- Hyung, ébresztő! Hasadra süt a nap! - ezekre a cseppet sem szimpatikus mondatokra tértem magamhoz álmomból, miközben éreztem, hogy valami nehéz landol az ágyamon besüppesztve a matracot, s ahogy lustán megemeltem pilláimat, egy üde, sötétbarnán csillogó szempárral találtam magam szemben közvetlen közelről. Remek, most már van egy hús-vér ébresztőórám is. Kinek kell telefon, ugyan már... De miért mászott már megint rám? És egyáltalán ki engedte meg neki, hogy bejöjjön a szobámba, ráadásul az ágyamba!? Azonban még annyi időt sem hagyva, hogy némileg magamhoz térjek, ismét egy puszi csattant az arcomon, melynek következtében rögvest kipattantak szemeim, majd villámgyorsan felülve ledöntöttem magamról Taehyung testét, aki kishíján lebucskázott az ágyról.
- Mondtam, hogy ne puszilgass! - szóltam rá még kissé kómás, rekedtes hangon.
- De miért ne, hyung?
Megint azok a kölyökkutya szemek... De nem fogok magyarázkodni.
- Mert ne és kész. Amúgy meg minek ébresztettél fel? Tudod, hogy utálom. És szerinted mégis mire való a mobil ébresztője?
Nem állt szándékomban kimondottan bunkónak lenni, csupán ilyenkor reggel még meglehetősen nyűgös vagyok - mint a legtöbb ember - és megint csak azt kell mondjam, szokatlanul érintett a jelenléte és a tény, hogy az ő arca az első, amit a mai napon látok, sőt a legelső dolog, amit ébredés után látok.
- Bocsi hyung, de kopogtak és...
- Itt rendelt valaki bébiszittert? - jelent meg az ajtóban a rettegett személy, vagyis nem más, mint drága jó munkatársam Jung Hoseok az idegesítően vigyorgó ábrázata társaságában, melynek láttán azon nyomban elsápadtam. - Most mit csodálkozol? Te hívtál ide nem? - kuncogott rajtam, miközben pofátlanul beljebb engedte magát a hálószobámba.
- Ja, csak kilencről volt szó gyökér! - szólaltam meg végül a szokásos, a vele folytatott kommunikálás során használatos, nem éppen szívélyes stílusban. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért utálom ennyire, hogy mégis mi bajom vele, erre azonban nem lehet pontos magyarázatot adni. Egyszerűen irritál a személyisége és maga az egész ember. Van ilyen.
- Tudom. Azért vagyok itt, mert már negyed tíz van... Gyökér. - közleménye hallatán csak még inkább kiszökött a szín az arcomból, de kivételesen nem azért, mert legyökerezett, - amiért majd később számolunk - hanem mert történetesen röpke negyedóra múlva az egyetemen kell lennem. Hogy a francba aludhattam el? Oh, hát persze. A telefonom kint maradt a kanapé mellett és így nem állítottam ébresztőt. Szuper. Nem elég, hogy már ketten csöveznek a lakásomban, most még kapkodhatok is. Ennek okán pedig kénytelen voltam azonnali hatállyal aktiválni magam.
- Te - mutattam Hoseokra - kávét főzöl! Kevés tejjel, két cukorral kérem. A habot most idő hiányában elengedem. Te pedig - vezettem mutatóujjamat az ágy végében térdelő Taehyungra - előmelegíted a hajvasalóm! Oszolj!
De mintha csak a falnak beszéltem volna, mindketten bambán pislogtak rám, Hoseok tekintetében pedig egy kevés felháborodást is véltem felfedezni.
- Most mi van emberek? Csapatmunka, gyerünk, gyerünk! - dirigáltam, mintha csak egy kosárlabda edző lennék, miközben kimászva fekhelyemből a szekrényhez léptem, hogy kiválasszam a mai szerelésemet.
- És mégis mi a csapatunk neve!? Min Yoongi nagyúr csicskái? - horkant fel kollégám.
- Látom szokás szerint vicces kedvedben vagy lófejű, de inkább a kezed járjon, ne a szád!
- Neked is jó lehet a humorod, ha azt hiszed, hogy én majd ugrálni fogok neked, mikor már így is szívességet teszek neked azzal, hogy idejöttem.
- Ide figyelj, minél előbb elkészülök, annál előbb elhúzok és azt csinálhattok, amit akartok. Nem jó ajánlat?
- Megdumáltál. - bólogatott beleegyezően a fekete hajú és már indult is ki a konyhába.
- Na, te pedig izzítsd a hajvasalót! Hess, hess, hess! - legyingettem Taehyung felé, mintha valami madár lenne, hogy ő is menjen a dolgára. - Tudod hol a fürdő.
- Igen, de mi az a... hajvasaló?
- Ne mondd, hogy nem láttál még olyat! - csodálkoztam el, hogy már megint fogalma sincsen valami tök alap dologról. Zárkában tartották szerencsétlent, vagy mi, hogy ennyire nincs képben?
- Hosszúkás, két fele van, ami közé be kell tenni a hajadat, van egy madzagja, amit be kell dugni a konnektorba és kurva forró, úgyhogy vigyázz vele! De ugye tudod mi az a konnektor? Van két kis lyuka és...
- Igen hyung, tudom mi az, nem vagyok hülye! - azzal minden további nélkül faképnél hagyott, ami merőben furcsa megnyilvánulás volt tőle. Nem akartam megbántani, csak annyira kis szerencsétlen tud lenni, hogy valóban felmerült bennem, hogy még a konnektort sem ismeri...

