Hoseok POV

A kis incidensünk óta eltelt egy hét. Nem is említettük többet, minden úgy ment, mint ahogy eddig is. Bár Jimin viselkedése felém nem változott meg, de nem jött át hozzánk, inkább mindig nála lógtunk suli után, vagy elmentünk valahova a többiekkel. A fura az volt, hogy köszönésen kívül szinte semmit sem szólt az anyámhoz, pedig általában sokat szokott vele beszélgetni. Amikor megkérdeztem róla, legjobb baráthoz méltóan, kedvesen lehülyézett és azt mondta, beképzelem a dolgokat. Na, persze! Épp táncórán voltunk, és nem tudtam másra koncentrálni, csak rá. Mindig gyönyörűen táncolt. A koreográfiában volt egy rész, ahol eléggé oldalra kellett dőlni, ezért felcsúszott a pólója, felfedve ezzel egy kis részt izmos hasából is. Bennem rekedt a levegő, főleg mert visszajöttek a múlt hét emlékei, ahogy szemeit lehunyva nyögdécselt, és könyörgött, hogy ne hagyjam abba.

- Hyung, minden oké? - Annyira elvesztem az emlékeimben, hogy észre sem vettem amikor mellém lépett. Égő arccal indultam a másik irányba, hogy hideg zuhanyt vegyek, de még gyorsan válaszoltam.

- Aha, megyek lezuhanyzom. -Berohantam az öltözőbe, levetkőztem és azonnal beálltam a hideg víz alá, de az emlékképek csak nem akartak eltűnni, és a testem is kezdett reagálni. Mondanom sem kell, hatástalan volt a hideg, így nem volt más választásom; magamra fogtam, próbáltam a lehető legkevesebb hangot kiadni. Dolgom végeztével felöltöztem, és visszamentem a terembe, ami majdnem üres volt már csak Jimin és az anyám volt bent. Tudom, hallgatózni nem szép dolog, de ez most vészhelyzet. Direkt úgy álltam, hogy ne lássanak meg.

- Kérlek, beszéljük meg! - könyörgött az anyám.

- Körülbelül egy hete vannak együtt, igaz? Már nem tart sokáig, hogy kidobja, a maga helyében nem várnám meg, míg hazaállít valami új ribanccal. - Vállára vette a táskáját, és kiviharzott a teremből.

Valami nagyon nincs rendben, sosem szokta magázni az anyámat, hiszen azt mondta, olyan neki, mintha az ő anyja is lenne. Bementem a terembe, mikor anyám felnézett könnyek csillogtak a szemében, de megpróbálta eltüntetni őket.

- Hoseok, te még itt vagy? - Rám mosolygott, majd a tánchoz használt magnóhoz lépett, hogy elrakja.

- Mi volt ez az egész? Kiről beszélt Jimin? - Egyre jobban idegesített. Miért én vagyok az egyetlen, aki semmiről sem tud? Hiszen az anyámról van szó! Még mindig háttal állva megköszörülte a torkát.

- Semmiség, csak kicsit több időre van szüksége - remegett a hangja, ha nem lettem volna itt, valószínűleg elsírja magát. Még egy ok, hogy ne hagyjam magára.

- Mégis mihez kell neki több idő, hogy még bunkóbban viselkedjen veled? Mondd el, mi folyik itt! - kiáltottam rá, hogy végre komolyan vegyen. Döbbenten fordult felém.

- Ne kiabálj! Tudod találkoztam valakivel. - Mondandója közben végig a földet bámulta, mint akinek bűntudata van.

- Igen, tudom.

- Te is ismered és nem is most találkoztunk, de valamiért csak most vettük észre egymást igazán. Tudod, hogy van ez. Az egyik pillanatban még fel sem tűnik az illető, a másikban meg már csak azt veszed észre, hogy randizol vele meg minden. - Elfintorodtam. Oké, hogy összejött valakivel, de a részletekre nem voltam kíváncsi és egyértelmű, hogy csak el akarta terelni a figyelmem.

