Kyel:

Igyekeztem egész nap nyugodt lenni több kevesebb sikerrel. Asgrim a legjobb barátom a kastélyban, viszont látta és megértette az idegességem. Elvégre a tábornok fiaként neki is elég sok vesztenivalója volt, főleg, hogy belekevertem ebbe az egészbe. Nélküle sose tudtam volna becsempészni a lányt. Ő volt az egyetlen, akiben megbíztam és aki eléggé ismeri a titkos átjárókat és az őrök tartózkodási helyét. Emellett, ha én lebukok, tudni fogják, hogy segített nekem.

-Még mindig biztos vagy benne, hogy jó ötlet volt idehozni? -kérdezte halkan, ahogy a gyakorlótér fele siettünk.

-Nem. De tudod, hogy nem tudtam volna máshova vinni. Így is, elég kétségbeesett. Beszéltél már Kaiaval?

-Még nem tudtam. Kerestem, de sehol nem volt.

-Találd meg.

-Nem vagyok benne biztos, hogy bele kéne keverni..

-Mondtam már. Mond, hogy én parancsoltam és azt is, hogy ne kérdezzen.

-Mintha ezzel ő megelégedne... -mormogta As.

Mindketten tudtuk Kaia kíváncsi lány, aki szereti mindenbe beleütni az orrát. Ám biztos voltam benne, Asgrimnek bármit megtenne, ahogy a fiú is érte, bármit bármi áron.

Edzés alatt is végig Shaera járt a fejemben. Sajnáltam őt. Kiismertem az őrök, hogyan járőröznek a határokon. Rengeteget jártam a téli erdőket, néha még a városba is bemerészkedtem, persze olyankor emberként álruhába. Láttam őt, ahogyan a szegényebbeknek segített. Egyszer megvédett egy tolvaj kislányt is, akinek élelmet és ruhát vett. Sokan szerették a városban, amit nem csodáltam. Amellett, hogy gyönyörű volt, valóban törődött a népével. Amit pedig soha nem vallottam volna be, hogy mindezzel lenyűgözött. Teljesen más volt, mint az apám, vagy a bátyám. Ők inkább a háborús ügyekkel foglalkoztak. Vagy kivégzésekkel, vagy fegyverforgatással, de nem igazán a nép volt az első. Én más voltam. Sokkal szívesebben kalandoztam a nép között, vagy a másik Birodalomban, mint tanultam a harcról, vagy bármi másról.

Gyűlöltem a négy fal között ülni. És tudtam, mit érezhet most Shaera. Hiszen eddig ő is ilyen volt. Tudtam, beszélnem kéne vele. De arról már fogalmam sem volt, hogyan. Így hát lassan visszasétáltam a szobába. Ám mielőtt beléptem volna, mély levegőt vettem. A lány az ágyon feküdt összehúzva magát. Reméltem, hogy eddig senki nem vette észre. Leültem a ágyra óvatosan, nehogy felébresszem. Valaki halkan kopogtatott ekkor az ajtómon. Erre viszont felpattant. Gyorsan a szájára tapasztottam a kezem. Csendre intettem, mire bólintott.

Résnyire nyitottam az ajtót, ahol Kaia állt egy megrakott tálcával.

-Kyel, mi ez az egész? -kérdezte suttogva.

-Arról egyenlőre jobb, ha nem tudsz. Ezt pedig köszönöm. -kaptam ki a kezéből a tálcát.

-Kyel! -szólt még utánam, de rázártam az ajtót. Megvártam, míg eltávolodnak a léptei. Majd Shaerára néztem, aki le sem vette gyönyörű kék tekintetét rólam.

-Remélem éhes vagy. -mondtam és letettem elé a tálcát.

-Na de.. hogyan...?

-Van egy barátom a kastélyban. Ő segített abban, hogy idehozzalak. A tábornok fia. Minden másról is őt bíztam meg, hogy gondoskodjon.

-De mi lesz, ha rájönnek, hogy itt vagyok? Fel kéne adnod most! Mond azt, hogy belógtam a palotába, vagy... vagy..

-Megmondtam, hogy nem árullak el. -mondtam higgadtan. Szemei riadtságot tükröztek, ahogy nézett rám. Félt. Én pedig nem tudtam meddig mehetek el. -Bízz bennem. Nem hagyom, hogy bántódásod essen. -csak ennyit mondtam végül.

-Nem értem, miért..? -folytak le újra könnyek ez arcán.

-Nem is kell. Csak kérlek bízz bennem. -úgy beszéltem hozzá mint egy kölyökhöz. Most ugyanolyan riadt és bizonytalan volt.

Ha elmondtam volna, most mindent, akkor vagy őrültnek néz, vagy azt gondolja majd mindezt azért tettem, hogy befolyásoljam. Ezt pedig nem akartam. Egyenlőre nem mondhattam el az igazat. Ekkor valakinek a sietős léptei ütötték meg a fülünket és őrülten dörömbölni kezdett az ajtómon. Én felugrottam, Shaera pedig pillanatokon belül az ágy alatt volt.

-Kyel én vagyok! Engedj be! -hallottam meg Asgrim hangját.

