Kyel:

Mély levegőt vettem. Majd bekopogtam.

-Szabad!

Beléptem. Estrith az édesanyám épp hosszú, göndör haját próbálta kifésülni. Főként kevesebb sikerrel. Felém fordult.

-Mi szél hozott erre, fiam?

-Segíthetek? -kérdeztem, mire anyám kezembe nyomta a fésűt, én pedig az összetekeredett tincseket elkezdtem szétbontani.

Utálta, ha a szolgálók babráltak a hajával. Nekem engedte meg egyedül, hogy ezt tegyem, elmondása szerint, mert ha zaklatott vagyok ez leköti a figyelmem. És a legtöbbször igaza volt.

-El kell mondanom valamit... -kezdtem bele. -Hallottál már a levélről, ami a jégkristály királyságáról szól és ma érkezett?

Anyám kissé megdöbbent.

-Hallottam, hogy Moldan lett a király. Ami elég aggasztó, mivel a két birodalom enyhén szólva nincs jóban egymással. Nagy fenyegetést jelenthet mindannyiunkra. De miért érdekel?

-Ismered őt?

-Még mikor fiatalabb voltam, a királyságok rendeztek éves bált, melyen minden király és királynő, valamint herceg és hercegnő és a nemesek is, meg kellett jelenjenek. Akkor megkísérelte megölni az apádat. Aki úgy gondolta, Everard bízta meg ezzel.

-Aki Shaera hercegnő apja. -fejeztem be. Így már értettem, miért utasította el azonnal apám a békülési lehetőséget, amikor Everard felajánlotta. Mindkét királyságban elég nagy por kavart az ügy.

-Honnan tudsz Shaeráról? -anyám szigorú tekintettel nézett rám.

Olvastam róla, hogy az éves bált megszüntették, miután két nemes gyermeke a két birodalomból egymásba szerettek. A nép lázadozott, a kapcsolat ellen, ezért a királyok megtiltották, hogy a fiatal nemesek, hercegek és hercegnők találkozzanak. A fiatalok végül merénylet áldozatai lettek. Ezek után a királyságok, csak arról kaptak hírt, hol születtek hercegek és hol hercegnők. Na meg hányan. De a kinézetük, jellemük, mind bizalmasan volt kezelve és szigorúan büntették, ha arról bárki elárult bármit is a másik birodalom bármely tagjának. Nevükről is csak a király és a királyné tudhatott. Én is nehezen szereztem információkat Shaeráról, csak amíg a nép között jártam hallottam róla ezt, azt. Azután tovább követtem és figyeltem őt.

-Hát.. szóval.. segítened kell. Shaera itt van.

Anyám erre felugrott.

-Mit mondtál? Ugye nem hallottam jól?

-Jól hallottad. -erőltettem magara a nyugalmat. -És valahogy el kell mondanom apámnak. De jól jönne, ha segítenél.

-Hogy került ide? -kérdezte és én elmondtam neki, majdnem mindent. Hogy már régóta szinte mindent tudok róla, meg hogy gyakran átléptem a határt, arról bölcsen hallgattam. Shaera úgy gondolta az lesz a legjobb, ha azt mondjuk, a határ közelében találtam rá. Mikor befejeztem kérdőn néztem rá.

-Kewah ennek nem fog örülni.

-Jól tudom, de a lány úgy gondolja tud hatni apámra.

-Jó, hogy előbb hozzám fordultál. De meg kell kérdeznem, hogy ugye nem történt köztetek semmi?

Meglepett a hirtelen, nyílt kérdés. Majd rávágtam a választ.

-Nem. Szó sincs erről. -mondtam, bár kissé felkavart a feltételezés.

-Hmm. Ha a nemesek előtt ez titok marad, csak jobban felháborodnak majd. Ma este tárgyalás lesz a nagyteremben. Én is ott leszek. De számolnod kell a büntetéssel. A lánynak pedig, akár a halállal is.

-Nincs más esélye az életre. -tettem le a fésűt. Majd elindultam kifelé.

-Kyel! -szólt még utánam.

-Igen? -néztem vissza.

-Büszke vagyok rád, amiért ezt tetted.

Bólintottam. Elhagytam a szobát, míg a gyomrom görcsbe rándult. Már ma este...

Shaera:

Idegesen járkáltam fel-alá. Kyel pedig az ablakból figyelte az érkező nemeseket. Arca gondterhelt volt, engem pedig mardosott a bűntudat. És támadt egy ötletem.

-Kyel?

-Hm?

-Megengeded, hogy én is szóljak apád előtt?