- Anya! Térj már a lényegre légyszi! - Lehunyt szemmel felsóhajtott, majd rám nézett.

- Jungwooval találkozgatok már pár hónapja. Még azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy kiakadj. - Megráztam a fejem, nem azért mert a kapcsolatuk ellen vagyok egyszerűen csak nem hiszem el, hogy ők ketten... - Kérlek, legalább te értsd meg! Nem... nem tudom, miért pont ő, de kedves ember és...és szeretem.

- Jól van, és Jimin ezért akadt ki? - Anyám elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Igen, úgy volt, hogy nem lesz otthon, ezért találkoztunk, de meglátott, és azóta egyikünkhöz sem szól. Te nem haragszol?

- Miért kéne? - Azt sem értettem, Jimin miért akadt ki, inkább örülnie kéne neki, hogy boldogok együtt. Legalább nincsenek egyedül. Anyám lassan kifújta a levegőt, és szorosan megölelt.

- Köszönöm - suttogta megkönnyebbülten. Nem tudtam, hogy ennyire érdekli a véleményem és hihetetlen, hogy így kiakadt, csak mert nem tetszik egyeseknek a választása.

- Ne aggódj, beszélek azzal az idiótával. - Puszit nyomott az arcomra, és elengedett.

- Ne nevezd így. Nem csodálom, hogy mérges, tudod, milyen nehezen jön ki az apjával.

- Akkor sem beszélhet így veled. - Miután biztosítottam, hogy még ma beszélek Jiminnel, el is indultam a keresésére. Az épületből nyilvánvalóan távozott már, ám amikor elmentem az idol diákok gyakorlóterme előtt - amin mindig benéztem, mert egész jó előadásokat csináltak - megláttam Jimint, ahogy valami angol számot énekelt. Igen, énekelt, egy csajjal együtt, ráadásul valami iszonyúan szexista táncot jártak hozzá. Sosem láttam még párban táncolni, de egyértelmű volt, hogy ehhez is hihetetlen tehetsége van. Az arcjátékuk, a mozdulataik és még a hangjuk is tökéletesen passzolt egymáshoz, mintha már évek óta táncolnának és énekelnének együtt. A szám végén talán két centi választotta el a szájukat, mindketten mosolyogtak. Nem lehettem féltékeny, mert ha nem is lehetett a párom, attól még barátként nem akartam elveszíteni. Igaz, majd belehaltam, ahogy kettőjüket néztem.

- Áh, ez hiányzott! - kiáltott fel Jimin, boldogan mosolyogva.

- Örülök, hogy segíthettem kiereszteni a gőzt, de már mondtam, szerintem el kéne gondolkodnod rajta, hogy átjelentkezel ebbe a csoportba. - Leültek a földre, a lány beszéd közben Jimin vállára hajtotta a fejét.

- Ailee, mondtam már, nem jöhetek át.

- De hiszen annyira szeretsz énekelni és így mindkettőt csinálhatnád. Ha az a srác az oka, akkor őt is ráveszem hogy átjelentkezzen ide. - Jimin felnevetett és átkarolva a lányt eldőlt a padlón. - Neee! Tegnap mostam hajat! Tudod, mennyi kosz van a padlón? - kiáltott, és megpróbált felkelni, de legjobb barátom nem engedte neki. Visszahúzta a padlóra, és lényegében elkezdtek birkózni. Nekem ennyi elég is volt belőlük, mielőtt elhánytam volna magam a jelenetet látva hazamentem. Majd ha nem lesz elfoglalva a barátnőjével beszélek vele, addig is az anyámnak majd azt hazudom, hogy nem találkoztam vele. Át akar jelentkezni, csak miattam nem teszi? Hát ha rajtam múlik nem is fogom neki engedni!

***

Másnap úgy tettem, mint aki nem látott semmit, persze megkérdezhettem volna, mit keresett az idoloknál, de úgyis hazudott volna róla. A kedvem egész nap a béka segge alatt volt, amit a többiek is észrevettek.

