FIGYELEM!!! AKI NEM AKAR SPOILERT AZ MAJD CSAK A 10.FEJEZET UTÁN OLVASSA EL EZT A KÜLÖNKIADÁST! VAGY HA MEG AKARSZ HALNI A CUKORTÚLADAGOLÁSTÓL AKKOR IS CSAK A 10.UTÁN OLVASD!

Megjöttem a kövi fejezettel, ami
egy kis különkiadás lesz 🙂🙂 és hosszabb lett, mint gondoltam XDD

Ja, és a bétáknak: úgy látom, kijavítottam az elírásokat - asszem mindet, de nem biztos 😂😅 -, a tartalmi javítások később kerülnek sorra, mivel mondani akarok valamit, ami spoiler lenne, ha nem raknám ki a részt, viszooont, nem várhat 😂

Úristen 😍😍😍😍 csináltak egy fanartot az én kis művecskémhez Ikkuról omg
nézzétek lássátok csodáljátok! 😍😍😍😍 Köcönöm cépen Animefangirl2005! 😘😘😘😘😘 ezer Ikkus szeretetgombóckát küldök neked érte! 😘😘

OLVASD EL EZTET ITT!
Szóval. Csináltam Gounak egy faszbuk profilt, ahol nyomon követhetitek mindennapjait, mintha csak létező ember lenne :3 Hogyha kíváncsiak vagytok a pontosabb személyiségére, és vagy mindennapjaira, jelöljétek/jelöljezek (hogy mondjam? 😂) be! :3
A teljes faszbuk név:
Ichirou Gousuke

Jó olvasást!

Gou's POV

Ha le akarom írni néhány szóval a napomat, akkor, a legmegfelelőbb szavak rá azok hogy "furcsa", és "új".

Furcsa, mert hát... olyat tettem, amire soha - még legmerészebb álmomban sem - gondoltam volna, hogy valaha az életben is ilyet fogok tenni... hogy egy fiú feküdjön az ölembe, és ami a legeslegeslegfurább, hogy élveztem. Jobban, mint bármelyik barátnőmnél, amikor ezt csinálta.

És új, mivel... amikor megláttam, hogy Hisashiék éppen megverik Ikkut valami... valami furcsa dolgot éreztem. Olyan... megmagyarázhatatlant. Egyszerűen nem tudtam nézni, ahogyan fájdalmat okoznak neki, ő pedig sírva, üres tekintettel tűri, hogy verik. Az az arc, amit akkor láttam tőle egyszerűen leírhatatlan. Megtört, kissé könyörgő, és fáradt. Látszott, hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is teljesen el van fáradva.

Amúgy sem ő szokott lenni a boldogság, és az életenergia megtestesítője, de akkor... teljesen megtört.

Ahogy akkor és ott megláttam, szinte elsírta magát rajta a szívem. Azután szinte magától mozdult mindenem. Szívem szerint csak ütöttem volna Hisashit és a kis bandáját, amíg csak mozognak, de sajnos elfutottak.

Így utólag visszagondolva nem is baj. Egyrészt megmentettek egy igen kellemetlen beszélgetéstől az igazgatóval, másrészt meg, mert így legalább tudtam egy kicsit figyelni Ikkura, /majdnem azt írtam hogy Goura... de csak majdnem!/ és ahogy látom, neki nagyon nagy szüksége volt arra a csepp kis törődésre, amit adtam neki.

Ő nem olyan, mint a lányok, akikkel eddig együtt voltam. Ő nem akarta, hogy csak mert voltam oly' kegyes, és szóba álltam vele, máris vegyek neki hatmillióért ajándékot, vigyem el a legpuccosabb szórakozóhelyre, fektessem meg, ÉS nézzem el neki, ha megcsal. Elvégre, az természetes, sőt! Divatos, és menő, ha egy csaj megcsalja a "pasiját".

Véletlenül sem ribanc. Áhh, dehogy. Igazi angyal. Szentté kellene avatni az ilyen csajokat, ott a sarkon, ahol minden nap álldogálnak.

"Itt nyugszik a szent kurva, ki ideje javát e szent helyen töltötte. Foglaljuk imába nevét."

Tökéletes sírfelirat lenne.

Lehet elmegyek sírfelirat gyártónak. A nők meghalnának, csak hogy az én kezem munkája alatt tölthessék örök álmukat. Igazán jövedelmező lenne.

