Összeszorítom a csukott szemeimet. Fáj a vállam. Megpróbálom kinyitni a szemeimet, ami sikerül is. Egy szürke falú szobában vagyok. Megpróbálok felülni, de erős fájdalom nyilall a vállamba. Felszisszenek. Nem tudom, hogy hol vagyok.
- Látom végre felébredtél - jön be valaki a szobába. A hangja ismerős volt. A félisten! De ezúttal egy egyszerű szürke póló és egy farmer volt rajta.
- Hol vagyok? - suttogom erőtlenül. Leül az ágy szélére, majd a kezét maga mellé helyezi. Látszólag gondolkodik, hogy mit feleljen, de végül kinyitja a száját.
- Nálam vagy. Láttam, hogy a földön feküdtél véresen és elhoztalak ide - meséli el.
- Mióta vagyok itt?
- Tegnap este óta és most van délután öt óra - néz az órájára. Lehunyom a szemeimet, hogy átgondoljam a történteket.
- Jól vagy? Csak azért, mert az éjjel hangokat hallottam innen és... ennyi. Hangokat hallottam.
- Te, hogy éreznéd magad, ha ki kellett volna ugratnod a harmadikon lévő lakásodból két betörő miatt akik aztán meglőnek? - kérdezem kicsit ingerülten.
- Jó, igazad van - ismeri be. Ezután kínos csönd vesz minket körül amit először a félisten szakít meg.
- Hogy hívnak? Mert ugye nem szólíthatlak "idegen csajnak", "pincér lánynak" vagy "cicának" - sorolja, mire megrázom a fejem.
- A teljes nevemet szeretnéd tudni?
- Ha elárulod - fordítja felém a fejét.
- Melody Hale vagyok - mutatkozok be, mire egy halvány mosoly ül ki az arcára.
- Szép neved van - mosolyog.
- És téged, hogy hívnak? Mert ugye én se szólíthatlak "idegennek", "rosszfiúnak" vagy esetleg "félistennek" - a kezemet rögtön a számra tapasztom az utolsó becenév miatt.
- Félisten? - nevet fel. A nevetése őszinte, tiszta és mélyről jövő volt.
- Nyelvbotlás - próbálom menteni a menthetetlent.
- Máshova is botolhatna a nyelvecskéd cica - kacsint, mire elfordítom a fejem, de a mozdulat miatt megfájdul a vállam.
- Au - szisszenek fel.
- Ne haragudj, jól vagy?
- Igen - bólintok. A hosszas csöndet ismét a seggfej félisten töri meg.
- Egyébként Cole. Cole Morgan vagyok.