Kissé késve, de meghoztam a játék eredményhirdetését! :3

Köszönöm szépen mindenkinek aki még itt van, velem van, és tamogat! :3 És külön köszönet azoknak akik neveztek a játékra. :3

Na de, mielőtt belekezdek, fontis inföval jönnék; csinálok egy messenger csoportot, ahol tudunk beszélgetni, megtudhatjátok hogy élek-e m3g, mikor lesz új rész, (ahogy magamat ismerem potyainfók is lesznek a könyvekből 😂) meg igazából bármi, még akár össze is kovacsolódhatunk a kis csoportban. :3 Szóval ha valaki benne szeretne lenni az írjon nekem privátban a nevét messengeren, és beleteszem a csoportba. :)

Valamint, kitettem a könyvrt a tavaszi conos watty taliról, szóvsl ha jöttök, vagy csak kíváncsiak vagytok, nézzetek bele. :)

Most pedig jöjjön a játékra beküldött négy darab mű:

(A beillesztés a művek megtalálási sorrendje szerint lesz, nem az eredmény szerint - azt lejjebb láthatjátok. 🙂)

1.: Animehun (és talán Vivvike műve, bár már nem tudom pontosan, 8rjátok meg kommentben légszi. :") Bocsánat, hülye vagyok. 😕)

Megj.: Itt volt oka annak amiért csillaggal vannak megjelölve a párbeszédek, nem pedig gondolatjelekkel. :)

Ikku's POV

Ma reggel alig bírtam kikászálódni az ágyamból, szívem szerint aludtam volna még délig, de tudom hogy mi várna rám a nagybátyám felől. A tükörbe nézve csak a kisírt szemem és az alatta húzódó lilás folt látszik, ami a kevés alvástól keletkezett. Akkor és ott azt hittem ez a nap nem lehet rosszabb a többinél. Hát tévedtem. Az iskolába menet többször is a nap felé kellett fordítanom a fejem, ezzel elérve a kívánt célom, hogy ne aludjak el ott az egyik buszmegállóban. A termünk ajtajából már látom Gou-t aki szokásosan mellettem ül minden Szerdai napon. Könnyedén levágom magam a padba és fejemet az asztalra hajtom.

*Minden rendben Ikku? Talán nem aludtál? -kérdezte Gou, aki mosolyogva figyelte ahogy készülök aludni a helyemen. Válaszul csak elfordítom a fejem az ablak felé, és bámulok ki rajta a gyönyörű szép égre. A csengő hangja rázott ki a bambulásból, és hogy a tanárnő éppen ledobta a könyveket az asztalra. Valahogy nem volt kedvem a matekhoz, egyre inkább csak Gou járt a fejemben, és nem tudtam eldönteni magamban hogy tényleg szeret e, vagy csak egy játék vagyok az életében. Egyszerűen csak olyan kedves. . . És nem nézem ki belőle hogy megbántson. . .

*Ikku! Hé Ikku. . . -hallom lágy hangját ahogy a nevemet suttogja. Felnézek rá, ő pedig a kezemben lévő cetlire néz, amit a verős brigádtól kaptam. A papíron ez állt:

“Ma meg fogod bánni azt hogy valaha is megszülettél! Halálra fogunk verni ha nem jössz el a kicsengetés után a kihalt folyosóra!,,

De jó, ma még ezek is a nyakamra fognak szállni. Gou aggódó arccal néz engem, ahogy összegyűröm a lapot, és a füzetem alá helyezem. Egészen hamar ki is csengetnek, ami azt jelenti hogy ideje indulnom. Már alig látok diákokat, csak egy-kettőt akik kibeszélni jöttek másokat, esetleg együtt sírni. Aztán már csak a verős brigád egyik tagjának a hangját hallom, ami egyre erősödik. Befordultam, és azonnal a fejüket szegezték rám, egy elégedett mosollyal.

*Hát eljöttél te kis szörnyeteg? Mi van a fiúdat nem hoztad? - mondta az egyik megvető hangon, ami kicsit sem volt megnyugtató. Végül az egyik hátulról megfogja a karjaim és elkezdenek verni. Nem érzek mást csak fájdalmat. Sok fájdalmat. Miért kellett nekem ilyen életet kapnom? Hogy így nézek ki, és hogy mindenki megvetésből megver. . . Talán igaza van mindenkinek, meg kell halnom mások boldogságáért. Akkor még Gou is örülne. Végül már a könnyeimmel küszködve kezdem a szemeimet lecsukni, amikor látom hogy a srác hátrálni kezd, és elrohan a többiekkel együtt. Sajnos már nem láttam hogy miért mentek el, mert feladtam a küzdelmet. Kis idő múlva éles fájdalommal a testem minden részén keltem fel, a. . . Nővérnél?

Mit keresek a nővéri szobában, és miért csak az egyik szememmel látók? De a legfontosabb hogy ki fogja a kezem?

*G…...Gou….? - kérdezem fájdalmasan, amire azonnal felkapta a fejét. A szemei könnyesek voltak, és aggódást lehetett észrevenni.

*Ikku hát felkeltél! Annyira féltem hogy elveszítelek! Ne csinálj ilyet többé?! -mondta enyhe mosollyal a száján, és a homlokomra nyomott egy puszit.

*M…….mi tör…..tént?

*Megtaláltam a cetlit, és azonnal a folyosóhoz siettem. Amikor megláttalak, egyben dühös másrészt szomorú voltam. Megláttak, és elszaladtak, viszont aki tartott csak úgy hagyott esni mint egy rongybaba.

Futottam hogy megfogjalak, de pont akkor csuktad be a szemeid. Ezért felkaptalak és ide cipeltelek aztán itt maradtam veled. -mesélte hol nagy izgalommal hol pedig megcsuklott a hangja.

*M…….miért tett…..tetted?

*Mert szeretlek Ikku! Nem bírnám végignézni ahogyan a gyönyörű arcodat és a testedet véresre verik.

*Azt…….mondták hogy……..ször…..szörnyeteg vagyok…...és ez igaz……. - mondtam reszkető hangon, a könnyeim pedig utat törnek maguknak.

*Ne mondj ilyet! Nem vagy szörnyeteg!

*Neked…….i..is…..csak egy…….játék…..vagyok…

*Soha nem leszel játék a szememben! Nekem te olyan vagy mint egy gyémánt amit valaki eldobott, többen pedig belerugtak. Szép de törékeny. Én szeretlek Ikku! Minél több időt töltök veled annál jobban imádlak. . .

*T…...Tény..leg?

*Igen Ikku. Nagyon szeretlek de ha te nem érzel így írántam. . . -állt fel mellőlem csalódottan, és az ajtó irányába indult. Az összes gondolatomat és érzésemet összeszedve megfogtam a kezét, és elmondtam azt, amit eddig én sem tudtam magamnak bevallani.

*Szeretlek…...Gou…… - mondtam már a sírás utolsó határain, amikor érzem Gou kezeit a hátamon, közelebb húzott magához és megcsókolt. Gyönyörű szemeiből könnycseppek gördültek le, de nem szomorúságot jelentett hanem boldogságot. Mérhetetlen sokat. Úgy éreztem forró ajkaival és meleg, védelmet árasztó ölelésével a mennyben éreztem magam. Jó volt tudni azt, hogy valaki nem néz le csak a külsőm miatt, és nem is bántalmaz érte. Hanem tetszik neki hogy különleges vagyok, és bármit megtesz azért hogy megvédjen. Amióta a szüleim meghaltak, soha senki nem törődött velem ennyire. Most már bevallom hogy szeretem Gou-t. Bárki elítélhet, bárki bánthat érte, de életem végéig vele fogok maradni. Amikor kinyitom a szemem, még mindig csókjában örömködöm, csakhogy kezei már a pólóm alatt rafincátlankodnak. Elhúzom a fejem levegőért imádkozva, amiből csak egy keveset kapok, mert az érzelmeim már a második körbe kezdenek. Nyelveink összeérnek, aztán játszanak egy keveset, amikor Gou a pólómat óvatosan leveszi rólam. Aztán minden más ruha anyag is lekerül rólunk.

~Nem, erről biztosan nem fogok írni egy cseppet sem!~

Ma a nővér igazolt minket mert itt voltunk, de finoman megjegyezte hogy máskor ne itt elégítsük ki egymást. Gou és én is kínosan álltunk a 30-as éveiben járó nő előtt, amíg írta a kis papírokat. Mikor végzett felvittük az igazgatónak, aki haza utasított minket a többiekkel. A folyosón csendben mentünk, amikor Gou hirtelen rákulcsolta a kezét az enyémre, ezzel közelebb húzva magához.

*Mit szólnál ahhoz, ha hazakísérlek?

*Ma nincs edzésed? Nehogy elkéss miattam…

*Az is igazolva lett -mondta mosollyal a száján. Ahh imádom azt az aranyos, de mégis rafinált mosolyát!

*Nagyon örülnék neki.

Útközben a házunk felé egyszer-kétszer még kellett állnunk mert a lábaim nem voltak túlságosan erősek még. Végül meg is érkeztünk az ajtó elé, ahova éppen a nagybátyám autója hajtott be. Az arcomból az a kevés vér is elszállt, amikor a nagybátyám, aki biztosan meg fog verni, és Gou, aki összehúzott szemekkel nézett rá meglátták egymást. Szorítottam egyet Gou kezén, ezzel arra utalva hogy ne csináljon semmi hülyeséget sem. Gou vette a jelet, arcára pedig egy kedvesnek kinéző mosolyt varázsolt. Közelebb húzódtam hozzá, amikor a nagybátyám hozzánk közeledik.

*Üdvözlöm uram! -mondta Gou a jobb kezét nyújtva.