Na jó, ez egy hülye ötlet.

Ikku nem tűnik ilyennek... habár, ő fiú, tehát érthető miért nem "ribancos". Az lenne a furcsa, ha olyan lenne. Az a baj, hogy eljutottunk addig, hogy már egy lánynál az a fura, ha nem cafkás.

Mindenesetre, a mai nap... hogy is mondjam? Olyan furcsa volt... amikor Ikku ott feküdt az ölemben, védtelenül, bízva abban, hogy ha bármi baj éri, megvédem - ami igaz is. Olyan érzés töltött el, mint még soha azelőtt.

Ahogy ott feküdt, az járt a fejemben, hogy mi lenne, ha valami miatt nem láthatnám többet... hogy mit tennék, ha egyszer ténylegesen megvernék.

Úgy éreztem, hogy meg akarom védeni mindentől. Hogy azt akarom, bármi bántja, elmondhassa nekem. Hogy a támasza lehessek. Hogy a legnehezebb napjain én ott lehessek, és átsegíthessem őt rajtuk. Hogy kiállhassak mellette. Hogy erőt adhassak neki.

Már néhányszor éreztem hasonlót, de ilyet még soha. Egy része ismerős ennek az érzésnek, de mégis olyan, mintha teljesen új lenne... mintha... mintha ettől az érzéstől teljesen megváltoznék. Amikor csak rágondolok, ránézek, beszélek vele, vagy csak a közelében vagyok, teljesen megváltozik a gondolkodásom, meg... minden. Teljesen átalakul a világ. Olyan, mintha minden rossz eltűnne, és nem marad más, csak a jó... és azok, akik bántani akarják Ikkut. - nos, ezek a kárhozottak.

Eddig minden lánynál, akinél egy kicsit is hasonlót éreztem, közelébe sem ért annak, ami most zajlik bennem. Náluk végig úgy gondolkodtam, hogy csók, megfektetés, dugás, "nyálas szerelem", és szakítás. Azok közül egy sem volt igazi érzelem. Inkább csak olyan pótlékok voltak, hogy kitölthessem a szívemben tátongó hatalmas űrt. Viszont most... valamiért Ikkunál nem éreztem ilyet. Egyedül annyit, hogy meg akarom védeni, segíteni akarok, és erőt adni neki, és törődni akarok vele... úgy, mint senki más.

Gondterhelten fújom ki a cigarettafüstöt, az iskola kapujának támaszkodva.

Érdekes, hogy ilyenkor egy lélek sem jár erre.

Érdekes, hogy rengeteg könyvben milyen pontosan képesek átadni ezt a leírhatatlan érzést... amit úgy neveznek benne; szerelem.

Azt hiszem, én is ezt érzem most. Egy... fiú iránt.

Nem nem nem nem nem. Én. Nem. Vagyok. És. Nem. Lehetek. Meleg.

Ez nem lehet szerelem... elvégre, én teljes mértékben, egymillió százalékig heteró vagyok. Lányokra izgulok, lányokra verem ki, a lányokat bámulom meg, lányokkal járok, lányokra mozdulok rá. De a szerelmem.... egy fiú.

Beszívom a mérgező gázt a cigiből. Jó mélyre letüdőzöm, majd kifújom.

Na jó. Tisztázzuk a dolgokat; teljes mértékben, egymilliárd százalékig heteró vagyok, de életem szerelme egy fiú. De ettől még nem vagyok meleg. Mert én a lányokat szeretem... de szerelmes egy fiúba vagyok. Egyetlen egybe. Se többe, sem pedig kevesebbe - remélhetőleg. És ez a fiú nem más, mint egy gyönyörű, félénk abínó, akit úgy hívnak; Bakuma Ikku.

Sosem hittem volna, hogy egy fiúba leszek szerelmes. Egyáltalán, nem is igazán hittem el, hogy lehetséges a saját nemembe beleszeretni, de úgy látszik, ezt én magam cáfoltam meg.

Még egy mélyet szívok a cigiből, majd kifújom, és elbambulva veszem észre, hogy elszívtam a egész szálat. Na mindegy.

Elnyomom a kerítésen, majd a csikket beledobom a kukába, mert nem vagyok akkora paraszt, hogy eldobáljam.