- Miért vagy ilyen hogy is mondjam? Tekintettel leszek Kookra és Taere szóval; búval aszott? - karolta át a vállam Suga hyung. Felsóhajtottam a nap folyamán körülbelül századszorra.

- Aszott? Én máshogy ismerem ezt - vigyorgott Kook és már nyitotta is a száját, hogy kimondja, de Taehyung keze megakadályozta.

- Omma is itt van, vigyázz! - kiáltott rá, és Jin felé mutogatott, aki szúrós pillantással méregette őket. Felnevettem volna, ha nem lett volna rossz kedvem.

- Nincs semmi, csak nem megy egy mozdulat a táncban. - Ami sajnos igaz is volt, ezért nem gyanakodtak.

- Ne aggódj hyung, majd én segítek megtanulni! - mosolygott rám Jimin. Nagy nehezen viszonoztam a mosolyát.

- Kösz, törpe. - Kicsit összeborzoltam a haját, hogy legalább én is felidegesíthessem egy kicsit, ha már ő is állandóan ezt teszi, igaz, tudtán kívül. Duzzogva nézett a szemembe és elcsapta a kezem.

- Nem vagyok törpe. Miért piszkáltok mindig a magasságommal, mikor csak egy centivel vagyok kisebb, mint Suga hyung? Őt miért nem piszkáljátok? - Sértődötten sarkon fordult, és meg sem várva a választ Taehez és Kookhoz ment inkább.

Suli után megint Jiminékhez mentünk. Pont meséltem valamit, amin nevetett, közben elővette a kulcscsomóját, hogy kinyissa az ajtót, de hirtelen leolvadt a mosoly az arcáról.

- Mi a baj? Kezdjek aggódni a random hangulatváltozásaid miatt? - Próbáltam feldobni a hirtelen fagyossá vált hangulatot. Elmosolyodott, és visszarakta a kulcsokat a táskájába.

- Nem kell, azzal majd ráérsz ha pucéran rohangálok a ház körül azt kiáltozva az ég felé hogy „Engem válasszatok! Vigyetek el!" - Ezen muszáj volt felnevetnem. - Nem megyünk inkább el valahova? Mondjuk moziba?

- Tanulnunk kell, holnap doga.

- Igaz. - Hatalmasat sóhajtott és belépett a házba. Már tudom is, mi baja van, az apja az asztalnál rendezgette a papírjait.

- Hello! - köszöntem neki vidáman, őszintén, fogalmam sincs, miért voltak mindig így kiakadva egymásra, de egy idő után már fel sem tűnt.

- Szia, Hoseok - mosolygott vissza rám, de a fiának nem köszönt sőt rá sem nézett, ahogy Jimin sem reagált rá. Teljesen átnéztek egymáson olyan szinten, hogy az már ijesztő volt. Valamit sürgősen csinálnom kellett volna, de akkor nem jutott eszembe semmi, Jimin pedig már bevonult a szobájába. Utána mentem és amint beléptem az ajtón, bezárta mögöttem.

- Oookééé. Mi ez a műmosolyszünet? - Azért használtam ezt a szót, mert eddig legalább mindig műmosollyal az arcukon köszöntek egymásnak. Rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam.

- Semmi. - Műmosoly. Ha velem beszélt mindig vagy őszinte volt a mosolya vagy nem is mosolygott, de amit ma produkált azt borzalmas volt végignézni. Hiába volt folyton valami nézeteltérése az apjával sosem viselkedett még így. Mindig túlléptek rajta, aztán összekaptak valami máson. Azt hiszi, nem veszem észre, hogy ez most tényleg fáj neki? Olyan volt, mint egy néma segélykiáltás, ami egyenesen nekem volt címezve. - Tanuljunk.

- Jimin. - Gyengéden végig simítottam az arcát, de rám sem nézett, csak mosolyogva meredt tovább a könyvre.