bájitalmester is besurrant mögöttük Harryvel együtt. A páros rögtön az egyik sarokba húzódott, de a hölgy így is hátrafordult, és meglátta őket. Szája tátva maradt, ahogy tekintete először a fekete hajú férfin, majd a fiún akadt meg.

– Perselus! – szólalt meg dühösen, majd máris volt munkatársa előtt termett, és lekevert neki egy akkora pofont, hogy a másiknak belezsongott a füle is. 

– Ennél azért több örömre számítottam – motyogta, miután már kevésbé szédült.

– Nem érdekel, mire számítottál! Itt hagysz minket egy fél évtizedre, és azt sem tudjuk, hogy élsz vagy halsz.

– Látod, kölyök? Én megmondtam, hogy pofozkodni fog! – mondta Perselus a döbbent Harrynek, aki jobban az ütés hatása alatt volt, mint a férfi, akinek arcán vörös kézlenyomat díszelgett.

– Megérdemelted, ezt csak magadnak köszönheted! Legalább egy levelet írhattál volna.

– Éppen ma tettem, de már nem lesz szükségem bagolyra...

– Harry, jó téged újra látni, talán nem emlékszel rám, de én...

– Maga a Roxfort igazgatónője – vágott a mondandójába Harry. – Perselus sokat mesélt magáról.

– Te mióta vagy neki Perselus?

– Amióta nemrég volt oly' szíves vámpírrá változtatni – vette le a hangját a férfi, miközben rezzenéstelen arccal ejtette ki a szavakat.

Minerva és az őt kísérő Bimba és Flitwick professzor legalább annyira meghökkentek, mint az idős hölgy. Perselus semmiféle idegességet nem mutatott, higgadt volt, a maszkja mintha már félig takarta volna őt.

– Egyébként is, mi a francot kerestek itt? Nem megmondtam, hogy maradj otthon?

– Ott is maradtunk, mindaddig, amíg ránk nem törték az ajtóm. Ezt megtárgyalhatjuk ülve is, vagy feltétlenül szükséges itt ácsorognunk? Egyébként tudsz róla, hogy élek, legalábbis tegnap óta biztosan.

– Igaz is, üljünk le! – kapott az alkalmon Bimba, aki idáig minden idegszálával a két fél közötti civakodásra összpontosított. 

Miután a csapat elhelyezkedett, Harry bizonytalanul szorongatta Perselus kezét, amit a többiek is észrevettek, de inkább nem szóltak hozzá. Habár Minerva pillantása szinte égette a sápadt férfi bőrét. Azonban nem akarta elengedni a fiút, már csak a miheztartás végett sem, továbbá a kölyöknek szüksége volt erre, ezért nem tagadta meg tőle.

– Tehát hogy akadtál rá?

– Ahogy mondtam, véletlenül pont engem talált meg. Rosszkor voltam jó helyen vagy ebben az esetben jókor jó helyen. 

A kölyök erre felkapta a fejét, és a férfira mosolygott, Perselus pedig vissza, s ennél tisztábban nem is fejezhették volna ki a vonzalmuk a másik iránt. Ez a tekintet olyannyira egyértelmű volt, hogy egész Roxmortsban felismerték volna, ha látják. 

– Meddig titkolóztok még? Mi van köztetek?

Erre a fekete hajú férfi kivette zsebéből a levelet, majd átnyújtotta a vele szemben ülőnek. McGalagony felbontotta a borítékot, majd elővette a reggel frissen belehelyezett lapot, és olvasni kezdte. Visszaadta azt a bájitalmesternek, aki Harry kezébe nyomta.

Úgy gondolta jogosnak, hogy ő is elolvashatja azt, főleg, mert róla is írt benne. Ahogy a kölyök végigjutott a sorokon, átölelte Perselus karját, fejét pedig a vállára hajtotta.

– Tehát együtt vagytok...

– Igen, így van – mondta a férfi, hangjában szemernyi kétség sem csengett. – Igaz, Harry?

– Igaz – húzódott mosolyra a fiú szája...