-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.

-De ha az apád valóban nem figyel eléggé rád, talán jobb lenne, ha én is beszélnék. Lehet, jobban meg tudnám győzni.

-Viszont nagyon óvatosnak kell lenned. -hangja határozott volt, de nem fenyegető.

-Az leszek.

Kyel elindult felém és mintha mondani akart volna valamit, de meggondolta magát.

-Induljunk.

Asgrim gondoskodott róla, hogy ne álljanak az ajtó előtt őrök. A királynő pedig a nagyteremnél meghagyta, hogy engedjenek be minket. Kyel köpenye rajtam volt, így egyikük se tudhatta ki vagyok pontosan. Csak azt tudták, hogy be kell engedniük. Komolyan bámultam magam elé. Egyszer sem emeltem fel a fejem, nehogy bárki észrevegyen bármit is. Visszafojtottam a lélegzetem, mikor az utolsó ajtót nyitották meg előttünk. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne remegjen mindenem.

-Apám, beszélnünk kell. -Kyel hangjában továbbra sem volt egy csepp bizonytalanság sem.

-Valóban? Na és miről? -Kewah király hangja, viszont kissé unott volt.

-Be kell mutatnom neked valakit. És szeretném, ha végighallgatnátok. Mindannyian.

A jelenlevők között halk mormogás ütötte fel a fejét. Valamennyien azt találgatták, vajon ki lehetek.

-Hallgatunk. -mondta a király, Kyel pedig mindent elmondott úgy, ahogy megegyeztünk. Leszögezte azt is, hogy semmi sem történt köztünk, amit kissé furcsálltam, de nem szóltam. Ahogy senki sem, az utolsó mondatáig.

-A lányt akit megmentettem a határ közelébe, idehoztam. Szeretném bemutatni Shaera hercegnőt, a jégkristály királyságból.

Ekkor a morajlás igen hangossá vált és még hangosabbá, amikor leemeltem a fejemről a csuklyát. A király felugrott, majd fenyegetően Kyel felé indult. Ő állta apja tekintetét és meg sem mozdult ahogyan én sem.

-Hogy merészelted ezt idehozni!? -utalt rám, és bármennyire is számítottam rá ez a kifejezés eléggé szíven ütött.

-A hercegnő veszélyben volt.

Ekkor olyasmi történt, amire én nem számítottam, Kyel gondolom, annál inkább. A király hirtelen haragjában felpofozta a herceget. Akkor jöttem rá, hogy nem volt teljesen alaptalan, amit Kyel állított.

-Felség, bocsássa meg merészségemet, de kérem, engedje meg, hogy én is szóljak. -magam is meglepődtem, hogy hangom mennyire nyugodtan csengett, az előbb történtek ellenére is.

Talán ez a királyt is meglephette, végül rám nézett, szemében pedig ugyan düh villant, de mégis bólintott.

-Tekintettel arra, hogy hercegnő vagy, meghallgatlak.

-Felség, tisztelettel arra kérem, hogy ne büntesse meg Kyelt. Az egész az én hibám volt. Ha aznap nem megyek arra, ez nem történik meg. Emellett én kértem őt, hogy segítsen.

Kyel tágra nyílt szemekkel hallgatta a hazugságaim és mindvégig úgy nézett rám mint, akinek mindjárt befogja a száját. De én konokul néztem vele farkasszemet. Tudtam, ha életben maradok is, ezért még kapok tőle a fejemre, de nem érdekelt. Ennyivel tartoztam neki.

-Az apám meghalt. Erről minden bizonnyal az urak is tudnak. -mély levegőt vettem, hogy folytatni tudjam. -És gondolom, a nagybátyám került a trónra, mivel a saját katonáim próbáltak elfogni. De ha már itt vagyok, ha felséged és a jelenlevők hajlandóak segíteni nekem..

-Már miért segítenénk egy olyannak mint te? Halált érdemelne! -kiáltotta egy ismeretlen a nemesek közül.

A királyné szólt közbe.

-Felség, urak! Mindannyian jól tudjuk, Moldan mekkora fenyegetést jelent nem csak a királyságra, de az egész birodalomra. A lány pedig jelenleg, semmit sem tehet ellenünk.

-Ezért kellene.. -kezdte megint valaki, de a királynő nem hagyta annyiban.

-Még nem fejeztem be. Hercegnő, a segítségért cserébe, gondolom ajánlanál is valamit. -nézett rám. Tekintete majdnem pont olyan volt mint Kyelé.

-Természetesen királyném. -feleltem.