- Ezt nem hiszem el, te isten verése! - üvölt velem. Csendben és könnyezve nézem. Legszívesebben elfutnék, de nem tehetem. Nem szabad, mert mégjobban megverne vagy rosszabb.
- Sa-sajnálom - suttogom reszkető hangon.
- Nem megmondtam, hogy szedd azokat a szarokat?! - üvölti az arcomba. Könnyezve hunyom le a szemeimet.
- Én szedtem - suttogom.
- Nekem kurvára nem úgy tűnik! Mindkettő pozitív te kis hülye liba!
- Nem az én hibám! - emelem fel a hangomat, mire a tenyere erősen csattan az arcomon. Olyan erővel ér az ütés, hogy a földre esek.
- Gyere velem! Azt mondtam GYERE!! - ordít miközben felemel a földről és felvisz az emeletre. Nem csinálok semmit, mert hiába való lenne a tiltakozásom. Fent bevisz a szobába. Leül az ágyra és hassal a lábára tesz engem. Lehúzza a nadrágomat és erősen elfenekel engem. Összeszorított fogakkal tűröm és a bőrömbe mélyesztem a körmeimet, nehogy felsikítsak mert akkor sokkal rosszabbul járnék. Mert akkor vékony pálcával ütne. Mikor végre vége a fenekelésnek lelök magáról és a hajamnál fogva vonszol ki a szobából. Megáll a lépcső tetején és szembe állít magával. Nem mond semmit csak a szemembe néz. Próbálok nem bőgni. Az arcáról tisztán lelehet olvasni, hogy Mit gondol rólam. Egy kilenc éves kis terhes kurvának tart, pedig ő tett azzá. Ő csinált fel engem. Eric csinált fel egy kilenc éves ártatlan kislányt. Nem én akartam. Továbbra sem mond semmit, csak megfogja a vállam és... teljes erőből lelök a lépcsőről. Sikítva gurulok végig és minden egyes lépcsőfokba beverem valamimet. A lépcső végéről felnézek Ericre, majd elnyel a sötétség.