Miután gyorsan magamra kaptam a kiválasztott öltözékemet, siettem is volna a fürdőbe, ahol egy fájdalmas jajveszékelés köszöntött, amin már őszintén meg sem lepődtem.
- Áu, ez nagyon forró! - azzal a barna hajú ki is ejtette kezéből a készüléket, ami hangos koppanással ért földet a kövön.
- Ahj, basszus, Taehyung! Mondtam, hogy vigyázz vele, nem!? Direkt akarod tönkre tenni a cuccaimat a két-balkezeskedéssel leplezve? - hitetlenkedtem a fürdőszoba bejáratában állva, s azt kell mondjam, tényleg megfordult a fejemben, hogy nem akaratlanul tesz kárt a dolgokban, amikhez hozzányúl.
- Dehogy is, hyung! Én a világért sem akarnék neked rosszat!
- Azt remélem is, mert nem ajánlatos velem újat húzni, de ezt már tapasztalhattad... - mondtam, miközben felvettem a földön heverő hajvasalót és a tükör alatti tartóra tettem. - Amúgy... Nagyon fáj? - böktem fejemmel bepirosodott ujjára, amit egyre csak szorongatott, de szerencsére ezt a balesetet nem az amúgy is bekötött keze bánta.
- Nagyon-nagyon fáj, hyung. - szipogott egyet szomorúan.
- Nem árt, ha engedsz rá egy kis hideg vizet. - léptem mögé, megnyitva a csapot, a lehető leghidegebbre állítva és én hülye, mintha Taehyung magától képtelen lenne, óvatosan megfogtam kezét, s a vízsugárba húztam, hogy enyhüljön fájdalma. Csak a csobogást lehetett hallani, mígnem a barna hajú felegyenesedve megszólalt.
- Nem tudom mi baj van velem. - sóhajtott bánatosan, saját tükörképét vizsgálva a mosdókagyló felett elhelyezkedő tükörben.
- Egy apokalipszis vagy, emberi bőrbe bújtatva. Ez van.
- Apo...? - fordult meg összevont szemöldökökkel próbálkozva kimondani az imént hallott, számára valószínűleg megint csak ismeretlen szót.
- Apokalipszis. Maga a pusztulás, a vég.
- Ilyen szörnyű lennék? - biggyesztette le ajkait.
- Hát, ami azt illeti...
- Kész a kávé három személyre! - kiabált a konyhából a kellemetlen szóváltást megtörve váratlanul Hoseok, ahogy azt az étteremben megszokta.
- Remélem iható! - válaszoltam vissza neki hasonló hangerővel.
- Vagy megiszod, vagy a fejedre öntöm és akkor meg lesz az instant hajfestés!
Asszem' kicsit elszállt magától a gyerek... Beengedem a lakásomba, erre azt hiszi, bármit megengedhet magának. Azonban túlságosan szorított az idő, ahhoz, hogy értelmetlen oltogató és beszólogató párbajba kezdjek vele, ezért inkább elzártam a csapot és kimentünk a konyhába, hogy túlessünk a kávéján. Viszont nem is tudom, Taehyungnak szabadna-e kávét adni. Lehet csak mégjobban bepörög és kétszer annyi kárt okoz... Nem azt nem engedhetem! Persze miért is ne, Hoseok már egyből nyújtotta felé a bögrét.
- Neki nem kell! - kaptam ki a kezéből, s visszatettem a pultra.
- Na, hyung! - méltatlankodott a kávéjától megfosztott fiú, mire a lófejű is egyből beleavatkozott.
- Miért ne ihatna? Nem lesz tőle semmi baja!
- Elég élénk e nélkül is.
- Aigoo Taehyung, szerencse, hogy nem ő az apád. - röhögött magában a fekete.
- Szerencse bizony... -forgattam meg szemeimet, majd belekortyoltam az elém tett italba, amit megízlelve furcsamód nem éreztem kényszert, hogy kiköpjek.
- Hyung, kérlek, legalább csak hadd kóstoljam meg! - estem áldozatául Taehyung újabb könyörgésének. Talán csak lustaságból, vagy nem is tudom, de soha sincs vele kedvem különösebben vitatkozni. Vajon miért van ez?
