Jimin Pov

- Utoljára még egy kis nyújtás és végeztünk - adta ki a parancsot tánctanárnőnk.

Végre, már mozdulni sem bírok. Miért kell ilyen sokáig gyakorolnunk egyetlen mozdulatot? Ráadásul olyan egyszerű volt, semmi kihívás, mégis majdnem egész órán ezt gyakoroltuk, mert az osztálytársaim többsége bénázott. Hosszan kifújtam a levegőt és szemben leültem legjobb barátommal, majd lábainkat összeérintve megfogtuk egymás kezét és felváltva dőltünk előre. Jung Hoseok, a legjobb barátom már hat hosszú éve. Tizennyolc éves, de még mindig, olyan mint egy nagy gyerek. Imádok vele lógni, mert lehet vele hülyéskedni, viszont ha kell komoly is tud lenni. Valahol megrekedt a gyerekség és a felnőttség között.

- Fáradt vagyok, alig várom már, hogy hazamenjünk - kezdtem nyafogni. Tudom, hogy utálja, de olyan vicces látni az arcát ilyenkor. Próbálja elrejteni a haragját, de látom, hogy egy ér kezd kidagadni a nyakán. Szemét forgatva elfordult tőlem és inkább a terem másik felébe vonult, nekidőlve a tükörnek, nézett rám.Nem szeretem, mikor egyedül hagy, felhúzott orral továbbnyújtottam, úgy téve, mintha ott sem lenne. Eszembe jutott az első találkozásunk, ugyanígy támaszkodott a tükör előtt durcás arccal.

6 évvel korábban:

- Hé, Jimin, hallottad, hogy ma kapunk egy új srácot? - ugrott a nyakamba Kai. Összerezzentem, az eddig olvasott könyvet - A modern tánc alapjai, amit Mrs. Kétballáb órájára kell elolvasnom -leteszem a padomra. Hihetetlen, hogy a tánc tanárunk egy száz éves nő, ráadásul vele lesz a következő órám. Miért akarja az anyám mindenképpen, hogy táncoljak? Tizenkét éves vagyok, nem inkább focira kéne beíratnia? Frusztráltan néztem barátomra.

- Te meg miről beszélsz? Van olyan elmebajos, aki az év közepén iratkozik be? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben elindultunk a gyakorló terembe.

- Ezek szerint van, na, de én megyek, foci edzésem lesz - mosolygott rám,majd hátba veregetett és elment. Beléptem a terembe és azonnal észrevettem az új srácot, egyedül, a tükörnek támaszkodva. Biztos őt is az anyja rángatta el táncórára. Odaléptem elé, hogy bemutatkozzak.

- Szia! Park Jimin vagyok - mosolyogtam rá. Ellökte magát a tükörtől és biccentett felém.

- Szia, Jung Hoseok vagyok - vigyorodott el ő is és kezet nyújtott.

Milyen fura, mint egy felnőtt. Megráztam a kezét épp, mikor belépett a terembe Mrs. Kétballáb. Hoseok felé fordultam, odasúgva neki. - Ő Mrs. Kétballáb, mindenki csak így hívja. Olyan öreg, mindig engem hív ki, hogy megmutassam az új mozdulatokat - forgattam a szemem fintorogva.

Közben a tanár elkezdett beszélni.

- Gyerekek, ma lett egy új osztálytársatok. Hadd mutassam be nektek az unokámat Jung Hoseok-ot. - Lefagytam, és szorosan behunytam a szemem. Francba, miért történnek velem folyton ilyenek? Fél szemmel Hoseokra pillantottam, aki hatalmas mosolyt villantott felém és kiment a tanár mellé, hogy bemutatkozzon a többieknek.

Hát, igen a barátságunk elég érdekesen kezdődött, de azóta is legjobb barátok vagyunk. Megbeszéltük, hogy ma este nála alszunk. Suli után beültünk a szokásos helyünkre és beszélgettünk a többiekkel, amikor belépett az ajtón egy pár. Mindketten nagyon jól néztek ki. Te jó ég, a pasinak, olyan cipője van, amilyet már évek óta keresek. Nem hiszem el, honnan vette? Ettől a perctől kezdve le sem tudtam venni a szemem arról a párról. Utólag belegondolva, meg kellett volna kérdeznem hol szerezte, de már késő, mert haza felé sétáltunk, amikor ez eszembe jutott. Hoseok hyung meglepően csendes, olyan mérgesnek tűnik, de biztos csak a gyakorlótermes hisztim miatt. Amikor beléptünk a házba,azonnal a szobája felé vettem az irányt. Milyen jó lesz végre aludni. Hyungnak olyan puha ágya van és...