Nyúlnék a zsebembe egy újabb szálért, de szomorúan fedezem fel, hogy kiürült doboz, és csak a sporttáskámban van másik, ami természetese az öltözőben van. Na mindegy. Ígyis elég volt alig negyven perc alatt három-négy szál. Még a végén nem tudom leszedni magamról a cigi bűzét.

Elkezdek szépen slattyogni az öltöző felé, ami szerencsére a táskák kivételével üres.

Nekiállok átöltözni az edzésre. Mázli, hogy az iskolában vannak a kosáredzések. Másképp baktathatnék át a városon.

Hamar átöltözök, és már indulok is a terem felé, ahol - természetesen - már ott vannak páran.

- Hali! - köszönnek szinte kórusban.

- Hello. - intek a kis csapatnak, majd ledobom a pad mellé cuccom.

- Mizu? - néz fel a telefonjából Asa.

- Áhh semmi... - legyintek lemondóan.

- Na, mondd mi van. Akkor vágsz ilyen képet, amikor valami van. - jegyzi meg mindent tudóan, majd nyújtózkodik egyet a padon. - Hallgatunk.

- Már megint valami csajügy, mi? Nem akar veled lefeküdni a csaj, ugye? - néz rám gyanakvóan Hiroki.

- Hát... valami olyasmi... csak nem lefekvéssel kapcsolatos. Amúgyis... ha akarnám, még téged is megfektetnélek, Hiro. - kacsintok egyet felé, majd folytatom. - De tudod, nem mindenki van odáig a két méter tíz centi magasságért. Másról meg ne is beszéljünk... - nézek félre kissé célozgatva, majd egy álköhögést is megejtek.

- Én odavagyok érte! - vág közbe Kyo. Tudni illik, ő végtelen százalékig meleg. Melegebb, mint a Nap, esküszöm.

Ezt a megszólalást Hiro csak egy szúrós, amolyan "megdöglesz, amint kettesben leszünk" tekintettel díjazza, előbb Kyo felé, majd felém.

- Na, de térjünk vissza Goura! Mi van azzal a csajjal? - oltja el a kedélyeket Asa.

- Hát... az van, hogy szerelmes vagyok... asszem... - mondom a földet nézve.

- Na... megint kezdődik. - mondja sóhajtva Hiro.

- Nem! Ez most... nem olyan szerelem, mint amilyet eddig érezem... ez most olyan... más. Ez igazi. - mondom elgondolkodva.

- Komolyan? - néz rám mindenki "ez most komoly?" fejjel. Eskü pont olyan, mintha életre kelt volna a netes trollface.

- Most mi van? - nézek értetlenül mindenkire.

- Gou... Most tényleg nem akarlak megbántani, meg semmi, de mindig ezt mondod. Már kezdjük kicsit unni. - jelenti ki Hiro, mire mindenki helyeselni kezd.

- Így igaz. - bólogatnak egyszerre.

- De... ez most tényleg más... - próbálom magam kimenteni, és keresem a megfelelő szavakat arra, hogy pontosan mit is érzek, de nem tudom kifejezni, hogy mi is pontosan az, amit Ikku iránt érzek.

- Gou, nem kell a de. Mindig ugyanezt mondod, aztán felszedsz vagy egy gyanútlan, kedves csajt, vagy valami ribancot, majd jó esetben pár hét után dobod. Már nem kell a duma, hogy "de ez most más mint a többi. Most tényleg szerelmes lettem!" Ezt már ismerjük. Túlságosan is. Tudjuk, hogy úgyis dobni fogod a te nagy "igaz szerelmedet" miután beleuntál. - okoskodik Asa.

Nem értik...

- Igaza van Asának. Már túl sokszor mondtad ezt, aztán tetted az ellenkezőjét. Mi többet nem akarunk részt venni abban, hogy összetörd még egy lány szívét. Nem azért, mert nem akarjuk, hogy kielégítsenek, hanem mert mi neked akarunk jót, és az, hogy barátnőt barátnőre halmozol, nem csak nekik nem jó, hanem neked sem.

- Ugyan én a lányügyekben nem vagyok jártas, de annyit elmondhatok, hogy nem tesz jót neked, hogy állandóan hazudsz magadnak arról, hogy szereted az adott lányt, mikor csak ő szerelmes beléd. - mondja úgy Kyo, mintha mindent tudna.

- Ti tényleg nem értitek... - motyogom a földet nézve.

