- Utoljára még egy kisnyújtás és mára végeztünk - kezdett bele drága tánctanárnőnk a nyújtásba, aki az én becses anyám..

Örömmel nyugtázva,hogy nemsokára vége, legjobb barátommal egymással szembeültünk,kinyújtottuk lábainkat, de épp csak annyira, hogy talpjainkösszeérjenek. Előre hajolva megragadtam aprócska kezét, majdegyszer én dőltem előre, máskor ő, és így ment ez mindaddig,míg nem éreztük, hogy elég lenne.

- Fáradt vagyok - álltfel Jimin. Megfogta a térdét és magához húzta azt, hogy a combjais kellőképpen regenerálódjon; követtem a példáját. - Aligvárom már, hogy hazamenjünk!

Remek! Megint hisztizik,elviselhetetlen. Szem forgatva fordultam el tőle, nem szeretem, haezt csinálja, ilyenkor olyan, mint egy hülye picsa. Mindig azzalkezdődik, hogy ő mennyire fáradt, majd elmondja, hogy utálja ezta helyet és legszívesebben énekes lenne, ezután következik, hogyaz osztálytársainkat kezdi el szidni és így tovább. Jó lenne,ha egy kicsit moderálná magát, hiszen már többször is említettem, hogy ilyenkor milyen idegesítő, hagyja abba, de nem.Ugyan, Park Jiminnek nem lehet megmondani, mit csináljon. Mérgesvagyok! Már megint. Aish - sétáltam a tükrös falhoz, hátamat neki döntve figyeltem, ahogy tovább nyújtja minden egyes izmát.Fáj haragudnom rá, hiszen ha nem nézzük ezt az oldalát, igenisaranyos kis srácról van szó. Aki egyszerre vicces, egoista, tökfejés okos. Pár éve, ha jól tudom - pontosan hat teljes éve -,mikor ide költöztünk a szüleimmel, akkor ismertem meg. Egy napsem kellett, és olyan jó lett a kapcsolatunk, mintha már ovi ótaismertük volna egymást.

***

-Ma nálad leszünk, igaz? - nézett rám, miközben fehér, izzadt trikóját vette le magáról. Nem akartam bámulni, de nem bírtam ki. Kockái tökéletesen rajzolódtak ki, ha továbbra is így folytatja, akkor még izmosabb lesz.Végig vezettem tekintettem felsőtestén, a Mennyországban éreztem magam. Nem elég, hogy ilyen szexi felső nélkül, de még a levett trikóját összegyűrve törölgette magát. Egy görög isten! Alsó ajkamba harapva kezdtem el álmodozni róla, mint egy rossz tinilány.

-Hyung, itt vagy? - integetett az arcom előtt érdeklődve -Kérdeztem valamit.

-Mit is? - vigyorogtam, mint egy idióta, ilyenkor mindig olyan kínosan éreztem magam.

-Ma nálad alszunk?

-Igen - bólogattam felkapva a táskám, nem szoktam tánc után átöltözni. - Siess,kint megvárlak!

Ezzel el is hagytam a helyiséget, nagyon átlátszó lehettem.Remélem nem vett észre belőle semmit, mert ha valaha meg is tudná azt a titkot, az életemnek vége. Nem is tudnám elképzelni nélküle az életem, nem tudom, mi lenne, ha egyik napról a másikra eltávolodna.Hogy reggelente képes a város végéről a másikba gyalogolni,csakis azért hogy engem felkeltsen, és én minden reggel direkt eljátszottam, hogy alszom. Szerettem,ha törődikvelem. Chimchim a világ legaranyosabb fiúcskája, élő példa rá az amikor szakítottam az exemmel, ő mindennek elhordott, kiabált velem és követelt egyésszerű magyarázatot.Az igazság az, hogy kedveltem azt a lányt, de abban az időben jöttem rá, mit is érzek a legjobb barátom iránt. Persze ezt nem mondhattam meg,ezért csak hallgattam. Elvégre minden joga megvolt kiakadni -ezt gondoltam. De csak én, ugyanis egy idő után ő már nem bírta, felkelt mellőlem odasétálva a barátnőmhöz,megragadta vállát és magához fordította. Ez volt az a pillanat amikor elkönyveltem magamban, hogy ő az én igaz szerelmem. Megmagyarázta neki, hogy ő és én szerelmesek vagyunk egymásba és járunk,persze hazudott, de ezt a pillanatot sose felejtem el.