- Mit kérsz inni? Kólát vagy almalevet? - zökkent ki gondolataimból.

- Kólát -feleltem, hatalmas vigyorral.

Lement a földszintre, hogy felhozza az italokat, én pedig rávetettem magam az ágyára, egyenesen a pihe-puha párnákba érkezve. Majd felkiáltottam a fájdalomtól. Mi ez? Kibogarásztam magam alól valami hülye könyvet, már el akartam dobni, mikor megláttam a borítót: Napló.

Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Ó, ezt nem kéne - gondoltam úgy körülbelül egy másodpercig, aztán belelapoztam. Mi?

Az ajtócsapódás zökkentett ki olvasásomból. Hoseok mérgesen nézett rám, majd inkább aggodalom suhant át az arcán, mikor meglátta az arcom. Valószínűleg baromi dühösnek néztem ki, mert az is voltam.

- Ez csak valami vicc, igaz? - ordítottam rá. Összerezzent és tett egy lépést hátra.

- Jimin, én...- Nem hagytam, hogy befejezze. Felpattantam az ágyról és elindultam felé, szinte a képébe másztam.

- Te? Te micsoda? Hirtelen el akarod mondani, csak mert megláttam? -kiabáltam vele tovább és hozzávágtam a naplót.

- Ne üvöltözz velem! Elolvastad a naplómat, amihez nincs semmi közöd! - kiabált ő is.

- Fiúk, mi folyik itt? - lépett be a szobába, az anyja, a tánctanárnőnk. Értetlenül kapkodta a tekintetét kettőnk közt, ugyanis még sosem veszekedtünk így.

- Semmi, csak Hoseok a legrosszabb barát a világon - mondtam és gyengéden arrébb tolva Ms. Jungot az ajtóból, kirohantam a házból.

Nem érdekelt, hogy ma náluk kéne aludnom, mert apa nincs otthon. Inkább leszek egyedül egész éjjel. Igaz, nem szerettem egyedül lenni éjjel egy akkora házban, de kibírom. Csak az apám meg ne tudja, bár nem tudom, érdekelné e egyáltalán. Miközben haza vánszorogtam elkezdett szakadni az eső. Szóval „hála az égnek" bőrig áztam, beléptem a kapun. Felszaladtam a lépcsőn és előhalásztam a kulcscsomómat. Kinyitottam az ajtót, majd visszazártam magam után. Ledobtam szétázott bőrkabátomat, a túlcsicsázott székre és elindultam, hogy lezuhanyozzak. Vizes csíkot húzva magam után,fogvacogva csoszogtam a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, mikor telefonom elkezdte üvölteni Big Bang-től a Lies című számot.Majdnem felnevettem, ironikus csengőhangom hallatán. Persze, hogy Hoseok hívott. Felvettem, bár fogalmam sincs, miért, talán megszokásból.

- Mit akarsz?- kérdeztem ingerülten, még mindig vacogva.

- Vajon mit? Felhívtalak, szóval beszélni akarok veled - felelte gúnyosan. Nem volt jó ötlet, mert csak még jobban felhúzott.

- Tudod mit? Nem érdekelsz! Az a vicces, hogy nem is az érzéseid zavarnak igazán, hanem, hogy hazudtál nekem. Én mindent elmondok neked! -ordítottam a telefonba.

Remélem, sikerült egy kicsit megsüketítenem.

- Kérlek, csak gyere vissza és megbeszéljük, ha ennyire akarod. Tudom, hogy félsz egyedül éjjel, csak gyere vissza, jó? - válaszolt nyugodt hangon. Nyugodt hangon!

- Én nem fél... - tiltakoztam volna, de ehelyett egy hatalmasat tüsszentettem, ekkor jutott eszembe, hogy mennyire fázok és hogy vár a finom forró zuhany. - Most leteszem, nem akarlak látni egy ideig. Tökéletesen megvagyok nélküled is éjjel - nyomtam ki a mobilom, és ki is kapcsoltam, mivel úgysem hív más rajta kívül. Ruháimat a padlóra dobáltam, majd beálltam a forró víz alá. Á,máris jobb egy fokkal.