-Megvesztél? -tártam ki előtte az ajtót, mire se szó se beszéd berontott a szobámba.-Előjöhetsz, ő Asgrim, a barátom, akiről beszéltem.

A lány előjött, mire As tisztelettudóan meghajolt.

-Bocsáss meg, de lehet, hogy ezt ketten kéne megbeszélnünk. -fordult felém Asgrim.

-Köze van hozzám? -kérdezte Shaera.

-Hát.. -bizonytalanodott el As.

-Akkor nekem is tudnom kell. -jelentette ki, engem meglepett ez a hirtelen hangszínváltozás. A hercegnő, semmi jelét nem mutatta gyengeségnek. Most a hercegnő énjét mutatta, mely szembeszáll bárkivel és bármivel, ha kell. Azt az énjét, mely valójában ő volt, eddig csak én láttam.

-Ki vele. -álltam mellé.

-De Kyel..

-Hallgatlak. -hangom tárgyilagos volt, Asgrim pedig megértette, ha valamit mondani akar most tegye.

-Levél jött a jégkristály királyságból. Everard meghalt. És Moldan foglalta el a helyét, tekintve, hogy a hercegnőnek nyoma veszett. Sajnálom, hercegnő.

-Köszönöm, hogy elmondtad. -válaszol, mintha meg se lepte volna a dolog. Valószínűleg sejtette már, hogy ez fog történni.

-Emellett.. Moldan azt kéri, hogy bárki, aki látja a hercegnőt, azonnal küldjön üzenetet a palotába.

Shaera szemében újra felvillant a rémület. Majd teljesen elsápadt.

-Van valami más is? -kérdeztem gyorsan Asgrimtól.

-Nincs.

-Rendben, akkor most menj.

-Na de..

-Semmi de. -toltam ki az ajtón. -Ha újabb hírt kaptok azonnal szólj!

Shaera ugyanolyan arckifejezéssel ült mint eddig. De mintha nehezebben vette volna a levegőt. Váratlan ötletem támadt. Az ablakhoz léptem és gyorsan kinyitottam.

Shaera:

A szellő megérintette a bőrömet. Mély levegőt vettem. Nem szabad összeomolnom. Mégis a nagybátyám volt..

Kyel leült mellém.

-Sajnálom, ami történt.

-Eddig nem akartam elhinni. És köszönöm, amit értem tettél, de el kell mondanom a királynak mi történt.

-Ha az apám megtudja, hogy itt vagy, megöl téged.

-Van jobb ötleted? -néztem újra a szemébe, de ő elfordította a tekintetét. -Nem tudom, miért teszed ezt. De nem rejtegethetsz itt az örökkévalóságig. Máshol pedig azért nem, mert felismernek. Beszélnem kell az apáddal. De nem mondom el, hogy te hoztál ide.

-Úgyis pontosan tudná. -Kyel most viszonozta a pillantásom. -Azt hinné lázadásból tettem. -szemei mintha izzottak volna.

-Lázadásból? Miért?

-Mert nem vagyok oda a háborúskodásért. Mert szívesebben jártam a nép között. Vagy a határon túl.

Szóval valóban járt nálunk. Eddig azt hittem, csak nagyzol, ami jellemző volt a hercegekre. Neki viszont most elhittem mindent, amit mondott. Nem volt oka hazudni. Ez alapján valahogy meg kellett oldanom, hogy egyáltalán ne keverjem gyanúba.

-És mi lenne, ha kicsempésznél a kastélyból?

-És ha majd visszajössz az apám egyből tömlöcbe vet és üzen a nagybátyádnak jöjjön érted, vagy azonnal kivégeztet.

-Kell találnunk valami megoldást! Előbb utóbb úgyis rájönnek, hogy itt vagyok. És különben sincs sok választásom..

-Úgy gondolod valóban az a legjobb, ha az apámmal próbálsz beszélni?

-Miért gondolod, hogy nem menne?

-Mert ismerem őt. A bátyámmal mindig is jobban meg volt elégedve. Engem, vagy elhanyagolt, vagy csak szidott, amiért nem vagyok olyan mint Keran. De ha anyám is ott lesz talán.. talán ő meg tudná győzni. -mosolyodott el. -Ez az!

Lassan kezdtem reménykedni. És ahogy Kyel mesélt az apjáról, úgy gondoltam, csak rosszul látja a dolgokat. Az én apám is szigorú volt egy időben velem. De megváltozott és örültem, hogy a szívemben, így marad meg az emléke örökké..

Hát skacok... Meg kell valljam ezzel a történettel szenvedek rendesen. Nem tudom miért, talán mert elég sok fele kell koncentrálnom, vagy lehet a betegség, vagy az érzelmi állapotom, vagy a franc se tudja mi miatt, de nem nagyon vagyok megelégedve. Akartam képeket berakni a szereplőkről, de inkább a fantáziátokra bízom, a két főszereplőt leszámítva, akik a borítón vannak. És lehet most tartok egy bizonytalan ideig tartó szünetet, hátha helyrekattan az agyam. Majd még meglátom... Azért mondjátok el mit szóltok hozzá, jöhet hideg, meleg. Az is lehet, hogy beállt nálam egy kis írói válság és csak egy kis pihi kell. Majd kiderül.

Addig is puszi mindenkinek!