Sziasztok! ^^
Elérkezett az utolsó fejezet és ezzel együtt szeretném megköszönni a sok csillagot, kommentet, olvasást!
Reméljük ez is tetszeni fog nektek és nem okozunk csalódást!
Jó olvasást! ^_^

Ui: a hibákért ne haragudjatok, ahogy sikerül, javítva lesznek.

Jimin pov;

Ijedten, csapzott, izzadt hajjal keltem ki az ágyból, egy újabb rémálom. Remek. Fáradtan tincseim közé nyúltam, szétborzolva azokat. Tehetetlen vagyok. Mióta megtudtam, hogy apám elveszi Miss Jungot, nem bírtam másra gondolni. Gyerekük lesz. Az igazság az, hogy örültem neki, akkor az egyszer öszintén gratuláltam nekik és beszélgettünk úgy, mintha kettejük igaz gyereke volnék... De ez nem a valóság! Rá kellett jönnöm, hogy a valóság az, hogy összeköltözünk Hoseokékkal és együtt, édes négyesbe várjuk az új jövevényt. Chh. Olyan gáz. Azóta eltelt egy hét is, apám teljesen megváltozott. Mármint ez annyit jelentett, hogy Miss Jung közelébe kedves volt, és mivel legtöbbször nálunk volt, sokat láttam mosolyogni. Kezdtem magam ellen beszélni, tetszett, hogy olyan hű de nagyon boldogak együtt, mint egy friss házaspár. Elfogadtam, hogy együtt vannak, hogy házasok lesznek, hogy lesz egy kistestvérem. Mindig is akartam egy tesót, emlékszem, mikor még anya is velünk lakott sokszor egy kistesót kértem karácsonyra és bár nem karira, de végre megkapom. Az egyetlen egy bajom Hoseok volt. Nem akartam, hogy a mostoha testvérem legyen, hogy nekünk legyen közös rokonunk, azt meg főleg nem, hogy emiatt a dolog miatt szakítsunk. Nem, azt semmiféleképpen nem akarom. Lehet, hogy sokszor idióta, béna és néha még gáz is, de én attól szeretem. A szívem mélyéről, már be merem magamnak vallani, hogy szerelmes vagyok belé, hogy mióta azt már nem. Azt tudom egyedül, hogy nagyon idegesített mikor "barátnője" lett. Talán akkor jöttem rá, hogy az addig érzett szeretet iránta másfajta, mint gondoltam. Szeretem, mikor táncol, elrontja a kaját - sokszor előfordul, egyszer ételmérgezést kapok -, morog, ha hisztizni kezdek, ideges lesz vagy talán féltékeny. De a legjobban azt szeretem benne, hogy mindig olyan figyelmes és kedves velem. Tényleg nem tudom, mi tévő legyek. Akarom őt, mindennél jobban, de a kistestvérem is. Meggondolva magam visszadőltem az ágyra és a nap további részét a plafon bámulásával töltöttem, mindaddig míg Taehyung meg nem jelent a szobámba. Mit keres itt? - néztem fel rá, aki ha jól láttam azt próbálta bemérni, hogy mozog-e a mellkasom. Nem, halott vagyok.

- Bú! - üvöltöm el magam, majd mivel halálra ijedt szegényem, szakadni kezdek. Komolyan, a végére már könnyeztem is. Az a női sikoly, amit kiadott magából!

- Jól van, na! - toporzékolt hisztisen, előttem állva. - Be lehet ám fejezni! Nem volt ez olyan vicces!

- Ha láttad volna... a... - nevettem el magam a gondolatra, nem tehetek róla, akaratlanul is szemeim elé került az az ijedt arca. - Az arcod! - csapkodtam akkora már a mellettem lévő üres helyet.

Tudom, ennyire nem volt vicces, de nevetőgörcsöt kaptam. Végül ismételten hanyat fekve letörltem szememből örömkönnyeim és ránéztem az unottan álldogálló Taehyungra.

- Kiröhögted magad? - pöckölte meg a homlokom egy mosolyt felvéve.

- Azt hiszem, igen! - kuncogtam fel direkt a hatás kedvéért. - Mit szeretnél, miért vagy itt?