- De. Az a baj, hogy túlságosan is értjük, és nem akarjuk, hogy neked rossz legyen egy újabb futó kaland után egy lánnyal. - tolja feljebb a szemüvegét egy sóhajtás keretében Hiro.

- De én... egy... fiúba vagyok szerelmes! - mondom ki hangosan, összezárt szemekkel, és lehajtott fejjel.

Szinte megfagyott a levegő. Majdhogynem harapni lehet a meglepettséget. Gondolom erre senki sem gondolt. Egyedül Kyonak csillant fel a szeme, de egyelőre ő is csak emésztgeti az információt, hogy jól hallotta-e.

Amikor mindenki rájön, hogy jól hallotta, egyszerre néznek rám, majd szólalnak meg:

- Eeeeeeeh? Mi van?! - néznek rám mind kb. úgy, mint egy hülyére.

- Egy. Fiúba. Vagyok. Szerelmes. - ismétlem el tagoltan.

- Értettük, de akkor is mi vaaan? - bámul Hiro értetlenül.

- Hmm... Nem is sejtettem volna, hogy meleg vagy... - jegyzi meg vigyorogva Kyo, és pedofilan megnyalja a szája szélét. - Azt hiszem, ezentúl másképp nézek majd rád...

- Na jó... várjunk. Akkor, azt akarod mondani, hogy te, Ichirou Gousuke, a heterók heterója, a hálószoba királya, a lányok álompasija, akinek már a város nőinek a fele megvolt, meleg?! - néz rám Asa, szerintem épp az állát kapargatva a földről.

- Nem, mert nem vagyok meleg. Én teljes mértékben heteró vagyok. Csak éppen az egyetlen szerelmem egy fiú.

- Huhh... azt hiszem, ezt meg kell emésztenem. - jelenti ki nagyot nézve Hiro, és sóhajt egyet.

- Na jó, most nagyon nagyon kíváncsivá tettél. Ki az a srác, aki képes elrabolni a világ legnagyobb heterójánk a szívét úgy, mint még senki más? - teszi fel a várható kérdést Hiro.

- Igen, tudni akarom a nevééét~ - pattan fel Kyo, kissé hisztérikusan.

- Bakuma Ikku. Ugye milyen szép név? - mondom csodálattal teli hangon. Tényleg nagyon tetszik a neve. Olyan jó a hangzása...

- Ki? - néznek rám értetlenül.

- Még életemben nem hallottam ezt a nevet. - rázza meg a fejét Hiro.

- Én sem. - jelenti ki Kyo, és ő is megrázza a fejét.

- És én sem.

- Nem tudom miről van szó, de én sem! - hallom meg, ahogy Hide ordít az ajtóból, majd berobog mellém az én egy fejjel alacsonyabb osztálytársam, majd a nyakamba kapaszkodik.

- Szia Hide! - köszönök neki, majd megpróbálom lehámozni a nyakamról, sikertelenül.

- Csöviii! Szal' miről is volt szó?

- Arról hogy... - kezdenék bele, de Kyo a szavamba vág.

- Arról, hogy Gou szívem szerelmes egy fiúbaaa! Érted? Egy fiúba! Hát nem csodálatos?! Egy fiúbaa~ Egy fiúúbaaa~ - ordítja sikoltozva ugrálva.

- Ez most valami vicc? - néz rám meglepetten.

- Nem, nem az. Tényleg szerelmes vagyok egy fiúba. - erősítem meg.

- De te heteró vagy, nem? - mered rám csodálkozva.

- De heteró, viszont az egyetlen szerelme egy fiú. - idézi az én szavaimat Hiro.

- Na jó, ezt fel kell dolgoznom. Hogy is hívják? - próbálja oldani a meglepettségét.

- Bakuma Ikku. Csodálatos neve van... - már kalandoznának is el a gondolataim, de gyorsan visszaterelem őket a földre.

- Sosem hallottam róla. Ide jár?

- Igen Hide, ide jár. Az osztálytársunk, ha eddig nem tűnt volna fel. - nézek rá kissé mérgesen. még csak azt sem tudja hogy hívják.

- Mi? Hol ül?! - bámul rám értetlenül... tényleg nem tudja ki ő...

- Utolsó pad, ablak felől. Mögöttem.

- Ehh... Hogy néz ki? - még mindig nem tudja, kicsoda...