* Hát te meg ki vagy? - kérdezi a nagybátyám, aki azonnal észrevett Gou mögött és megvető pillantást vetett rám.

*Gou vagyok, Ikku barátja. Nagyon sajnálom hogy megzavartuk, de a nővér azt mondta kísérjem haza Ikkut - mesélte Gou, és odanyújtotta az igazolást.

*Rendben, köszönjük szépen Gou. Ikku gyere beszéljünk bent

*Ha nem probléma uram, még elbúcsúznék Ikku-tól -könyörgött Gou. A nagybátyám bólintott, és elindult be a házba. Gou rám emelte a tekintetét, csekkolva hogy minden rendben van e, aztán egy puszit nyomott a fejemre.

* Gou…

* Igen Ikku? Minden rendben?

* Akármit is hallasz bentről, nem jöhetsz be érted? - mondom aggódva. Gou furcsán nézett, de bólintott. Beindultam a házba, levettem a cipőmet, és szembe kerültem a nagybátyámmal.

*Most aztán jól kapni fogsz az igazolásért te kis albínó szörnyeteg! - ordította miközben az övét vette ki a nadrágjából. A földre rúgott, és addig vert az övvel amíg el nem ájultam. Vajon Gou……...Hallotta ahogy kiáltozom? Vagy még mindig itt állhat? Már nem tudom meg.

2.: Fujiyama Shizuka (legalábbis így volt aláírva az email. Az író úgyis magára ismer. 😂)

Gou’s POV

Reggel van. Vonakodva kelek ki az ágyból, elvégzem a reggeli rutinos teendőimet, felkapok egy szendvicset és indulok a suliba. Anya nincs itthon, mert nemrég volt ez tömegbaleset és a kórházban mindenkire szükség van most. Szóval, kiléptem az ajtón és egyenesen Ikkuhoz mentem.  Mikor a házukhoz értem, még nem volt sehol, szóval csak lazán nekidőltem az előttük lévő oszlopnak és vártam. Nem kellett sokat, mert tíz percen belül jött az én egyetlen szerelmem. Mosolyogva indultam meg felé, de ahogyan megláttam az arcát rögtön kámforrá vált a jókedvem. Arca meggyötörtebb volt, mint eddig, erősen sántított, és karjait összefonta hasa előtt.

- Ikku – Szaladtam oda hozzá – Ikku, mi történt veled? – Sírva borult a mellkasomra. Én óvatosan öleltem át derekát. Éreztem, hogy egyre gyengébb lesz, pár pillanat múlva már csak én tartottam állva. Körülbelül öt perc után abbahagyta a sírást.

- Gou, én… én nem… nem akarok visszamenni oda még egyszer! – Szipogta. Szörnyen fájt így látni. Ugyanakkor dühös is voltam. Hogy képzeli az a kis szarházi, hogy így bánik az én Ikkummal?

- Mit csinált veled az a tetűláda? – Kérdeztem indulattal a hangomba.

- Iskola után, mi-mikor hazaértem, e-elkezdtem csinálni a házimunkát, a-ahogyan mindig is szoktam. Ha-hazajött a nagybátyám, én pedig nem hallottam és… mivel nem köszöntem neki, ezért megbüntetett. Aztán… mosogatás közben e- eltörtem egy tányért, amiért megvert az övvel. Aztán részegre itta magát, be-benyitott a szobámba és.. és… - Itt megint elsírta magát, kis idő múlva tudta csak folytatni. – Meg- meglátta Gombócot. Megfogta és- és kidobta az emeletről egy autó elé. Direkt megvárta, míg jön egy autó – Ismét egy adag sírás- Aztán megfogott a bokámnál, és erőből ledobott a lépcsőn, én meg a bokámra estem. Aztán- aztán azt hiszem á-ájulásig vert. Ma… reggel, már nem…nem volt itthon. Guo nagyon fáj. Segíts! Kérlek, segíts! – Innentől kezdve megint vagy tíz percen keresztül csak sírt. Nem bírtam elviselni. Nagyon haragudtam arra az emberre. Mikor Ikku kezdett lenyugodni megsimogattam az arcát és lágyan ajkaira hajoltam. Táncoltattam erőtlen ajkait az enyémekkel. Nagyon ügyeltem rá, hogy ne legyek túl durva. Kis idő után megkockáztattam, hogy bejutást kérjek, amit kis unszolás árán, de megadott. Kettő perc múlva sikerült meggyőződnöm, róla, hogy semmi sem változott azóta, mióta utoljára itt jártam. Ezek után elválltak ajkaink, de nem messzire.

- Gyere Ikku! Elmegyünk hozzám. – Ez tűnt a lehető legjobb döntésnek akkor és ott.

- Ne! Nem hiányozhatok az órákról! Nem bírok ki még egy verést! – Mondta könnyes szemekkel.

- Semmi baj, tesivel kezdünk ma. Ergó kihagyhatod az első órát.

- De Gou!

- Semmi „de” gyere!

- Nem! Gou, kérlek engedj el és menjünk a tesiterem öltözőjébe.

- Gyere velem, mint a múltkor a cukrászdába.

- Nem! Mi van, ha meglát? Félek. Menjünk az iskolába. Kérlek Gou, kérlek. – Már a sírás fojtogatta.  A hangja remegett, és nem akart engedni. Teljesen elborult az agyam a történtektől, azt sem tudva, hogy mit csinálok megragadtam Ikku kis csuklóját és elkezdtem felénk húzni.

- Gou eressz! – Nem tettem meg, nem hallgattam rá, ami nagy csacskaság volt tőlem.

- Jól van elmegyek hozzád, csak ne szoríts ennyire – Semmi. Se kép se hang. Részemről csak az úti célom létezett abban a pillanatban.

- Gou lassíts, nem bírok ilyen gyorsan menni! Gou kérlek, álljunk meg! Nagyon fáj így menni. – Aztán még két lépés és bumm. Hátrafordultam és egy földön fekvő szipogó Ikkut láttam. Mit tettem? Villámcsapásként eszméltem rá, hogy most én okoztam életem szerelmének fájdalmat.

- Ikku! Ur isten! Bocsáss meg! Ne haragudj teljesen elborult az agyam. Úgy sajnálom! Meg akarlak védeni és most én bántalak. Annyira sajnálom! – Miközben ezeket mondom neki letérdelek mellé és törékeny sérült kis testét magamhoz húzom. Kicsit szipog meg folynak a könnyei, de nem sír.

- Gou. Ne csinálj ilyet többet jó?

- Ígérem kicsim. Soha többet nem bántalak, úgy sajnálom. – Bólintással nyugtázta magában a dolgokat, majd teljesen beletemetkezett az ölelésembe.

Felkaptam hercegnőbe é járókelők ide vagy oda így vittem egészen hazáig. Ő közben elaludt a kezemben. Kinyitottam az ajtót és felvittem egyenesen a szobámba. Kerestem egy elsősegély csomagot és elláttam az összes sebét. A bokálya teljesen el volt törve, erre egyedül csak borogatást mertem tenni, ezt majd anya megnézi. A háta borzalmas volt. Néhol épp, hogy csak nem látszódott ki a csontja. Azóta még soványabb lett, és jóval gyengébbnek is látszott. Ahogyan ott szuszogott az ágyamban olyan kis nyugodt volt az arca. Semmi gond és feszültség nem látszott rajta. Homlokon pusziltam, majd elmentem lezuhanyozni, hogy kicsit lenyugtassam magam. Eközben elképzeltem, hogy hányféleképpen tudnám Ikku nagybátyját eltenni a képből.

……………….

Mondanom sem kell, hogy Ikkuval nem mentünk iskolába. Ő átaludta az egész napot, én pedig végig csak őt néztem. Nagyon aranyos volt, ahogyan aludt. Örökké el tudtam volna nézni ahogyan alszik. Olyan öt óra körül ajtócsapódást hallok.

- Megjöttem. – Hallom anya hangját a földszintről. Azonnal lerohanok hozzá, és a nyakába ugrok. Jól esik most az ölelése, még ha nem is tudja miért csinálom most ezt.

- Szia anya. – Suttogom a fülébe. – Jó, hogy itthon vagy. Csináljak neked valami szendvicset?

- Fiam mi történt veled? Miért sírtál? Valami baj van? Tudok segíteni?

- Hát…igazából…

- Halljam.

-….

- Gyere üljünk le a konyhába és beszéljük meg. – Bólintottam és egyszerre megindultunk a konyha felé. Anya arca egy kicsit nyúzott volt. Nem is csodálom, tegnap éjszaka óta talpon van. Leülünk egymással szembe, én pedig gondolkodom a történtek tálalási módszerén.

- Nos. Halljam, mi történt?

- Anya. Emlékszel még Ikkura?

- Arra az albínó srácra, akibe beleszerettél?

- Igen. Nos… kiderítettem róla, hogy meghaltak a szülei, két éve a nagybátyja gyámsága alatt van, és.. nos…ő elég rosszul bánik vele. És én ezt már nem bírtam tétlenül nézni, és most… most elhoztam ide. Itt alszik az ágyamba. – Mondok el mindent egy szuszra.

- Értem. Mit értesz az alatt, hogy rosszul bánik vele? Egyébként addig marad ameddig akar. – Nagyon megkönnyebbültem ezek hallatán. Elképesztően nagy kő esett le a szívemről.

- Gyere anya megmutatom, de halkan, mert alszik. – Bólintott egyet és megindultunk az emelet felé. Felérve halkan kinyitottam az ajtót, és a lehető legmesszebb Ikkutól felkapcsoltam az asztali lámpámat.

- Anya, ő itt Ikku. – Közelebb ment, megnézte magának az arcát, végig is simított rajta, aztán elmosolyodott.