-Kész vagyok! - ugrott a semmiből a hátamra. Nevetve indultam elvele az úton,de idő közben leszállt, további útját gyalog téve meg. Még nem mentünk haza, ilyenkor nem szoktunk, általában egy közeli kajáldába szoktunk beülni, ahol a barátaink várnak. Ők mindig hamarabb végeznek, mint mi, így ők már nagyban a beszélgetés közepében voltak. Leültem társaságunk aliane mellé, aki Kookkal együtt játszadozott a sültkrumplikkal. Ha jólláttam, akkor egy várat építettek, míg ők ezzel szórakoztak,addig én azzal, hogy megegyem az egyik falat.

-Hoseok! - rivallt rám Namjoon, mikorra már mind a két építészke egy ideje egyfolytában hisztizett. - Hagyjad őket!

-Mért tenném? - nevettem fel ismételten lopva a várból - Éhes vagyok!

-De ebből nem ehetsz - próbáltaTae takargatni testével előlem az egykor remek építményt.

- Igaza van - hajolt előre az asztal másik végéről Suga -, abból te nem ehetsz - mosolygott a krumplihoz nyúlva, belemarkolt egyet,ha saccolnom kéne, kapásból húsz darabot elvett, mire a két legfiatalabb egyszerre nyúlt Yoongi keze után.

Itt kezdődött el a szokásos műsor, míg az idősebb nevetve próbálta visszahúzni a kezét, addig a fiatalok eljátszva, hogy dühösek szorongassák azt a vékony kart, egészen addig, míg Suga nem fenyegette meg őket.

Már egy ideje beszélgettünk a srácokkal, mikor az ajtón belépett egy feltűnően dekoratív nő, vékony, hosszú barna haj, aranyilag szép mellmérettel és na, a hátsó részére sem volt panasz, volt mellette egy férfi is, de az senkit nem érdekelt. Összeszorított ajkakkal néztem végig, kinek mi a reakciója rá: Rap Monster titokba mérte végig, Jin oda sem mert nézni, Jungkook és V pedig nem tudom, hogy túl szégyellősek e vagy szimplán idióták, de a telefonjukat előkapva nyomkodták azt, Suga észre sem vette, elvolt a saját világában, míg Jimin látványosan leesett állal bámulta. Tekintete követte minden mozdulatát, ami engem csak jobban idegesített. Öklöm összeszorítva vártam, míg Jimin óhajt ránk is figyelni.

Órákkal később már otthon is voltunk, anyuékat nem láttam otthon, ezért egyenesen a szobámba vettük az utat. Megint együtt alszunk, szinte majdnem minden hétvégén, lassan egy teljes éve, nem mintha bánnám vagy valami, de ilyenkor nehezebb visszafognom az érzéseim. Beérve a szobába eszembe jutott, hogy hoznom kéne fel egy kis innivalót, már indultam is ki, mikor észbe kaptam és vissza fordultam hozzá.

- Mit kérsz inni? Kólát vagy alma levet? - kérdeztem mosolyogva, kezemet még mindig a kilincsen tartva. Mindez azért, hogy minél előbb leérhessek és vissza hozzá, hogy minél több időt tölthessünk együtt.

- Kólát! - vigyorgott azzal az eszméletlen Jimines mosolyával, amivel minden egyes nap felnyársal.

Bólintva indultam a földszintre, tehetetlen voltam. Szerettem őt, nagyon, mégis tudtam, hogy minden egyes nap, amit barátjaként kell leélnem, megöl engem. Olyan, mintha direkt kínoznám magam. A konyhapulton támaszkodva hajamba túrtam, megnyugtattam magam, majd a konyhaszekrényből két poharat kivéve mindkettőbe kólát öntöttem - lusta voltam magamnak a másikat kivenni -, elővettem egy nagy, kék tálcát, készítettem pár darab szendvicset, direkt ahogyan ő szereti, ráhelyeztem a dolgokat és már indultam is vissza.

Bár ne tettem volna. Nagy nehezen kinyitva az ajtót megpillantottam, ahogy az ágyon ülve olvassa a naplóm. A naplóm, emberek! Először ideges lettem, de mikor felnézet a füzetből, minden dühöm elszállt: ő is mérges volt.