Kyel:

Barátom majdnem leesett a tetőről, amikor meghallotta, mit akarok tenni.

-Megkérdezhetem miért akarsz belőlem is öngyilkos jelöltet csinálni?

-Ugyan már! -legyintettem.

-Nem hiszem el, hogy már megint belerángattál valami ostobaságba.

Elengedtem a fülem melett a megjegyzését. Már a tróterem előtt álltunk. Beléptem és hálát adtam az égnek, hogy anyám is itt volt. Így magabiztosan álltam elő a tervemmel, mely szerint ki akartam vinni Shaerát a városba. Apám szemébe láttam a nemtetszést és ki is fejezte.

-Ha kiveszed Shaerát és valaki rájön, hogy ki ő a nép meg fogja ölni. -apám hangja hideg volt.

-Akkor sem tarthatjuk bezárva, mint valami foglyot!

-Tudod jól, hogy az őrök között is voltak, akik nem akarták, hogy itt legyen és mindent elkövettek volna ezért. Biztonságosabb neki, ha egyenlőre itt marad. -tette hozzá anyám, mire As oldalba bökött.

-Akkor el kellene valahogy fogadtatnunk őt a néppel. -tettem hozzá.

-Valóban. És már gondolkozunk a módján. - jelentette ki Kewah.

Ez meglepett.

-Ezek szerint hisz neki.

Apám szeme szigorúbban villant rám.

-Fogjuk rá. Bár azt nem értem, miért véded ennyire. Megmagyaráznád?

-Láttam, ahogy a saját katonái megtámadnak egy védtelen lányt. -tudtam, hogy enyhe kifogás.

-Akkor talán te is jobb lenne ha meghúznád magad, nemigaz?

Megint a fejembe szállt a vér és ökölbe szorult a kezem. Ám anyám figyelmeztető pillantása észhez térített.

-Segítségre volt szüksége. -ahogy nekem is. Persze ezt nem mondtam ki. -És ha ez vezet a békéhez egyáltalán nem bánom meg, amit tettem. Megelégszik ezzel a válasszal?

A király bólintott, én pedig kihátráltam a teremből.

-Gyenge érvelés volt. -jegyezte meg As, amit már pontosan tudtam.

-Tudsz valamit apám tervéről? -szegeztem neki a kérdést, figyelmen kívül hagyva az előbbieket.

-Annyit tudok, hogy új őröket tobroz a rózsabálra.

Valóban közeledett a rózsaünnep, melyre már a nép is élénken készült. Négy ilyen ünnep volt az évben, mind egyforma, leszámítva a rózsák színét. Az első a fekete rózsák ünnepe a második a vörösé, a harmadik a narancssárgáké, majd a sárgáké. Biztos voltam benne, hogy Shaera élvezné az ünnepet, még ha most pont a két utóbbi virágé közeledett, melyek, véleményem szerint, fakóbbak voltak. A négy tűz királyság tiszteletére rendezték ezeket, de eddig egyik uralkodót sem láttam itt és mi se mentünk el egyik Birodalomba se. Viszont a nemeseknek minden évben bált rendeztünk, amelyek számomra eddig olyan unalmasak voltak, hogy inkább kiszöktem mintsem, hogy részt vegyek rajta.

-A király meghívta a többi uralkodót és a fiatal hercegeket, hercegnőket.

Na ez most meglepett.

-Ez furcsa.

-Valóban az. És az is, hogy az bízta meg a levelek kézbesítésével.

-Ha ennek Shaerához van köze, akkor nem biztos, hogy ez jót jelent.

-Beszélni akarsz vele?

Bólintottam, pedig nem voltam biztos abban, hogy ezt el akarom neki mondani. De már egyébként is, volt neki mit mondanom.

Shaera:

Az ablakon bámultam kifelé, amikor valaki halkan kopogtatott.

-Tessék.

Nehéz volt visszazökkennem a valóságba. Azon járt az eszem, mit tervezhet a nagybátyám. Kissé szinte sajnáltam, hogy nem ismertem eléggé. Mikor pedig megfordultam nem is gondoltam volna, hogy Kyellel találom szembe magam. Ledermedtem. Eddig azt hittem tudom, mit akarok neki mondani, de hirtelen meg se bírtam szólalni. Ő elindult felém, szeme a fény miatt mintha lángolt volna. Most hogyan kéne őt megszólítanom? Végül megint a hercegnői énem győzedelmeskedett.

-Hercegem én..

-Shaera. -nevem a szájából szinte csak apró sóhajtásnak hallatszott. Elhallgattam. -Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled. Nem volt helyes én..

Akkor Kaia észrevétlenül próbált meg kiosonni a fürdőszobából, ahova eredetileg a törölközőket ment elrakni. Persze az észrevétlenét nem volt nagy erénye.

-Én már itt se vagyok. -villantott egy mosolyt felénk és ki is libbent az ajtón.

Kyel lassan leült az ágy szélére és maga elé bámult. Én is leültem mellé.

-Nekem is bocsánatot kell kérnem.

-Nem, nem kell.

-Annyira makacs vagy! -csúszott ki a számon, mire legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott.

-Te pedig végre őszinte.

Valóban az lennék? Annyira meg akartam felelni, hogy lassan valóban nem tudtam, milyen az amikor őszinte vagyok. Felálltam és megint a távoli havas dombokat bámultam. Vajon ki volt az a lány, akit akkor ott hagytam? Most először kételyek ébredtek bennem. Valóban jó az, ha alkalmazkodni akarok?

-Bocsáss meg. Nem akartalak megbántani. -állt fel Kyel is. Láttam az üvegen, ahogy mellém lép. -Ne is hallgass erre a makacs lázadóra. Tudtam milyen közel áll, mégis mikor megfordultam meglepett ez a közelség. A szívem mintha hevesebben zakatolt volna.

-Nem vagy lázadó. -suttogtam.

-Akkor mond meg ki vagyok én. Kinek látsz engem?

-Egy herceget látok, aki bátor mert megvédett egy védtelen lányt az erdőben. Emellett őszinte, mert mindig kimondja, amit gondol. És sokszor úgy érzem, hogy nem találod itt a helyed. -ekkor szeme rám villant.

-Valóban. Néha szeretnék elmenni messzire. Távol mindentől.

-És mindenkitől? -hangom csalódottabb volt, mint szerettem volna.

Kissé elmosolyodott.

-Nem mindenkitől.

Mielőtt viszont megszólalhattam volna valaki kopogtatott.Az ajtóhoz siettem, de csak Asgrim volt.

-Ebédidő.

-Máris megyek. -mondtam és becsuktam az ajtót, majd megint visszafordultam Kyelhez. -Mennünk kell.

-Valójában nem mondtam el, amiért jöttem. Utána lesz rám egy kis időd?

-Természetesen. -mosolyodtam el. Ő elindult felém, majd megállt előttem.

-Köszönöm, hogy meghallgattál.

-Én köszönöm.

A kezem után nyúlt és csókot lehelt rá mint legutóbb. Aztán elment. Én pedig még üresebbnek éreztem magam mint ezelőtt. Mintha vele együtt a fény is távozott volna a szobából.