- Tényleg nagyon aranyos. – Mondta suttogva. Erre én is elmosolyodtam. Ebben a pillanatban Ikku elkezdet mocorogni, meg nyöszörögni. Odaálltam elé, hogy ne ijedjen meg anyától. Lassan nyitotta ki a szemeit. Felült és bágyadtan egy ásítás közepette dörzsölgette pilláit. Olyan aranyos volt, hogy majdnem ott helyben elolvadtam.

- Gou. – Kicsit rekedtes volt a hangja. – Hány óra van? – Éreztem, hogy ez most nem lesz szép jelenet.

- Kicsivel múlt délután öt. – Tányér méretűek és könnyesek lettek a szemei.

- Miiiiii???? Gou miért nem keltettél fel? A-a nagybátyám most tutira megöl. – Mondta zokogva – Megöl, nem rosszabb! Rájön, hogy miket csinálok az iskolában. Egy egész nap hiányzás. Kiírat az iskolából, bezár otthon a lakásba, és életem végéig a takarító plusz rongybabája lehetek. Gou miért nem keltettél fel, miért. – A végére már alig volt hangja. Remegve zokogott. Látszott rajta, hogy nagyon fél. Odamentem hozzá és átöleltem. Nyugtatgattam csitítgattam, de nem akarta abbahagyni a sírást. Mikor kicsit alábbhagyott a könnyzápor anya is közbeszólt.

- Gou – Ikku nagyon megijedt az ismeretlen hangtól. Én csak bíztatóan húztam közelebb magamhoz. – Fiam, mit értettél pontosan az alatt, hogy Ikku nagybátyja rosszul bánik vele?

- Szólásra nyitottam a számat, de Ikku megelőzött.

- Nem érdekes, csak egy hamar felkapja a vizet. – Erre csak a szemeimet forgattam.

- És mitől vagy ennyire sovány? Anorexiás vagy?

- Nincs jó étvágyam.

- Értem. Mitől félsz akkor ennyire?

- Rosszat álmodtam. – Erre mindketten felhúzzuk a szemöldökünket.

-Ikku, életem, te még mindig nem tudsz hazudni.

- Szóval? – Türelmetlenkedik anya. Felnézek Ikkura, aki megadóan bólint egyet és teljesen átadja nekem az „irányítást”. Óvatosan megfogtam a derekát és felemeltem. Mivel muszáj volt ellátnom a sebeit, így most csak egy alsó van rajta. Lefejtem róla a kötszert és óvatosan anya felé fordítom a hátát. Anya arca sápadt majd elborzadt lett.

- Te jó ég. – Suttogja maga elé. Felkapcsolja a nagyvillanyt és lerohan, gondolom az elsősegély csomagért. Mikor visszaér, Ikku csendben szipog a mellkasomon. Nagyon remeg, szinte halom ahogyan zörögnek a csontjai. Anya még egyszer, nálam alaposabban ellátja Ikku sebeit, majd a bokájára tér.

- Úgy látom ez eltörött. Hogyan történt?

- A-amikor a nagybátyám…rájött, hogy titokban cicát tartok o-otthon a-a szobámba, mérgében…kidobta őt egy-egy kocsi elé… u-utána meg-megfogta a lábamat és-és ledobott a lépcsőn. A-amikor a felénél jártam, akkor ha-hallottam egy reccsenést…

- Értem. De borzasztó. Ledobni egy gyereket a lépcsőn… Gou tedd fel ide a lábát. - Mutatott az ágyra. Kinyújtva felfektettem az ágyra nem csak a lábát, hanem magát Ikkut is.

- Ez most egy picit fájni fog, de utána jobb lesz. – És ezzel a lendülettel már a helyén is volt a törött csont, amit egy fájdalmas ordítás kísért. Ha lehet most még jobban remegett és sírt. Anya rögzítette Ikku lábát, majd lement egy kis fájdalomcsillapítóért. Ezek után alaposan kikérdezte őt az otthoni helyzetéről. Ő pedig végig belém kapaszkodva, félénken válaszolt minden kérdésre. Anyát teljese ledöbbentette az egész.

Ikku’s POV

Gou anyukája nagyon kedves ember. Mindenről kifaggatott a köztem és a nagybátyám közt történtekről én pedig végig Gou nyakán lógtam. Utána, noha végig aludtam az egész napot, nagyon álmos lettem.

- Gou. Aludhatok még egy kicsit?

- Persze édesem, ezt nem kell megkérdezned, itt bármikor aludhatsz, mi nem bántunk érte. – Mosolygott rám vidáman és bíztatóan.

- Szerintem is aludnod kéne, előtte gyere le vacsorázni. Szörnyen sovány vagy, muszáj lenne enned valamit. Szólt közbe Gou anyukája. Bólintottam egyet és megpróbáltam felállni, ami nagy hiba volt részemről, ugyanis a mocorgástól törött lábamba éles fájdalom nyilallt.

- Kicsim nem kéne ilyen hirtelen mozognod azzal a lábbal! Gyere, majd én leviszlek. – Mondta Gou lágy hangon, miközben felkapott és levitt a lépcsőn egyenesen a nappaliba.

- Mindjárt megfőzöm a vacsorát, addig foglaljátok el magatokat. Ez óra és kész.

- Addig mit csináljunk? – Teszi fel nekem a kérdést Gou.

- Én…aludni…szeretnék. – Mondom neki kiscica szemekkel.

- Jól van, hozok egy takarót, de ha kész a kaja fel leszel ébresztve és enned kell, ha tetszik, ha nem. - Közölte szinte nevetve és láttam rajta, hogy majd’ elolvad a tekintetemtől. Hozott egy takarót. Nagy meglepetésemre az ölébe kapott és úgy takart be. Meglepődtem, de tetszett. Hozzábújtam a mellkasához és nagyon hamar elaludtam.

………………

-…vem. Szívem. Ébresztő szerelmem kész van a vacsora. – Kinyitóm a szemem és nyújtózás közben ásítok egyet.

- Tudtad szerelmem, hogy mikor felébredsz te vagy a legaranyosabb dolog a világon? Annyira aranyos vagy!  - Mondja boldogan, majd az ajkaimra hajol és megcsókol. Mézédes csók volt és annyira eltelített, hogy úgy éreztem, már egyáltalán nem vagyok éhes. A csók után Gou bevitt a konyhába, aztán vacsora után le kellett volna zuhanyoznom. Na igen. Itt volt egy kis vitánk, mert Gou segíteni akart, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla. Nem mintha nem tetszene az ötlet, de én még erre nem vagyok felkészülve. Zuhanyzás után együtt aludtunk el. Ez volt eddigi életem legjobb néhány órája. Alig várom az elkövetkezendő napokat, hónapokat, éveket, amiket Gouval tölthetek el.

…………………….

Már több napja itt élek Gouékkal. Nagyon jó itt lenni. Ez a végtelen, nyugalom és béke… egyszerűen annyira jó érzés. A nagybátyám után ez maga a mennyország. Mondjuk Gou kihagyja a sulit és anyukája írja neki az igazolást. Most itt ülünk a kanapén és…nos magyarázom neki a másodfokú egyenleteket. Gou anyukája a konyhában főzte az ebédet, mi pedig a hosszú sornál tartottunk, mikor kopogtak. Gou nyitott ajtót.

Gou’s POV

A kopogásra felálltam az én Ikkum mellől és ajtót nyitottam.

- Jó napot én xy vagyok a rendőrségtől. – Mutatta fel komoly arccal a jelvényét.

- Azért zavarom önöket, mert egy bizonyos Bakuma Ikku pár napja eltűnt otthonról.  Most kikérdezünk róla minden embert, akivel csak találkozhatott. Ha nem bánná feltennék néhány kérdést. - A vér is megfagyott bennem. Nem tudtam semmit sem mondani. Anya hangja zökkentett ki.

- Guo, ki ez az ember? - Lépett mellém.

- Anya... ez az úr a rendőrségtől jött. Ikkuról szeretne kérdezni.

- Mi történt Gou? - Hallom meg az én Ikkum hangját. Ledermedek anyával együtt. A rendőr döbbenten néz a hátam mögé, én pedig érzem, hogy Ikku ott áll mögöttem.

- Gou? - Hirtelen fordulok meg, átölelem és beviszem a szobába. Hallom, hogy anya beengedi a rendőrt és hellyel kínálja a konyhába.

- Gou szívem, idejönnétek Ikkuval egy kicsit?

- Gou, ki ez a rendőr és mit akar? - Kérdezi Ikku egy kicsit félve.

- Ikku, tudod ő azért jött, mert... a nagybátyád egy ideje nem látott otthon, és riasztotta a rendőrséget. - Erre megremegett. Lassan könnyes üveges tekintettel simult hozzá a mellkasomhoz. Kicsi arcát teljesen a pólómba temette és egyre erősebben markolta felsőmet a vállrészénél.

- Gou... én... én nem akarok oda visszamenni. Itt akarok maradni, miért nem maradhatok? Nem akarok visszamenni, nem akarom többé azt a fájdalmat érezni! Gou én inkább meghalok, kérlek ne engedd, hogy visszavigyenek, Gou kérlek. - Teljesen kiakadt. Elkezdett remegni és hangosan sírni. Erre a konyhában tartózkodók besiettek a szobába. Kis idő múlva sikerült megnyugtatni életem szerelmét, és ekkor mindent el kellett mondanunk a rendőrnek.

- Szóval. Kezdjék kérem a legelején. Kötelességem tájékoztatni önöket arról, hogy a beszélgetést hanganyagként rögzítem. - Bólintottunk, mire kitett egy kis hangfelvevő készüléket az asztalra.