- Kóstold, ha annyira akarod. De ha emiatt kétszer olyan közveszélyes leszel, ne akard tudni, hogy mi lesz!
- Nem fogok gondot okozni, ígérem hyung! - mosolygott, s már emelte is ajkaihoz a bögrét, melynek tartalmába úgy nyalintott bele, mint egy lefetyelő kiscica, de rögtön vissza is tette, ahonnan elvette egy fancsali ábrázat kíséretében.
- Nem jó? - kérdezte kétségbeesetten Hoseok.
- Nagyon keserű! - nyámmogott grimaszolva. Gondoltam, hogy nem lesz hozzászokva az ízéhez, elvégre az otthonban legfeljebb kakaózgathatott.
- Tessék, rakj bele még tejet és cukrot! - tolta közelebb az említett élelmiszereket a fekete hajú Taehyunghoz, aki már épp azon volt, hogy a dobozt megragadva feljavítsa tejjel a kávéját, azonban én gyorsabb voltam és elhalászva előle sikeresen megakadályoztam egy esetleges újabb balesetet.
- Majd én!
- Oh, köszönöm hyung, olyan rendes vagy! - örömködött a kis kócos, mivel nem volt vele tisztában, hogy nem kedvességből öntök neki.
- Félre ne értsd, csak azért teszem, nehogy kiborítsd!
- Akkor is rendes tőled! - vigyorgott elégedetten, mintha meg sem hallaná azt a távolságtartó hangnemet megjegyzéseimben, miközben én még inkább a cukrot is beleraktam helyette, s rögvest neki is futott mégegyszer az italának.
- Na most milyen? - érdeklődött Hoseok.
- Hyung ehhez is nagyon ért! - mondta fülig érő szájjal, majd tovább lefetyelte befelé az általam ihatóvá tett kávét. Szívesen időztem volna az ital fölött én is, de a hajam még sehogy sem állt, vagyis jobban mondva mindenfelé állt, ezért gyorsan felhajtva a sötét löttyöt visszatértem a fürdőszobába, hogy vállalhatóvá tegyem hajkoronámat. Rövidesen társaságom akadt odabent Taehyung személyében, aki érdeklődve figyelte, hogyan rakom rendbe a frizurámat.
- Az én hajamat is kivasalod? - kérdezte váratlanul.
- Ugyan minek?
- Hogy olyan szép legyen a hajam, mint neked, hyung!
- Aha... - sandítottam rá fél szemmel, közben egy tinccsel babrálva. - Tartogasd másnak a bókjaidat kócoska. Különben sincsen már rá időm.
- Kár... - hallatott szomorú kiskutya hangot, a padlóra szegezve tekintetét. Néhány másodperc múlva el is készültem, s áramtalanítva a hajvasalót egy csipet hajlakkal tartóssá téve mesterművemet célba vettem a lakás ajtaját. Kulcs megvan, teló megvan, pénztárca megvan. - leltáraztam magamban, felrángatva lábaimra a cipőt.
- Máris itt hagysz minket Yoongi? - kesergett színészkedve Hoseok a bögréket mosogatva.
- Ne örülj ennyire, hamarabb itthon leszek, mint hinnéd és jobb, ha tudod, hogy minden, ami innentől kezdve ebben a lakásban történik, az a te felelősséged!
- Nagyon rákaptál erre a felelősség dologra, nemde? - gúnyolódott az az átkozott patás.
- A nyakadra is rákapok mindjárt, úgyhogy csak ésszel. Különben is ti hajtogattátok annyira, hogy felelősség, úgyhogy most te is kipróbálhatod magad. Sok szerencsét!
- Szia hyung! - intett a pultnál ülve vidáman Taehyung.
- Csak semmi rombolás! Hello! - azzal becsukva magam mögött az ajtót készen álltam, hogy teljesítsem aznapi kötelességeimet. Az egyetlen bökkenő, hogy rohadtul késésben voltam. Bár nem is tudom mit stresszelek ezen, elvégre az egyetemen nem kötelező minden órán megjelenni. Csak ki tudja mikor tartanak „népszámlálást" és az elmúlt napokban már így is eléggé rendszertelen volt az óralátogatásom.

