- Melody, most már elmondod mi bajod van? Mióta eljöttünk a dokitól furán viselkedsz - néz rám a kanapén ülve aggodalmasan Cole. Nem nézek rá csak egy pontot bámulok.
- Félek - motyogom.
- Mitől? Melody, válaszolj kérlek! - könyörög Cole, mire elmondom, hogy mitől félek.
- Attól, hogy megint bántani fog - nézek magam elé továbbra is meredten.
- Kicsoda? - értetlenkedik.
- Eric.
- Eric már halott. Másfél éve halott. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj - ölel magához. Nem igazán tudok megnyugodni.
- Nem akarok meghalni - suttogom a könnyeimet nyelve. Cole eltol magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
- Miért halnál meg? - kérdi, majd gyorsan végig gondolja a dolgokat és rémülten néz rám.
- Mondd, hogy nem vagy halálos beteg! Kérlek, Melody! Mondd, hogy nem vagy az!
- Nem vagyok az, de félek, hogy megtalálna és megint megakarna ölni.
- De kicsoda? Eric halott! Senki sem akar téged bántani értsd meg kérlek szépen!
- De én érzem. Rettegek!
- Semmi baj, jó? Itt vagyok neked - ölel meg újra. Biztonságban érzem magam a karjaiban. Lehunyom a szemeimet és átgondolom, hogy elmondjam-e neki. Talán pozitívan fog reagálni, talán negatívan. De akkor is joga van tudni róla. Az már más kérdés, hogy elhagy ezért vagy velem marad.
- Terhes vagyok - suttogom félve a reakciójától.