Mindent elmeséltünk neki, Ikku mindent bizonyított a nagybátyjával szemben, bár eleinte egy kicsit félénk volt. A rendőr a rögtönzött kihallgatás után elment és pár óra múlva kaptunk egy levelet, hogy legyünk szívesek Ikkuval együtt egy nyílt tárgyaláson megjelenni három nap múlva, ahol bíró jelenlétében megtárgyaljuk Ikku gyámjának jogait, meg ilyen csomó hivatalos marhaság. Ikku nagyon félt, hogy újra látnia kell azt a szörnyeteget, de beleegyezett a tárgyalásba........

Szörnyű volt az a három nap. Végül Ikkut visszavitték a nagybátyjához a tárgyalás idejére. Betegesre aggódtam magam. Ha belegondolok mi mindent csinálhat vele az a beteg szadista állat. Aztán eljött a tárgyalás ideje. Mi már bent ültünk a tárgyalóteremben a család ügyvédjével. Majd végre belépett ő. Csendben, alázatosan és megtörten kullogott Mr. " Nagymenő " mögött. A tárgyalás elkezdődött. Anya és az ügyvéd minduntalan azon ügyködtek, hogy bizonyítsák, hogy Ikku nincs biztonságban. Egyre kilátástalanabb lett a helyzetünk, ugyanis Ikku nem mondott semmit. Egyáltalán nem mert megszólalni, amit nem is csodálok. Valószínűleg az az elmebeteg megint alaposan megverte.

Végül eljutottunk oda, hogy az esküdtszék és a bírónő elment tárgyalni. Mikor visszajöttek visszatartott lélegzettel vártam a döntést.

- Az itt elhangzottak alapján ....Gou elrabolta Bakuma Ikumit ezért ő és családja, bűnös. - Mielőtt leütötte a kalapácsot, felugrottam, odamentem Ikkuhoz. Felállítottam a bírónak háttal és lekaptam a felsőjét.

- Tisztelt bíróság. Bakuma Ikkut én csak ezen okból tartottam magam mellett. Ez az ember. - Mutattam szerelmem kínzójára. – Nap, mint nap verte és éheztették ezt a gyereket. Jól nézzék meg. - Azzal a bírónő elszörnyedő arcáról az esküdtszék, majd az egybegyűltek felé fordítottam Ikkut. Szorosan állt előttem és kapaszkodott az ingembe. Legelőször a bírónő ocsúdott fel.

- Bakuma Ikumi. Igaz az, amit ez az ember mond? - Ikku csak lassan ránézett a nagybátyját, akinek a szemei szikrát szórtak. Bíztatóan közelebb húztam magamhoz. Nagy levegőt vett, a bírónő felé fordult és háttal nekem beledőlt az ölelésembe. Már csak én tartottam, éreztem, hogy az ájulás szélén áll.

- Nos? - hangzott a kérdés.

- I- igen. A-a nagybátyám mi-minden nap, mindenért… megvert. Miatta tört... el... a bokám... és egyszer a bordáim is. Ha - ha ötösnél rosszabb jegyet kapok, ha nem köszönök rendesen, ha... ha ...- Itt elsírta magát. Felém fordult, átölelt és keservesen sírt. A teremben halál csend lett. Senki sem mert megszólalni. Mindenki csendben hallgatta Ikku könnyeinek hullását, én pedig próbáltam csitítani. Szerencsére egész hamar lenyugodott... viszonylag. Ekkor az esküdtszékben mindenki egyszerre bólintott.

- A fejlemények alapján döntésem gyökeresen megváltozott. Úgy ítéljük, hogy xy( nagybácsi, akinek nem tudom a nevét) kiskorú bántalmazása miatt öt év letöltendő börtönbüntetést kap. Óvadék nem megengedett. - Ikku olyan szinten megnyugodott, hogy szerintem, ha tudna, most repülne. Az eddig görcsben lévő karjai felengedtek és nyugodtan bújt hozzám. Egyre inkább én tartottam. Veszélyesen kiment az erő a lábaiból. Ekkor valami nagyon rosszat kezdtem érezni, és nem az ájulásveszély volt az.

- TE KIS FÉREG - Ordította a nagybácsi és egyenesen az én Ikkumra rontott. Ikku rémülten ugrott ki a karjaim közül és futott az ellenkező irányba, de hiába. Túl közel volt az ellenség. Leteperte Ikkut és fojtogatni kezdett.

- Most tényleg megöllek te kis gyilkos. Ha te nem vagy a testvérem még most is élne. Nem érdemelt ilyen nyomorult fattyat. - Ikumi kétségbeesetten kapálódzott, próbált szabadulni. Közben én és néhány őr próbáltuk lefejteni róla azt a szörnyet, de nem nagyon sikerült. Kétségbe estem, az én szerelmem, már alig mozgott. Végül sikerült levakarni róla, azt a vadállatot. Felkaptam a kicsi, megtört életem és miközben hihetetlen sebességgel vette a levegőt, olyan messze vittem az én kincsemet tőle, amennyire csak lehetett.

……..

Végül anya megkapta Ikku felügyeleti jogát, a nagybácsi meg életfogytig lant kapott emberölési kísérlet miatt. Mi pedig boldogan éltünk tovább Ikkuval. Sikeresen elvégeztük az iskolát, vettünk közösen egy házat és mennyei boldogságban élünk egymás mellett. Együtt.

Vége

3.: Ai_Sachiko műve 🙂

Gou szemszög

Unotan ültem a tanórán unatkozva. Gyülőlöm a fizikát mért kell meg tartani. De most komolyan egy csomó idegesítő fazon ki talált egy csomó hülye szabályt,mi jó benne?!

És végre megszólal a csengő,oh én drága megmentőm. Ki megyek az ajtón ahol nem sokára barátaim is csatlakoztak.

-Csá haver.-vigyorgot nagy mosollyal a haverom Asa.

-Cső te világ megrontoja. - mondtam kajánul mosolyogva majd bele boxoltam a kezébe. 

-Hogy menek a dolgok az albínó hercegeddel?-kérdezte

-Ne hívd így az én Ikkumat. - morogtam rá

-Mióta a te Ikkud? - kérdezte mellénk lépve Hiro. 

-Amióta minden nap elémegyek és haza kísérem. - adtam neki választ. 

-Dúl a love tesó. - veregetem meg a hátamatt Asa. - Egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen ezaz Ikku gyerek. 

-Ikku a világ legszebb fiúja. Olyan gyönyörű a hófehér bőre és a haja,és azok a mély skarlát vörös íríszei. - kezdtem el olvadozni

-Elne olvadj itt haver. - mondta Hiro. 

-Bocs. Srácok én léptem haza kísérem az én Ikkumat. - mondta majd lepacsizva mindenkivel mentem a suli elé várva az én szerelmemet.

Amióta találkoztam Ikkuval az életem más lett. Most már van valaki akit meg akarok védeni. Amióta velem van azóta Hisasiék se piszkálják itt így legalább a suliban van egy kis nyugta. De csak kicsi. Tudom, hogy a nagy bátya is veri otthon igaz, hogy ő egy szóval sem mondta el én így is tudom. A szerencse eddig csak az volt, hogy nem találkoztam azzal az állattal. Ha egyszer találkozok vele tuti, hogy be húzok neki majd Ikkut elszöktetem előle. Mégis, hogy képes bántani egy ilyen csöndes, kedves, aranyos, és gyönyörű fiút mint Ikku. Legszívesebben egy kanál vízben meg fojtanám.

De most le kell nyugodnom. Elő veszem a cigimet majd elkezdet elszívni egy szálat. Régebben több doboznyit szívtam el, de Ikku miatt aki mindig aranyos felém egyre kevesebbet szívok kb. napi 4-5 szállat. Olyan sok mindent köszönhetek Ikkunak. 

És csak emlegetni kellett. Hisz a nagy kapun ki lépett Ő. Hó fehér bőre megcsilant egy kicsit a napfényére. Körbe nézet majd mikor meglátott felém jött. Mint mindig a fejét lehajtva nem nézve rám lépett mellém. 

-Szia Ikku. - köszöntem mikor mellém ért. Fejét még mindig lehajtota. Ne már látni akarom azokat a gyönyörű skálát színű szemeit. 

-S-szia Gou-köszönt kicsit dadog a. Ahj egyem meg de aranyos. 

Lassan indultunk el csendben egy más mellet. Vagyis Ikku kicsit távolabb,de azt már nem. Meg fogtam a kezét és magamhoz húztam, hogy közelebb legyen. És így haladtunk egy más mellet. Én boldogan, Ikku meg rák vörösen. Így haladtunk az utcán egészen Ikku házáig ami előtt most egy autó is ált. Gondolom anak az ördögnek lehet az autója aki bántalmaza az ÉN Ikkumat. 

-Jobb ha gyorsan haza mész. - mondta Ikku elindulva a kapuhoz. Ekkor az ajtó kínyilt és egy nagy darab fazon ált ott. Enyhén borostás arca van, és nem éppen józan ha jól nézem. 

-Végre megjöttél te szörnyeteg. - üvöltötte Ikkura nézve. Majd ki lépve az ajtón ment a szegény rettegő fiúhoz, majd megütöte őt. Az ütés erejétől Ikku a bentonra huppant. 

Ekkor pattant el egy húr a fejemben. Oda sietem a földön fekvő Ikkuhoz és ellé álltam. Dühös pillantásokat vetve az elötem álló férfira. 

-Mégis mit képzel magáról? Miért bántalmaza Ikkut maga paraszt?! - ordítotam az előttem álló férfira

-Meny má innen te szaros kölök! Mit véded ezt a szörnyet?! - üvöltötte rám.-Talán bele buzutál? - kérdezte

-És ha igen? - kérdeztem. 