- Nagyon sovány, kis alacsony, albínó, meg... gyönyörű. - mondom kissé elkalandozva. tényleg nagyon szép arca van. Meg úgy mindene csodálatos.

- Ááá, az albínó gyerek, akit Hisashiék állandóan vernek? - végre rájött.

Ő... tudta, hogy verik Ikkut? De... akkor... miért nem tett ellene semmit?

- Te tudtad, hogy verik Ikkut?

- Persze. Mindenki tudta, hogy van egy gyerek nálunk, akit állandóan vernek. Nem egyszer még videó is került ki róla, ahogyan elbánnak vele. Elvileg meg is erőszakolták múlt héten. - úgy beszél róla, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- De... miért nem tettél ellene semmit? - ezt nem néztem volna ki Hideból. Már régóta ismerem, de nem gondoltam volna, hogy képes lenne arra, hogy hagyja, hogy nap, mint nap megverjenek valakit.

- Hülye vagy?! Hisashi egy kézzel is a föld alá ver, nem hogy a bandájával!

Ebben igaza van. Ő nem szeret, és nem is tud verekedni. Főleg nem úgy, hogy semmi köze Ikkuhoz.

- Most hogy itt tartunk, én is hallottam egy gyerekről, akit Hisashiék állandóan szivatnak. - mondja elgondolkodva Hiro.

- Ja, én is. Asszem a videó is megvan a telefonomon. - néz rám Asa. - Megkeressem?

- Aha... - eddig fogalmam sem volt róla, hogy őt mindig verik... azt hittem, hogy csak egyszer életlenül esett rá a választás, hogy meg akarják erőszakolni. Vajon... mióta verik..?

Ezek után nem csodálkozom, hogy miért olyan kis félénk... A helyébe lehet, hogy én is olyan lennék...

- Én még soha nem hallottam róla. Pedig szinte minden fiút ismerek a gimiből... - jelenti ki Kyo. Nem csodálkozom rajta. Én sem ismertem Ikkut, egészen addig, ameddig meg nem láttam nem is tudom mikor a folyosón, összekuporodva sírni. Lehet, hogy akkor is épp megverték? - Van képed róla? Szeretném látni, milyen arc volt képes elcsavarni a fejedet. Mert ha kis szép... lehet hogy előbb stoppolom... - kacsint rám huncutul.

- Meg ne próbáld! Ő az enyém! - ripakodok rá.

- Jól van, jól van. Csak vicceltem, na! Meg... amúgyis van egy alakuló kapcsolatom egy tizenkettedikessel. Már visszaintegetett Messen! - jelenti ki büszkén, és szinte kivirul a srác említésekor. Eztán elkezdett valamit keresni a telóján.

Azt szeretém, hogy egyszer láthassam Ikkut is ilyen boldogan...

Egyszer csak Kyo felpattan a telójával a kezében.

- Megvan! Nézzétek! - kezdi el mutogatni a telóját, amin egy kép látható az egyik kigyúrt, egész jóképű 12.-esről. Asszem Hino a neve talán...

- Ugye milyen cuki?! - kiált fel boldogan, és kissé elpirulva.

- Kyo. Nem mindenki szereti a fiúkat. - jegyzi meg Hiro, erre jól láthatóan kissé megsértődött Kyo.

- Jól van na... nekem akkor is tetszik. - ül vissza puffogva, és kicsit szomorúan. Majdhogynem sír.

- Na... nem úgy értettem. Nem akartalak megsérteni... Megsiratni meg főleg nem... - megy oda hozzá Kyo, majd leül mellé, és próbálja felvidítani.

- Tudom... csak mindig piszkáltok, mert meleg vagyok, és már elegem van... - szipogja.

- Jajj, Kyo. Tudod, hogy nem úgy értjük. Te is tudod, hogy mindenkivel viccelődünk... Gout állandóan a rengeteg barátnőjével szivatjuk, Hide-ot a magasságával, Asát a vörös hajával, engem meg a magam 210 cetijével meg a szemüvegemmel. A többiekről meg ne is beszéljünk.

- De nekem akkor is rosszul esik... - motyogja egy kicsit még mindig szipogva Kyo.

- Hidd el, szerintem mindőnknek rosszul esik, amikor szivatja a csapat, de mégis tudjuk, hogy senki sem gondolja komolyan. Na, emiatt nehogy sírj! - próbálja felvidítani, látszólag sikeresen. - Na, nézd meg Hino képé a telódon, hogy felvidulj!