[...]

Sajnos a legtöbb előadás alkalmával koncentrálni próbálásom ellenére is gyakran elkalandoznak a gondolataim, hiszen aligha kötnek le ezek témái és sokszor azon kezdek töprengeni, mit csinálok én még mindig itt. Oké, tudjuk; próbálom valóra váltani a halott bátyám álmait, ám egyre többször megfordul a fejemben, hogy megéri-e ez nekem. Persze, tisztelem és szeretem őt, de ahogyan ismertem, biztosan nem várná el tőlem, hogy ilyesmit tegyek miatta. Mellesleg, ha nem a napközbeni fejtámasztással és éjszakai tanulásokkal menne el az időm, ezernyi más, valljuk be; talán értelmesebb dolgot tudnék csinálni, mint például a zene. Yeongsu is imádta a zenét, nem lett volna ellenére, hogy ezzel foglalkozzon, de természetesen drága szüleinknek erről más volt a véleményük. Biztosan engem is átrugdaltak volna az épület kapuján, ha nem döntöttem volna úgy, hogy megyek magamtól és még azt is meg merem kockáztatni, hogy csak ebből kifolyólag támogatnak úgy, ahogy, mert különben azt mondanák, oldjam meg az életemet egyedül, ebben biztos vagyok, noha én jelenleg is igyekszem ezt tenni. Sőt most már nem csak a saját életemet kell megoldanom hanem Taehyungét is. A francba. Már megint ő. Akármerre jár is az eszem, a végén csak nála lyukadok ki és ez így nem jó. És hiába van most vele Hoseok, semmivel sem vagyok nyugodtabb, mint amikor egyedül hagytam őt otthon, elvégre az a patás pupák is megéri a pénzét, de bármennyire is ki nem állhatom, az az egy igaz, hogy ő legalább életképes, nem úgy, mint Taehyung. Őszintén nem tudom, miért ennyire kétbalkezes, de nem csak az ügyetlensége, ami ennyire szembetűnően más, hanem az egész jelensége. Valahogy... valahogy nem is tudom... Persze a szülei elvesztése és az árvaházban való nevelkedés nem sok jóval szolgálhatott a jelleme számára, de akkor is, mintha még lenne ott valami a háttérben, csakhogy lövésem sincs, mi. De az is lehet, hogy csak túlgondolom és egyszerűen alapból ilyen az egész gyerek. Ki tudja...

[...]

Egy újabb, az életről való elmélkedésről saját magammal eltöltött felettébb „hasznos" egyetemi látogatás után utat engedve aggályaimnak, gondoltam egyet és megcsörgettem Hoseokot, hogy minden rendben van-e otthon, de felvéve, még mielőtt beleszólt volna, a háttérből hangos zene dübörgött át az én készülékembe.
- Ugye nem buliztok!? - vontam kérdőre egyből ijedten. Még csak az hiányzik, hogy szétszedjenek mindent!
- Oh, hello ahjussi, de igen. - közölte a telefon tulajdonosának hangja a túloldalról, mire rögvest éreztem, hogy kezd fejembe tódulni a vér.
- Meg vagy húzatva? Hogy jössz te ahhoz, hogy az én házamban engedély nélkül bulit szervezz. Különben is neked engedélyt sem adnék rá! Most azonnal küldj haza mindenkit! - daráltam egyre idegesebben, Hoseok azonban lazán, mint aki szívott valamit, úgy válaszolt.
- Nyugi már Yoongi, ennyire baj, hogy jól elvagyunk Taehyunggal?
- Úgy érted csak ti ketten vagytok otthon?
- Miért ki lenne még itt szerinted?
- Nem is tudom, mondjuk a sok idióta haverod...
- Azért ennyire ne nézz már parasztnak. Bármennyire is nem jövünk ki jól, eszem ágában sincs lebontatni a lakásod, úgyhogy tedd magad takarékra.
- Ezer szerencséd... - mormoltam némileg megnyugodva.
- De örülök, hogy ennyire érdeklődsz Taehyung miatt, hogy felhívtál. Akarsz vele beszélni?
- Öcsém, te nagyon el vagy tájolódva... Csak és kizárólag az otthonom egybenléte miatt kerestelek.
- Vagy úgy, akkor adom a lakásod.
- Szia hyung, nagyon jól érzem magam, de azért siess haza! - hallottam meg Taehyung önfeledten kacarászó hangját a túloldalról.
- Hallottad? Ezt a lakásod üzeni! - tért vissza Hoseok, szintén nevetve.
- Marha viccesek vagytok. Mondtam én, hogy nem kell az a kávé...
- Ugyan már, ne légy ilyen begyöpösödött! De ha mást nem akarsz, akkor leteszem, mert vár a buli!
- Tőlem aztán... Így is tovább koptattam neked a számat, mint terveztem. De ha bármiben csak egy apró kárt is tesztek...
- Lakásbiztosítás! Szevasz! - vetett véget a hívásnak. Esküszöm, ha nem lenne, ki kéne találni. Aztán kinyírni...