-Na ide figyelj taknyos, TE ne szólj bele, hogy én hogy nevejem azt a szörnyeteg. - fogta meg a pólóm felsejét. - Torszülöt nyomás be felé! - ordította Ikkura. 

Ennyi! Mi az, hogy Ikku torzszülött! Nem is vetem észre de kezem, hirtelen lendült és érkezett meg a férfi arcára, aki egy kis szédelgés után a földön találta magát. Nem is figyeltem mikor de már csak azt vetem észre, hogy rajta ülök és egyik ütést a másik után adom neki. Majd mikor elégé ki ütöttem le szálltam róla. Majd Ikkuhoz lépve ölelte magamhoz a fiút, aki eközben sírva nézte az egészet. 

-Ne félj Ikku, nem fog soha többé bántani-sutogtam miközben közelebb húztam magamhoz. A fiú szorosan magához ölve sírt. Pár percig így voltunk, majd Ikkutól egy kicsit elválva, pont annyira, hogy a szemébe nézek szólaltak meg. - Ikku, most megyünk és fdl jelentjük ezt a vadálatott. 

-Rendben-mondta és arcát megint bele furta a melkasomba. 

... 

/két hónappal később/

Ikku nagybátját le tartoztata a rendőrség miután testileg bántalmazta Ikkut. Jelenleg az ítéletét várja az előzetesben.

Ikku család tagok nélkül egy intézetbe akarták rakni ideiglenesen, de anyám nem hagyta, így Ikku most velünk él. Anya nagyon kedveli Ikkut, aminek örülök. Ikku is nagyon kedveli az anyámat. Igaz néha veszekszünk Ikkuval, de csak Hülyeségek én mint például "Ikku nem kell ennyire tisztaság mániásnak lenned" vagy, hogy "Gou azt mondod meg eteted a macskát! " de általában ezeket a nevetséges vitákat röhögve fejezzük be. 

-Gou el készültél? - lépett be Ikku egy fekete zakóban ami nagyon szexin ált rajta. 

Ja igazis el felejtettem mondani, ma van a tárgyalás ami eldönti Ikku nagybátyának a sorsát. 

-Igen kész vagyok. - mondtam hozzá lépve.-Igazán jól áll rajtad ez a ruha- mondtam miközben arcát két kezemmel meg fogtam. Elpirult, a kis aranyos. Egyre közelebb hajoltam ajkaihoz de mielőtt össze érintetem volna megáltam. - Szabad? - kérdeztem

-I-igen. - mondta. Lehunytam a szemem majd közelebb hajolva szüntetem meg a köztünk lévő távolságot. 

Nem nyelves volt, inkább csak egy szájra puszi. De az is elégé heves. 

-Menjünk Ikku. - mondtam még fogva a kezét. És elindulva, a bíróságra. 

... 

15 év. 15 évet kapott az a rohadék. Anya, Ikku és én is boldogak vagyunk, hogy még kapta azt ami neki járt. 

Soha többé nem fogja tudni bántani az én Ikkumat. És mi is nyugodtan élhetünk. Anya, Ikku, a szőrgombolyag, és én. 

És a legszebb benne, hogy enyém alvilág legnagyobb kincse. A világ legszebb albínója. Az én szerelmem Ikku. 

Tiszta szívemből szeretlek téged Bakuma Ikku. 

4.: 7Honey0Senpai7 műve 🙂

Az éjszaka sötét takaróként fedte a várost, álmot hozva a nyugtalanok szemére, kik végig maximális szinten pörögtek közel tizenkét órát átszelve, és nevettek, míg a Nap korongja melengette arcukat, s tudatuk kis világában elveszve bolyongtak azok is, kik talán semmit sem tettek a nap folyamán. Egy ház ablakán mégis halvány, sárgás fény szűrődött ki, megvilágítva az utcán játszó és szemetet turkáló macskákat, vagyis, csak abban az esetben, ha az állatok nem szaladtak volna el, amint érzékleték az épület belsőjéből érkező sikítást, mi átrázta a ház ablak üvegjeit is, és azt a hangot még több követte.

Ikku sírása, és kétségbeesett, reményvesztett, mérhetetlenül fájdalomról árulkodó hangjai voltak ezek, üvöltések, ordítások, és sikítások formájában kicsúszva torkán. Talán hallották a szomszédok, talán nem, a fiú akkor is szenvedett, a segítség megérkezésének reménye nélkül, várva a pillanatát annak, mikor nagybátyja végre valahára megunja az ő gyenge testére mért ütések folytonos, de rendszertelen ütemét, s hagyja őt lepihenni, vagy éppen agya feladja a fájdalommal vívott heves harcot éberségének megtartásáért, és egyszerűen elájul. Vágyakozik az iránt, hogy elméjét végre ellepje a feketeség, akárcsak az éjszakák váltják a nappalokat, úgy váltsa fel az ő érzékelésre képes tudatát a “fél halál” állapot, mikor ugyan még lélegzik, és él, mégsem képes beszédre és a körülötte folyó dolgok tapasztalására, így arra sem, hogy érezze a további bántalmazásból eredő fájdalmat.

Ha valaki váratlanul s hivatlanul toppan be a ház küszöbére az éjszaka közepén, elrettentő látványt lettek volna kénytelenek befogadni látószervei - de az agya a feldolgozására talán merő és teljes leállással ajándékozza meg a kelletlenül érkezett illetőt -, hiszen egy véres, szétvert test sosem csodaszép, művészi kéz által kreált munka, min látszik, hogy időt és törődést fektettek az elkészítésébe. Ebben a helyzetben a “művész” címkét a teljes mértékben részeg, ép eszét már régen az alkohol mámoros ködébe vont nagybáty lenne, ki két kezének erejével, és agressziójával készítette a “mű” elkészítésére, avagy, hogy félholtra verje unokaöccsét. A fiú skarlát vére festékként fedte a padlót, hisz tiszta papírhoz hasonlatos színű bőre rengeteg helyen felszakadt, vagy éppen a fekete, a kék, a lila és a vörös megannyi árnyalatába öltöztessék őt, mintha egy virág lenne, mi nyílni készül a tavasz kezdetén.

Vörös árnylatú íriszeiből literszámra, vízeséseket megszégyenítő gyorsasággal folytak a sós cseppek, mint a gyötrődésnek patakja, minek medrét az egyre nagyobb kín mélyíti. Az átlátszó cseppek a padlóra folynak, s a testrészeiből csepergő skarlát vérrel keveredve – hiszen Ikku a földön fekszik, saját nedűiben - inkább rózsaszínes árnyalatot mutat, mely lassan befogja a fiú hófehér tincseit, és mint valami hajfesték ad neki némi színt.  

A vértől és könnyektől lucskos tincsei arcának puha bőrére tapadnak, és egész teste fürdik az izzadságban, mert a verés már jó másfél órája tart, és a gyötrődéstől a fiú úgy verejtékezik, mintha három kilométert futott volna le sprintben, s magában azt kívánja, bárcsak úgy lenne. Ha futna, akkor a nagybátyjától és az osztálytársaitól messzebbre kerülne, talán olyan helyekre jutna el, hol soha többet nem találnak rá, és nem bánthatják őt - persze, nem egyedül menne, hanem szerelemével. Gyermeki ábrándokat teremt, hogy menekülni tudjon ép eszét és így is darabokban lévő lelkét parazitaként zabáló fájdalomtól, halvány illúzióiban pedig mindannyiszor megjelenik a másik fiú smaragd írisze, és a napfényben narancssárgán csillanó, hosszú tincsei, mikbe oly’ szívesen belevezetné ujjait, és játszadozna velük.

Édes délibábját valami megzavarja, és papírként tépi ketté - nagybátyja leállt az ütlegeléssel, és ugyan még minden végtagja lehetetlenül sajog az előzőkben átélt kínoktól, cseppnyi reménysugár üti fel fejét, Ikku abban hisz, vége van arra a napra, és elvonulhat, hogy nyalogassa sebeit.  

Valami csörög és zörög. Ikku felemelné fejét - egy nagyon fájó mozdulattal, mert mindene ég az ütésektől -, hogy meglesse, honnan érkezhetett a nem megszokott hang, mikor egy erős kéz kapja el tarkójánál fogva, és szorítja a kemény konyha padlóhoz. A szerencsétlen fiú ekkor döbben rá, kínzásának még közel sem ért el a végére, sőt, lehetséges, az csak most kezdődik el igazán, most jön az, minek emlékét soha többet nem fogja tudni lemosni magáról, és örökre mocskosnak fogja érezni magát.

Látatlanban és tudatlanságban tett feltételezése igazat nyer, de bár ne kellett volna ennek így történnie. Ikku teste a földhöz szorítva, és nagybátyja mögötte állva épp félkézzel ügyködik, hogy kikapcsolja nadrágjának övét, és amint ez a kísérlet sikerrel jár, egyetlen mozdulattal rántja le az előtte vérző és a fájdalomtól nyöszörgő fiúról is nadrágját, alsónadrágjával együtt.  

A részeg férfi olyan, mintha egy kisbaba szintjére ment volna le, már fel sem fogja, hogy mit is tesz, csak megteszi, akarva, akaratlanul, bár, nagyon is akarja azt, mit tenni készül. Szexuális frusztráltsága az egekbe hágott, hiszen ki is akarna egy erőszakos, mindig alkohol gőztől szagos, ápolatlan férfi közelébe menni, így azon vezeti le indulatjait, kit a legkönnyebben megtud kaparintani, ki képtelen az ellenállásra - valószínűleg azért, mert előzőleg félholtra verte. Igaz, egyébként - vagyis kevésbe részegen - undorodik unokaöccsétől úgy, ahogyan az van, most mégsem a fiút látja maga alatt, miközben az erőlködve próbál szabadulni, hanem talán valami nőneműt.