- Oké! - mondja máris mosolyogva. - Be is teszem háttérképnek... - már jókedve is lett a képtől.

Bárcsak egyszer Ikku is így érezne.. hogy egyetlen képtől, vagy szótól máris felvidulna. /Ó barátom, nem is tudod, hogy ez már most így van... baaaka/

- Amúgy Gou... bejelölted már Ikkut? Mert ha kapcsolatban vagytok Messen, sokkal könnyebben beléd fog habarodni. - mondja kacsintva Asa.

- Ki fog belehabarodni Gouba? - hallom meg Masaki hangját mögülem.

- Az új szerelme... aki egy fiú! - kiáltja Hide.

- Ohh... - hallatszik Shun is mögöttem.

- Hát, meglepő, de gratula. Meleg lettél.

- Nem meleg, csak a szerelme egy fiú. - mondják kórusban Asa, Kyo, és Hiro.

- Hát... oké. Felőlem. - von vállat Masaki, és elindul a szertár felé, majd egy kosárlabdával tér vissza.

- Amúgy, visszatérve az előzőkhöz, megnéztem, és nincs fent Facebookon. Sőt... semmilyen közösségi oldalon. Se Twitter, se Insta, se Snapchat, se Skype, se Tumblr, se Pinterest, még Deviantartja sincs! Sehol sincs fent. Olyan, mintha az interneten nem is létezne.

- Lehet, hogy régimódi.... - gondolkodik el Hiro, mire mindenki nevetésben tör ki. - Most meg mi van? - bámul értetlenül mindenkire. - Min röhögtök?

- Haver... ennyire régimódi tizenévest a világban nem találsz! - mondja a hasát fogva Hide.

- Van benne valami. - helyesel Asa.

- Csak mondtam, mint egy lehetőséget. Ettől még nem kell röhögőgörcsöt kapni.

- Jól van na. - mondja egyszerre Shun, és Asa. Esküszöm olyanok, mint a testvérek. Ugyanolyan hülyék, minden hülyeségben benne vannak, és az ilyenekben egymás felbujtói.

- Szóval... most tényleg szerelmes lettél, mi? - néz rám vigyorogva Shun.

- Háát... Nagyon úgy tűnik - mosolyodok el, mire Shun jól összeborzolja a hajamat.

- Gou szerelmes vagy már megint? - szólal meg mögöttem Shouta.

- Igen... de most ténylegesen... egy fiúba. - vállat vonok, mire ő lepacsizik velem, és leül a padra.

- Nah, csak nem meleg vagy? - kérdezi tátott szájjal. /remélem értitek./

- Nem meleg, csak az egyetlen szerelme fiú. - mondja egyszerre Shun, és Asa.

- Értem... Biztos...

- Shouta, baszd meg magad! Meghalsz! - hátranézek, mire egy mérges Takao fogad. - Ott hagytál a buszmegállóban a kurva anyádat!

- Hehehh. Van ilyeeeen~ - húzza kicsit Takao agyát. - Ilyen az élet drága! - von vállat Shouta.

- Ilyen az élet, mi? Mindjárt megmutatom neked milyen a halál! Anyádat hagyd a buszmegállóban! - kicsit ideges Takao. Csak egy kicsikét. Tényleg egy pöppet. Sőt! A nyugodtság megtestesítője. Keresve nem találnánk nyugodtabb embert. Hirtelen megindul Shouta felé, mire az egyik pillanatról a másikra a szertár ajtajánál terem, és épp készülne bezárkózni oda, mire megjelenik a megmentője; Shiori.

- Takao, nyughass! - szól rá, elég parancsolóan.

- Vagy különben?

- Különben? - erre megfogta Takao egyik karját, hátracsavarta, kigáncsolta, és a földre szorította. - Különben ez lesz.

Esküszöm, nem nézné ki az ember egy tizenhét éves, százhatvan centis, ilyen lányból, hogy ilyen jól verekedik, és egy kosárlabda csapat edzője, márpedig így van.

- Shiooo~ - ugrik a nyakába Kyo. - Hallottad a nagy híírt? - kezd el ugrándozni előtte.

- Nem... mi az? - néz rá értetlenül.

- Gou szerelmes egy fiúbaa! És ez most ténylegesen szereleeeem~ Ez tök szuper, ugye? Ugye? Ugye? Ugye? - ugrál előtte tapsikolva, majdnem magasabbra, mint ő maga.