- Csak úgy nem lehetek itt? - döbbent le Tae egy pillanatra, majd arrébb gurítva az ágyon a helyemre feküdt, ő is háton. - Na, mi van Jimine, mióta pasid lett időpont kell a beszélgetéshez is?

- Ne csináld már! - nevettem ki csípőből, megcsapva a vállát. - Csak azt hittem valami baj van, általában sms-ezni szoktál.

- Meg akartalak lepni! - ölelt át felém fordulva. - Amúgy mesélj már, milyen Hopi hyunggal?

- Titok! - nyújtottam ki rá nyelvem, mire hisztit kaptam tőle és egy "követelemhogymostazonnalmondelt. " - Nagyon jó! - pillantok felé - Tudod, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lehet vele, de az. Szeretem, ő kedves, aranyos és óvó, bár ezeket te is tudod és legutolsó sorban az ágyban is remekel! - hoztam fel direkt mondandóm végén ezt a témát, csakis az ő kedvéért.

Ezután már muszáj volt mindent, amit csináltunk részletesen elmesélnem neki. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek vele ilyen könnyedén az érzelmeimről beszélgetni, de ez is megtörtént. És nem is volt olyan rossz, nem röhögött ki. Talán többször kéne a fiúkkal ilyen dolgokról társalognom. Taehyung kérdezgetett tőlem pár dolgot, amire természetesen készségessen válaszolgattam. Na meg persze ne felejtsük el, hogy megtudtam egy titkot; még anno, mikor a fiúk elvittek minket bulizni, hogy kibéküljünk ő és Jungkook rejtették az italomba azt a fránya bulidrogot. Hát mit ne mondjak, köszönöm. Akkor nem örültem a sok hányásnak, de hálás vagyok nekik. Nélkülük ki tudja mikor mertünk volna egymáshoz érni.

Ebből kifolyólag pedig elregéltem neki az aznap esti történteket.

***

Este J-hope is átjött hozzánk - az mellékes, hogy az anyjával -, hagytuk, had beszélgessenek az ősök, mi addig felmentünk a szobámba.

- Na mi van? - ültem le a forgó székembe pimasz mosollyal - Talán elvette a cica a nyelved? - mióta bent voltunk, egy árva szót sem szólt, ezért kérdeztem azt amit. - Vagy - szívtam be a levegőt tetetett félelemmel a hangomban - megpróbáltál megint főzni és mivel nem voltam ott megetted az összeset. Fáj? - Felkeltem és felé siettem. Az ágyon ült, hátravetett fejjel, gondterhelten.

- Fogd be! - hallottam és láttam, ahogy felnevet - Neked ez így biztos jó, mármint nem vagy szomorú az anyám miatt?

- Nem! - csókoltam arra a hívogató szép bársonyos nyakára, miközben elhelyezkedtem az ölében - Ne aggódj, kitaláltam valamit. Vagyis inkább kitaláltunk. Én és Taetae. Minden rendben lesz, és a kérdésedre a válasz pedig nem. Örülök neki, már megbékéltem nyugi, csak egy kis idő kellett.

- Remélem is! - simított végig hátamon szemembe nézve - Nem akarom, hogy szomorú legyél!

- Akkor vígasztalj meg! - csűcsörítettem neki incselkedve.

- Igenis! - nevetett fel.

Kezeivel megtartva hátam egy édes csókot lehelt az ajkaimra. Olyan cuki, izlelgetni kezdte, hol az alsó-hol a felső ajkam. Akaratomon kivűl belemosolyodtam a csókba, miközben kezemmel beletúrtam sötét illatos hajába. Mondtam már, hogy a gyümölcs illat a gyengém? Egy idő után meg is téptem azokat a tincseket - tudom hogy szereti, ő maga mondta - hallatott egy nyögést, amitől megint csak kuncognom kellett. De nem sokáig tartott, nyelvével végignyalt az ajkamon, csikizett. Tudom, mit szeretne; elmélyíteni kettőnk közt a csókot. Széttárom az ajkaim. Csókolozunk, a szó szoros értelmében érzem, ahogy szívem eltűnik helyéből és beleolvadba a testembe egy nagy egész dobogást érzem. Mindenem dobog.

- Mondtam már, hogy szeretlek! - haraptam ajkamba, miután sikerült elválnunk egymástól.

