Louis nem válaszolt nekem, ugyanis csörgött a telefonom. Liam hívott, így felvettem.
- Hol vagy? - kérdezte idegesen, ami nem túl jellemző rá.
- Vele. - mondtam mosolyogva, mire egy hatalmas sóhaj volt a válasz. - Mi a baj?
- Készült rólad pár kép a szállodánál... - magyarázta, mire kopogni kezdtek az ajtón, így Lou felkapta magára az ingem, majd elindult, hogy ajtót nyisson, de a csuklójánál fogva visszarántottam az ágyba.
- Mi van? - kérdezte kissé idegesen Lou.
- Ki ne nyisd. - mondtam, miközben a mellkasomra hajtottam a fejét. - Liam, mégis mit akarsz? Mit tegyek?
- Figyelj, én sem akarom, hogy baja legyen, de valamit ki kell találnunk. - motyogta Liam a vonal túlsó végén. - Van erkély?
- Liam... nem fogok se én, se Lou az erkélyen keresztül kimenni ebből a rohadt szobából. - mormogtam, miközben Boo Bear hátát simogattam.
- Hazz... - szólított meg Lou. - Van egy ötletem, de nem fog neked tetszeni...
- Liam... Lou kitalált valamit szóval most mennem kell. - mondtam, majd bontottam a vonalat és minden figyelmemet Lounak szenteltem. - Mit találtál ki?
- Szerintem meg kéne, hogy verj... - motyogta, miközben a mellkasomat bámulta.
- Mikor lettél te mazoista? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét. - Akkor mégis minek akarod, hogy megverjelek?
- Ha látják, hogy azért jöttél, hogy bosszút állj, akkor nem fognak gyanakodni. - motyogta. - Kérlek... csak így segíthetek.
- De én nem vagyok rá képes... - magyaráztam, miközben apró csókokkal halmoztam el az arcát.
- Leszek a szeretőd, ha most ezt megteszed. - suttogta az ajkaimra, majd megcsókolt. - Menni fog, ugye?
Nem akartam megtenni, de ahogy kinéztem az erkélyajtón láttam, hogy nincs más lehetőség. Mindenhol fotósok voltak... könnybe lábadt szemekkel ütöttem meg az arcát. Felborult. Megragadtam az inget, majd az erkélyajtóhoz vágtam és ott ütöttem tovább. Pár ütés után vérezni kezdett az arca... megfékeztem a könnyeimet, hisz tudtam, hogy már lövik a képeket. Mikor vért köpött Lou még akartam állni, de egy óvatos mosolyra húzta a száját és eltátogott egy "Minden rendbent". Mikor lecsúszott az üvegajtón hátrébb léptem és kitört belőlem a sírás.
- Én tényleg sajnálom. - nyekeregtem, miközben a szörnyű állapotban lévő páromat néztem.
- Szeretlek. - húzta mosolyra az ajkait Lou. - Nagyon szeretlek.
- De én... - kezdtem el szidni magam.
- Jól vagyok, csak menj, mert gyanús lesz. - utasított és így is tettem. Letöröltem a könnyeimet és elhagytam a szobát, de nem jött velem a tömeg. Mindenki beözönlött Lou szobájába. Siettem haza, ahogy csak a lábam bírta. Mikor hazaértem a fiúk siettek hozzám. A kezemen még mindig ott volt Lou vére, egyszerűen undorítónak tartottam magam.
- Hazz, te tényleg? - mért végig undorral az arcán Liam. Egy bólintás után elsiettem mellette és bezárkóztam a szobámba. A kezeim remegtek és alig kaptam levegőt. Azonnal rákerestem, hogy mit írnak a cikkek.
"Harry Styles ma brutálisan megverte egykori jó barátját Louis Tomlinsont..."
A szemeim könnybe lábadtak, ahogy megláttam azokat a képeket. Mikor a komment szekcióhoz tekertem már bömböltem.
" Csak azt kapta, amit megérdemelt..."
" Szép volt Hazz maci!"
" Nem tudom, hogy miért dícséritek azért, mert megverte az egyik legjobb barátját. Lou és Harold között mérföldekkel nagyobb az erőkülönbség... szóval gratulálok Harold Edward Styles... egy veled szemben szinte védtelen fiút vertél meg!"
"Egy buzit vert meg, aki kényszerítette"
"Nem hiszem, hogy egy gyengébb srác tudná kényszeríteni az erősebbet"
"Igaza lehet az előttem szólónak. Ha Hazz nem akarta volna, aki nem csinálta volna."