- Mi van? Gou szerelmes??? - kérdezi hitetlenkedve.

Na igen. Ő nem azon lepődik meg, hogy egy fiúba, hanem hogy szerelmes vagyok. Tőle pont ezt vártam.

- Ahaaa! Hát nem szuper?! - kérdezi még mindig ugrálva, és tapsikolva.

Egy kis ideig még emésztgeti az infót, majd végre sikerül szavakat találnia.

- De... az. - mikor kicsit összeszedi magát, tapsol egyet, majd hangosan megszólal. - Most viszont kezdjük az edzést! Merre van Yuzo, Taishi, és Kusuo?

- Yuzo és Taishi valamerre a városban kóborolnak, Kusuo meg beteg. - vágom rá. Szerencse, hogy pont nemrég beszéltem velük.

- Szuper! Nyakukon a selejtező, erre ők a városban kószálnak! Fantasztikus! - mondja "leírhatatlanul boldogan" Shio. - Na mindegy. Álljatok fel szépen, és kezdjük a edzést!

***

Mozogni alig bírok. Shio olyan szinten megdolgoztatott miket, hogy azt hiszem, ezentúl kerekesszékben kell közlekedjek. Olyan helyeken is izomlázam van, ahol nem tudtam, hogy van izmom!

- Hogy a francba van izomláz a kislábujjamban?! - mondom fájdalmasan kullogva.

- Nem tudom, de nekem a karom majd leszakad ötven húzódzkodás után... - jelenti ki szenvedve Hiro.

- Még ti beszéltek?! Próbáljatok meg járni száz homorított után... - siránkozik Asa.

- Pedig én ma még felmentem volna a városba... de most még annak is örülök, ha állni képes vagyok. Shio addig futtatott, ameddig tizenegy alatt nem futottam a száz métert. - folytatja a sajnálkozást Shouta.

- Egy szó, mint száz; halálra dolgoztatott minket Shio. - zárja le sóhajtva Hiro.

Ekkor érünk el a kapuig, ami annyit tesz, hogy elválnak útjaink, vagy legalábbis nekem tőlük.

- Na, sziasztok! - intek nekik, mire ők kórusban közönnek el tőlem.

Olyan hat nap alatt haza is érek - vagy nekem annyinak annyinak tűnt... -, és már látom, hogy otthon van anya.

Belépek a házba, ahol természetesen az ajtó előtt fekszik Lucky.

Leveszem a cipőmet, és megsimogatom, amit ő egy farokcsóválással díjaz, majd felugrik rám.

- Szia Lucky. - mondom mosolyogva, majd elindulok a konyha felé, Luckyval a nyomomban. - Milyen jó illatok szálldosnak errefelé... - jegyzem meg, mikor beérek.

Odamegyek anyához, aki a gáztűzhelynél ügyködik, és nyomok egy puszit az arcára.

- Szia. - köszön, majd megereszt egy mosolyt. - Milyen napod volt? - kérdezi a szokásost.

- Hmm... Eltelt. Neked? - kérdezek vissza, mire elmosolyodik.

- Fárasztó, és hosszú. Behoztak egy részeget nyílt töréssel. Alig engedte, hogy ellássuk. Be kellett tenni a detoxba, majd altatással rendbehozni. Nehéz eset volt, de megoldottuk. De a tanulság, hogy ne indulj el futni részegen.

- Jajj... az nem jó. - jegyzem meg, és kiveszek egy ásványvizet a hűtőből. - Amúgy mi készül? Nagyon jó illata van.

- Csak egy kis milánói makaróni. Nemsokára kész. Gondolom éhes vagy.

- Ó, de még mennyire! Úgy megdolgoztatott minket ma Shio, hogy hazajönni alig tudtam. - mondom sóhajtva, majd a víz társaságában leülök.

- Rendes lány Shio. Aranyos, és szeretnivaló. Meg házias. Nagyon ritka az ilyen... de gondolom tudod. Hozzád való... - jegyzi meg halkabban.

- Anyaa! Mondtam már, hogy nem akarok összejönni vele! Meg amúgyis... most... - elmondom neki is, hogy beleszerettem Ikkuba.

- Megint van valami kislány, ugye? - kérdezi gondterhelten sóhajtva. Gondolom már unja, hogy mindig váltogatom a lányokat.