- Igen, többször is - bólintott hevesen derekamat csikizve -, de csak hogy tudd; Én is szeretlek téged!

Másnap reggel mellette ébredtem fel, egy ideig néztem alvó arcát, majd eltűrve szeméből a haját felkeltem. Ott volt az idő a beszélgetésre, reggel hét óra volt. Nem is lett volna kézenfekvőbb időpont. Apám minden nap etájban szokta elfogyasztani reggeli kávéját. Benyítva a dolgozó szobába azonnal megláttam, bingó! Lottóznom kéne!

- Beszélhetünk? - lépkedtem felé lépve, az ablakja előtti karosszékbe ült kezében a bögrével. Ugyan ilyen volt, mikor pár hete itt veszekedtünk. Ötlött fel bennem az emlékkép, de gyorsan meg is ráztam a fejem, nem vitázni mentem.

- Gyere csak. - hívott beljebb rám se nézve. Jellemző.

- Na szóval - álltam meg előtte, nem volt kedvem kertelni, szépíteni a dolgokat, ezért kerek perec megmondtam, amit akartam -, azt akarom mondani, hogy szeretem Hoseokot, bármit is gondolsz!

- Tudom! - Bólintott és ha jól láthattam alig láthatóan, de mosolygott! - Hallottam múltkor, az hogy nem zavartalak meg titeket az nem jelenti azt, hogy nem hallottam semmit.

- De... de - akadt meg bennem a lemez, nem számítottam rá hogy ilyen könnyedén, mindenfajta ellenszenv nélkül képes lesz erre válaszolni - de... Nem haragszol? Nem tartod undorítónak? És nem félsz hogy együtt fogunk lakni?

- Mért tartanám undorítónak? - vette le tekintetét a tájról az arcomra szegezve. El sem hittem, amit láttam: kedves mosollya volt, gyengéd tekintette, ráadáskép a hangja is megütötte a kedves hanglejtést. Hát velem is tud így beszélni? - Bármennyire is nem hiszed el, a fiam vagy, elfogadom, ha egy férfit szeretsz. Nem félek, de van egy feltételem! - emelte fel mutató ujját - Ha megszületik a kicsi, előtte nem csinálhattok semmi olyat!

- Megértettem! - vigyorodtam el, akár egy kisgyerek. Megfordultam és amilyen csak gyorsan tudtam kisiettem a helyiségből. Gyorsnak kellett lennem, mielőtt vissza változik azzá a zsémbes öreg robottá, aki volt. Tudom, hogy még lesz olyan. Biztos vagyok benne.

Boldog voltam. A világ legboldogabbja! Tudtam, hogy nem mindig marad gondtalan az életem, de abban a pillanatban leszartam. Ráérek majd akkor foglalkozni azokkal a dolgokkal. Így, ezzel a jó kedvvel siettem vissza szerelmemhez. Romantikus akartam lenni, de mire visszaértem már fenn volt. Elcseszte. Az ő baja, ő nem kap jó reggelt puszit.

- Elmondtam apunak, hogy együtt vagyunk! - ültem le mellé kezén lévő apró piheszöröket megcirogatva.

- Hogy mit csináltál? - ugrott ki az ágyból idegesen. Fel alá járkát az állát vakargattva - Most mihez kezdjek, ki fog nyírni! Vagy még rosszabb, megkínoz, bezár pincétekbe és kenyéren meg vízen fogok élni mindaddig, míg olyan soványra nem fogyok, hogy belehalok. Igen! - helyeselte saját hülye téveszméit, amiket csak megmosolyogni tudtam. Néha annyira túl tudja gondolni a dolgokat, ott lenne a helye egy szappanoperába. - Biztos vagyok benne, így lesz!

- Állj már le! - nevettem fel hangosan - Azt mondta minden rendben van, szóval nyugodj meg te gyáva nyúl, nem kínoz meg a pincébe. - mellesleg pincénk sincs, de mindegy.

- Biztos? Jimin, ez nem az a pillanat, mikor azt várom, hogy viccelődj!

- Száz százalék, mondtam hogy van egy tervem - mutattam kezemmel hogy jöjjön ide -, Tae szerint az igazság a legjobb módszer. - átkaroltam a derekát, majd kuncogva döbbentségén puszit nyomtam a hasára.