Ikkunak sejtése sincsen róla, mi is fog következni, hiszen a fiú nem csak külsőleg hasonlít egy ártatlan báránykára, valójában az is, sosem tapasztalt még olyan dolgokat, melyeket a nagybátyja - kinek agya alkoholban ázik - készül tenni vékony testével. A dolognak, ami nagyon nagy valószínűséggel fog megtörténni, talán a szerelmével, Gou-val kellett volna művelnie legelső alkalommal, s amennyire a két fiú egymásba van esve, Ikku többi alkalomjának is a vöröshajúval lenne jó végbe mennie.

Mégis, a fiú elvesztette szüzességét, mit úgy hitt, talán élete végéig meg fog tartani, mégis, egy magáról nem tudó férfinak kellett azt elrabolnia. Igazságtalanság ez az élettől, keserves módon bünteti a fiút, s csakis azért, mert albínónak született, csakis azért, mert ő más, mint a megszokott.  

A síkítások egyre csak erősödtek, mert Ikkunak ugyan fogalma nem volt róla, mi is történik testével, érezte ahogyan a szétfeszítő fájdalom fenekétől kezdve átveszi az uralmat egész teste felett, és gondolatai elhalnak. Nem ájul el – pedig abban a pillanatban ez minden vágya -, viszont szavakba torkolló hangok kiejtése ajkain már lehetetlenség számára, csupán a kín rezgeti hangszálait, folytonos üvöltésre késztetve lényét. Azt sem tudja, mi történik vele, az egyetlen, amit érzékel, hogy a gyötrődés forrása hosszú ideig nem akar szűnni, de valamikor – hiszen az időérzéke akkor a föld alá mászott, mikor nagybátyja ütni kezdte – elapad, és nem tér vissza. Ikku egy megharcolt, alig élő veszett kutyához hasonlít, hiszen nyála folyik, mert nem nyelte azt le ordítás közben, haja kissé megtépve - nagy valószínűséggel a nagybátyja okozta, de a fiúnak ez a pillanat elveszett a fájdalom sötét ködjében -, és testének néhány pontján apró, vöröslő karmolások, szemeiből pedig sikítva rohant el az élet lángja. Végtagjait nem tudja mozgásra bírni, de már nem is akarja, túlságosan fáradt - testileg és lelkileg is – ahhoz, hogy akár egyetlen lépést megtegyen. Ott marad a konyha hideg, kemény padlóján, és álmatlan álomba merül, mely talán nem fogja tudni eltüntetni kimerültségét, csak arra jó, hogy néhány órára elfeledkezzen magáról és minden problémájáról.  

Az ébredés, kínszenvedés, ha úgy érzed magad, mint egy fiatal spártai fiú, ki először vett részt a katonai edzésen, s Ikku is így érezte magát, mikor a konyha padlóján nyitogatta szemeit, mert bántotta látószerveit a fény. Minden porcikájában a fájdalom röhögött kárörvendve, nem tudta még egyetlen apró mozdulatra sem rábírni gyenge testét, s gyűlölte ezt az érzést. Az, hogy legyőzték, hogy megfosztották szabad akaratától, mert ez az egyetlen, mi maradt neki. Hiszen, a szülei meghaltak, elvették őket tőle. A boldog gyermek- és tinédzserkor elsüllyedt a tengerben, mint meglőtt hajó a háborúban, hála a nagybátyja “lövedékének”, avagy a napi szinten kapott bántalmazásnak. Az önbecsülése is eltűnt, mint napfény a hirtelen érkező viharban, a sötét felhők, avagy a nagybátyja és az osztálytársai, kik a hét öt napján kihagyás nélkül megalázzák, ellopták tőle mocskos tetteikkel. A szüzessége, miről úgy gondolta, élete végéig birtokolni fogja, mert ki is szeretne bele egy olyan ronda fiúba, mint ő, ki ráadásként még albínó is. Mégis, mikor Gou, a szerelme feltűnt a láthatáron, Ikku talán neki ajándékozta volna ártatlanságát, mert szívük már össze lett kötve, s ha elérkezik az ideje, talán testük is összefog. Ha rá nem jön arra, hogy mennyire gyűlölni való is vagyok valójában, és hagy el határos időn belül, és nagyon valószínű, hogy ez így fog történni. Tudom, boldogabb lenne egy szép lánnyal, mint velem, a ronda, horrorfilmekbe ijesztgetésre belepakolt lényekre hajazó fiúval.  

Iskola. Ez az egyetlen szó Ikku számára rengeteg gyötrődéssel tömött emléket idézett fel, mert bár tanulni szeretett, mégis, osztálytársai megkeserítik életét. Persze, a keserűség mellé valami édes is társul, s az egész érzést egy személy váltja ki az albínó fiúban - Gou az, a szerelme, s mint az utóbbi napokban kiderült, ez nem csak plátói. Így hát, Ikku nagy nehezen, fájdalommal telenyomott nyögések és csontjainak hangos roppanásai közepette feltápászkodott a konyha padlóról, és a helyiség ablakian beszűrődő fényben pillantott fel a falon lévő órára. Kellemeset csalódva tapasztalta, hogy közel sincsen késésben, bő egy óra áll rendelkezésére, hogy valamennyire rendbe szedje kinézetét, és el tudjon indulni az iskolába.

Ikku azzal tisztában volt, hogy nagybátyja már elhagyta a házat - hiszen képtelen otthonnak nevezni az épületet, miben csak szenvedést élt át az évek alatt -, nyugodtan lezuhanyozhat és lekezelheti szerzett sebeit. Elindult a fürdőszobába, s a csempékkel kirakott világos helyiségben állva félelem fogta el afelől, hogy kénytelen lesz tükörbe nézni, és újra tapasztalni, mennyire csúnya is, ráadásként, a megszokottnál is rosszabbul érzi magát, ez pedig sejtetni engedi, hogy kinézete is az érzéshez hasonló lehet. Az első pillantás a legmegrázóbb - ezt állapította meg, amint tekintete észlelte szerte álló, vértől és könnyektől tincsekbe száradt haját, hatalmas, fekete karikákkal gazdagodott szemeit, sápadt bőrét, mire hasonló nedvek száradtak rá, mint amik szilárd tincsecskéket okoztak fehér hajszálaiból. Ajkain sebek százai, az onnan kiszivárgott vörös cseppecskék rászáradtak szájára és annak környékére, de ahogyan tekintete egyre lentebb ért, a látvány úgy lett egyre hányingerkeltőbb. Nyakán lilás és pirosas nyomok, melyeknek egy része nagybátyja fojtogatásából született, a maradékot pedig fogalma sincsen, honnan szerezte, de igazán nagy a valószínűség arra, hogy egytelen élő rokona akkor hagyta rajta azokat az undorító nyomokat, mikor a fájdalom mindent elborított, és nem érzékelte környezetét. Mikor örökre megpecsételt testem mocskos tettével.

Megnyitotta a forró vizet, és beállt a zuhanykabinba. Az átlátszó nedű belefolyt sebeibe, és marta a húsát, de fájdalom küszöbje már régen azon szint felett szárnyalt - hála a sok verésnek, amiket a semmiért kapott – mikor ez az aprócska csípés hatott volna valamit. Megmosta haját, és próbálta addig dörzsölni bőrét, míg el nem felejti a megerőszakolás érintéseit, de persze, ez nem sikerült, csak azt érte el, hogy eredetileg fehér kültakarója átváltott vörösbe és enyhén zsibbadni kezdtek eleve fájó testrészei. A megszáradt vér, veríték és a könnyek gyorsan lekoptak, és haja is visszanyerte hófehér színét, a halvány rózsaszín helyett – mit onnét szerzett, hogy éltetű nedűjének cseppjeiben fetrengett erőtlen teste, és a vérből mindenhova jutott. Talán húsz percet tölthetett el a vízsugár alatt, mire viszonylag tisztának érezte lényét, persze, tudja, teljesen tisztának a történtek után már sohasem fogja magát gondolni, a mocskos, undorító emlékek mindig elméjében kergetőznek majd.

Felöltözött, a megszokott világos ruháit húzta, egyetlen apró változtatással, aznap garbót húzott, hogy ne látszódjanak a nyakát borító nyomok, mert bár nem szívesen mutogatta őket, leginkább mégis arra vágyott, Gou ne nyerhessen pillantást sebeire. Az iskolába vezető út is a megszokott módon telt, csakis az utca zajai jutottak fülébe, miközben fejét törte az élet dolgain, de még ez is a megszokott témát hordozta, azt, hogy neki vajon miért jutott egy ennyire elrontott élet. Az épületbe beérve gyorsan szedte lábait a folyosókon, le sem lassított az osztályteremig, aminek küszöbét átlépve helyére spurizott, rá sem nézve azok az osztálytársaira, kik szintén a helyiségben tartózkodtak.

Az ablakon besütött a reggeli nap fénye, Ikku pedig könyvét felcsapva merült bele a legépelt sorok által felépített világba, ideig óráig teljesen elfelejtkezve gondjairól, vagy csupán magáról az életről. Még a becsöngő hangja sem szakította ki a fantázia világból, és az osztályfőnök beszéde sem, miszerint csak négy órájuk lesz megtartva aznap, mert a tanároknak értekezlet lesz, és hazamehetnek. Ikkut ez a legkevésbe sem hatotta meg, mert nem is hallotta, éppen az izgalom lázában égve falta a sorokat, melyek között egy sárkány és egy lány párharca alakult ki, és a csata hevében ő maga is harcosként szobrozott a titán-félvér háborúban, New York utcáin.  