- Hát... ami azt illeti... én... beleszerettem egy fiúba. - mondom a vizet nézve.

- Tényleg? És helyes? - néz rám kissé meglepetten.

- Szebb, mint bárki, akit eddigi életemben láttam. Egyszerűen... tökéletes...

Erre elmosolyodik, látva az arcomat.

- Ennek örülök. Hogy néz ki?

- Hát... kis alacsony, olyan százhatvan-százhatvanöt centi lehet, és albínó. Olyan mint... - már nem fejezem be, mert úgyis tudja, mit akarok mondani.

Az albínóra megváltozik az arckifejezése. Boldogság, nosztalgia, és kis gyász ül ki rá.

Nosztalgikusan elmosolyodik, majd megszólal.

- Hogy ismerted meg?

- Amikor átraktak a másik osztályba, osztálytársak lettünk.

- Aha. És kedves?

- Igen! Nagyon! Kedves, nagyon-nagyon félénk, kis zárkózott, szeretetéhes, szeretetre méltó, aranyos, jószívű, gyönyörű, és okos. - hirtelen mindent mondtam, ami csak eszembe jutott róla.

- Tényleg nagyon kedves fiú lehet. Hogy hívják?

- Bakuma Ikku. Gyönyörű neve van... - olyan furcsa ez a szerelem. Egyszerűen minden másodperc, amit nélküle töltök, teljesen értelmetlenné vált. iszont amit vele töltök, az olyan mintha a mennyországba csöppennék. Minden pénzt megér, hogy akár egy másodpercre is, de láthassam.

- Ikku? - néz rám meglepetten anya, mire bólintok. Erre keserédesen elmosolyodik. Tudod... Eredetileg Ikkunak akartunk elnevezni édesapáddal, csak aztán meggondoltuk magunkat. Milyen furcsa is lenne... egy Ikku beleszeret egy Ikkuba. Egyébként... kész a kaja. Tegyek neked?

- Igen, kérlek.

Erre elővesz egy tányért majd először tésztát tesz bele.

- Ennyi elég lesz, vagy tegyek még?

- Tehetsz még... - eléggé éhes vagyok...

Még rak a tésztához, majd rak rá pörköltet is, és egy villával, meg egy szalvétával leteszi elém, majd ő is leül velem szemben.

- Te nem eszel? - nézek rá kérdőn.

- Nem, én már ettem, mikor hazajöttem. Amúgy jó étvágyat! - néz rám kedvesen, egészen mélybarna szemeivel. Ilyenkor elgondolkodok, hogy hogy fenébe lett nekem kék szemem.

- Köszönöm! - mondom, majd nekilátok az evésnek. Míg én "táplálkozok", mindketten csendben ülünk, és elmélyedünk a magunk gondolataiban.

Így belegondolva, elég hosszú, és tartalmas napom volt. Megtaláltam a szerelmemet, megmentettem őt attól, hogy megverjék, az ölembe feküdt, megtudtam, hogy nem egyszeri eset volt, hogy bántalmazták, mindezt elmondtam a csapatnak, és Shio kikészített mindenkit edzésen.

Hát, elég izgalmas egy nap volt.

Rekord sebességgel bevágom a makarónit, majd megtörlöm a számat.

- Nah, ez finom volt. Köszönöm a vacsorát! - mivel ma már nem hiszem, hogy eszek még.

- Nincs mit. - mondja mosolyogva anya.

Felállok az asztaltól, beteszem a tányért a mosogatóba, a szalvétát pedig kidobom.

- Én fel is mennék a szobámba, oké?

- Rendben, menj csak. - erre anya feláll, majd visszaindul a konyhába.

Felkocogok a szobámba, benyomom a tv-t, majd elterülök az ágyon, és nekiállok telefonozni.

Egy rakás ember írt nekem. Komolyan, egy percig nem bírnak meglenni nélkülem?!

Jó néhány órámba telt, hogy mindenkit lerázzak. Ezután elmegyek zuhanyozni - olyan tíz, vagy tizenegy körül lehet kb. -, mert Shio úgy megizzasztott, hogy nem hittem, hogy ennyi víz van egyáltalán a szervezetemben, majd még egy kicsit tv-zek, aztán elnyom az álom. Még szerencse, hogy magától kikapcsol egy idő után a tv-m.