Rohadtul nem tudtam, mit kezdjek magammal, míg nem kezdődik a munkaidő. Jinnek még volt két órája, más személy pedig ugyebár nem jöhetett szóba, így maradt az, hogy az egyetem campusán, egy fa árnyékában lévő padra telepedve tovább elmélkedjek; Mi a szarról írjak a házidolgozatban? Hány gyökér fog ma ananászos pizzát kérni? Mikor kapok fizetésemelést? Mikor mehetek már végre haza? Egyáltalán lesz-e hova hazamennem? Miért bíztam Hoseokra a lakást? Egyben van-e még Taehyung? Várjunk, ez már megint mi a fészkes fenéért érdekel!? Legszívesebben kiszedném az agyamat a helyéről, hogy ne tudjak gondolkodni. Kurva szar dolog, ha az ember unatkozik, ezt egyre inkább kezdem belátni...

[...]

Ez az utolsó. És kész, vége. Mára. Miért csak mára? Miért nem egy életre? Aish... Ahogy unom az egyetemet, úgy a pizzahurcibálástól is lassan agyhúgykövet kapok. Az normális, ha az ember kezdi elunni az életét? Utálom, hogy tizenegynél előbb sosem esek haza és otthon is a nagy semmi vár. Vagyis ebben a hitben éltem, megfeledkezve a valódi tényállásról egészen addig, míg át nem léptem lakásom küszöbét.
- Hyuuung! - kiáltotta szinte repülve felém Taehyung, majd a nyakamba ugrott, kishíján felborítva engem ezzel a manőverével.
- Te miért nem alszol még, hm? - kérdeztem, miközben bezártam magam mögött az ajtót.
- Téged vártalak.
- Engem? Minek?
- Hogy megnézd az új hajamat! Látod? Hobi kivasalta nekem! - borzolt bele kicsikét alul a most már sima, kivasalt tincseibe, ami egész jól állt neki. Kócosan is aranyos volt, de... Mi az, hogy aranyos, Yoongi!? Nagyon este van neked úgy látom...
- Egy lótól nem is rossz... - jegyeztem meg egy félmosollyal szám szegletében.
- Igazi sörény szakértő vagyok, nem gondolod?
- De igen, az vagy... - ráztam meg fejemet hülyeségén, közben körbetekintve a lakásban, felmérve annak állapotát. - Kellemeset csalódtam bennetek. Minden egyben van. - de gyorsan le is kopogtam államon kijelentésemet, majd benyitottam a többi helyiségbe is, melyek legnagyobb megnyugvásomra szintúgy rendben voltak. - Ezt nevezem. - bólogattam elismerően. Be kell valljam, azt hittem a kis „bulijuk" után egy hatalmas káoszt hagynak majd hátra, de Hoseok hiába egy hatalmas idióta, bizonyos szempontból van esze, amit megfelelően tud is használni, máramikor.
- Mi jó kisfiúk voltunk, igaz, TaeTae? - pakolta meg a barna hajú vállát.
- Naná!
Na nézzenek csak oda. Az előbb Hobi, most meg TaeTae... Egy nap leforgása alatt ekkora puszipajtások lettek, hogy már becézgetik is egymást? Őszintén nem értem, hogy akkor miért is nem ő vitte haza, ha ilyen jól megvannak egymással. Tényleg... Mi lenne, ha lepasszolnám neki? Esküszöm, ez a mai nap eddigi legjobb gondolata, így éjfél előtt néhány perccel.
- Látom, de most már ideje lenne lefeküdnöd. Voltál fürdeni?
- Még nem...
- Akkor menj gyorsan, mert mióta itt vagy, nem emlékszem, hogy felkerested volna a zuhanyt...
Kissé kellemetlen volt belegondolni, elvégre nem ma jött, nem is értem, eddig hogy nem volt rá igénye, de mindegy is. Legalább míg odabent van, én remélhetőleg meg tudom dumálni a tervezett dolgot Hoseokkal.
- De tönkre megy a szép hajam!
- Holnap majd Hoseok kivasalja megint, menj már!
- Akkor jó! - s be is vonult a fürdőbe. Egy kívánságom van csupán. Le ne forrázza magát...