- Látom, jól el vagy a könyveddel - Ikku elemelte fejét a könyv takarásából, és belebámult a mellette ülő Gou kék szemeibe, melyekből semmi rosszallás nem sugárzott, csak a szeretet, és az, hogy a magas fiú jól szórakozik szerelme viselkedésén, miközben apró mosoly játszott szája sarkában. Az albínó fiú nagyon megörült, hogy újra láthatja szerelme gyönyörű arcát, és szíve szerint közelebb is hajolt volna, hogy megölelje Gout, és talán halvány puszit hintsen arcára, de túlságosan is szégyenlősnek bizonyult, így inkább csak helyén maradt, és visszamosolygott.  

Osztályfőnöki órán ültek éppen, mi összesen annyiból állt, hogy a tanár a székében ülve panaszkodik az osztályának szörnyű viselkedésére és tanulmányi átlagára, így a hátsó padban ülő Ikku és Gou számára lehetségessé vált, hogy összebújva sutyorogjanak egy kicsit. Ikku könyve már a padon pihent, míg feje pedig már a vörös hajú vállán, miközben a magasabb fiú, ki párnaként lett hasznosítva párja által, halk beszédbe kezdett. Arról esett szó, hogy mivel hárommal kevesebb tanórájuk lesz, mint átlagosan, és Ikku nagybátyja jóval később ér haza, így az albínó fiú átmehetne Gouhoz, hogy együtt tudjanak tölteni egy kis időt. Persze, Ikku azonnal beleegyezett, mert mindennél jobban arra vágyott, hogy miután olyan szörnyűségeket kellett átélnie, végre kapjon egy kicsit a jóból is, és képes legyen felejteni - ha csak egy kis időre is. A nap többi része, a maradék három óra már gyorsan eltelt, Ikku figyelt az órákon, és tanult, de Gou már kevésbé. Ő inkább azzal foglalta el magát, hogy elkérte szerelme könyvét, persze, nem olvasni, csak akadálypályát épített az újonnan vett, autó alakú radírjának, s mint egy ötéves, egész nap építkezett mindenféle tárgyból, amit talált. Hozzákerült az osztálytársaitól elkért - vagy a tudta nélkül elvett - vonalzók, néhány körző, matematika- és történelemkönyvek meg három-négy spirálfüzet. A pálya majdnem az egész padot befedte, aprónyi hely maradt csak Ikkunak, hogy tárolja a cuccait, és Gou olyan pontos, építészeket megszégyenítő elemeket hozott létre, hogy az osztálytársak csodálkoztak a vörös fiú kreativitásán.  

A délután hamar elérkezett, az idő, mikor a diákok kiözönlhetnek az iskola ajtaján, és hazatérhetnek, vagy Ikkuhoz hasonlóan átmenjenek valakihez, és ott töltsék el szabadidejüket. Persze, Ikku gyorsan beleegyezett abba, hogy szerelménél lesz egy ideig, de aztán egyre több kétely merült fel benne a dologgal kapcsolatban. Ezeket a kérdéseket eleinte nem szerette volna hang formájában is kifejezni, úgy tervezte, majd talál valami kibúvót, de Gounak feltűnt az albínó pillanatnyi kétésgbeesése, és nem volt rest kiszedni belőle. Így hát, miután hatszor letisztázták, hogy Ikku jelenléte a számára idegen házban senki sem fog zavarni, elindulhattak a nem túl hosszú útra.

A bejárati ajtó aprót nyikorogva jelezte, hogy valaki betért az otthonos érzettel bevont házba, és Ikkut azonnal arcon csapta az érzés, miszerint ott egy család lakik, egy szeretetben élő család, olyan, amit valamikor régen ő is birtokolt. Ahogy egyre bentebb tértek a lakásban, és Gou izgalommal hangjában magyarázta a nevettető eseteket, mik az adott ponton megtörténtek vele, az albínó fiúban egy gondolat trónt foglalt elméjének magaslatán. Szeretnék itt élni.

Persze, amilyen gyorsan megjelent, Ikku olyan gyorsan is hessegette el azt, hiszen lehetetlenségnek tartotta, hogy ő valaha is ott éljen, hiszen csak zavarná Gout, és annak édesanyját. A vörös hajú fiú lassan végzett a ház megmutatásával, így felmentek a szobájába, hogy lepihenjenek egy kicsit a fárasztó nap után. Ikku lelkesedése nem apadt, boldogan és izgatottan követte Gout, s mikor az kitárta saját birodalmának ajtaját, az albínó fiú egyből át is lépte a küszöböt, és kiterült szerelme ágyán. Olyan puha, mintha egy felhőn feküdnék... És Gou illata van. A vörös fiú csak nevetett párja lustaságán, és mellé vetődött a fekvő alkalmatosságra, mitől az kicsit átrázkódott, és közelebb sodorta Ikkut Gouhoz. Az albínó fiú felemelte fejét a takaróról, mit addig élvezettel szagászott, és meglepődve találta szembe magát Gou kék íriszeivel, hiszen az egészen közel hajolt hozzá. Persze, a vörös nem bírt magával - gyors mozdulattal hajolt az albínó ajkaira, hogy finoman csókolni kezdje azokat. Ikkut váratlanul érte a tett, mégsem bánta, csak hagyta, hogy szerelme azt tegyen vele, amit szeretne, mert tudja, nem fogja bántani.

Hófehér bőrén - mit egyenőre még két réteg textil takart - finoman siklottak Gou kezei, és hol ujjbegyei megérintették, azokon az apró pontokon Ikkunak mintha nagyobb hőmérsékletre váltana vére, s az éltető, vörös nedű hevesebben csorogna ereiben. Az albínó fiú háta puha takarón, feje a pedig párnák közé hajtva pihent, s mindent körülvett szerelme illata, mely oly' bódító hatással táncolt érzékszervein, hogy azok kissé eltompultak. Homályosan látott, csupán nehezen tudta kivenni apró alakja fölé magasodó, elégedetten mosolygó Gout, kinek hosszú, élénk haja vállára hullott, és néhány rakoncátlan tincs a homlokán ékeskedett. Bakumanak fogalma sem volt róla, hogy mi is pontosan az a mámorító érzés, minek hála elvesztette józan gondolkodó képességének egészét, viszont azzal igenis tisztában volt, hogy többet akar belőle.

A tapasztalatlan és ártatlan Ikkuval ellentétben a vörös nagyon is jól tudta, hogy mit csinál, hisz számtalan barátnőjével megtette már. Mégis, ez alkalommal teljesen más és új fajta élményként hatott, mert Gou eszében felvésődött apró szavak tartalma szerint nem újra dugni akar, a kielégülést hajszolva, hanem szeretkezni, felfedezni Ikku testének minden pici szegletét, és elsősorban arra törekedni, hogy párja érezze jól magát, ne csak ő. Bár a megszokott, elbódult hatása jelen volt a dolognak - mely csupán szerelme bőrének finom simogatásától jött létre -, valami különös, valami meleg is társult, kézen fogva érkezett és keringőzött a fiúban tűzvészként tomboló vággyal. Lassan mindkét kezét bevezette az Ikku vékony testét takaró garbós pulóver alá, és próbálva magát visszafogni - sikertelenül - kezdett heves simogatásba, miközben közelebb hajolt szerelme arcához, és lágyan kezdte csókolni őt. Mézédes ajkak, és visszafogott, mégis huncut nyelv - Gou ennyivel tudta jellemezni az Ikkuval való nyálcserét, mely először csak pici puszinak indult, szájuk gyengéden táncolt egymáson, de aztán a vörös nem bírta tovább, s bevetette ízlelő szervét is a csatába. Bár, azt nem lehetne csatának nevezni, mert Ikku meg sem próbált dominálni, csak hagyta, hogy Gou azt tegyen vele, amit csak szeretne, s ez megőrjítette a magasabbat. Gou vadállatként éhezett szerelme gyönyörű teste után, mégis, szinte természetfeletti erővel sikerült - egy kis időre - visszafognia mohó vágyait, hiszen, ha nem teszi, akkor felmarcangolja Ikku minden pontját, mely elsőre talán nem lenne a legkellemesebb élmény számára. Kénytelen, kelletlen, Gou elzárta durva bujaságát szerelmének érdekében, s inkább kis időre elválca édes ajkaitól kezdte fürkészni szép arcát.

A délután sugarai játszottak a kéz fiú arcán elterülő árnyékokkal és fényekkel, szinte konkrét színdarabot vetítettek ki bőrükre, mimikáikat csodálatosra készített díszletként alkalmazva, szemeiket, orrukat, szájukat színésznek állítva. Ikku műsora nagy mértékű, tapasztalatlan vágyat, a párjában való teljes bizalmat, bódultságot, és csekély mennyiségben félelmet tartalmazott. Az apró izzadságcseppek, mik lefelé gyöngyöztek homlokán - a szobában nem volt meleg, csupán a szituáció, mibe kerületek égette őket forrón -, mintha nyári zápor lenne, miben a szereplők táncolva fürdenek meg. S a legszebb szimfónia szólt a darab alatt, az albínó fiú aprócska, elhaló sóhajai, s édes, kissé visszafojtott nyögései. Ikku vörös szemei a legdrágább és legfényesebb rubintokként ragyogva pillantottak szerelmének kék szemeibe, mik a szituáció heves forróságától a hömpölygő, vad tengerre hasonlítottak. Mondhatni, egyikük írisze, mint a tűz legszebb vöröse, másikjuké, mint a nyílt víz gyönyörűsége, mégis, Gouban tombolt a szerelem és vágy által felkorbácsolt tűz, és Ikku volt a víz, az egyetlen elem mi ki tudja oltani szerelmének kielégíthetetlenségét, apránként adagolva az átlátszó nedűt.