"Nem is tudjátok, hogy milyen melegnek lenni. Szerintem egyszerűen undorító, amit tett. Hazudik arról, hogy Lou kényszerítette, majd elmegy hozzá, hogy megverje. Szerintetek mennyi annak a valószínűsége, hogy elmész ahhoz, aki zsarolt, akitől rettegsz?"
- Harry! - hallottam meg Niall kétségbeesett hangját. Rögtön lesiettem a fiúkhoz.
- Mi a baj? - kérdeztem, de csak a tévére mutattak.
- A helyszínről tudósít az egyik munkatársunk, ahol melegek százai tüntetnek. - magyarázta a híradós.
- Louist követelik, de ő az eset óta ki sem mozdul a szobájából. Az LGBT közönség nagy csalódással fogadta Harry Styles megmozdulását, s így a rajongók száma is csökkent.
- Harry... - pillantott rám Zayn. - Miért csináltad ezt vele?
- Ő mondta, hogy csak így menekülhetek meg. - mondtam, mire megcsörrent a telefonom. A képernyőn egy rég nem látott név villogott... Simon. - Igen, Simon?
- Harry... könyörgöm mondd el, hogy mi folyik itt! - kérlelt Simon, ami nem rá vall. - A feleségem unokahúga bömbölve hívott fel, hogy bántottad Louist. Teljesen össze van zuhanva... azt mondta, hogy vége van Larry Stylinsonnak, hogy soha többé nem hallgat titeket...
- Az a helyzet, hogy... - kezdtem bele, de a fiúk nem hagyták, hogy elmondjam, amit akarok.
- LARRY IS REAL! - ordították kórusban. Már vártam Simon kiakadását, de nem az ő hangját hallottam meg a vonal másik oldalán.
- Tudtam! - sipította egy fiatal lány a vonal túlsó végén. Szememet forgatva nyomtam ki a telefont és ekkor Lou hívott.
- Lou, minden rendben? - kérdeztem, de csak hatalmas levegő vételeket hallottam a vonal másik oldaláról. - Louis?
- Nem érzem jól magam... - nyekeregte. A hangja nagyon halovány volt. - Kérlek, csinálj valamit...
- Azonnal ott vagyok! - mondtam, de Liam elkapta a kezemet. Megpróbáltam kitépni magamat a szorításából, de nem hagyta és a tévére mutatott. Johannah tört utat magának az ajtóig és kiabálni kezdett. A legnagyobb meglepetésemre minden ember csöndben volt. - Lou, ott van Johannah.
- Megyek ajtót nyitni... - nyekeregte, majd bontotta a vonalat. Idegesen figyeltem a tévét, de Lou még mindig nem nyitott ajtót.
- Liam, oda kell mennem! - kiáltottam, mire észbe kaphattak volna már úton voltam. Amint odaértem meg akartak ütni, sőt ütöttek is, de nem érdekelt, amint az ajtóhoz értem betörtem azt és a földön találtam Lout. A karjaimba kaptam és rohantam vele az autómig, majd miután óvatosan lefektettem az ülésre és az első kórházba siettem. Ott rögtön elvették tőlem, kitöltöttem a papírjait és leültem a váróban. A telefonom megállás nélkül csörgött, így egyszerűen kikapcsoltam azt. Míg vártam az arcomat a kezeimbe temettem, amiket később a hajamba vezettem és kissé tépni kezdtem azt. Nagyon ideges voltam. Nem bírtam abbahagyni a sírást és mikor megállt előttem a nővér és közölte, hogy pár zúzódáson és lázon kívül minden rendben van. Bemehettem a kórterembe és mikor meglátott egy gyengéd mosollyal az arcán intett nekem, de én mindent leszarva szaladtam hozzá és az ajkaira tapadtam. Hallottam, ahogy mindenki megáll a mozdulataiban, de nem érdekelt... addig csókoltam, míg el nem fogyott a levegőnk.
- Sajnálom és nagyon, de nagyon, de nagyon szeretlek. - mondtam, miközben magamhoz szorítottam. Csend volt a szobában, majd hirtelen kezdtek készülni a képek, de ez sem érdekelt. Nem akartam elengedni, de hirtelen hallottuk meg Liam kérlelő hangját... az ajtó villámgyorsan csapódott ki...