Néhány percig úgy is tűnt, hogy minden rendben, amikoris az ajtó által tompított hangja ismét felcsengett.
- Hyung, segíts beállítani a vizet!
Eddig tartott a nyugalmam...
- Van rajtad ruha? - kiabáltam vissza neki.
- Nincs!
- Akkor vegyél fel valamit!
- Hyung, azt akarod, hogy ruhában fürödjek?
- Nem, csak izé...
- Jaj, istenem, Yoongi! Mit szerencsétlenkedsz már? Neki is farka van, neked is. Már persze, ha tényleg az van. - méregetett gúnyosan. - Fiúk vagytok, baszki!
- Jól van már... - morogtam egyet, azzal benyitottam és egy pucér Taehyunggal találtam szemben magam. Tekintetemmel igyekeztem kerülni testének kritikus pontját, kezemet homlokomhoz emelve segítve kizárni őt a látóteremből és amilyen gyorsan csak lehetett, beállítottam a vizet egy kellemes hőfokra.
- Juj de jó, pancsolhatok! Köszönöm! - és már láttam, hogy készülne hálája jeléül rám vetni magát, amit érthető okokból inkább kihagynék, így elléptem útjából.
- Nem kell megköszönni. És ne pancsolj, hanem fürödj, úgy, hogy lehetőleg nekem is maradjon víz. Remélem mosakodni tudsz már egyedül...
- Igen tudok. A fütyimet is jól megmosom!
Erre egy hatalmas röhögés tört fel a mögöttem álló Hoseokból, akit legszívesebben visszakézből orrba vágtam volna.
- Jó... - nyeltem egyet lányos zavaromban, majd megsemmisülten magára hagytam a fürdőben.
- Yoongi...
- Mi van? - bámultam értetlenül munkatársamra.
- Te elpirultál! Zavarba jöttél Taehyung láttán! - visított fel gúnyosan ez a vadbarom.
- A nagy lószart te ökör! Azért pirultam ki, mert kurva melegem van, mivel a sok eszetekkel gondolom elcsavargattátok a fűtést! - rivalltam rá idegesen, amitől az állítólag piros fejem gondolom csak még inkább az lett.
- Imádom, hogy te mindig meg tudod magyarázni a dolgokat. - nevetett rajtam még mindig, fejét csóválva.
- Most már viszont megyek. Kettesben hagylak titeket. - kacsintott.
- Nagyon jól teszed, ha elhúzol végre! - vetettem oda neki ingerülten, ám eszembe jutott a nemrég felvetett ötletem és mielőtt még elhagyhatta volna a lakást, utána szóltam.
- Várj!
- Csak nem itt hagytam egy pofont?
- Ha nagyon kérsz, kaphatsz, de valamiről beszélni akarok veled. - váltottam egy valamivel nyugodtabb hangszínre, mire jól látható meglepettség ült ki arcára.
- Te? Beszélni? Velem?
- Igen. Taehyungról.
- Ha holnap is vigyázni kell rá, akkor jövök. Ráérek.
- Igazából arra gondoltam, mi lenne, ha magadhoz vennéd...

-----O-----

Már komolyan nem tudom mit kéne kezdenem magammal, hogy csak az írásra koncentrálhassak, mert sajnos egy "kicsit" átcsúsztam másnapra az ígért fejezettel, így aki nem éjjeli bagoly, az majd csak reggel értesül a folytatásról. Mianhae... ^^" Ennek ellenére remélem élvezni fogjátok. :3 Tae fürdőszobai megszólalásáról pedig nem nyilatkozom. Az csak úgy jött és kész... :D