Csupán néhány pillanatig voltak képesek egymást fürkészni, mert Gou párducokat megszégyenítő gyorsasággal mozdult, és szelídíthetetlen vadmacskaként kezdte tépni Ikku - az előzőleg váltott csókok következtében cseresznye piros színű - ajkait. A cuppogás gyors lihegéssel keveredett, és néhány Goutól származó morgással, miket szerelme szájába engedett ki. A magasabb keze egyre feljebb vándorolt Ikku lapos hasán, míg el nem érte a mellkasát, hol finom, ingerlő mozdulatokkal kezdte kényeztetni az albínó rózsaszín mellbimbóit. Apró nyögésfélék hagyták el a kisebb torkát, de nem tétlenkedve emelte fel pici mancsait és vezette őket Gou vörös tincsei közé, mik selyemként simogatták ujjait.

A domináns félben a vágy már leírhatatlan mértékeket öltött, nem csak érinteni akarta Ikku testét, látószerveivel is meg akarta csodálni szerelmének merő tökéletességét. Gyors mozdulattal rántotta le róla világos szürke, garbós pulóverét, és - nagyon nehezen - el is vált az albínó ajkaitól, de bár ne tette volna.

A forró, kéjjel átitatott légkört mintha erős szél fújta volna ki a szobából, oly módon szűnt meg, s vette át helyét a hideg, feszültséggel töltött kiábrándulás. Ikku leharcolt, megkínzott testének látványa eltűntette Gou minden vágyát, de nem azért, mert az albínó fiút elcsúnyították volna a sebek, a vörös szemében továbbra is angyalokhoz hasonlatos szépséggel rendelkezett. A dolog annyiból áll, hogy Gou ugyan tudja, szerelmét bántják, mégis, úgy gondolta, nem túl vészes, de persze fejben már arra a kicsire is megpróbált megoldást találni. A valóság rémisztően hatott, és Gounál a szenvedélyt felcserélte a féltés és a düh, meg akarta bosszulni azt, ki ilyenné tette szerelmét, mert bár nem ismeri a történetet, akkor is igazságtalanságként tekint rá. Hiszen, Ikku nem lenne képes senkit megbántani, vagy feleselni, hogy ilyet kapjon viszonzásképp. Gou felpattant az ágyról, és mivel sejtette, ki volt a sebek okozója, mégis, mielőtt cselekvésre szánta volna magát, úgy határozott, biztosabb, ha Ikkut is megkérdezi a feltételezése igaza felől. A szóban forgó fiú még mindig az ágyban fetrengett, fel sem fogta, hogy mi történt, s hogy szerelme miért hagyta ott oly hirtelen, feje nem akart kitisztulni, csak lebegett az előzőleg felépített kéjjel itatott felhőben. Teljesen ki is esett a fejéből, hogy testén sebek százai tanyáznak, és hogy azokat Gou meglátva nem reagálhat valami fényesen, s talán jobb ötletnek bizonyult volna azok rejtegetése, még el nem múlnak. Bár, valószínű, hogy nemsokára újabbakat fog kapni, mert ilyen szerencsés.

Gou valóban hangot adott kérdésének, s bár Ikku eleinte hazudni próbált - időközben kimászott a kéj gödreiből, és pulóverét is visszavette -, aztán mégis elárult mindent, a megerőszakolást sem kihagyva, megeredt a nyelve, és a második mondat után a könnyei is, melyeket a szégyen idézett elő, hogy képtelen volt megvédeni magát. A vörös hajú visszatelepedett szerelme mellé az ágyra, és megfogta annak mindkét kezét, némi támogatásképp, de amikor a kisebb története végére ért, inkább Gou volt az, ki lelki támogatásra szorult. El sem tudta képzelni, hogy hogyan tehet valaki olyan mocskos dolgokat Ikkuval, amiket át kellett élnie, és egyben csodálta is szerelmét, mert, ha vele történt volna valami hasonló, félő, már régen a föld alatt forogna a sírjában. Szorosan átölelte Ikkut, és simogatta a hátát, viszont a látszólagos gyengédség alatt már ébredeztek állati ösztönei, mik szerint azonnal induljon el, váljon bosszúálló angyallá, és védje meg az albínót. Ezt nem volt rest magában tartani, de nem kérdésként ejtette ki ajakin, inkább csak, mint egy egyszerű bejelentés hangzott, és valóban az is volt. Gou a másik beleegyezése nélkül már indult is volna – az a legkevésbé sem érdekelte, hogy a tettes talán otthon sem tartózkodik, hiszen legfeljebb vár, ha kell órákat is, de akkor is megteszi, ami meg kell tennie -, de apró, fehér kacsó tapadt csuklójára, és kényszerítette megállásra. A vörös érdeklődve pillantott hátra válla felett, magyarázatot várva arra, amit hamarosan meg is kapott.  

- De, már csak egy évet kell kibírnom, ne tégy semmit, kérlek - könyörgő fény villant Ikku szemeiben, hiszen a fiú nem szerette volna elveszíteni utolsó családtagját, és nem is azért, mert érzelmek fűzik hozzá, csupán, ha a férfi nem lenne, ő már régen az utcán élne, vagy egy nevelőintézetben, és ezt a legkevésbé sem akarja. Gounak persze okokat sem kellett mondani, szinte azonnal leolvasta szerelme arcáról ki nem mondott gondolatait, így visszafordult az albínó felé, és elé térdelve fogta kezei közé annak arcát.

- Ikku, tudom, hogy miért nem akarod ezt, de meg kell tennem.

- Gou, kérlek. Ne tegyél semmit, ki fogom bírni, aztán majd elköltözök - a vörös nem bírta tovább, kételyei, mint sav marták torkát és akartak feltönri, így engedett nekik, és egyre erősödő hangerőn kezdett beszédbe.

- Igen? És mi van akkor, ha egyszer addig üt, még el nem vérzel? Mi van akkor, ha megfojtogat, és elfogy a levegőd? Meghalsz. És én mit kezdek nélküled? Arra még nem gondoltál, hogy mennyire rossz lenne nekem? Az még eszedbe sem jutott, hogy mondjuk rám is gondolj? Annyira nagy baj, hogy nem akarlak elveszíteni? Hogy nem akarom, hogy szenvedj? Ez büntetendő dolog lett, nem védhetem meg a szerelememet? - és ezzel a végszóval kivágatott az ajtón, hogy elinduljon Ikkuék házához, és ténylegesen megvédje a fiút, ne csak szóban és gondolatban emlegesse.

Ikku ledöbbenve ült még is ideig szerelme szobájában, próbálta felfogni a hallott szavakat és mondatokat. Tényleg ennyit jelentenék neki?

Gou rohant az utcákon, tudta, merre is kell mennie, és egészen megörült, mikor észrevette Ikku nagybátyját a ház előtt állva, ahogyan éppen bajlódott a zár kinyitásával. Még jobban belehúzott a futás tempójába, a kosárlabdának hála egészen jól bírta az őrült iramot, és a mérhetetlen dühtől felgyülemlett adrenalinnal lehetséges volt számára, hogy még egy kis ideig ne fáradjon le, a mögötte siető Ikkuval ellentétben. Az albínó fiú ugyan nagyon igyekezett, mégsem sikerült tíz méteres körzetben megközelítenie a vöröst, és már egész teste fájt, sebei talán felszakadtak, tüdője pedig sípoló hanggal jelezte, nem jut oda elegendő mennyiségű oxigén.  

A nagybátynak fel sem tűnt a két felé rohanó fiatal, egészen addig míg meg nem hallott egy kiáltást. “Meg állj, te köcsög!” Igaz, nem tudta kihez intézték a szavakat, de érdeklődve pillantott körbe, hátha szerencsés lesz, és szemtanúja lehet egy véres utcai verekedésnek. Persze, akkor már teljesen lelankadt jókedve, mikor észrevette, hogy egy magas, vörös hajú fiú siet felé, egészen ideges állapotban, de megdöbbenése csak dagadt, mert a Gou mögött közeledő Ikkut is megpillantotta. A férfi gúnyosan elvigyorodott volna - mert viccesnek tartotta a helyzetet, hogy az ő semmirekellő unokaöccse egy látszatra is izmos fiút kergessen -, ha a vörös hajú mellé érve nem húz be neki egy akkorát, hogy helyben kifekszik.

A férfi teste úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli, és érkezett fejjel a homokba, Gouban pedig elégedettség áradt szét a látványra, mert igen, végre megvédte Ikkut, és talán a nagybáty ezután már kétszer is meggondolja, hogy az albínóhoz merjen érni bármilyen módon.

Most pedig, jöjjön az eredményhirdetés. ;3

Mivel összesen négy mű érkezett be, és egyrészt nem akartam hogy csak egyetlen ember maradjon ki mindenből, valamint igazából rengeteget gondolkodtam azon, hogy két mű közül melyik legyen az első, de nem sikerült döntésre jutnom, így a következő lett az eredmény:

1.helyezettek: 7Honey0Senpai7, valamint Fujiyama Shizuka műve

2.helyezett: Ai_Sachiko műve

3.helyezett: Animehun műve

Mivel eléggé bénának ítéltem meg a díjakat, így meglepiként arra gondoltam, hogy javítsak rajtuk, mindenki kérhet tőlem egy dolgot - bármi is legyen az -, és ha képes vagyok rá, megteszem. (Kivéve reklámot, mivel azt soha nem vállalok. Ha reklámozok valamit, csak akkor ha magam miatt kezdek neki és amiatt is reklámozom. :) Ilyet senkinek sem vállalok, bocsánat. :"))

A nyereményekért írjatok privátban, és ott megbeszéljük a dolgokat. :)

Köszönöm még egyszer mindenkinek aki jelentkezett a játékra! 😊