Meg akarok szökni. De nem lehet. Ha lelőnek szerencséd van. Ha nem, elkapnak, megkínoznak. '63-t írunk. Decemberben meghalt egy régi osztálytársam, Dieter Wohlfahrt, le lőttek miközben segített valakinek átjutni. A "Fal" felépítésekor egy munkás egy levelet dobott az asztalokra. Azt mondta nekem címezték. A dátum tegnapi: 1963. I. 10. Elolvastam:
                       Drága Hans!        1963.
                                                       I. 10.

Remélem jól vagy! Valami féle falat építenek. Tudsz róla valamit?
Hallottam összekötödted életed Angelikával. Jajj, az Isten is egymásnak teremtett benneteket! Legyen boldog életetek!
Ui: Ne kerülj bajba, és csak akkor válaszolj a levélre ha biztos!
  
                                             Sok szerették:
                                                  Anyád!

Meghatott a levél, de a munkás szerint nem volt biztos mód a biztonságos válaszra.
El akartam menni. A munkásokkal megszökni próbáltunk. Lelőtték az egyik kollégámmat. Megfutamodtam. Ugyan mi más tehettem volna?
Hazafutottam. Stefan már aludt, de Angelika várt rám. Kezében csűngő vaspohár. Mégres kék szemei arcába lelógó csodás szőke furtjeivel keveredtek. Én felkaptam és a hálóba mentünk.
Reggelt volt. Takarítottam, szombat volt. Tojást sütöttem. Angelika rengeteg ételt kapott a helyi kisbolttól amiben dolgozott, hiszen drága volt, és ott állt a raktárban. Stefan barátoknak. Mi mást csinálna ilyenkor?
Kidobtam a "szökevény" munkásokat. Nem fognak beköpni, ők is bajba kerülnek. De nem tudok békésen aludni. De ez ilyen...
Stefan utalja az iskolát, de ez csak egy embernek köszönhető. A töritanárnak. Semmibe veszi a német népet, megszállott szemét komcsi és ráadásul mindenkit Nácinak tart. De nem tehetünk ez ellen semmit. Ki kell tartani. Gondoltam megölöm. De azt nem szabad! Az egy Istenverte emberi élet! Még ha szemét is!